Kedvenc nyári játékunk

(Minden után, amire az erdő közepén vagy a szálloda derengő fényében még rávehető a partner.) Vízválasztó ablak következik. Egy nemzetközi sorozattal terhelt évre kell felkészülni azután, hogy tavaly télre kipukkantunk enélkül. Sok jó játékost kell hoznunk úgy, hogy a nulladik lépésben iszonyatosat bakiztunk. Top4-es csapatként kell viselkednünk a húspiacon úgy, hogy nincs top4 pénzügyi keretünk. Őrülten inflált és túlkeresett piacon kell keretminőséget javítanunk úgy, hogy a Moneyball elveit követjük.

Szeptember 1-jén szerintem vizsgaidőszak utáni érzésekkel fogjuk a Fonat kommentmezejét szaggatni: vagy nagyon boldogok leszünk, vagy nagyon csalódottak. Egy biztos, a sör. Addig meg reménykedés és tervek, saját elképzelések felvázolása. Erre vállalkozott 6 bátor kommenthuszár is, név szerint 42, Chris, ClayMatthews52, Konig74, Robbie Fowler és RQ17. A kérdés: Hogyan formálnád a csapatot a nyáron? Disclaimer: hosszú poszt lesz, a jobbnál jobb ötletelések pedig múlt hétvégi állapotot tükröznek.

ClayMatthews52

Azt gondolom a jó Irányt már Rodgers belőtte, amikor elkezdtünk olyan játékosokat igazolni, akikre akár több poszton is lehet számítani, Nem probléma hogy éppen támadót vagy Középpályást kell játszania. Ezt az irányt tartanám, hiszen ez a megoldás lehet akár a sérülések okozta problémák kiküszöböLésére is (értsd: ha elfogynak az emberek, akkor más posztról át lehet mozgatni valakit). Abban biztosak lehetünk, hOgy Kloppék és a vezetőség levonta a tanulságokat az elmúlt szezonból, magyarul, hogy szar a keret rövid a Pad. Szinte az egész tavaszt úgy nyomtuk végig, hogy alig volt olyan ember a Padon, aki beállva lendíteni tudna a csapaton. Ahhoz, hogy egy sokmeccses, (remélhetőleg) BL-lel teli szezonban sikeresen tudjunk szerepelni – azaz legalább a Wenger-kupát elhódítani -, ezen kell változtatni. Igazolni kell, nincs mentség, és ahogy már most látjuk, sajnos muszáj lesz, hogy Egyszer-kétszer megszaladjon az a csekket aláíró drágaköves pecséTgyűrűs, szivart szorongató, kerek thai shemale segget simogató, arany Rolexes, Fonat-olvasás közben jacuzziba lábat lógató bostoni kéz. Taktikázásba most nem mennék bele a helyhiány miatt, tUti, hogy Kloppék maradni fognak az eddigi Stílusnál (amiről tudjuk, hogy a játékstílus a lényeg, nem pedig a felállás). Ebből kifolyólag maradnék a 4-3-3-ra tervezésnél, aztán ezt kedvünk szerinT variálhatjuk majd a szezon során.

Ilyenkor úgyis mindenkit a játékosmozgások érdekelnek, nézzük tehát a távozókat (árak fontban értendőek):

Bogdán – ingyen elengedjük valahova; Ward – el fogjuk engedni kölcsönbe, hiszen luxus lenne harmadik számú kapusnak itt tartani; Sakho – számomra fájó távozó, ha 30 milliót nem is kapunk érte (pedig szerintem kaphatnánk), azért egy 25 milliót bezsebelünk; Moreno – 12 millió, annyira elvesztette mindenki bizalmát, hogy muszáj mennie; Wisdom – a transfermarkt 4,34 milliót ír; Randall – 500K; Flanno – 5 millió (Wisdomhoz viszonyítva), én megtartanám, de ha valaki a Burnleybe sem fér be, akkor valószínű, hogy nincs maradása; Stewart – 3 millió; Markovics – 18 millió, bár én neki is adnék még egy esélyt, Klopp nem; Lucast csak akkor engedném el, ha ő menni szeretne, Sturridge pedig menjen bele fizetéscsökkentésbe, teljesítményalapú ösztönzőkkel, plusz a fiataloknak valami jótékony kölcsön, az utóbbi időben ezek egész jól sülnek el.

