Welcome Solanke

Még nem is volt június és megkezdődött csapatunk számára a nyári őrület az első nyári igazolással, Dominic Solanke személyében.

Szeretném azzal kezdeni, hogy tudjuk, a nyárnak ebben a korai periódusában csak Anglián belül lehet igazolni. Pontosabban hivatalosan bejelentetten, és ugye ezek a deal-ek is csak július 1-jén – a piac hivatalos megnyílásakor – válnak hivatalossá. A nemzetközi piac csak később nyílik. Ha visszaemlékezünk, minden nyári ablak úgy kezdődik, hogy kisebb jelentőségű, Anglián belüli igazolások érkeznek. Ilyen volt az elmúlt évekből Touré, Bogdán, Lambert. Idén meg az ifjonc Solanke csatlakozik a sorhoz. Ezzel gyakorlatilag azt akarom mondani, hogy semmilyen, de tényleg semmilyen következtetést nem lehet levonni a teljes nyárra vonatkozóan az első igazolásból.

A második, amiről beszélni szeretnék, hogy nagyon kíváncsi leszek, mi kerekedik ki a végére, hiszen egyrészt a tavalyi nyár az első, ami Kloppal kiemelkedően jól sikerült. Olyan jól, amilyen nem sűrűn szokott lenni egymás után. Ám az idei nyárnak már más felépítéssel futunk neki, mint a tavalyinak. Gondolom mindenki emlékszik, de ha nem, akkor emlékeztetőül álljon itt újra, hogy az általam kedvelt, de sokat és néha jogosan kritizált TC helyett DoF-unk lett Michael Edwards személyében és ezzel tisztább a kép, no meg új az igazolási felelős. A magam részéről nagyon kíváncsi vagyok Edwards első ablakára.

A harmadik, amiről beszélni érdemes, hogy mi fog kijönni a „van BL, van pénz, van klasszis edző, de nem stabil a BL, nem nekünk van a legtöbb pénzünk és egyébként is szeretünk okosan igazolni” képletből.

A bemelegítés után foglalkozzunk az új sráccal is. A legfontosabb, hogy elhelyezzük a csávót az elvárásaink térképén. Nos, ő 19-20 éves angol ifjoncként valahol félúton van az Sterling, Ibe, Ejaria féle bagóért érkező tini tehetségek és a mai pénzen max. 5-10 milláért hozott ifjú gyémánt lehetőségek – lásd Ngog, Yesil, Luis Alberto, Ilori, amely kategória teteje és bevált képviselői Can és Origi – között. Fontos megemlíteni, hogy érkezése alapvetően nem az első csapat erősítését szolgálja, hanem befektetés a jövőbe, amely, ha nagyon jól bejön, akkor erősítés lesz a srác nálunk az első csapatnál, ha nem, akkor – ifjú lejárt szerződésű angolként tribunal által megállapított nevelési díjért érkezik, amit 3 millióra tippelnek a hozzáértők – jó eséllyel egy West Ham-nek tuti bármikor meg fog érni legalább ennyit, tehát értékálló. Mondjuk, ezt gondoltuk már sokakról és nem jött be, mint pl. Balotelli, de egy tehetséges angol HG csatár esetében azt hiszem, nyugodtan lehet mondani, hogy a kijelentés megállja a helyét. Tehát amennyire én látom, a srác egy low risk – high reward befektetés.

Mindig nehéz megbízható jövendöléseket produkálni ifjoncok esetében. Solanke esetében ezt még jobban megnehezíti, hogy nagyon kevés releváns adat és kevés releváns videó áll rendelkezésre.
Nagyon röviden: A srác a most következő szezon elején lesz 20 éves. Chelsea-s múltja speciálissá teszi, hiszen emiatt angliai felnőtt meccsel gyakorlatilag nem rendelkezik, viszont a holland vonalon kipróbálhatta magát, amit ugye nagyon kevés angol fiatal mondhat el magáról, azaz ez egy pozitívum. 18 éves korában volt egy szezonja az Eredivisie-ben, amikor 27 meccsen 7 gólt szerzett, amit kora és az Eredivisie erőssége miatt nehéz értékelni. Egyébként 1811 percet játszott, azaz per90 20,11 meccs volt, ami nem kevés, a góljai pedig 0,34 gól/per90-re jönnek ki, ami 18 évesen felnőttek között kifejezetten jó, csak hát ugye a videóból kiderül, hogy a góljai jó része 11-esből jött, ami egyszerre impresszív korából fakadóan, viszont azért von le az értékéből.

Az utánpótlás válogatottakban nyújtott teljesítmény megint olyan, amiből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Egyébként 24 gólt szerzett 48 meccsen.

A videókból látható mozgás, sebesség és a különböző helyeken szereplő 185-186 centis magasság, valamint a holland szezon alapján – lövései 77 százalékát a 16-oson belülről eresztette meg – kirajzolódik egy klasszikus 9-es képe, akiben megvan a lehetőség, hogy a mai modern Costa, Kane, Lewandowski vonalra felfejleszthető legyen. Ezen elsősorban nem a góllövő, hanem a védekezési, presszing-képességekre és a mezőnymunkára gondolok, hiszen a Gomezeknél (német csatár) ezzel többek ők.

Nekem két red flag-em van a srác kapcsán. Az első, hogy mennyire „rendszerfit” hozzánk, hiszen az elmúlt évek tapasztalata alapján a kicsi, gyors, magának helyzetet teremteni tudó csatárok váltak be és nem a klasszikusabb kiszolgálást igénylőek. A másik, hogy a Chelsea miért hagyta lejárni a szerződését? Miért nem jártak el vele is úgy, hogy jó szokásuk szerint kölcsönadogatják és a végén meg eladják haszonért egy West Ham jellegű csapatnak?

Összességében azt gondolom, hogy legrosszabb esetben vettünk egy olyan ifjút, aki mindig fog érni annyit, amennyit belefektetünk, legjobb eset meg az, hogy beválik nálunk. Másként megfogalmazva: nem ő lesz a nyár fő szenzációja, és ha extra dolog nem történik, túl sokat nem kockáztatunk vele, így összességében egy elég semleges igazolás részemről.

És ha már így alakult, emlékezzünk meg a klub alapításának 125 évfordulójáról ezzel a videóval: