Főpróba

Előtti nagyon fontos előadás előtti próba. Faszom, ha a BL selejtezőt nem nézzük, ez lesz a főpróba, na. Mit kell itt okoskodni, komolyanmá. A lényeg, hogy a Bilbao elleni meccsünk lesz az utolsó barátságos a szezonban, utána már nincs pardon.

Két oka van, hogy csak most jelentkezem újra poszttal, majdnem napra pontosan 3 hónap kihagyás után. Oké, igazából három. Tudjátok én azért fosom a karaktereket számolatlanul a webkettő kék egére, hogy mellettem még összeszedettebbnek, még színvonalasabbnak tűnjön amit a többiek csinálnak, ez ilyen jó zsaru – rossz zsaru – McA felosztás. Meghát be is temetett a munka, aztán a munka, meg néha a munka után a májerősítő léböjt kúra, illetve a harmadik, de legfontosabb tény, hogy apa csöndben várakozó, de idegből forrongó epéje vagyok.

Annyi azért látszani tűnik (sic!), hogy nem rossz ez a keret (sic!!! :), focizni is tudnak, a fiatalok is biztatóan mozognak, sőt, még Moreno is  komoly focistának (sic!!!!!!!4) nézett ki tegnap. Alles in ordnung” Mondá vala Macca az előző beharangozóban, alig 2 napja. Ezt a mondatot annyiban szeretném kicsit árnyalni, talán más nézőpontból megvilágítani, egyfajta új fénytörést adni neki, hogy szerintem kibaszottul kurvára nincs rendbem semmi. Mármint de, az emésztésem és a májam alapvetően rendben van, köszönöm kérdésed, de ezen kívül amit a Liverpool csapata ezen a nyáron művel, az eddig nálam egy kibaszott nagy talpas eggyessel ér fel. Oké, salah miatt talán egy kettes alá-alá-alá, de ettől a szent pillanattól mindent tökéletesen csinálnak, akkor is egy négyes nézhet ki, nagyon maximum.

Miért van ez? Azt javaslom, drága felebarátom, hogy menj ki a konyhába, tegyél fel főni egy jó mentateát, tegyél hozzá egy kis mézet, ízesítsd egy kis fahéjjal, vagy a mocsári pitypang hajnalban lehulott puha szirmaival, majd

Bazd ki a picsába, úgy, ahogy van, vegyél elő egy jó kőbányai kőműves kiflit, szisszentsd fel, locsold a felét a földre Milner tiszteletére, majd bazd le húzóra, ismételd háromszor, mert ami most jön, az vidám lesz és rövid, mint egy lobotómia Micheal J. Fox-szal.

Őrjöngésemet onnan fogom kezdeni, hogy szerintem hogy is van ez a sérülésekkel és a fáradással, majd ennek örvén átkanyarodunk arra, hogy mi a bajom az idei nyárral.

ELSŐ FEJEZET: Intenzitás

Véget ért a szezon, őrült hajrávan sikerült betolni a 4. helyet, öröm e bódottá, ilyen jó még sose volt, semmi se nem. A szememben egyébként egy 4. hely bőven pariban van egy lányliga, vagy egy bundás bajnoki címével, meg úgy általában, a PL-ben is szerintem sokkal kisebb ugrás kell egy 4. helyről fellépni a bajnoki címig, mint mondjuk a középmezőny elejéről bekerülni a BL-be. És ez a BL olló miatt várhatóan továbbra is így marad, sőt, ezért is annyira fontos, hogy jövőre is ott tudjunk lenni valahol a BL helyeken. Én leszarom a nyomor kupákat, de még magát a BL-t is egyébként, kell még 2-3 szezon fix BL hely (ha ez lehetséges egyáltalán), hogy nyugodt szívvel hódolhassunk olyan úri passióknak, mint mondjuk egy BL csoportkör továbbjutás. Nyilván bele fog állni nyélgázon Klopp a BL-be, nem kell félni, csak hogy értsétek, honnan indulunk.

Szóval nagy hőstett volt a Wenger kupa, nagyon egyet is tudok érteni Macca posztjával, http://pool.taccs.hu/2017/06/30/szezonertekelo-a-big-picture-jegyeben/ amiben ezt érzékelteti történelmi távlatban is. Lehet, hogy érdemes lesz nyitva tartani egy másik tabon azt a poszot, mert a bajok nem itt kezdődnek. Hanem ott, hogy a kolléga szerint kellően rotálva volt a csapat és nem volt túlhasználva, szerintem meg nagyon nem ez a helyzet.