Kell olyan középhátvéd, balhátvéd és szélső támadó, akik instant kezdők és erősítést jelentenek, ezen felül kellene középső középpályás és támadó, akik a rotációban hasznos szerepet tölthetnek be. Így a kapott 150 millió és a játékoseladásokból származó összeggel együtt 200 milliónál is többet tudnánk költeni, szerintem a realitásoknál maradva lesz ebből kb. 150 millió, viszont annál alább nem szabadna adni.

Középhátvédnek Manolas Rómából vagy Kalidou Koulibaly jön Nápolyból (ha lehet, akkor inkább előbbi) nagyjából 30 millió fontért, azok után, hogy Van Dijkról lemondtunk, amit én annyira nem bánok. Balhátvédnek Faouzi Ghoulam szintén Nápolyból, akivel kapunk egy támadásban is hatékony, de magas, fizikálisan is rendben lévő embert 20 millióért. Szélsőnek Salah érkezése szinte biztosra vehető, megadjuk érte a kért kb 32 millió fontot. Mellé nagyon szeretném elhozni Lacazette-et is, hogy Coutinho többet játszhasson egy sorral hátrébb, így rá is ki kell adni 45-50 milliót. Azok után, hogy a Van Dijk-ügyet így elbaltáztuk, Naby Keitáért minden követ meg kell mozgatni, ha ez azt jelenti, hogy akár 50 milliót kell érte fizetni, akkor annyit. Ha róla lemaradunk, akkor helyette opció lehet a Schalkés Goretzka, Arnold a Wolfsburgból, de ha lenne rá esély, rámozdulnék Weigl-re is akár. Kicsit sleeperebb érkezőként Marco Benassit, Riechedly Bazoert vagy Marko Rogot tudnám elképzelni, ez 15 millió körül fájna. Így már költés terén legalább 182 millió fontnál járunk, erre pedig még jönne az apró, amit a scoutokra bízok.

Lényeg, hogy a következő szezon jelszava a rotálás kell, hogy legyen, ehhez pedig kell a megfelelő mennyiség és minőség.

 

Konig74

Remélem, tudunk a tavalyihoz hasonlóan sikeres nyári átigazolási időszakot produkálni. Akkor a feladat Klopp filozófiájához illő keret kialakítása volt, most egy olyan mélyítés, amely után bírja a csapat a 4 sorozat okozta terhelést.  Egy olyan keret össze-FIFA-managerezését tűzöm ki célnak, amely minden posztra 2-szer annyi játékost tartalmaz, mint amennyi a kezdőben játszik az adott poszton.  A mostani keretből ehhez számolok posztonként a következőkkel:

  • GK: Mignolet, Karius
  • CB: Matip, Lovren, Klavan
  • RB: Clyne, Milner
  • Controller: Hendo, Can
  • CM: Coutinho, Lallana, Wijnaldum, Grujic
  • támadó trió: Mané, Firmino, Sturridge, Origi.

Így távozik Sakho, Moreno és Markovic, mert ha valaki nem kell Kloppnak, az menjen. A pad fűtésére vannak modernebb, olcsóbb technikák is. Kölcsönbe megy Ings, mert ennyi kihagyás után játszania kell, nem várnia, hogy mikor dől ki elég támadónk, hogy szóhoz juthasson. Távozik továbbá a bérkeret miatt Lucas, és mert több játéklehetőséget érdemel, mint amennyi nálunk jutna neki jövőre.

Ez azt jelenti, hogy kell 2 LB. Milner átkerül jobb oldalra backupnak, mivel a bal oldalon az ő játszatásával métereket vesztettünk a pálya szélességéből és másodperceket az ezen oldalon futó kontrákon. Olyan CB érkezését várom, aki mindenképpen Klavan elé jön a packing order-ben. A támadó hármasba szánt keretrészt én úgy alakítanám ki, hogy 3 klasszikusabb csatárunk és 3 wingerként/diamond csúcsán bevethető játékosunk legyen. Idén tavasszal problémát okozott, hogy sokáig nem volt B terv, amikor nem ment a 4-3-3, de amikor diamond-ra váltottunk, akkor megint bele tudtunk lendülni. Egy olyan keret kialakítása a cél nálam ezért is, amely meccs közben is tud a két formáció között – akár csere nélkül is – váltani. Ehhez pedig a támadókat kell megfelelően összeválogatni, tanítani, hiszen a többieknek sokkal kevesebbet kell változtatniuk a játékukon egy ilyen formációváltással. Így a támadósorba egy csatár és egy winger érkezését várom.

