Kőleves

Szavazás.

Miután a pénzt már másfél hónapja összedobtátok/összedobtuk, azt azóta háromszor megforgattuk a tőzsdén, kivettük a bankból, elkurváztuk, utána pedig orosz ruletten visszanyertük az egészet, nos akkor most jött el az ideje annak, hogy rendeltetésének megfelelően küldjük el a bányába a megfelelő méretű kőért, majd onnan a vésnökhöz, és végül Milner öccsének, hogy helyezze bele az örökkévalóság szövetébe.

Egyébként nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig húzódott az ügy, de egyrészt nem tudtuk megállni, hogy ne töltsük fel belőle ötforintosokkal a jacuzzit, és abban marcopolózzunk Dagobert bácsival a Dagobah rendszerből, másrészt egyszerűen csak én is belecsöppentem a munka melaszos mocsarába, és úszott el az időm a végtelenségbe. De most már nem olvasztom tovább az órákat, lássuk hát a Jacuzzi által ötfősre szűkített mezőnyt.

A villogó kurzort sajnos nem tudjuk garantálni, hogy bele lesz vésve.

Szóval itt van az öt jelöltünk, innentől a nyilvános szavazás dönti el, hogy mi lesz a végső verzió. A jacuzzi kiválasztási elveihez hozzátartozik, hogy a Vörös Fonat, LFC Supporters Hungary, YNWA jellegűeket mi elkerültük, mert egyrészt túl sok hasonló lesz, másrészt nem csak erről szól a Fonat. Reméljük megérti mindenki ezeket a gondolatokat, igazából tökéletesen egyhangúan nem ezekre szavaztunk a pályaművekből a selejtezőkben.

Szóval akkor most menjen a szavazás a főtáblán, mindenki játszik mindenkivel péntek 24.00-ig, avagy szombat 0.00-ig, azaz irodalmibb stílusban péntek éjfélig. Menjen hát.

Ui.: a szavazás valami bug miatt csak akkor működik, ha előbb megnézed a jelenlegi állást, és térsz vissza szavazni. Kicsit spoileres a dolog, a PollDaddy apukáját hibáztatjuk érte.