Kapott gólok csatája

November elején járva már eltelt annyi forduló, hogy kicsit komfortosabban ízlelgessük “A Liverpool idén megveri a kiscsapatokat!” mondatot. Oké, tudom, ez a kijelentés a legbelső szorongásunkkal játszadozik, ami hamar vissza tud vágni, de ettől még igaz. Jön a Watford az Anfieldre.

watford


A Watforddal annyi élményünk van a közelmúltból, hogy elindították Bogdán Ádám liverpooli végének a kezdetét (mármint akkor, amikor az ottléte épp elkezdődött), vertek ránk egy csúnya hármast a Klopp honeymoon végén, majd fél évre rá egy nyári sörmeccs hangulatú találkozón 2:0-ra nyertünk ellenük. Annál épp túrázni voltam, így utólag láttam csak, de rögtön megbántam, hogy csúsztam egy Joe Allen gól élő katarzisát!

Meglepő lenne, ha ez a meccs bármelyik irányba cleansheetes volna most. Mi ugye rendre benyelünk egyet amellett, hogy rúgunk egy zsáknyit; már akkor, amikor Lovren nem lövet plusz egyet a saját kapujába, bónuszként. A Watford is egész jól tolja, épp a 7. helyen állnak azt követően, hogy két győzelemmel és két döntetlennel zárták az októbert. Kaptak 13 gólt eddig a szezonban, ami holtversenyben a legtöbb a tabella első felében. Tegyétek meg a tippeket, hogy ki kapott még 13-at a felsőházban! Smiley.

A Watford megverte amúgy a Unitedet is nemrég, ami noha nem annyira hírértékű mostanság, de szeretünk emléket állítani ezeknek a Fonaton.

Szó mi szó, amellett, hogy papíron kiscsapat ez a Watford, egyáltalán nem veszélytelenek és jó eséllyel élvezetes és gólokban gazdag 90 percet fogunk velük játszani otthon. Talán nem fogja elérni a Palace első félidejének meth tripjét, de abba az irányba mutathat.

A sérültekkel jól állunk amellett, hogy Danny Ings-t sajnos az idei évre is elfelejthetjük. Milner erőre kapott már a betegsége után, de kérdéses a játéka, ami persze nem akkora gond, hisz van egy remek alternatívánk bal bekkre, ugye?! (nem)

Érdekes lesz nézni, kinek szavaz bizalmat Klopp a középpályán. A német nem szeret egy-két meccs alapján dönteni játékosok sorsáról, így arra tennék most, hogy Can lesz ott Hendo mellett középen, ami robosztusabb középpályát ad és inkább a 4-2-3-1 felé húz, ellenben kevésbé mozgó csapatot eredményez, mint amit az első két hónapban láttunk. A Crystal Palace ellen elég nagy szarban lehettünk volna, ha Pardew-ék nem védekezik röhejesen a rögzített helyzeteket. Én amúgy tökre szívesen megnéznék egy Can – Wijnaldumot végre, de Hendo játszani fog, amíg le nem sérül. Ez olyan biztos, mint a liverpooli eső.

Hasonló módon Firmino kezdetésére és Sturridge padoztatásával is számolni tudunk, ami a Manchester elleni lélekölő Studge teljesítmény után rendben is van. Tudom, hogy rúgott két gólt azóta a Mikiegérben, but, still…

Elkezdtek mostanában olyan hangok jönni, melyek sima Top 4-be várják a Liverpoolt, sőt, az első bajnoki cím álmodozások is felütötték a fejüket. Még ha nem is szeretnénk ezekbe a kánonokba beszállni, azt meg kell hagyni, hogy néha nehéz nem merengeni az eredmények és a játék láttán. Hogy fenntartsuk ezt az állapotot, meg kell verni a Watfordot. Valahogy úgy, hogy eggyel kevesebb gólt kapunk, mint ők.