A továbbiakban minden ár millió fontban értendő. Forrásként feltételezem, hogy a mindenhonnan a levegőbe dobott 100 és az eladásaink állnak rendelkezésre, így 160-nal számolok: Sakho 30, Moreno 12, Markovic 18. A 3-ért vagy alatta távozókat (Wisdom) és érkezőket (Solanke) most nem veszem képbe. Egyrészt ők úgysem befolyásolják az első csapatot igazán jövőre. Másrészt azt várom, hogy a bevételek fedezik a kiadásokat.

Az első számú prioritás természetesen az LB poszt, ahova jelenleg nincs játékosunk. Ezért, ha ide nem érkezik senki, akkor számomra minden egyéb játékos mozgástól függetlenül elrontott lesz ez az ablak. 25-öt számolok a kezdőbe érkezőre és 10-et egy fiatal tehetségre. CB posztra jöhet VVD 40-ért, ha keresztül tudja vinni ő maga a transzfert, ha nem, akkor valaki más 30 körül. Wingerre 35-öt számolok, arra az esetre gondolva, ha úgy döntenénk, leraknánk ezt az összeget Salahért. Bár ennyi pénzért már jó lenne valaki, aki nem megy el kétévente télen zebrára vadászni.

Tehát marad 50-60 egy klasszis csatárra. Én úgy érzem, erre hatalmas szükségünk is lenne. A bajnokságot a védelmek nyerik, mondja a közhely, mégis a 2008-2009-es szezonig kell visszamennünk, ha olyan bajnokot keresünk, amelynek nem volt 20+ gólos játékosa. Abban az évben senki sem érte el a 20 gólt, Ronaldo 18-cal második lett a góllövő listán. Azóta meg Drogba-29, Berbatov-20, Aguero-23, van Persie-26, Toure-20, Costa-20, Vardy-24, Costa-20 a sorminta. Nálunk idén 13 góllal Cou és Mané volt a házi gólkirály. Előbbitől, posztját tekintve, ennek a megismétlése is bravúros lenne. Manéban benne lehet több gól, hisz szavannázott is, és sérült is volt, de a 0,481-es gólátlagát 38-cal felszorozva is „csak” 18,296 jön ki. Firmino gyakorlatilag végig játszva a szezont jutott 11-ig, Sturridge és Origi pedig bele sem megyek, milyen messze van egy 20+ gólos szezontól. Ezek alapján úgy gondolom, hogy idén az a másoknál okosabb húzásunk, ha kihasználjuk a csillagok évtizedenként egyszer ilyen szerencsés együttállását:

  • van BL
  • van pénz
  • van a piacon olyan csatár, aki
    • valószínűleg illene a rendszerünkbe, mert nem bója
    • 28 gólig jutott egy top5 ligában
    • nem öreg
    • nem jutott a csapata BL-be
    • a csapata lenyilatkozta, hogy megfelelő áron mozdítható
    • az elsődleges kérője nem igazolhat
  • mindenki Mbappen pörög
  • van Klopp.

Ezért azt szeretném, ha elmotorozna Ayre Moore Lyonba, megkérdezné, mennyibe kerül Lacazette, amely a hírek szerint 50 és 60 közötti szám, hazatelefonálna, és már menne is a fax a hivatalos ajánlattal. Ebben az esetben jó lenne, ha nem tárgyalgatnánk, alkudozgatnánk, hanem egyszerűen leraknánk a pénzt. Ezek után pedig Kloppnak elő kellene adnia azt a szöveget Lacazette-nek, amely VVD-t meggyőzte. Ezúttal legálisan.

 

Chris

Ezt a szöveget június 11-én délelőtt írom, szóval nem tudom hogy VVD-t vagy Salaht leigazoltuk már, vagy hogy megbüntetettek minket-e vagy ilyesmi. (De most tegyük fel, hogy nem igazoljuk le Virgilt ezen a nyáron. Ami valahol jó is meg nem is, eléggé kockázatos lett volna leigazolni valakit, aki nem játszott január óta és még simán rásérülhet korábbi sérülésére. Viszont akkor úgy voltam vele, hogy ha Norbertnek komoly tervei vannak vele és ha már elkezdték, akkor igazolja le.)

De akkor nézzük hogy szerintem kinek kéne jönnie és kinek elmennie.

