Legendás védekező felfogás az Anfielden, kétszer!

Liverpool egy család. Az egész városban érezni az összetartozást, amit a csapat kovácsolt, és aminek az epicentruma ősidők óta az Anfield. Mivel azonban az élet nem egy stúdióban zajlik, így ennek a családnak minden nemkívánatos, önző, fekete bárány családtagja felvonul. Turista fotósok hada, mobillal a kézben, az új Main Stand előtt várva arra, hogy lássanak valamit a lesötétített buszok ablakán. Egy beszélgetés foszlánya üti meg a fülem, az egyik steward hecceli az egyik sorfalat állót:
– Úgysem látni őket egyáltalán, fölösleges itt ácsorogni.


– De ők látnak minket! – jött a frappáns válasz, utalva arra, hogy mi is a szurkolók szerepe abban, hogy a lehető legtöbbet tudják kihozni a játékosok a pályán. És mit látnak, teszem fel én a kérdést magamban, kamerák, telefonokat vipera lightok végén, némán bámészkodók, nézelődők, „fogjuk meg, azt’ vigyétek” szurkolók százait, ezreit. Erre a steward csak mosolyog és imitálva a telefonjába bújó fejhallgatós focistákat, akik ki se néznek a buszablakon. Az irdatlan másod-harmadkézből továbbadott jegyek magas ára kibassza a plafont. Tavasszal a maximális 77 fontos jegyárak szimbólummá váltak az emelés elleni harcban. 200 fonttól kezdődtek a jegyek a neten a hétfői meccsre. Rövid oldal, restricted view. 77 fontnál két háromszor többet keresnek a továbbadott bérleteken a tavasszal leghangosabbak, de az FSG a kapzsi, hogy finanszírozni akarják a bővítéseket. Álomvilág, politika, demagógia mindez milliomosokkal, 20 évesekkel a pályán. A rangadókon a foci romantikájából és a régen minden jobb volt érzésből morzsákat kaphatunk vissza, kivéve ha Mourinho az egyik fél padján ül.

Azért jár a faszkorbács light Kloppnak is, de erről később. Meg kell hagyni Mou hozta, amit tud és kell, hogy elrontsa a játékot. Olyan érzéke van ehhez, mint egy 7 évesnek a középső csoportos öccse szülinapi zsúrján, miután keresztül hugyozza a homokvárat és az ünnepeltnek tulajdonítja az érdemet a szülők előtt. Vagy, mint a vak, süket, büdös szomszéd, aki pont akkor bassza fel az erkölcs és munkásőr karszalagját, amikor a házibulidon épp összepináznád az ujjad. Hihetetlen érzékkel használja ki a fingás utáni első pillanatot, hogy megkérdezze, ti is érzitek a friss finom pop corn illatot? Persze mindenki mélyet szippant, de egészen mást érezve. Nem újdonság ez, mindenki ismeri a gonoszt, és minden elemzés ezt jelezte, itt nem lesz nyílt sisak. Ezért is tartottam irtózatos módon a korai bekapott góltól, hiszen akkor a frusztrációszint az egekbe szökik a srácokban. Persze ezt alapból is jól ültette el a MU a meccs kezdetétől.

Romantika, he?

Nagyon idegesen kezdtünk, nem volt meg a tempó a labdajáratáshoz, Ibra és Pogba jól támadtak le és bár Henderson szokásos controller szerepével nagy veszélyt nem okoztak a passzsávok lezárásával, de annyit igen, hogy könnyen nem tudtuk előre játszani a támadóknak a labdát, hiszen mindegyiküket szorosan követhette valaki. Can és Cou is vissza-visszalépett labdáért, de megfordulni vagy érdemi passzjátékot kialakítani hosszú 10 percekig nem tudtunk a zártan és biztosan tömörülő MU ellen. Canon látszik a meccshiány és az is, hogy ő lett a nyár vesztese az új rendszerrel. Sokszor dadogott a lábán a labda, emiatt sokszor tempót vesztett a labdajáratásunk és védekező felfogása miatt teljesen más stílusban játszott 8-as poszton, mint Lallana vagy Wijnaldum tette ezt a szezonban. Ugyanez igaz Coutinhora is, aki pedig pont az 10-es irányító poszt vagy a 7-es modern szélső eszköztárával akarta főleg mindig labdával megoldani a box-to-box szerepet. A két félmegoldás ugyan működőképes, mert pont ellensúlyozzák egymás védekező és támadó felfogású különbségeit, azonban a rendszer mindkét elemmel csak lassult. Egyikük sem a labdanélküli fluid kalandozás hívei, nem jellemző rájuk, hogy olyan váratlan helyen tűnjenek fel, mint Lallana, Mané vagy Firmino. Persze a korai gól rémképe miatt, nem is lehetett elvárás, hogy ilyen kockázatot vállaljanak az új szerepeikben, maradt inkább a biztonsági játék.

Erre játszott rá, hogy Mou elég erős emberfogó stílusban játszatta a védekező csapatát, és a meccs elején tették ezt már elég magasan a pályán. Három halványsárgás belépővel kezdtek, ha nem az első 10 percben esnek, hanem a 60.-ban simán sárga mindegyik, azonban itt hihetetlen érzékkel feszegették a határokat. Zseniális húzás volt ez a fent említett troll királytól, aki ezzel tetézte a kezdőből fakadó ideges kezdésünket, ez látszott a kezdőjükből is, hogy a gyors Rashford, valamint az igen tapasztalt Young olyan stílusban játszottak, mint nálunk Clyne és Milner. Szélsőik mély visszazárása miatt Mané teljesen eltűnt a pályán, Clynenal és Cannal egyszerűen nem tudtak 25 percig kialakítani egy kombinációt. Firminónak maradtak a látványos megoldás kísérletek, de mindhiába. Sturridge szintén statikus volt és bár gyorsasága a múlté, ha mögötte működik a rendszer életveszélyes támadó opció, de változást nem tud hozni egy ilyen védekező szisztémával szemben. Szintén túl poszthoz kötötten őrlődött a négy belső védő egyikével a nyakán bárhová is ment. Pressingünk szintén nem létező fogalom volt a meccsen, hiszen bármelyik manchesteri 60 méterről képes fejberúgni az Ibra-Pogba-Fellaini felhőkarcoló hármast.

Hogy miért is jár a tockos Jürgennek, mert bár az első félidő végére életjeleket mutattunk mégsem változtatott nagyon sokáig semmit. Persze Lallana ennyit bírt, ez tisztasor, de más megoldást is megléphetett volna. Can-Henderson DP, Cou pedig feljebb így csökkentve a támadóink közti területet. Mivel jócskán kényszerültünk felívelni a labdát, Origi szintén jobb opció lehetett volna a fejpárbajokra, de így totálisan 0 volt ennek az eszköznek a haszna (többet íveltünk előre, mint a MU, persze az összes passz arányában ez jóval alacsonyabb). Persze nagy kockázatot nem kellett vállalni, mert a ház nem égett, csak jelezték, hogy ha valakinél, akkor a Pogba-Ibra duónál van öngyújtó. Matip és Lovren hiba nélkül tették dolgukat, a figyelmük nem lankadt, abszolút uralták a védelmet, egyedül Karius hibáinál voltak melegebb pillanatok, illetve a Milner és Rashford közti sebesség különbségből jött pár veszélyes helyzet az első félidőben. Matip ellopta Can öltönyét. Nagy kérdés, hogy a limitált sebességével és a helyenként fegyelmezetlen helyezkedésével hol is lesz Can posztja 4-3-3-ban. Nem biztos, hogy ebben a rendszerben nem az ő középpályás felfogása lesz majd az Afrika kupára távozó Matip pótlásának a kulcsa a télen. (Szerk: Nem úgy van, hogy lemondta a szereplést az AK-n? McA)

Túl sok oldalról volt beszorítva Jürgen és a vereséggel nekünk lett volna nagyobb a veszíteni valónk, valamint Herrera fáradásával a magasan kezdődő védelmük egyre hátrébb tolódott 6-3-1-é módosulva Pogba is hátrébb került, így a második félidőre már egyértelműen uraltuk a meccset. Főleg Lallana beállásával helyreállt a rend és megindultak a befutások a védelmi vonalak közti limitált területekre. Életre kelt a cápánk, de éhes maradt. Ennyi kompromisszummal a kezdőben és ilyen luxus busz kapus ellen ez így ennyire volt elég. Mourinho jól dobta el a támadásépítést, ami azért alapvetően nem megszokott a Unitedtől, azért, hogy a legnehezebben adja a bőrét az Anfielden, ergo mosolyogva vizelt a medencébe. A partról.

