Az út maga a kő. A kiindulópont is a kő…

… ha ezt nem érted, akkor még el sem indultál a megértés útján. – hangzik Paracelsus intelme a fiatal tanítványnak, Johannes Griesebach-nak Borges novellájában.

Most viszont nem a bölcsek kövét keressük, hanem a Main Stand előtt megújuló parkban kívánunk nyomot hagyni lacko77 ötlete nyomán az Anfield Foreverrel.

Ez pedig pénzbe kerül, amire rengeteg felajánlási szándék is érkezett a linkelt komment alatt. Ezeket az igényeket kielégítendő kétféle módon, és kétféle csatornán várjuk az adományaitokat az emlékművünkre, a csatornákat illetően Paypalon és egyszerű banki átutaláson át, ezeknek az elérhetőségeit mind a nyitólap legalján, mind minden egyes poszt legalján megtaláljátok. Volt szó egy crowdfunding projekt nyitásáról is az egészben, de a komplikáltsága miatt leszavaztátok, így ezen a két egyszerű (de számotokra kevésbé transzparens) módon tudjátok támogatni az ügyet ha akarjátok.

Hogy a kő mekkora lesz, az a beérkezett támogatásoktól függ majd (aminek az összegét természetesen folyamatosan frissítjük majd szintén az oldal legalján), azonban maga a felirat kérdése a legkevésbé sincs még kirajzolódva.

Ez pedig a második mód, ahogy az emlékmű támogatható, kreatív ötletekkel a feliratot illetően. Ez viszont nem is olyan egyszerű, mert nincsenek ékezetek és írásjelek a pakliban, így pedig komoly kihívás a dolog (de persze majd odaképzeljük az éketezetet ha kell). Egyébként a kő méretétől függően 2-3 sorban, soronként 14-20 karakterben kell majd megfogalmazni a mondanivalót, ennek a véglegesedése nyilván csak akkor történik majd meg, ha kikristályosodik a kő végső mérete, és a szöveg átmegy mind a jacuzzin, mind a közönségen, és még valami szavazás is lesz róla, szóval ez még tényleg csak a selejtező kör, de ideje ezt is elindítani.

Aztán lassan majd barátkozzunk meg a gondolattal, hogy emlékművet építünk, amit mindig meg is látogathatunk majd.