Off:

Bogdán, £2.000.000

Ward (kölcsönbe a Huddersfieldbe),

Ings (kölcsönbe),

Markovic, £5.000.000

Stewart, £3.000.000

Randall, £1.000.000

Lucas :( , £4.000.000

Sakho :( £30.000.000

Bölcsesség. £3.000.000

Moreno £9.000.000

 

Moreno-nál valami nagyon komoly változás kell neki hogy a Pool-ban maradjon, de én erre nem látok túl nagy esélyt (bocs Glen). (szerk. by Glen: no problem, csak bevonulok a sarokba sírni.)

Stewart-ot és Randall-t nem kell magyarázni. Egyszerűen nem Liverpool szintűek, és még impact sub-nak sem mondanám jónak. Randall (Poco77 titkos kedvence) akár elmehet a Haladásba is Eccleston mellé, nekem nem fog hiányozni. Stewart-ot meg ledobjuk valamelyik Championship csapatba. Bogdánt és Bölcsességet sem kell szerintem magyarázni. Ward-nak szerintem vissza kéne mennie a Huddersfield-hez, hogy most Championship tapasztalat után komolyabb PL tapasztalata legyen neki. Cserébe a terrierektől kapjunk 6 pontot. Alkesz haverunknak meg kettő ACL után inkább kölcsönbe adnám valamelyik frissen feljutó csapatnak, minthogy a mikiegérben vagy az ifiligában játsszon le meccseket. Marko is szerintem megy, nem hiszem, hogy szerepelne Norbert terveiben, csak kérdés, hogy ki akarja megvenni őt. Hullban nem volt überfasza, Sportingban sem és a Fenerben is eléggé középszer volt.

Ezután ott van Sakho. Sajnos én nem látom magam előtt, hogy Norberttel a kapcsolatuk ilyen hatalmasat fordulhatna. Plusz a Pool-Palack meccsen, amikor kő-papír-ollóztak Benny-vel, akkor már biztossá vált ez. Nem hiszem, hogy ne lehetne ő egy B vagy C opció a Poolnál, de ez van. Viszont egész jó fél éve volt a Palacknál, szóval én meg vagyok bizonyosodva arról, hogy találunk egy csapatot, aki tudna 30 milliót adni érte. Majd ha Townsend-et eladják a MU-nak 30-ért, akkor meg tudják venni Mamát. Lucasról meg minden évben mondjuk, hogy elmegy. Hol Törökországhoz van közel, hol Olaszországhoz, hol a Gremio-hoz. Most vele kapcsolatban érzem azt, hogy menni fog, amit sajnálok, mert mind Sakho mind Lucas szívvel-lélekkel tudtak játszani a vörös mezben. “Liverpool soldiers”.

Nem tettem ide Coutinho-t meg Sturridge-ot, mert szerintem nem mennek ők sehova. Persze Cou-nak a Barcelona meg Neymar hívószava hízelgő lehet, viszont itt Pool-ban kulcsszerepe van és az újságokból meg a közösségi médiája alapján​ jól érzi magát Liverpoolban. Sturridge sajnos nem lesz már régi, viszont baromi sok meccsünk lesz és baromi sok sérültünk, így szükség lesz rá a szezonban. A kérdés már csak az, hogy Studge is így szeretné-e ezt, de az se lepne meg, ha azt mondaná hogy új kihívásokat keres.

Most térjünk rá a szokásos kérdésekre “Ki fog jönni a mi szeretett csapatunkba?”. Norbertnél ez szinte lehetetlen, mert júliusban a franc se gondolta volna, hogy Manningert, Ginit meg Klavant (Klavan baszki, akinél ki kellett gugliznom, hogy ki ő, mert én életemben nem hallottam róla, akkor kellett megtudnom, hogy játszott 2 meccset az oslói Vålerengában is, amikor még 18 volt és hosszabb haja volt, de ez whatever). De most ha nincs ez a VVD, akkor talán  (mondom talán) igazolásról beszélnénk Solanke mellett. Az is jó kérdés, hogy hány játékost akarunk venni és mennyi a transfer budget ezen a nyáron. Mert mondták már hogy az FSG Norbertnek a klub történelem eddigi legnagyobb budget-jét akarja adni, hogy ebből a lóvéból igazolhasson játékosokat. Ha jól emlékszem 120 millió volt nekünk az eddigi legnagyobb 14/15-ben (persze Suarez közrejátszott, de akkor is). És akkor most lenne nekünk 150-200 millió játékosokra? El tudnám képzelni, mert Norbert és az FSG képtelen belátni, hogy ha hosszú távon akarunk versengeni a top 6-tal, akkor muszáj sok pénzt adniuk új és tapasztalt játékosoknak.