Tony Pulis. Jól ismerjük, mit tud kihozni, ha a védekezős sárdagasztásról van szó. Nagyjából ugyanazt a meccset kell lejátszani még egyszer, de ma már nem 100 milliós sztárok lesznek elöl. Lallana is felépült, a fő kőművesszaki ugyan megsérült, így lehet, hogy ismét Albertót tisztelhetjük meg a kezdőben, ami sebesség szempontjából előnyös, meglátjuk más szempontból ráfázunk-e.

Szerintem Milner csak szabit vett ki, hogy befejezhesse a Main Stand egy két részletét.

Teljes cikk

A West Brom szintén nem fog meglepődni, ha fel kell ívelnie a labdát, a Pl-ben a legtöbb pontatlan hosszúpasszuk nekik van 90 percenként, cserébe ellenünk sikerült a legkevesebb pontos hosszúpassz a top3 bajnokságban. Érdemes ránézni a PL passztáblázatára, hiszen a legtöbbet passzoló csapat fog a legkevesebbet passzolóval találkozni. Nagyjából egy Burnley elleni labdabirtoklási fölényre számítok, és szerintem a hétfői sikertelen busztörés után erre a meccsre eggyel felkészültebben, de legalábbis Lallanával a kezdőben tudunk már pályára lépni. Szerintem Lallana pedig Sturridge helyére kerül majd a kezdőbe így Firmino foglalja el a hamis 9-es pozícióját, Manéval és Coutinhoval a két oldalán, Lallana-Henderson-Can középpálya valamint Moreno-Lovren-Matip-Clyne védelemmel (Gini már edzett a héten bőszen, sztem ő lesz Canci helyett a befutó. McA). Kariusnak nem volt a legjobb meccse a hétfői, de szerintem nem fog változtatni Klopp és bízik a földijében továbbra is. A túloldal felállásában a klasszik két darab négyes blokk fog dominálni. Az egyetlen kérdés, hogy köztük lesz-e egy védekező középpályás még, vagy előttük a támadások segítésére. Szép meccset ettől sem várok, de náluk nem is De Gea véd, hogy innen is üdvözlöm a kedves szüleit.

797 Replies to “Legendás védekező felfogás az Anfielden, kétszer!”

  1. Dobogóm megvan? Az jó nekem, vagy jár a faszkorbács?

  2. A Bournemouth elég jól tartja a Spurst, nem úgy tűnik, hogy a londoniak elvinnék a 3 pontot onnan. És akkor már csak egy győzelem kell este és megvan a dobogó!

    Idén szerintem nem volt még olyan, hogy két egymást követő meccsen ne működjön a presszing és a helyzetkihasználás, hétfőn ellőttük azt az egyet, ma minden jobb lesz, és egy hármassal küldjük haza őket.

    1. Idén szerintem még nem volt olyan hosszú minta, amiből ilyesmire bátran lehetne alapozni. De nem akarom elrontani a jókedvet, legyen igazad, csak remélem a csapat nem úszik túlzottan optimista fellegekben, mert annyira még nem vagyunk jó csapat, hogy nyugodtan elbízhassuk magunkat

      1. Nehéz meccsre számítok, jó lenne egy nyögvenyelős egygólos siker is. A Klopp-Pulis adok-kapok külön pikantériát ad a mai küzdelemnek.

        1. nem kéne kétszer egymás után pontot veszteni hazai palyan…illetve botladoznak a riválisok, ezt jó lenne kihasználni

      2. mi szurkolók elbízhatjuk magunkat, attól nagy baj nem lehet, max kis taknyolás, a csapatnál meg nem aggódok, mert aki akár picit jelét is mutatja ennek azt Klopp úgyis tarkónbassza.

      3. akkora mintára mondtam, amekkora van :) tényleg nem túl nagy

        viszont a Spurs pontvesztését félig-meddig megjövendöltem … tegyem ugyanezt az Arsenallal is? .)

  3. Most ez valami hipszter moderállat attyityűd, hogy nem tesszük(!) ki a kommentszámlálót a cím mellé

    1. Recseg ropog a taccs.hu.
      A kommentszámláló jelen állapot alapján az az áldozat, ami ahhoz kellet, hogy mobilon egyáltalán menjenek a kommentek.

      1. Mert címlapról rögtön a kommentmezőbe ugorhatsz onnan, nem kell értékes tizedmásodperceket tölteni az átgörgetéssel.

        1. majd valamikor megpróbálom restartolni a rendszert, amikor épp nem lesznek millióan rajta, csak óvatosan kell nyomkodni, nem akarjuk lenullázni a dolgokat

          1. A Fonatról beszélünk, mindig milliós a közönség!

        2. azért egyszer csak elolvasod a posztot is, nem? utána tök ok

          1. Csapdába csaltatok, így kénytelen voltam beleolvasni!
            Mindig próbálom elkerülni pedig.

  4. Klopp on Sturridge: „If we have a shooting exercise there are still tears in your eyes. You think: ‘oh f****** hell that is unbelievable!'”

    1. A Csók és Könny Magazin sportrovatába kellenének tudósítások az LFC edzésekről.

    2. osztán jönnek a rövid sprintek keresztbe a félpályán, és akkor is könnyen szöknek az ember szemébe, kicsit más kontextusban.

  5. West-Brom have conceded only one first half goal. Mindenképpen jó lenne rúgni egyet az elején már…

  6. Karius-Milly,Lovren, Matip, Clyne- Hendo,Lallana, Wijnaldum- Coutinho, Firmino, Mané
    és szakadjon ki a gólzsák!
    6-1

  7. posztra is reagálva, szerintem hosszú távon nem jó, ha mindig ugyan az a 11tolja, mert mint a united ellen is látszott, ha rotálni kell akkor a bejövőknek nem fog úgy menni. Szóval a Studge-Emre duóból legalább az egyik maradjon a kezdőben és gyűjtse a játékpercet az önbizalmat a gólokat. Már csak azért is, mert Lallananak és Wijnaldumnak sem árt érezni hogy nem feltétlen van bérelt helye. Ha Karius is maradt a kapuban a hibái után akkor az említett kettő is megérdemel még egy próbát.

    1. Ezzel nem feltétlen értek egyet. ha klopp megtalálta a győztes csapatát-márpedig úgytűnik megtalálta- akkor hadd tolja fel azokat , akikben feltétlen megbízik és így ezek a játékosaink érezve a bizalmat szárnyalnak és végre BL helyen tartják a csapatot. teljesen felesleges ilyen alacsony terhelésnél rotációzni. top4 a cél semmi más nem számít az öntudatos, dacos szelfik és insta/twitter marhaságok senkit nem érdekelnek…

      1. de ez a 11 nem mindig lesz elérhető, és jó lenne ha nem csak papíron lenne jó padunk, hanem tényleg olyanok ülnének ott akik ha beállnak akkor egyből hozzák a szintet. Egy két ember cseréjébe nem kéne belehalnunk. például united ellen Emre a második félidőre egészen kezdett belejönni, és lehet most hasznos is lenne egy magas ember a középpályán az orokok ellen, főleg, hogy ott most nem kell majd annyit pressing mint a csapat elején, szóval nyugodtan kezdhetne akár. Wijn meg pihenjen kicsit.

        1. nem hiszem hogy Can hirtelen felgyorsulna csak azért mert a kezdőbe kerül párszor. Ezen kívűl még 2 kupasorozatunk is van, ahol nyugodtan játszhatnak majd. Meg azért mégse egy Ngog vagy Voronin szintű játékosok ülnek a padon.

