Egy oda

Ez rossz volt. Mármint nagyon rossz.

A második félidőben Klopp felolvasott egy papírt Sturridge-nak, amin kizárásos alapon taktikai utasítások voltak. Studge ezután bevitte a papírt a pályára, hogy másoknak is felolvassa azt, ami kollektív értetlenkedésbe torkollott, majd egy svunggal ki is dobta azt a pálya szélére. Ha van olyan szurker, aki csak erre az egy jelenetre kapcsolt oda a Southampton – Liverpool Ligakupa elődöntő odavágójára, igazán szerencsésnek mondhatja magát, mivel benne volt az egész meccs és a másik 89 percet is megismerhette belőe.

Rég láttunk ennyire frusztráló Liverpoolt a pályán. Mikiegér ide vagy oda, Klopp le akarja mosni magáról a kupát nyerni képtelen edző képét, ennek megfelelően pedig erős volt a kezdő. Coutinho még nem volt ott, hogy kezdhessen, Hendo sérült volt, Mané már Tunézia ellen készült, szóval közel sem a legerősebb tizenegy ment ki, de januári kupameccshez képest elég sok zsetont betolt a posztóra a menedzser. Az elején működött is a történet, nagy veszélyeket nem teremtettünk, de jól járt a labda, a 17. percben pedig egy Lallana – Firmino összjátékból el is eresztett Bobby egy emberes lövést, amire oda kellett érnie Forsternek (apró játék ingyenes Fonat előfizetésért: küldjetek be olyan kapust kommentben, akinek nagyobb tuskó feje van, mint neki!).

Ami viszont ezután jött, azt nem nagyon lehet megmagyarázni. A Soton  közelebbről Nathan Redmond – három olyan helyzetet is kialakított, amiből sima 3:0-lal mehettek volna a szünetre, ha a sokat fújt Karius nem mutat be bravúrokat. Az egyik kiugratást benyeltük azért egy Klavan – Lovren tandem szerencsétlenkedés után, ez a ziccer jelentette végül a végeredményt is.

Ha őszinték vagyunk, annyira borzalmasan játszottunk elől és hátul is, hogy négy-öt gólos vereség is képben lett volna, és akkor legalább nem lennének kérdések a visszavágóra. A MátéStatok (TM) szerint csak a tervezetten defenzív City meccsen voltak rosszabbak az offenzív mutatóink. 9 lövés, 2 talált kaput, amiből szépen ki is jött az első olyan alkalom november közepe óta, amikor a senior csapat nem rúgott gólt. Jegyezzük meg, akkor is a Southampton ellen játszottunk, így annyi kreditet meg kell adni nekik, hogy a többiekhez képest valami hangszerük, ami elhallgattatja a heavy metalt.

Mert hogy ezen a meccsen egyszerűen megfojtotta az ellenfele a Liverpoolt és nem is lehet pozitív dolgot kihozni belőle azon kívül, hogy Karius faszán védett és nagyjából az egyetlen oka annak, hogy a második kör még izgalmas lesz. Amennyire hajlamosak vagyunk minden hülye szabályok leghülyébbiket, az angol ligakupa egyedül kétkörös elődöntőjét ekézni, most annyira hálásak lehetünk érte.

Jobb meccsünk lesz két hét múlva a Soton ellen otthon, mert rosszabb nem lehet.