In:

Itt most posztonként megyek. Kapus nem kell. Ikarus és szexi képe marad a seggén, neki önbizalom kell, nem kölcsönbeadás. Manningert sajnálom mert Achtenberg mellett most nincs egy második számú “kapus lelkisegély”. Majd Shamal George lesz a harmadik számú (bár középpályásként is megállta a helyét egy most már PL-be feljutó csapat ellen, szóval majd Can mellett is jó lesz.) Egy CB kellene vagy nem adjuk el Sakhot, a Virgil bizniszből még bármi lehet, de szerintem nem jön, mert a törzsvásárlói kártya – úgy néz ki – lejárt. De akkor is van még pár alternatíva, mint De Vrij vagy Koulibaly. Ebből én inkább Koulibaly-t látnám, mert nagyobb vagy 8 centivel meg feketébb is, így ő csak jó lehet nekünk. Ellenben drágább lenne egy 10-15 millióval, de szerintem megérne mondjuk 40 milliót. Balbekknek meg Jonas Hector 15 millióért. Vagy ha LB helyett RB-t preferáljuk, akkor Nelson Semedot a Benfica-ból.

Kalidou Koulibaly – többek kívánságlistáján

Középpályásnál Salah-t​ mondanám, aki jöhetne mint erősítés a támadógépezetbe. Amit viszont nem értek, hogy Lemar-ról egy darab pletykát nem találtam. Pedig ő se lenne rossz a Pool-ba. (Aki tud, dobjon már be egy Lemar-Liverpool pletykát vagy gyártson egyet, köszi). Naby Keita is jó lenne viszont annyi a baj vele, hogy a Lipcse túl sokat kér egy játékosért, akinek volt egy kimagasló szezonja. A Barca és az Arsenal is érdeklődik Jean-Michel (Jarre, na jó nem, de szép is lenne) Seri iránt, akiért állítólag 35- öt kér a Nice. Nem lenne rossz mint Keita alternatíva.

És akkor a csatároknál kettő nevet tudok bedobni: Alexandre Lacazette és Timo Werner. A tavalyi szezonban hiányoltam egy igazi csatárt, mert jó ez a MFC, de ha egyikük lesérül, akkor a támadógépezetben akadnak problémák. Firmino pedig nem igazi csatár, nem igazi befejező csatár megoldásokkal (mondjuk a Stoke elleni gólja az volt). De ha azt nézzük, mit csinál egy Costa, Kane, Ibra (ő már elment muhahaha) vagy egy Lukaku, akiknek olyan befejező csatár megoldásaik vannak, ami Bobby-nak nincsen. Voltak olyan alkalmak amikor az ilyen megoldásokon, amit mondjuk Kane művel le, múlik a 3 pont. Amikor utoljára volt két igazi befejező csatárunk, akkor majdnem megnyertük a bajnokságot, vagy amikor Torrest megvettük. Kazetta az új Reus-unk, hogy mindenki őt akarja, de ha most elérhető, akkor miért ne? Robbanékony, presszingelni tud. Viszont sérülékeny. Werner még egy jó alternatíva, igaz csak 21 és még rengeteget kell fejlődnie.

Szóval nálam ezek kívánságaim:

Koulibaly £40.000.000

Hector/ Semedo £15.000.000

Salah £37.000.000

Naby Keita £50.000.000 vagy Seri £35.000.000

Lacazette £50.000.000 vagy Werner bútoráruház £25.000.000

 

Bevétel: £57.000.000

Vásárlás: £192.000.000 (vagy ha Keita vagy Kazetta nem jön össze​ £152.000.000)

Net spend: -£135.000.000 (-£95.000.000)

#michaelnebaszd

 

Robbie Fowler

Köszönet a lehetőségért, hogy részese lehetek a You’ll Never Write Alone projektnek. Azért is örülök, mert névrokonom épp a minap osztotta meg a közösségi médiák egyikén, hogy megszerezte a Pro Licencét, így taktikáról írni égi jel.