          1. a kupákban sok a gagyi ellenfél, és jelenleg egy meccsünk van hetente. Wijn sérült volt, nem baj ha nem fog egyből kezdeni, nem kell kockáztatni. Most meg nem kell majd akkora sebesség viszont fizikálisan nagyon rajta kell lennünk a meccsen amiben viszont Emre nagyon jó.

          2. pont a gagyi ellenfelek ellen jöhet meg az önbizalmuk. Ha a legjobb csapattal feltudunk állni akkor toljuk azzal. Szerintem többet veszítünk, mint nyerünk Emrével és nagyon egyetértek azzal amit Szücsi írt. Ha ebbe a rendszerben helyet akar magának akkor szintet kell lépnie.

    2. Te maci. Esküszöm kikeresem azt a részt, ahol tavalyi szezonban basztunk össze rajta, de akkor azt mondtad, hogy mindig minden körülmény között a legjobb 11-et kell kiküldeni, én meg majdnem agyérgörcsöt kaptam már csak a rotáció szó leírásától is. Most akkor révre értél végre, vagy csak sok a typo a szövegedben? :D

      1. nemnem, én aszondtam, hogy kupameccsen is erős kezdő kell, és ha a pl-ben ilyen fostalicskákkal játszunk akkor nem baj, ha egy két csereember is a kezdőbe kerül, mert úgy is illene nyerni. Ki is keresheted. A rotációval sincs bajom, csak a kupába nem full fakó kell, és a pl-ben sem kell mindig az ultimate 11(ami amúgy sem létezik). emlékezz vissza. :D

  8. legalább akkora dilemma, mint hogy ki kezdjen ma.
    öh yoü beaüty ‏@natefc 1 min1 minute ago Fordítás megtekintése
    my only clean LFC long-sleeve kits have „Torres” and „Owen” on the back and I’m so cold I’m seriously considering tempting fate

    1. lehet elnézek, ezer éve nem voltam meccsnézésen, ott lesz a közös?

          1. A nextbe nem vagyok bizos. :(
            Máma viszont.

          2. Ugliest cities and beautiful natinal parks ;) majd mesélek, most esküvőn fogy a fonatra felhasználható kreditem

  9. a holland még mintha sérültlistán lenne, bár az eredmenyek.com nem feltétlenül hiteles

  10. Liverpool FC ‏@LFC 2 p2 perccel ezelőtt Fordítás megtekintése
    Confirmed #LFC team to face @WBA: Karius, Clyne, Matip, Lovren, Milner, Henderson, Can, Lallana, Coutinho, Mane, Firmino #LIVWBA

  11. Akármilyen használhatatlannak tűnt is Studge az utóbbi meccseken, a liga legmélyebben védekező csapata ellen simán kezdhetett volna.

    1. De hát láttuk hogy a nagyon mélyen védekező mu ellen mire ment. Bár szerintem ennyire elveszett nem lenne a wba ellen

      1. Amire teljesen visszaállt 6-3-1-be a MU, addigra régen lecserélték. Első félidőben köze nem volt a MU-nak a buszozáshoz, tökéletes kétlépcsős védekezést toltak, középpályán semmi helyet nem kaptak a mieink. Aztán nyilván, ha véletlenül stabilizáltuk a középpályás labdatartást akkor pedig visszaálltak, de a meccs első felében nem ez volt a jellemző.

        Btw Firmino aki most játszik helyette sokkal inkább bánat teljesítményt tolt hétfőn mint Studge.

        1. Annyi még, hogy Firminót én nem láttam rossznak, a támadó ötösből többnyire ő volt megjatszható, még ha sokra nem is mentünk vele. Mané viszont nagyon halvány volt.

          1. Nem fogott az ecsete.

            Muszáj volt kijavítani? :(

          2. Végtelen labdát vesztett el labdakezelési gondjai miatt a sűrűjében, érintései 34%-aival elveszette a labdát,míg passzainak 40%-ával ugyanez.
            Amúgy nem Firmino ‘ellenes’ vagyok, csak uncsi hogy fél évente Studge a liga legjobb csatára és ballaszt váltakozva.

            Mané nekem azért nem tetszett hétfőn mert túlságosan középen akart helyzeteket teremteni. Az király, ha egy szélső bejátssza a a halfspace-eket, de ezen már túlment akkor.

          3. egyelőre csattanós a válasz. studge fantasztikus csatár, de fimino nagyon passzol klopp játékába

        2. Studge nem működik, ha sok futással kellene kijátszani a letámadást, ezért is jobb ha firmino a 9-es. Neki is jobban áll, ha középről tud kószálni bármerre, mivel elég biztonsági volt a mu elleni első félidő Bobby főleg Cou előtt mellett biztosított sokszor mélyen a felfutó valencia ellen.

          Nem studge miatt voltunk gyengék hétfőn, hanem a MU védekezett nagyon jól, Herrera az első félidőben Can és Matip öltönyét is magára vette. De ha nem studge van fenn akkor valszeg a MU-nak nehezebb dolga lett volna.

          Firmino próbálta gyorsítani a trükkökkel a játékot hétfőn, de nem sok eredménnyel, de legalább labdához jutott. Studge teljesen el volt szigetelve és a stílusa és a csapat hétfői rozsdássága sem segített ezen, hogy jobban be lehessen vonni.

    1. ne kiabáld el, idén már nem egy meccset nyertek az utolsó percekben

      1. a bíró nyerte meg nekik, vagy éppen mentette meg a seggüket

  12. off: a kis gyúrós kerti törpe 2 nem kis gólt lőtt..

  13. Most hogy közvetlen riválisaink nem nyertek, illene nyernünk.

  14. 3:0 -nál hangyafasznyira a négy null és a stabil 1. hely.

  15. Ace streamet valaki tudna? véletlenül letöröltem az LFC mappámat :(

    1. Én is az enyémet. Viszont tök jó, mert most nem poros. ;)

  16. Ahogy nezem az osszefoglalot, az Arsenal orulhet az iksznek.

    1. ikszes meccs volt, voltak helyzetei a hazaiaknak is, igaz talán nagyobbak a borónak

  17. Hát ez a spíler szakértés… (igen életemben először nézem, és nem, így sem tv-n)

    1. nem vagyok hajlandó hangot adni rá amíg nem megy a közvetítés :D

      1. Most épp Pulis nevén agyalt a „szakértő”.

    2. ez egyszerűen katasztrófa, de kérlek Somos lesz a kommentátor, csak egy meccsét hallgasd meg, én zsigerekből nem tudom elviselni a fazont, miatta nem is nézek már PL meccset a mieinken kívül…. :(

      1. Remélem, működésre tudom bírni a live tv-t és nem kell ezt néznem.

    3. az is vicc hogy még mindig nem tudták megcsinálni a stúdiót. legalább 1 kurva asztalt vehettek volna

    4. hála istennek rájöttem BT adja, az megy, megmenekültem

      1. Michael Owen saves the day!

    1. lelki társak, banyek nem kell ebbe is belekötni :DD

  18. Na most ugrik a majom a vízbe!Okos játékkal elsők lehetünk.

      1. Minek volt ott, amibe bedughatta?

  19. Cou-nak bevillant a City ellen lőtt gólja a 3-2-es meccsen :D csak most a blokkba lőtte :D

  20. Azé hogy 40-ről haza teszik… nem rossz..

  21. a livesx vagy milyen link nincs valakinek, Köszi!!! Ace stream-hez kellene.

    1. Az nem tudom milyen én itt nézem:
      acestream://74acfd9687fa9b5258b2e6c9bce792cee87d3c71

  22. Mily vajon kinek ad be a kétméteres 8 bólya között?

  23. egyelőre Can double pivotot hoz létre a 3 fős középpályánkon, kicsit fusztrál hogy nem indul be, csak sétálgat, de lehet ez a dolga :(

    1. az egesz megoldodna, ha alapbol ő lenne a controller és Hendot feljebb küldenenk.

      1. az a baj, hogy Hendo akkora 10/10-et hozott azon a poszton, hogy nem éri meg kitenni

        1. kko majd följebb is tol 10/10et mi evvel a gond? :D:D

  24. Miként lehet egy 4-2es gyozelem futurisztikus??

    1. Nekem most esik le hogy ki az a „shedli” pedig vagy 2 percig néztem a Wba összeállítását.

  25. érdekes helyen hordja a spori a tejszinhabot.

  26. Indul a Heavy Metál!!!!!!!! Mané!!!!

  27. Cirmi passzát egy asztrofizikus sem tudta volna jobb pályán odarajzolni.

  28. azért ez nagyon nem volt csúnya… Firmino passza, előtte – talán – Cou átlépős csele. ez kibaszott hevy metal volt :D

    1. Az volt a gitárszóló rész.

  29. az nbc kommentátor szerint: liverpool has a silky football

  30. Gyorsba kell piszkálni még egyet nehogy valami gáz legyen.

  31. majdnem 29 perc alatt passzolt 51-et a WBA, az nem gyenge :D

    1. Norbertnek akart passzolni, hogy ne csak ott ácsorogjon.

  32. addig nincs baj amíg a blokkról bedobásra pattan, szöglet ne legyen :D

  33. Hámesz mai beadásai nyomokban hasonlítanak Morenoéra.

  34. COUTINHO!!!! MICSODA FOCI VOLT EZ!!!!

  35. Balfasz Foszter. ¯_(ツ)_/¯

  36. Firminot süvegeljük meg h elment zavarni Fostert ;) különben nem lett volna ekkora gyertya a kirúgásból

  37. Ezaz. Dől a pont a Fantasy Premierben :D

    1. Tapírfaszindex zéró. Ahogyan a szerző mondaná.

    2. Május 21-én 18 órakor kell majd.

  38. vidéki zárkámban sztrímekért esedezem
    a mostani annyira szar hogy elkeseredem

  39. második félidőre jöhet Stu vágni még egyet, vagy kettőt.

    1. btw, Stu még nem lőtt gólt idén a bajnokság ugye?

  40. ma Dawson és a haverok sem állítják meg a csapatot!

    1. a végén tegyél már be légyszíves egy kiégett busz képet! :)

  41. jók vagyunk nagyon :D remélem a második félidőt is ennyire élvezni fogom :)

  42. nem is értem.
    Squawka Football ‏@Squawka 1 min1 minute ago Fordítás megtekintése
    Two Premier League players have suspensions for picking up 5 yellows this season:

    Claudio Yacob and Jonny Evans.

    1. Az ex-tehenész Evans-re gondol? Ja meg ha jól láttam, akkor a WBA CSK-ja szintén egy egykori MU-játékos Flecther.

  43. 17 – Roberto Firmino has had a hand in 17 goals (12 goals, 5 assists) for Liverpool in the PL in 2016; more than any other player. Crucial.

    1. Te milyen nyelven látogatod az eredményeket?

      1. Ings meghívta egy kevertre de hát városi béle van, oszt nem bírta.

        1. muzulmán nem ihat alcoholt. pedig az arab szó

          1. szerencsére az iszlám gyakorlatias vallás, a tető alatt Allah nem látja. Amúgy bort is termelnek, meg a datolyából is készül alkoholos ital, nem kell őket félteni :D

          2. Dehogynem ihat! Bátyám BME-s szobatársai a paplan alatt ittak, mert ott már nem látja Allah őket. Nem is értette tesóm, hogy a plafonon átlát a takaró alatt már nem?

      2. Mint valami dupla szoctám buli a koliban :)

  44. Milner ma szerintem nem jó, Kariusnál pedig mostmár egyértelmű hogy egyelőre legfeljebb az arca magabiztos, ő maga kevésbé. De nagyon szépek voltak a gólok, és igazából az egész félidő alatt érződött a magabiztosság, nem pedig az volt a levegőben hogy pörög az óra és kifutunk az időből

    1. továbbra sem kapott potyagólt, szóval nem értem Karcsival mi baj. Minden passzer kapus csinál hajmeresztő dolgokat

      1. cserébe Migs nagyon pontatlan a kirúgásoknál Karius meg többnyire pontos. Ha az összes pontatlanságát ellövi két ilyen szarral az jobb mintha az összes két méterrel lenne szar.

        1. Ma még szerintem Lovrennél messzebb nem passzolt (kivéve mikor kilőtte izomból)

          1. pedig de, volt egy halálpontos hosszú kirúgása Manénak ami hirtelen beugrik. Illetve ha röviden jól lehet vele passzolni annál jobb, Migs ugye saját maga vallotta be hogy akkor magabiztosabb ha nem kell gondolkodnia és egyből kivághatja.

          2. Én egy passzer kapustól többet várok, volt megint 1-2 homály labdája, de bízok benne, hogy belejön.

          3. sztem Kariusnak is volt. Meg Counak is volt egy kurvaszép, de az fordítás volt innen balról.

      2. Hát a hétfői Ibrás helyzetben ez nem rajta múlt

    2. kb 5-6 perc kimaradt, de Kariusnak volt vmi hibája? én nekem nem rémlik.

      1. Random kipasszolt labda oldalra ahol senki nincs. De összességében mondtam ezt, minden meccsen volt valami gügyüje

        1. sajnos ez igaz,minden meccsen volt hibája, remélem lassan belejön.

    3. tanácstalannak és bizonytalannak látom én is, de az előbbit a csapat segíthetné, ha jobban mutatják magukat, ezen túl az az egy oldalra kivágott labda fájó volt… védenie viszont nem kellett, így nincs gond

  45. Most értem haza. Azt szeretném kérdezni, hogy hol lehet majd visszanézni a meccset?

    1. remélhetőleg a meccs után majd a pornhubon lesz elérhető

    1. Én is a suhancokat lenn a játszótéren. És ha kinézek az ablakon, látom is őket.

    2. Az mondjuk epic volt, amikor valami fiszfasz/mikiegér meccset semmilyen TV nem adott, csak rádiós közvetítés volt. Onnan ered a „Coutinho-blocked” elnevezés is, ha emlékezetem nem csal.

  46. Nem akarom elkiabálni (le is kopogom), de az első 3 meccsünk óta Cou stabilan jól játszik. És azóta tart a jó szériánk is. Véletlen? Hm.

    1. Amióta olvasta a Fonaton, hogy ne lepkézzen fölöslegesen, azóta tényleg parádés. Mozgatja az egész csapatot

    1. elég creepy ez a piros nyíl. visszaestünk az első helyre?

    2. Kurvajó lenne szezon végén egy ilyen befutó!

    3. szerintem egy fordulót várjunk még a tabella nézegetéssel :D

    4. De mi az a piros nyíl nálunk? a 0. helyről estünk le?

  47. ami szép az szép Foster a szezon egyik legnagyobb védését nyomta.

  48. ha egy picit gyorsabb lenne Firmino akkor kiváló játékos helyett már rég világklasszis lenne :) persze így sem lehet rá panasz

        1. Suarez 25 évesen kb ilyen gyors volt, mint Firmino.

  49. Pulis már a negyedik cseréjét nyomja, ennek nem megy a matek (se)

    1. Nekik lehet, ha már vesztésre állnak. :)

  50. Ez is micsoda játék volt. Can a helyzetkihasználást Hendotól tanulta

      1. A távoli bombái jobbak, de a ziccer neki is gyatrán megy.

  51. Klopp egy mágus a régi Cou ezt biza rálőtte volna

    1. Akkor se lett volna semmi, lövő helyzet volt. :)

      1. a szemből érkező Can sokkal nagyobb helyzetben volt

        1. Persze, az volt a nagyobb játék, csak azt mondom hogy onnan elvállalni sem 1 lehetetlen elképzelés

    2. mondjuk ha rálövi sz’tem gól, de meg kell hagyni szép támadás volt…

    1. Mért akkor amikor nem az…akkor mondják, amikor az…jogosan :D

  52. Can….ami nem megy azt nem kell erőltetni :)

  53. hihetetlen, ott vagyunk mindig a torkukban, nem tudnak egy értelmes passzt végrehajtani..gigánpresszingeljük őket :D

  54. Ez a Matip gyerek olyan lesz itt Kloppnak mint Hummels volt Dortmundban

  55. hogy készülnek a wba szurkerek a szöglet miatt

    1. 70. percben az ellen első lövése. Akkor lenne igazán #justpulisthings, ha ebből gól is született volna.

  56. kéne egy harmadik gombóc (meg aztán egy 4., meg egy 5.), mert ez a WBA jelenleg – teljesen tévesen – azt gondolja, hogy bármi köze van ahhoz a játékhoz, amit futballnak hívnak. tudatosítani kellene bennük ennek ellenkezőjét:)

  57. azért még mindig ül az a kritika, hogy az ellenfél szöglete az egy fél gól

  58. Fáradunk 2 csere kell. A titkárom mindjárt szól Kloppnak.

  59. Pont kezdtem volna mondani. hogy annyira nem Ork csapat erre tessék.

    1. erről a Dawsonról a régi vicc csattanója jutott eszembe:
      Zselezny, Zselezny a JÓ KURVA ANYÁDAT :)

  60. Hogy lehet egy ilyen magabiztos meccsbol egy ilyet csinalni?

  61. ehhez már tehetség kell :DDDDDDDDDDDDDDDDD

  62. Közepesnél egy kicsit szarabb kapussal már nem lennének problémák.

    1. Karius mehetne már a padra igencsak, a szöglet is miatta lett…

      1. Az a baj ezzel, hogy ha most száműzzük, akkor jó esély van rá, hogy idén vissza se kerül

  63. Azé srácok ez már szánalmas, ennyi szöglet gólt még egyik nb1-es csapat se kap

  64. Erre is csak a mi csapatunk képes. :(
    Karcsikának van hová fejlődni.

    1. csak egy foster karius csere kellett volna hozzá

  65. Játszhatunk akarmilyen szepen, egyszeruen nem engedhetjuk meg hogy az ilyen meccsek igy vegzodjenek

    1. hogy? 3 ponttal a zsákban? szerintem pont, hogy ilyenből kell minél több!

      1. Nem a 3 ponton van a lenyeg, hanem hogy egy agyonnyert meccsen 5 perccel a vege elott az egyenlitesert rughatnak szabadokat meg szogleteket

        1. szerintem meg pont a 3 ponton van a lényeg

          1. Rendben, akkor ennek a kommentnek nem vagy célcsoportja :)

  66. azért Firmino barátunk (a gólpasszt leszámítva) nem túl hatékony ma :(

  67. Lélektani hátrányban vagyunk most, de most már innen ne bukjuk a 3 pontot….

  68. hááááát… azért a ma 3 véleményes esetből egy tizit befújhatott volna!

  69. szerintem meg les is volt a gólnál. az egy wba játékos miatt nem tudott a kapus kimenni a labdáért…

    1. Kariusnál fogalmilag kizárt hogy jól kimenjen bármilyen labdára

      1. hát lassan kialakul egy kép róla , #bogdán reloaded, hozzá képest Mignolet az életbiztosítás kategória lassan…

  70. Hendo 5. sárgája volt, skippeli a következő meccset a skipper

    1. Jobb mintha Stu jönne….szerintem az időhúzó csere szerep nagyobb gyomros

  71. Firmino ennyi helyzetet hogy hagyhat ki? Már egyedűl eldönthette volna…

      1. ok, csak kettejük közül nem Can a támadó :)

        1. Egyrészt igen, másrészt ha egy csapat tp4/bajnok akar lenni, minden játékos felelőssége, hogy ha csak a kapus van vele szemben , beb.sszon minden helyzetet.

          1. ez így van, de firmino ma nagyon sokat kihagyott. na de mind1. nyertünk :)

  72. megvan, és ez a legfontosabb..tavaly az ilyet rég elbuktuk volna

    1. Idén is elbukhatunk párat, ha sok ilyet hozunk még össze magunknak…nem kéne idáig eljutni

      1. Egyszer be fog jonni, es akkor majd orulhetsz, h te megmondtad

        1. Nem, nem fogok, ahogy tavaly sem örültem a kb 5 ilyenből egyszer sem

          1. Van már kb 7000 kommentem, de ha te találsz mondjuk 3-at köztük, ahol utólag okoskodom, akkor le a kalappal ;)

          2. Nem. Te elore fanyalogsz, h amikor bejon, irhasd, h naugyehogyugye

          3. De most mondom hogy soha nem szoktam naugyézni

          4. Sajnos de.

            „Ryjnaldum

            3 órája

            És nem is tartott sokáig :D”

          5. Nem tudom, én viccnek szántam. De ha naugyezes lenne, akkor kéne előtte egy olyan is, ahol ‘előre megmondtam hogy ez lesz’, nem?

      2. idén eddig egyedül a Spurs ellen buktunk pontokat mikor vezetést szereztünk, ami azt hiszem bocsánatos :) próbálj bízni a csapatban, persze ne bízuk el magunkat, de reményteli az amit eddig láttunk a csapattól :)

  73. Na, ez is megvan, ez bíztató, a hátsó alakzat, főleg a kapus már kevésbé….ezen kell javítani, egyébként pofás teljesítmény :)

  74. De mi a tökömért kell mindig az utolsó percig izgulnunk? A 2. félidőben legalább 5-ször eldönthettük volna a meccset.

    1. Aztán jött egy szöglet … mintha láttam volna ezt a meccset.

    2. Az túl könnyű, nem a Liverpool Way.

    1. Hát a takarótól nem látszik hol van Linda bal keze, szóval nem biztos hogy csak a meccset élvezte ;)

        1. Kiegedi a labdá(k)ból a Fehér trutyi pokémont. :D

      1. akkor most jó kicsi lehet neki :D sőt ha a tapírfaszt a top4-hez nézzük akkor már abszolút értéket kell használnia :D

  75. Most értem haza, nem tudtam nézni, győztünk.
    Helyes, a szokásos sorminta. A zenekari találkozónkon meg sörminta volt, tehát mindenki jól járt…

  76. kurvajó, spíler:

    Riporter: Elég kilástástalan helyzetben van a SUnderland.
    SZLAMB: Igen, kicsit kevés a pontjuk.

    1. Kevés gólt lőttek, ha több pontot akarnak akkor…őőő…hát igen…őőő több gólt kell lőniük.

  77. Elégedett vagyok a srácokkal, a hétfői ellenfélnél klasszisokkal jobb csapatot vertünk meg! :) Ezek gólt is lőttek! Sőt támadni is akartak!

  78. Faszomat verjem bele a szogletekbe. Nem hiszem el komolyan. Amugy nem lettunk volna rosszak, mindegy,
    De vicces, hogy a West Brom meg akkor is huzta az idot amikor 2-0-ra egtek :D

  79. Azért meglátszik, idén megint nem láttam 1 meccset se:) Mikor legutóbb így volt, ezüstös szezonunk volt:)

    1. Anno nézted a Cselzi meccset?

    2. Hallgasd ahogy játszanak szlamb úr is úgy szokta.

    3. akkor szíveskedjél rájönni, hogy akkor hol csúszott hiba a gépezetbe, és idén kérjük korrigálni.

      1. Mou féle focit nem lehet megnézni. A foci halála amit ő tud néha művelni.

  80. Az a bajom ezzel a kloppi focival, hogy olyan szinten kevés nagy védése a kapusainknak (mert az ellenek alig van nagy helyzete), hogy még egy Buffon is szarnak tűnne nálunk. A szöglet körülményei megint kiakasztották nálam a tapírfaszmétert, de ez van, egyszer már csak le fogjuk védekezni egy 90 percen át 2:0-nál.

    1. Vmelyik nap írtam, hogy a védelem nyeri a bajnokságot. Azért van benne valami. Ha nem kapjuk be ezt az 1 gólt, akkor 1. vagyunk. (tudom játszik a City) Ha ez a 37. forduló körül van, akkor tökön szúrom magam…. Az ezüstös szezonban is sokat segített volna a kevesebb bekapott gól.

  81. Egészen jó kis meccs volt, kb 4 gól a részünkról benne maradt, de nem baj, kell a következő meccsre is :)
    Ami külön pozitívum, hogy Can sokkal jobban mozgott ma, mint hétfőn és hogy Wijn is elég királyul szállt be a meccsbe.
    Sajnálatos, hogy Studge-ra két évig lett volna égető szükségünk, akkor sérült volt, most meg amikor egészséges, akkor meg ottvan a két brazil srác meg Mané, akikkel olyan gördülékeny a játék és annyira egyszerűnek tűnik minden.

