Merry Merseyside

Még nem tudod, mit kapsz karácsonyra, hiszen csak hétvégén fogod megtudni. Ettől függetlenül nyugodtan elindulhatna a hét egy ünnepi Everton veréssel, amolyan elő-ajándékként.

Zökkenők lesznek. Egy nap majd szétmentek a csajoddal, kirúgnak egy munkahelyedről, sérülést szenvedsz, vagy ami a legdurvább: a Chelsea-t is látni fogod még pontokat veszíteni a Premier League-ben. Zökkenők mindig vannak.

A Liverpool végigszántotta ősszel Angliát, mindenki platóját megpakolta tonnányi góllal útközban és a fair play jegyében be is kapott egyet tőlük. November közepén vezettük a bajnokságot és kellemesnek ígérkezett a program az elkövetkezendő hetekben ahhoz, hogy karácsonyra akár a bajnokesélyes jelzőt is magunkénak érezhessük. Aztán jött a zökkenő. Megakadt valami a csapatjátékban, elszállt Coutinho, újraélesedtek a kapusgondok, és egy szempillantás alatt, elfelejtendő körülmények közt elejtettünk öt pontot két kiscsapat ellen és azonnal vissza is estünk a harmadik helyre. (jó, persze, a fél karunkat odaadtuk volna az elmúlt években azért, hogy egy visszaesés a harmadik helyet jelentse)

Nagy volt a fókusz így a Middlesborough elleni szerdai meccsünkön, és jól is alakult az a találkozó: némi petting után magabiztos 3:0 lett a vége. Jó volt végignézni, de közvetlenül a Bournemouth összezuhanás és a West Ham köd után ne érezze magát senki kényelmetlenül, aki nem tudott még teljesen megnyugodni.
Kloppnak itt kicsit a kezére játszik a naptár, hiszen mi mással lehetne jobban visszapumpálni az év végi önbizalmat, mint egy győztes Merseyside derbyval?!

Érdekes utat jártak be eddig idén a kékek. Bivalyerősen kezdték a szezont, októberre úgy tűnt, megfogták a jackpotot a Martinez-Koeman cserével és bérelt helyük lesz a tabella felsőbb soraiban. Aztán november elején olyan ötöst kaptak a Chelsea-től, hogy a fal adta a másikat, az eredményeik pedig látványosan visszazuhantak ezt követően: már csak a 8. helyen állnak, kétszámjegyű különbségre az élbolytól.

Momentum szempontból mondjuk nem rossz a helyzetük, miután az előző fordulóban belenyúltak a Kötelező Negyedéves Vicces Arsenal Vereségbe (TM) és tíz emberrel is legyűrték a londoniakat. Üröm az örömükben, hogy a kiállított az egyik legstabilabb emberük, a középhátvéd posztot 1977 nyara óta betöltő Phil Jagielka volt, aki így természetesen nem játszhat a derbin. Nála is nagyobb veszteség, hogy Yannick Bolasie keresztszalagja két hete elszakadt, így vélhetően ebben a szezonban már nem léphet pályára az Everton nyarának nagy fogása. Ronald Koeman a többéves Everton menedzsersége első nehezebb periódusát éli most ezeknek köszönhetően.

Mi a helyzet a város vörös térfelén? Coutinho nincs, de esetében örülhettünk annak a pénteki hírnek, hogy a tervezettnél előrébb tart a rehabjának és jövő héttől már könnyű edzéseket végezhet. Matip sem lesz még ott, így Lovren mellé újra e sorok írójának személyes kedvence, Ragnar Klavan kerülhet fel. Can kérdéses, ahogyan Sturridge is, ők ketten legfeljebb csereként szállhatnak be. Igen, Sturridge még a Liverpoolban van!

Mignolet védeni fog, most és középtávon is. A múltkori Jakuzzi Hangjai podcastben jól eljinxeltük szegény Karius idényét, aki olyan meredeket zuhant az azt követő hetekben, hogy egy jelentősebb védenivalók nélküli, Middlesborough elleni clean sheettel a belga Neuernek tűnik hirtelen. Lesz most majd jónéhány meccse bebizonyítani, hogy tényleg erősebben jött ki a mellőzöttségből és meg tudja ragadni a várva várt lehetőséget, amiről ősszel többször nyilatkozott.

Mindig nehéz megsaccolni egy olyan meccs kimenetelét, ami annyira érzelemdús, mint bármelyik Liverpool – Everton. Mi vagyunk a kettőből a jobb csapat, amit amolyan dupla vagy semmisen mutatunk ki mostanában: vagy leütjük az ellent és még jól meg is rúgdaljuk a földön, vagy érthetetlenül bárgyún viselkedünk előtte és elfolyik a kilencven perc. A derbi felspannoltsága reméljük az előbbi Liverpoolt küldi majd ki a pályára!