Azt szeretném az elején leszögezni, hogy szerintem Klopp nagyon jól halad afelé, amit kitaláltak az FSG-vel. Látszik, hogy az Akadémia milyen fontos szerepet játszik a terveiben és jó látni, hogy az irreális játékos árak mellett a Kirkby&Melwood projektre is szántak pénzt rendesen.  Így számíthatunk arra, hogy Klopp taktikájához legmegfelelőbb játékosokat nevelünk ki s nem csak a SaintMarket-ben vásárolgatunk. Az is tetszik, hogy a nagycsapatban tartja a legtehetségesebbeket és nem küldi őket kölcsönbe. Mert egy sérülés esetén kész kell állni, mint Gerrardnak, Fowlernek, Owennek, Carraghernek és McMannamannek. Igen 18 évesen is már késznek kell lenni, beállni és megmutatni. El is érkeztem ahhoz a fiatalemberhez, aki remélem nagy figyelmet, elismerést és lehetőséget kap a következő idényünkben. Trent Alexander-Arnold.

Gerrard mondta róla: “Trent Arnold has a terrific chance of making it as a top professional. He’s quite leggy but he’s got a lovely frame and seems to have all the attributes you need.

He has the right attitude and comes from West Derby, home to Melwood. So Trent is another Scouser and apparently, just as I tried to be John Barnes and Steve McMahon, he grew up pretending to be me while playing in the Merseyside parks.

He can play as a number 6, a holding midfielder, but he’s versatile and I’ve seen him fill various positions. I know England are all over him.”

Az látszik, hogy TAA egy elég jó fizikumú és intelligens játékos. Az adminok remélem kisegítenek, valamelyik meccsen Klopp becserélte, de nem jobb hátvédnek hanem a középpályára és nagyon meggyőző volt számomra. (Glen: ?Everton ellen) Tökéletes lenne egy wingback posztra és szerintem még Clyne-t is komoly versenyre késztetné. Ami azért ránk fért volna párszor az előző kiírásban is.  A wingback poszt pedig azért lenne fontos, mert remélem a betömörülő csapatok ellen aka busztörés, kiválóan alkalmas  3-5-2es formáció is ott lesz a nyári megtanulandó feladatok között. De láthattuk ez még Conténak se ment egyből, pedig Ő aztán játszatta ezt a formációt. A 3-5-2 viszont nagyon sokat robotoló, gyors, taktikailag fegyelmezett WB-eket igényel (azért a Chelsea egy Moses-szel is meg tudta ezt oldani, ha kellett) és 3, labdával jól bánó CB-t. VVD tökéletes lenne 3. CB-nek, Matip csontjaiba injekciózzanak valami szupererős, szuperkönnyű fémet.

A középpályán nem jutna hely Cou-nak, de nem kell neki minden meccsen játszania, a rotálása alkalmával előhúzhatnánk ezt a felállást is. A Wijnaldum-Hendo-Lallana trió megfelelő motorja lenne a csapatnak. Ha Hendo sérült, akkor viszont szerintem Can nem elég. Számomra elegáns, irigylésre méltóan rápasszoló öltönyben nyomja, de sokszor az az érzésem, hogy Hendoval benzines a motor, Emrével meg dízel. Ezért kellene nekünk egy játékot jól olvasó CM vagy CDM, aki a lehető leggyorsabban tudja a kapu elé vinni a gegenpresszinggel elcsent labdát.  Elöl pedig Stu (vagy méltó utódja) és akár Firmino (tudom, hogy sörmeccs nem számít, de azért volt kémia köztük Sydneyben), Origi, Solanke vagy akár Salah, ha érkezik. A 3-5-2 szerintem másodlagos taktika lehetne, de kell, az szerintem biztos. A 4-3-3 tökéletesítve lesz a nyáron, nincs mit mondani róla (gondolom a többiek kivesézték ;) ). Salah azért kell, mert a támadó hármasunk bármelyikét tudja helyettesíteni, s így nem Lallanát vesszük ki a motorból, mert az bizony tavaly is gondot jelentett. Védekezési és támadásépítési skilljei is a középpályán kamatoznak a legjobban.

Akármi is a felállás a kapusedző személyén szerintem változtatni kell. A rögzített helyzetekre igenis fel lehet készíteni két ilyen jó képességű kapust. Ez mégse sikerült. Köszönjük Mr. Achterberg a 2009 óta tartó munkát. Minden jót!
Minyon jó volt a szezon második felében, de a birtokába jutott labdától iszonyat lassan szabadul meg. Karius ebben sokkal jobb. S ha busztörésen jár az eszünk, akkor nagyon nagy helyzet, ha az ellenfél legtöbb játékosa a mi térfelünkön van egy szöglet miatt és a lehúzott labdát olyan Pepe Reinásan a félpályáig hajítja a kapus a szélen induló játékosnak. Vita indítónak ez tán elég is.