    1. Mané megy majd Afrika Kupára. Klopp felhozhatná legalább az egyik csatárunk formáját….

      1. kérdés ki lesz az, Studge, Origi vagy Ins, esetleg a kp-ről lép előrébb valaki :) elég sok variációs lehetőség van :)

      1. pont erre gondoltam én is, mi volt ez a kérdés? :/

      2. kétségtelenül vetekszik a magyar szakkommentátorokkal

      3. Vajon meddig torhette a fejet ezen a fantasztikus kerdesen?

      4. egyre tenyérbemászóbb ahogy telnek az évek. főleg azután hogy a nyilvánvalóan elbaszott „karrierjéből”, és a nevetséges aranylabdájából próbál megélni azóta is. fuj de utálom

  82. Mirror:
    The opening goal on 21 minutes showed that exquisitely. From Milner’s initial pass, through Coutinho’s brilliant, space-creating dummy, Can’s poise and Firmino’s radar guided cross – not to mention the audacious volleyed finish from Mane – it wasn’t just a goal, but poetry in motion.

    When they get it right, they are unstoppable.

    Milner 8 – Is there currently a better full back in the Premier League?

    Es cou egy zseni

    1. Cou még mindig csak a zseni felé vezető úton van szvsz.

        1. Jahogy, akkor bocsi. Azt hittem ez a te véleményed is.

    2. Iniesta most dőlt ki a Barcánál. Remélem nem akarnak majd ajánlatot tenni Couért.

      1. Ez nem így működik, januárban sokkal inkább az eladó klub diktál. Viszont a hét közben a Real is megkezdte a dörgölődzést, Cr mondta, hogy neki is Cou kellene

        1. Én pedig hercengő szeretnék lenni, mégse lehetek :(

          1. Hát ha a Realnak a te jó kedved is olyan fontos lenne, mint CR-é, akkor akár még lehetnél is ;)

        2. Cou ha már menne valahova, akkor az a Barcelona legyen.

          1. Nekem hót mind1, egyikben sem fogom nézni ezután

          2. Én sem, de a Realt jobban rühellem, mint a bárkát.

          3. Btw, ha úgy nézzük, hogy hol kivel játszhat, reálisabb is lehet a Barca. De ki tudja neki mi a fontos, remélem az, hogy velünk nyerjen

          4. Suarezt is nézem, bár nem kedvelem enyhén szólva sem a bőrszalonnát, őt is fogom kivéve ha a muba megy :)

          5. egyszer én is megpróbáltam, 10 percig bírtam

          1. Ahha, jól csőbe húzott az nso-s kattintós cím

  83. Egészen kiváló teljesítmény volt már megint. Egy élmény nézni a játékunk. Elől valami brutálisan jó a CFM sor. Ebben tényleg nem sok babér terem Stu-nak. Can most valamivel jobb volt, de van még hova fejlődnie.
    Az első félidőben valami elképesztő teljesítményt nyújtottunk. Nagyon magas koncentrációs állapotban voltak. A 2. félidőben is szenzációs volt a csapat, viszont ez a kihegyezett koncentráció alábbhagyott. Így ahelyett, hogy megsemmisítettük volna az aktuális Pulis csapatot, életben tartottuk őket. Ezen a koncentráción van még tehát mit csiszolni, de egyébként hoztunk egy nagyon fontos 3 pontot egy nagyon erős busz ellen rendkívül biztató játékkal!
    Bónuszként a Tottenham és az Arsenal pedig botlott. Szép nap ez így!

    1. Egyetertek, nagyon jo volt latni, hogy az elso perctol kezdve mennyire ott volt mindenki fejben. Elmeny ilyenkor nezni a jatekunkat.

      1. Igen. Még a Swansea meccs után említette Klopp, hogy az ő hibája is volt, hogy a csapat nem harapott úgy rögtön az elejétől ahogy kellett volna. A MU ellen kicsit túlizgulták az elejét. Most viszont nagyon rendben volt fejben mindenki. Látszott, tudják mit akarnak, hihetetlenül koncentráltak és van türelmük mert tudják el jön a pillanat! Ez kívülről is érzékelhető volt. Klopp egyik következő feladata lehet ennek a magas koncentrációs szintnek a minél további fenntartása, hogy képesek legyenek feltenni az i-re a pontot. De tény, nagyon szépen látszik a szisztematikus építkezés és a hibák korrigálása. Várhatóan ebben is javulunk majd.

  84. Valaki Milner fejingatásából csináljon má’ egy GIF-et please :D

  85. Kíváncsi leszek, hogy maradunk-e Cannal emellett a 4-2-3-1/4-2-2-2 hibrid mellett vagy Ginivel visszatérünk a 4-3-3-ra

    1. szerintem can játszhatna az ilyen wba/cp elleni meccseken, sokat jelent a felíveléseknél, hogy ő megy fejelni nem pedig wijn.

      1. és a felbaszott labdákat is baromi szépen takarította, marha jól megtartotta őket az orkok gyürüjében is, sztem tök hasznosan játszott.

      1. Hendo miért kerülne ki? Kb. élete formáját hozza, ő a kapitány.

  86. azt adom, hogy szép gólpasszt rajzolt Mané lábára, meg hogy sokat mozgott, de néha az az érzésem, hogy annyi helyzetből, amennyi Bobby előtt adódott (adódik), még nekem is sikerült volna (sikerülne) gólt szerezni.
    utána megnézte valaki, hogy nem Degenya öltözött-e be Forsternek?

    1. Sturridge-nak pl. nem sikerul, ill. nem is kerul ennyiszer helyzetbe. Firmino szerintem most nincs csucsformaban, es meg igy is kurvajo, mert eszmeletlen sokat melozik.

      1. Ezaz. Lehet Studge berúgta volna azokat a helyzeteket, amiket Firmino kihagyott, viszont az már nem biztos, hogy egyáltalán odáig eljutott volna a támadásépítés, főleg hogy ezek nagy része kontra volt.

  87. MotD, kerdes Klopphoz: „How were you feeleng when they scored?”
    Klopp:”Yeah, good…Oh, they? Not good!” — es rohog teli szajjal :D

  88. A szöglet egyértelműen Karius hibája, de a góljuk les volt. Egy játékosuk pont Karius és a labda között volt.

  89. Nos Klopp és csapata kiválóan gyakorolt a mú ellen a pulis meccsre. :)
    Csak azok a szögletek ne lennének! Én, ha tehetném betiltanám a mi mérkőzéseinken a szögleteket. ?

    1. egyébként nekem most visszanézve lesnek tűnt a gól. A gólt lövő és a kapus között volt egy WBA játékos, vonalban pedig egy liverpooli se volt. A kapust egyértelműen zavarta a kilátásban a „passzív” WBA játékos.

      1. Szerintem is les volt, de a játékosaink annyira beletörődtek, hogy ismét gólt kaptak szögletből, hogy egyiknek se jutott eszébe legalább csak úgy megszokásból beinteni a lest.

  90. végre azt láttuk, amit már annyira vártunk. Remek szélsőjáték, pazar akciók, busztörés így kell hozzáállni és nyerni. azt, hogy már megint az ellenfél szöglet>>>Pool középkezdés kombót is megjátszottuk és emiatt a konyhában kellett fel-alá járkálva a maradék tiramisut majszolnom, várva a sípszót, meg felejtsük gyorsan el és tekintsük járulékos veszteségnek…:D
    btw: Tényleg „taktikai” sárga volt Hendoé? Letölti a kupameccsen a büntit oszt jónapot?

    1. Inkább a kupameccsen, mint bárhol máshol. Én szeretném, ha megnyernénk azt is, de ha Hendo hiánya vagy a kupa miatt csak 1 pontot is vesztünk a bajnokságban, akkor inkább fel kell áldozni a kupát.
      Nem a top4-fétis miatt mondom, hanem azért, mert most bajnokságot szeretnénk nyerni.