Indulunk ugye onnan, hogy melyik csapatnak kellett kevesebbet belenyúlnia a kezdőbe. Láthattuk, hogy a Dinamo 9 játékost tudott 3000 perc fölött tartani, volt, akit 4000 fölött is, mi pedig csak 3-at (Ginivel 4-et). Rommá adom a Dinamót, hadszínterük nem volt, minőségi játékosaik igen, megérdemelt a bajnoki cím, taps tap. De azt azért vegyük már észre, hogy a sérülés miatti csere az nem egyenlő a rotációval. És ez az, amit én piros betűvel végigírnék legszívesebben, mert már éppen csak a házfalra nem festettem fel ezt a tételmondatot, annyit szajkóztam. Ha visszajön egy játékos sérülésből pont, hogy még meccshiányosabb, lassabb, darabosabb, mint előtte, nem pedig olyan, mint egy jó hét pihenő után, amikor talán még azt is meg akarja mutatni, hogy jobb, mint aki helyettesítette eredetileg, de erről később.

A fentiekből az következik, hogy a szezon egészét illetően egyáltalán nem hajszolták/használták túl Kloppék a játékosokat, sőt, inkább az látszik, hogy a fontos játékosok kevesebbet játszottak, mint a hasonló kaliberek a riválisoknál. /Macca

Szerintem pedig azért játszottak kevesebbet, mert sérültek voltak, jórészt. És én egyébként hatalmas pártolója vagyok a statisztikának, ami tekintve, hogy a jakuzziban ülök, ez most mindenkit kurna nagy meglepetésként érhet, ez tény. De tenném hozzá szorosan, nem minden statból vonnék le ilyen messzemenő következtetést, mert pl. pusztán a játszott meccseknél van még jópár másik faktor, amit figyelembe kell venni. Ilyen az említett sérülés, amit egyébként macca is számba vesz (höhö) a következő sorokban és egyébként rommá adom a tényt, hogy ha mondjuk a Dinamónál vagy a Tottenhamnél sérült annyit (vagy szavannázik) kulcsjátákos, akkor kevesebb pontot szereznek. Szóval csak a meccs perc szám még nem egyenlő a rotációval (boldos, piros szöveg), nézzük akkor a másik tartópillért, az intenzitást.

Klopp focija nem egysíkú, egyaránt van benne beadás, labtartás, kiugratás, hangya faszán stanecli, tényleg minden. Teljesen egyetértek ezzel is, Klopp azért próbálkozott sok mindennel, hol bejött, hol nem, azért a 4-3-3-at szerintem néha túlpörögte az elérhető keret függvényében (jobban feküdt volna néha egy 4-2-3-1, hogy ne rohanjanak át a középpályán ha nincs presszing, de ez egy másik poszt témája), de ahogy a kigyűjtött statokból is látszik, gyakorlatilag minden támadó statban a top3-ban, vagy környékén voltunk. Az alábbi mondatra kaptam fel megint a fejem:

  1. helyen végeztünk  a labdabirtoklást(58,3%) tekintve (ez ugye Máté szavaival élve, a meccs közbeni pihenés esete) /Macca

Bocs, de ez így azért nem igaz. Most ha a Stoke-nak (mondtam egy random buszozó csapatot) van a legkisebb labdabirtoklása (tényleg nem néztem meg) mondjuk 40% akkor ők pihennek a legkevesebbet, ergó futnak a legtöbbet? Nem hiszem. A stílust nem szabad kihagyni az egyenletből, mert szerintem Máté is úgy értette, hogy vannak olyan csapatok, ahol úgy védekeznek / pihennek, hogy náluk van a labda. Pl. Mou és Pep is egyaránt szereti ezt, főleg az utóbbi, pl. a Bayernben. Vezettek a Borussia Waffenkugel ellen, aztán toszogatták a labdát egymás között, brutális labdabirtoklással.

Viszont ha megnézzük pont a felsorolt számokat, akkor látszik, hogy mivel a Pool marhára elöl van minden támadó actionhöz tartozó statban, ezért ha nálunk is volt a labda, akkor is mentünk előre és toltuk, mint az ökör. Második legtöbb hosszú labda? Második legtöbb beadás? Ha nem is tudunk konkrét, játékosra lebontott számokat mondani, azért ez elég magas intenzitású mozgást feltételez. Amit egyébként mi is láttunk, mert ha éppen nem volt nálunk a labda akkor eléggé ment (egy időben) a presszing, illetve azért azt is számoljuk be az egyenletbe, hogy ha nyertünk, akkor elég sokszor mentünk még a 4. vagy 5. gólért, illetve sokszor kerültünk hátrányba az elején, és kellett menni fordítani. Lényeg: Ez a labdabirtoklás nem az, amikor a Dinamo vezet 2-0-ra és öli az időt a pályán. Ehhez már tényleg azt kell csak hozzávenni, hogy a PL-ben mi futottuk a legtöbbet, és ahogy látszik, elég magas intenzitással (vagy tudja a faszom, a végén még kijön, hogy egy beadáshoz nem kell futnia senkinek, vagy a sok lövés az mind úgy jött, hogy csípőre tett kézzel állt Cou 30m-re a kaputól és néha rányeste).