 

42

#Kloppknows. Őszintén, én a tavalyi nyár után idén arra készültem, hogy hátradőlök, rábízok mindent Kloppékra, értik ők a dolgukat. A csehszlovák Piton professzorral karöltve sok korsó sör mellett átbeszélik, kik kellenének még a busztöréshez, keretmélyítéshez, láthatóan tudják a problémáinkat. Szinte biztos, hogy a megfelelő embereket nézték ki maguknak, a lényegesebb kérdés idén nyárra inkább az lesz, hogy az FSG – függetlenül attól, hogy azt mondták, lesz pénz – ad-e pénzt nekik. Mert ugye Virgilért ment volna a szűkcsaládom sok-sok éves fizetése, de Salahért megint piszmogunk, holott előre, a kezdőbe, biztos nem fogunk 30 millió font alatt játékost hozni. Idén nyáron, ahol egy tejfölösszájú nyikhajért 350 milliót kérnek, csak mert lőtt pár gólt a BL-ben, biztos nem. Szóval, ha Klopp kezdőközeli kiszemeltjéért 35 milliót kérnek, akkor ez most nem az a nyár, ahol ezt sokallnunk kellene. Majd 50 felett lehet szarozni milliókon. Persze szerintem ki fogjuk csengetni Salahért is a kívánt pénzt, csak a mostani tökölést sem értem, mert nem hinném, hogy bármilyen trükknek bedőlne a Roma, Salah meg 35-ért biztos klubot fog váltani idén. Egy szó, mint száz, megfelelő emberek fognak érkezni a hiányposztokra, keretbővítésre (két védő – egy szélre, egy középre; egy középpályás; egy szélső támadó; és egy könyörtelen befejező kell), ha jönnek. Mivel szerintem inkább az FSG hajlandósága és az ezen a nyáron látható elborult ár-érték arányok határozzák meg, hogy mennyi lesz a kiadásunk, így nehéz tippelni, inkább adok egy intervallumot: 130-210 millió font között tudom elképzelni a nyarunkat, ennél kevesebbet, ha tényleg akarunk valamit, nem hinném, hogy tudnánk költeni, többet pedig nem érdemes.

A távozók oldala kicsit megfoghatóbb, mint az érkezőké, itt szerintem könnyebb játszani a bevétellel és a névsorral. Védők: Moreno és Sakho. Amíg Sakho-nak csak a játékon kívül, addig drága spanyol barátunknak a játékon belül sem volt túl sok esze. Sakho-t sajnálom, de ha nem kell, hát nem kell. Legrosszabb esetben is keresünk rajtuk 30 millió fontot. Középpálya: Lucas, Markovic, Stewart. Lucas megérdemli, hogy késői reneszánszát egy kisebb, de hozzá méltó erősségű csapatban töltse, ha mi előrébb akarunk lépni, egy-egy epizód szerepnél biztos nem terem több neki itt. Mindig alázatos volt, hiányozni fog. Markovic-ot nem értem. Fasza spílernek tűnik, fiatal, még Klopp-kompatibilis is lehet, de egyszerűen Klopp se akarja, és kölcsönben sem futott nagyot. Biztos elromlik, ha mi szurkolók nem látjuk. Stewart-ban pedig nincs annyi, hogy a szintet megüsse, de hátha egy Ibe-féle pénzt le tudunk húzni belőle. Összességében lehet belőlük 30 millió font felett, de az is megeshet, hogy 10-et is alig látunk belőlük. Támadók: passz. Ha jön gólvágó, akkor Sturridge lép; hogy Ings-szel kezdeni akar-e valamit Klopp fogalmam sincs, majd szeptember elsejével kiderül. A többiek biztos, hogy maradnak a támadógépezetünkben. Végezetül itt is csak két véges összeget tudok felmutatni: 50 és 120 millió font közé eshet majd a bevételünk, a pénz nagy része Sturridge-tól függ, de ne feledjük, van már 2 millió fontunk Wisdomért, és ki tudja, milyen pénzt látunk még a többi elfeledett ifiért (Flanno, Chirivella, Randall) vagy mondjuk Ádiért.