      1. egyetértek, de ez egy kicsit mou féle nem éppen sportszerű cinizmus, amit éppen eleget kritizáltunk annak idején mikor Ramos és Alonso egyszerre sárgult be taktikailag…

        1. Azt Mou sokkal patkányabb módon csináltatta velük.

    2. Egy ideje olvasom a Fonatot azért, de szerintem ez az első, hogy te pozitívan kommenteltél. Köszönöm a csapatnak, hogy megélhettem azt, hogy végre egy szimpatikus(abb) énedet is látom.

  91. Tapírfasz haiku

    Kis tapírfaszunk
    összement a hidegben.
    Kizsebesedett.

  92. na. most tudtam visszanézni az összefoglalót mert program volt…
    csak én gondolom azt, hogy Klopp mester túl sokáig vár a cserékkel?
    megnéztem volna 2-0 után egy Sturridge-t a pályán mert amik az összefoglalóban voltak helyzetek abból lehet, hogy többet értékesít mint amit így sikerült… kicsit várom Klopptól, hogy meccs közben, főleg 2-0, 3-0 eredményeknél, bátrabban és korábban cseréljen és adjon lehetőséget a többieknek, Origi, Sturridge, Grujic, Moreno, meg kb aki a padon van épp.

    1. teljesen felesleges lett volna, jól játszott a csapat, jöttek helyzetek így is. pontosan, hogy nem szabad megbontani a remek gépezetet.

      1. egyetértek, a Tottenham ellen lehet majd Origiéket játszatni.

    2. Van némi igazad, mert nagyon elfáradtak a végére, de miután nyertünk, Klopp helyesen döntött. Számomra Kárius egy rejtély, mert a Bundesligában nagyszerűen védett, láthatólag Ő az első számú kapus, mégis nagyon bizonytalan. Szerencsére gyakorlatilag nem kap lövést, így belefér. Várom már, hogy megmutatja mit is tud…

    1. Sztem forditva ul a lovon. Nem studge mindenaron csapatba keruleset kell megoldani

  93. délután ideális időpontban ideális meccs, nagyon jót fogok aludni… ha már kérni lehet, akkor egy jó X legyen a végeredmény, egy gólgazdag 1-1 például

  94. Ilori, Sakho játszanak az u23ban, Ings, Grujic viszont sehol, valszeg a kupában végre ott lesznek.

    1. az utolsó meccsükön pedig most a Middlseborough rabolt pontot az Emirátusokból

    2. Egy pillanat kellett, hogy átjöjjön az irónia :)

  95. Suarez itt most komolyan eljátssza, hogy őt találták el? :D

    1. Többek között ezért is illik annyira a barcába. :D

    2. Mascherano a legnagyobb. :D Ha ő az a kopasz tag…

      1. Nem hiszem el, hogy ezt nem fogadásból csinálják, vagy egymás szórakoztatására…ennyire nem lehetnek szar alakok :D

        1. Annál jobb egy focista, minél szarabb alak.™

    3. kicsit eltalálták aztán a barcában ilyenkor már kötelező fetrengeni

      1. De gyakorlatilag se őt se Maschot egyáltalán nem találták el

    1. Stones a negyvenmilliós védő, de tetkó és frizura rendben van :)

      1. Nincs rendben a frizura, felül nincs szőkítve.

        1. dehogynem, utána kézzel szépen belőtte… már a frizkót, a passz már előtte is nagyon rendben volt :)

    2. 0 kisérlet a city-től. Tényleg korai volt még odaadni nekik a bajnoki címet.

  96. Btw. aki nezi a City-Southampoton meccset a Spileren, az megtudja mondani nekem, hogy ki a kommentator? Somos a studioban, Hettthesy biztos hogy o nem.

  97. még sajnálni fogjuk azt a tegnapi WBA gólt, amiatt nem zárjuk élen a fordulót :)

    1. Nekem mar mindegy. Csak ne nyerjen City :) De meg ne is ikszeljen

  98. off: A Segunda División B-ben van egy csapat akinek jár a pacsi ;) a nevük : Reus, bővebben: Club de Futbol Reus Deportiu

    1. Most nézem, hogy Reus egy katalán város, ott született Isaac Cuenca, és Sergi Roberto Barca ifi is…a helyükben én ezt kihasználnám, ha le akarnám igazolni!

    2. a Celtában meg van egy játékos, ma is kettőt vágott… nem kéne megvennünk?

  99. az U23 lehozta a derbit, méghozzá piros lap nélkül!

  100. Szenteknek szólhatna valaki,hogy kapura lőni,ér.Csütörtökön ugyanezt csinálták.

  101. na, botlott minden rivális eddig, a mu-che meccsen egy x, és tökéletes a hétvége a számunkra :)

      1. mindig mu vereség kell és a jól megérdemelt bukási spirál mounak, egyébként értem az x-et

        1. teljesen egyeterték, annak ellenére, hogy nyilván az xben van a ráció számunkra pontok szempontjából ( vagy MU győzelemnek ), de öröm lenne nézni leszakadni őket:D

          1. értem én, de nekünk a Top4-hez mindkettőt le kell szakítanunk, és nem fér bele holmi romantikus MU-utálat… veszítsenek pontot mindketten …

          2. not today. túl szar ez a MU. amúgy lehet drukkolni ilyen meccseken az X-nek, de nagyrészt fölösleges, mert abszolúte nem az ilyen rangadókon fog múlni a hőn áhított BL spotunk, hanem azon, hogy a ‘nagyok’ közül ki mennyire képes darálni a kicsiket. de mint az előzőben is leírtam, teljesen megértem a logikát, de ez az eredmény most mosolyt csal az arcomra:D

          3. Nekünk a saját meccseinket kell megnyerni a top4-hez, nem a többiekkel foglalkozni

  102. a három húszpontos, dobogós csapatot nem érinti a MU_Chelsea meccs eredménye, jó hír :)

    1. Jó lenne, ha mourinho középcsapata pontot tudna elcsípni a kelszítől. :D

  103. ez most kajak háromvédős a chelseatől? azt hittem h csak beszívtak az eredmények.com-nál :D

    1. Conte is ezt tolta a Juvenal meg a valogatottnal. Nekem az volt durva, hogy allitolag a City jatszott 3-4-3-ban. BR-tol kert segitseget Guardiola?

  104. Pár hete pedig már kikiáltott bajnok volt a City. Erre az utolsó 3 fordulóban sikerült 2 pontot összehozniuk.

    1. Kifogyott az üzemanyag a buszból, mire leért Londonba.

  105. wtf… Conte busza töri fel pont hazain josé luxus buszát?

  106. Szerencsére már nem webb vezeti… amikor visszahozta a mu-nak a legendás Torres kamukiállítás lesgól, stb meccsen 0-3-ról. égjen a pokol fenekén.

  107. Aki akar, lehet a stretfordra menni élvezkedni!

    1. az ki az isten? miert nem lehet normalis neveket hasznallni?

  108. azért Hazard keményen megpresszingelték ott 3-an

  109. Kíváncsi leszek ki lesz a hibás a vereségért

  110. Amikor Kanté szopatja így a védelmet az már több mint megalázás… :D

  111. belesírhatunk a kiömlött tejbe, egyet nekünk is kellett volna hétfőn verni :)

    1. Ha mi is találunk az 1 percbe szerintem nem állunk meg mi sem 4 ig. Tudod kis csapatok ellen mindig az első gól-t nehéz megszerezni.

  112. Pedig ma van 5 eve hogy kikaptak az Old Traffordon. A City ellen 6-1-re

  113. bukási spirál reloaded. két meccs 1 pont, nulla gól… szevasztok:D

      1. most viszont nem… négygólos vereség, saf biztos meg sem áll két liternél…

  114. következő szombaton remélem a Burnley behúzza a következő „nagy” csapatot azaz a tehenészeket.

  115. Jó hogy Ibrát leszerződtették! Forduló köre egy tankhajóval vetekszik, de neki játszani kell minden áron mindenkor! :)

    1. R300ney helyett játszik és jól helyettesíti na

  116. Mou azt ígérte, hogy nem fog örülni a góljaiknál! Hát szava tartó ember! :D :D

    1. Az 1. (!!!) percben Mou taktikája ment a levesbe, mi 6 alatt nem állunk meg ha ki kell jönniük a sündisznó-állásból ilyen korán!