MÁSODIK FEJEZET: Sérülések

Szóval szerintem meg kurvára eszi a Kloppi foci a játékosokat, de nézzük akkor az emlegetett sérüléseket. Forrásként a physioroom-ot használtam, macca meg szerintem a transfermarktot (ha tévedek, akkor bocsánat), én azért bízok jobban a physioban, mert szezon közben úgy látom pontosabb adatokat nyújt, meg azt vettem észre, hogy a TM csomó sérülést nem számol bele, amire még én is emlékszem, a nem túl sok mackó eszemmel. Szóval forrás: http://www.physioroom.com/research/index.php

Ezek ugye a szezon átlag sérülések csapatonként. Elkezdtem kicsit aggregálgatni az adatokat, de az látszik, hogy BR csodaszezonjában is kevés volt a sérülésünk (ezért is tudtunk nagyot menni, kupákból kiestunk, a foci részt meg intézte a SAS), utána kövi szezonban meg a szép ködös hónapokban azért nőtt, de itt ugye bejátszik a BL, meg hogy akartunk nyerni egy buzikupát Stevienek.

2013-14:
Liverpool összes sérült napok száma: 997 (12. hely)
14 napnál hosszabb sérülés: 19 (PL átlag: 27,1)

2014-15
Liverpool összes sérült napok száma: 1095 (9. hely)
14 napnál hosszabb sérülés: 28 (PL átlag: 26,1)
(azért el lehet majd mélyülni abban, hogy egy ilyen erős fitnessz rezsimes buzi alatt, mint LvG mennyire romon volt sérült pl. a MU is)

Megjönn Kloppo:
2015-16: (értem én, EL döntő meg stb, de akkor is brutális)
Liverpool összes sérült napok száma: 1862 (2. hely)
14 napnál hosszabb sérülés: 35 (PL átlag: 23,95)

2016-17: Pláne, hogy itt már lófasz se volt, nem hadszíntér, mégis:
Liverpool összes sérült napok száma: 1840 (6. hely)
– tenném hozzá, hogy csak kiscsapatok (Hull, Sunderdand, WHU, CRY, stb) előznek meg, top6, BL-el meg EL-el együtt sem.
14 napnál hosszabb sérülés: 32 (PL átlag: 26,4)

Szóval sérülésből mindig jól el voltunk látva Klopp alatt, és ez még csak 2 szezon, de szerintem sokat mutat. És miért? Mert geci intenzív a játékunk (pörgessétek végig macca statjait) és nem, nem rotálunk, hanem azért cserélődik annyit a kezdő 11, mert kurva sok a sérült. (És a fentiben az eltiltás, ami mondjuk ránk kevésbé jellemző, de mondju az ANK sincs benne). Amiből megint következik, hogy aki egészséges, annak is sokszor kisebb sérüléssel kell játszania, plusz nyilván kisebb intenzitással képes erre (lásd a különbség a kipihent és az agyonjátszatott Bobby között), ami meg az eredményeken, fásultságon is mérhető.

És így fordulunk rá az idei szezonra, hogy bár az edzésekre (általában) nem látunk be, azért látszik, meg látjuk mi is, hogy milyen a Kloppi foci. És én attól kapok idegrohamot, hogy a sérülések csak a balszerencse műve. Rosszul lép, rácsúszik egy ork, eltöri a lábát, mit tudsz csinálni. Nem. Persze, a konkrét eset lehet véletlenszerű, de ha megfelelő skálán nézzük a számokat (ahogy a többi statisztikai mutatót is szoktuk) és megfelelő kontextusba helyezzük, akkor igenis megjósolható, még talána a típusa is. Hamstring monster csak véletlen műve lenne? Kétlem. Szóval én arra készülnék lélekben, hogy ez a szezon is sérülésekben bővelkedő lesz, pláne, mert most BL is lesz, és nem, Klopp nem fogja a BL elengedni, különösen, mert alatta a Pool egy remek óriásölő, akár még egy kisebb menetelés is kinézhet.

HARMADIK FEJEZET: Rosszkedvem nyara

Oké, mi volt a terv nyár előtt? Ki vannak nézve a játékosok, jöjjön 4 ember a kezdőbe (LB, CB, CM, RW), aki marad, az meg ugye rotálja majd a maradékot. Én ezt rommá adtam, nyilván a rotációt se szabad túlzásba vinni, nem lehet egyik meccsről a másikra 7-8 embert random felrakni a pályára, oké. Na az van, hogy ebben a kérdésben kurvára sehol nem állunk, és ez rettenetesen felbasz.