 

RQ17

Először is nagyon köszönöm a lehetőséget, megtisztelő már a megkeresés is! Köszönöm anyukámnak, Kassai Tóth Csabának, Akinfenwának és Paul Koncheskynek, hogy folyamatosan inspirálnak. Elsőre gyors leszek, jöjjenek a hiányposztok fontosság szerinti csökkenő sorrendben, és a lehetséges verziók.

Távozók: Moreno (10m), Markovic (20m), Lucas (3m), Sakho (25m), Stewart (7m), Flanagan
Bevétel: 65 milló angol font

A posztok: bal-/jobbszélső, balhátvéd, középhátvéd, középső középpályás, csatár, csere jobbhátvéd

Az álomlista: Salah (38m), Mendy (40m), Van Dijk (55m), Keita (40m), Lacazette (50m), Byram (10m)
Kiadás: 233 milló font, ezt én se hiszem el, na.

A realista/statisztista: a portugálmartinsz (40m), Hector (20m), Van Dijk holland kistesója (25m), Goretzka (20m), az északcjugoszláv gólvágó Teodorczyk (10m), csere jhv pedig nem jön (most figyelj: 0m)
Kiadás: 115 miller, szinte ingyen voltak

Akiket fifában vennék a triplázásom előtt: Inaki Williams (40m),  Sessegnon (15m), Tah (25m), szintén Keita (40m), Ikeaháccsó (20m), szintén Byram (10m)

Kiadás: 150 millió, de ez mindegy is, a triplázással sok visszajön

Ha az eddigi szánalom-flowt folytatjuk: Oxlade/Gray kurvadrágán (40m), Julia Roberts’ son (20m) , Májkül Kín (25m), senki (0m), és szintén senki (0m)

Kiadás: 85 millió angol egységvaluta, 20 milla net spend, ne mondja senki hogy nem költünk!!

Végül pedig a Gillett & Hicks special: Puncheon (30m), Creswell (because he can cross well, 25m), Shawcross (benne van a nevében hogy cross, 30m), Cabaye (25m), Deeney (30m), Ward (15m) – csak hogy értékeljétek hol tartunk most!

Kiadás: 155 millilyó  – Érték: 15,5 milla, de ki számolja

Az említett igazolásokon kívül n db dél- és északszláv csodagyerekre számítok, mert ugye akadémiára nem igazolhatunk, ezért megoldjuk a dolgot top-down, we roll safe.

Na és most jöhet egy kis teoretikus elmélkedés, hogy mi várható, és miért. Sajnos meglátásom szerint rendkívül nehéz helyzet állt elő azzal, hogy új – előd nélküli – sportigazgató és új CEO is jött a klubhoz egyszerre, pont ebből alakulhatott ki a Van Dijk féle káosz, a korai bizonyítási vágy eredményeképp. Nekem így utólag logikusabb lett volna január 1-gyel személyzetet váltani, hogy mindenki beleszokjon a dolgába és olajozottan folyjanak az átigazolási tárgyalások június elejétől, de ezen már nem lehet változtatni.

Ahhoz, hogy egyszerre legyünk _aránylag_ sikeresek a BL-ben és a PL-ben is, rendkívül erős és bő keret kell, ez nem kérdés. Szintet kell lépni, Kloppónak úgy kell rotálnia, hogy a padról is minőség szálljon be bármelyik haccintéren vívott mérkőzésre, ehhez pedig költeni kell. Éppen ezért nem is részleteztem túl a számokat, azok az előző transzferablakok zero net burnjei után jelenleg tényleg nem számítanak. Túlárazottsággal egyszerűen nem is érdemes foglalkozni: aki kell, jöjjön, annyiért, amennyiért engedik. Ez a szezon dupla vagy semmi – ha nem erősítünk, nem fogjuk bírni a tempót.


Brutál jókat írtak a srácok. Sok név, más és más taktikai elvárás, de erős B-taktikát vártok és természetesen sokkal mélyebb keretet. A tavalyi csapatépítéshez képest így most jóval nagyobb cash flow-kat is vázoltatok:

Néhány tavalyi előrejelzés a körkérdésből. A valóság az általatok vártól kisebb kiadást és átlagban nagyobb bevételt eredményezett.

Ezzel szemben idén nagyságrendileg nagyobb kiadással, de csak kicsivel több bevétellel számoltatok. Fair enough. Az oszlopaitok pedig meglepően hasonló hosszal rendelkeznek.

Szeptemberben meg majd kaptok az arcotokba egy valós költés oszlopot. Addig is élvezzük a friss hús illatát.