A lemez B oldala

Koncerten jártam a hétvégén. A kedvenc zenekarom játszott, londoni stadionban. Ódzkodom már régóta és gyakorta a fellépéseiktől, mert az újabb lemezek sokszor nem tetszenek. Ez a legújabb tavaszi EP is olyan semmilyen, de hát csak megveszem már a jegyet, a haverokkal tombolni akarom, járja át az összes zsigerem a megkopott, de vörösen pulzáló ritmus. Féltem, hogy csak az új lemezről lesznek dalok, de valami egészen más került elő a repertoárból. Nem a tavalyi csupasláger számokból, hanem csak pár szám, amit valószínűleg sok próbán elgyakoroltak, de csak a legelvetemültebb fanatikusok hallgathatták titkolt felvételekről. Pedig mindenki ezt várta már. Megrögzött rajongók és a mentolos cigit szívó, édes bort kortyolgató, feszes-de-csúcsos pólós lányok is. Négyükkel is _táncoltam önkívületben az éteri dallamok lüktetésében. És egy hétig még biztosan a lemeznek ezt az oldalát szeretném hallgatni.

Lackó kolléga zseniálisan érzett rá a B taktika meglétére és szükségességére. Szerencsére abba is beletalált, hogy ezt elő is húzzuk Bilic ellen. Na de nem varázslat módjára a kalapból, hanem pont úgy, ahogy azt gyaníthatóan már januárban megtette volna a stáb, ha Mr. Sturridge szerencsésebb csillagzat alatt születik. Tragikus, persze, de azért cinkos mosoly kiül a szánkra, mikor ezt az évet ezzel a repertoárral kiegészülve egy egészen más szcenárióban képzeljük el. Él még az emlék őszről? És arról a bizonyos Soton elleni kupameccsről, ahol mindenki örömére az épp hengerlő 433 rotációjához az imádott, és szintén szemet gyönyörködtetően működő gyémántot csillantottuk meg?

Nem fekete-fehér persze a kép, sok oka lehet annak, hogy ez most így csak májusra állt össze, és nem csak egy személy. Az a személy viszont itt volt velünk mennyországban és a poklok poklában, és itt lesz még a hétvégén is. Lehet, hogy már rég lefőtt a kávé, és ez a klub nem tud neki 100k+-os fizetést adni évi 10 meccsért, de egy szimpla kalapemelés nem lenne elég méltó a talán idén eljövő távozásához. Egy világklasszis befejező, aki vasárnap úgy adott sebességet a csapatnak, hogy ő futásban már sehol sincs A Studge-hoz. Élvezzük ki a játékát, amíg azt vörösben teszi. Aztán könnyezzük meg, húzzunk egy vonalat, és keressünk B-taktikára helyettest, hogy egy idényen át működjön az az ötlethalmaz, amit Buksicsok megálmodnak nyaranta. De ez itt még véletlenül sem egy Studge búcsúposzt, csak egy a sok közül, ami kifejezi tiszteletét és nedves bugyiját az úr iránt.

Az utolsó hét van, kedves fantársaim, senki idejét nem húzom, mindenki tudja, mi a tét, és hogyan kell okoskodnunk, rosszabb esetben számolgatnunk. Klopp harmadik kupadöntője jön a klubnál. Én sírtam már eleget a kedvenc zenekarom miatt, ha dicshimnuszt kapok az idei turné utolsó számaként az Anfield Roadon, akkor mondanám, hogy jövök a következő koncertre; de hát úgyis jövök. Jók a csajok. Jobbak, mint bárhol.