Vettünk egy bal lábas Flannót, és én élem ezeket a suttyó FB-eket, Mankót is imádtam, csakhát még mindig Milly így az első számú FB. Oké, az most megint egy 1,5 oldalas taktikai kitekintő, hogy miért működhetünk két, támadásban nem annyira erős FB-el ha gyorsak és jók a CM-ek, Cou is inkább CM kezd lenni, ezen még nem akadnék fent, csak kicsit vagyok tőle szomorkás.

Na de a CB és a DM. VvD esete konkrét amatőrizmus, Keitánál meg nem tudom, hogy tényleg nagyon alamuszi módon szopatva voltunk, vagy csak hagytuk magunkat. Nem is érdekel, az Ayre utáni új brancsnak ez a kibaszott munkája, ezért kapja a kurva sok pénzt, hogy ne legyen nyomorék, mégis sikerült. Itt állunk még mindig, augusztus elején letolt nadrággal, úgy, hogy bárki is jön – ha jön egyáltalán – már most kihagyta a teljes alapozást és nyomhatjuk a pingvinezést, hogy hát igen, azért szar szegény, mert az utolsó pillanatban jött. A játékos hibája? Nem. A management hibája? Kurvára. Vagy tapogassátok le, hogy tényleg akar-e jönni, vagy menjetek a 2. és 3. opcióra. Értem, hogy mostmár minőség kell, de faszom, 2 x 70M-ért ne bassza már a kurva ég, hogy nincs több CB v CM a piacon. Ennyire ne legyünk már szervilisek emberek, hogy amit a klub csinál az biztos úgy van jól, nem lehetett tenni semmit. Még hírek sincsenek, bassza meg, hogy keresnénk bárki mást. Megy a baszakodás, aztán leülünk szépen a földre a sok szék közé. Mert ha a klub tényleg mindent jól tud és jólvanazúgy, akkor most húzom ki blogmotor alól a tápot a picsába, mert miről beszélgetünk itt mi napi 10 000 karakterben.

Salah az egyetlen reménysugár, amiért görbül az az érdemjegy, leraktuk a pénzt, gyors, technikás, illik a csapatba, ezt így kell. Rendes slave fit gyerek, mondanám, hogy ilyenből kéne több a csapatba. Mert az a legnagyobb fegyverünk, hogy Cou visszamegy CM-be és van kurva sok célpontja. Mané és Mo? Mamó? Ideális, tökéletes fantasztikus. Lesérülnek? Szopó. Kurvára le fognak sérülni, azt vegyük már észre. És akkor egyébként miért is kellett Solanke? Tehetséges, cuki, ilyen gyorsabb kiadású bója mint Origi, de vannak előtte 3-an a sorban. Ha amúgy is foggal körömmel ragaszkodik Klopp a 4-3-3-hoz amiben egy csatár van (és tényleg csak vészhelyzetben vette elő a diamondot) akkor mi a pinámnak kell még egy csatár? Úgy, hogy Origibe is kéne a játékperc, hogy eldőljön végre, hogy örök ígéret, vagy lehet rá csapatot építeni. Én inkább halmoznál a gyorslábú fekákat (vagy homoki fekákat) a kispadon, mert ST-ben már így is vagyunk 2,3-an (Studge a 0,3), gyors szélsőből meg van kettő. És itt még szóba se jött, hogy egyébként milyen jó lenne, ha lenne rendes verseny a kezdő kerülésért, romannéger fronton is. Mondok egy tök random nevet, lerakjuk a zsét Coman-ért, Pulisic-ért, bárkiért, akkor jobban ott van a kés Mané nyakán, hogy kishaver, maradjál is szépen toppon. Plusz sérülés esetén Cou-t se kell visszahozni AM-be.

Alles in Ordnung? Nem, kurvára nincs semmi rendben. Clyne már most sérült, és bele se merek gondolni, hogy mi lesz, ha ez huzamosabban így is marad. Nem augusztusban meg szeptemberben fog kijönni, ami miatt most sír a szám, hanem a november – január etapban, akkor fogunk majd csodálkozni, hogy jééé, sok a sérült, basszus, nincs értelmes játékos a kispadon, dehát mindent megtettünk nyáron, szegény szerencsétlen Liverpool, mindig balszerencsés. Igazolni nem volt kit, a sérülés meg balszerencse.

Lófaszt.

Ja igen, meccsünk is lesz, el is felejtettem. Bilbao, baszkok, csíkosak, asszem van köztük feka is. Jó meccsnézést kívánok.