      1. emlékeim szerint 30 percig a „támadóharmadba” is alig jutottunk el

    1. én Pulisra lennék kíváncsi. Mekkora double deckert csapathatna

      1. neki lenne ötlete… Josénak most nem nagyon van

    2. lószart, adjanak szépen időt Mourinhonak, lesz ez még így se.

  117. No, most, hogy mindenki elnyerte méltó büntetését, amnesztiát lehetne hirdetni Sakhonak a kupameccsre. És szeretném látni Ingset, Minyont, Sakhot, Ojot, Morenot, Lucast, Klavant, Origit 90 percig. Cant és Stut is játszatnám, Stewartnak is kijárna 30 perc és mivel a Tottenham az ellenfél, győzni is kellene. Valami nem fincsi kompromisszumot szimatolok. Bár a Tottnak nem vastagabb a kerete a miénknél.

    1. Nekik ott a BL. Nekünk nincs. Ha valaki komolyan rotálni fog, azok nem mi leszünk.

      1. a Bayer ki is nyomhatja őket a csoportból, utána meg mennek az Arsenalhoz. most kellene őket meglökni a lejtőn – mert a PL-ben feltehetőleg visszaesnek..

        1. A bajnoki álmainknak az a legjobb, ha a riválisok minél tovább menetelnek. Szóval én annak drukkolok, jusson a BL-ben négy közé a city, arsenal és a spurs is! :)

          1. meccsszámot tekintve az EL szereplés is elég – sőt, ott feltehetőleg tovább mennek. Valamint pénzügyi versenyt tekintve nekünk az a jó, ha az ELben mennek.

  118. azért én Josét szivesen elnézném nálunk. Kint a telken csákánnyal ásni a jó kötött földet 1,5X1,5 méteren 80 centi mélységig, meg lapátolni, me igy kurvanagy melo csak ketten faterral. Azt a 6-8 öreg Jonathant le kell cserélni.

      1. az egy haszontalan kripli, még az ásást sem bíznám rá.

          1. ö lesz az oszlop, ha Jose kibassza a mostanit a busszal.

          2. Fizut kapna? En mondjuk nem adnek neki, mert szenyo vagyok

          3. faszt. ha odabetonozzuk a lábát ugyse tudná mire költeni. José meg örüljön, hogy valami hasznosat is csinál, nemhogy még pénzt is adjak neki. Jó a kilátás és friss a levegő, ne legyen telhetetlen.

    1. mondjuk azt is megnézném, ahogy beáll a kertkapun a busszal, de ha ki meri dönteni az oszlopot arcon lesz baszva. kétszer legalább.

    1. a spíleren ugyanezt mondta a szakértő, valaki plagizál :)

          1. Sztem Eidurra hivatkozva mondták, a 10:07 PM ne zavarjon meg. A világ nagy, több idózóna létezik :)

    1. Én valahogy – ha nincs közvetlen pozitív következménye ránk nézve – valahogyan nem tudok örülni, ha két rivális közül az egyik elpicsázza a másikat. Így valahogy az ilyeneknek csak akkor tudok feltétlenül örülni, ha mi vagyunk a püfölők.

      1. Jó, de a tehenészek elpicsázásának mindig lehet és kell is örülni! :)

        1. Vártam egy ilyen válaszra. Előző héten feddhetetlen lett volna az örömöm :)

      2. A united semmikor sehol ne nyerjen! Ez alap, kérdezd csak meg Bag-et! :-)

      3. bár 8-0 lett volna…
        Ez a cselzi se nagy szám egyelőre, első 4 kaput eltalálójukból gól lett, meglepne ha működne hosszú távon ez a 3 védős felállás, eddig mindenki belebukott vele a PL-ben.

  119. Mourinho „Courtois-nak több dolga volt, mint De Geának”, mar megint egy masik meccset nezet :)

  120. According to @filippomricci , Jose Mourinho said: „Don’t do that at 4-0. 1-0 ok, but 4-0 is humiliation.” #CFCMUFC

    Mou megsértődött, hogy Conte megalázta őket!

  121. Ááá fasz kivan már ezzel a taccs blogmotorral. Napok óta haldoklik. :(

    1. olyan mintha valami irtó büdös cucc lenne :D

  122. Több helyen is láttam, hogy emlegetik Steve visszatérését, ez mennyire hülye pletyka csak?! Azért ha a bajnoki címért megyünk kár lenne kihagyni az esélyt egy ilyen befejezésre…

    1. Megyunk a bajnoki cimert? 9 fordulo utan tulzonak erzem ezt a kijelentest.

      1. amíg van matematikai esély, addig mindig

      2. aztán 2 vereség és máris halálhangulat, ilyenek ezek a mai szurkolók :D

        1. mért? 2 vereség nem jelentheti a különbséget a top4 és a semmi között?

      3. feltételes módban van az egész, de szerintem benne van ebben a szezonban

      4. Majd januarban eldol. Most meg ott tartunk, hogy jo rajtot vettunk, a nehez idegenbeli meccseket jol vettuk, es nincs nemzetkozi kotelezettsegunk. Mi jatszuk a legszebb focit.
        Remenykedjunk, hogy a front 3 vegig tudja tolni egyutt a meccsek nagy reszet, es akkor szep vege lehet.
        Holnap a csikocsapatot akarom latni, a front3-bol konkretan senkit.

          1. Legyen, bar oda van csere, a front3-ba nemigen van fullkompatibilis cserenk (Stu es Origi sajnos nem kepes arre, amire a ket brazil meg a csoki).

          2. hát az utóbbi 1-2 meccsen éppen az derült ki, hogy Lallanára és Wijnaldumra sincs.

          3. pont annyira, mint bárki más, akit be tudnánk rakni Cou-Mané-Firmino helyére előre.

          4. 2. meccse volt kezdőként május óta. Ne legyünk már ennyire türelmetlenek.

          1. Januarban dol el, hogy milyen realis celjaink lesznek a szezon vegere.

          2. már BD-n és szilveszterkor is eldőlhet néhány kérdés…

    2. szerintem nem csak pletyka, klopp is nyilatkozta hogy várják, de azt nem hinném hogy játékosi minőségében jönne vissza liverpoolba.

      1. biztos hogy nem, mármint milyen posztra a gegenpressingbe max kapuba férne be :D

        1. Nem tök mind1? Beáll annyi meccsen csereként az utolsó 5 percre, ami az éremhez kell és heló

          1. Szerinted neki kene ilyen alamizsna bajnoki cim?

          2. Nem tudom (btw fél év alatt hasznos taggá is küzdheti magát), én csak azt várom a klubtól hogy adja meg a lehetőséget neki, hogy ő dönthessen erről

          3. De milyen szerepben lenne hasznos? Mar masfel evvel ezelott sem volt helye egy sokkal lassabb csapatban, most, 36 evesen hova ferne meg be? Az meg, hogy o donthessen errol, hat nehogymar…

          4. Passz, ezt majd kitalálják Kloppal
            Az meg hogy ő dönthessen erről: Ő a klub történetének egyik legnagyobb ikonja, aki az egész pályafutását arra tette fel, hogy velünk legyen sikeres. Kitartott mellettünk mindig, annak ellenére, hogy a válogatott társai közben sikert sikerre halmoztak a riválisoknál. Most jöhet el a pillanat, amikor a klub ezt viszonozhatja, és hozzásegítheti ahhoz a trófeához, amihez ő próbálta hozzásegíteni a csapatot éveken át. Ha ezt nem értékeljük, ha nem becsüljük meg igazán azon keveseket, akik kitartanak mellettünk, ahelyett hogy elmennek nyerni egy erősebb csapathoz, akkor nem tudom miért lennénk több egy átlagos klubnál a sorban, SG idejében épp 2-vel a középcsapatok felett, de 2-vel a legjobbak alatt.
            És ezt itt most be is fejeztem, elfogadom ha te vagy valaki ezt másképp látja, én csalódnék a klubban, ha ők is

          5. Akkor tényleg mi lennénk a 21. század legbalfaszabb csapata. De szerintem nem vagyunk azok, úgyhogy gond nélkül vállalnám ezt a kockázatot

          6. Sir bob mondasa jut eszembe errol: ne nalunk oregedjen meg egy jatekos, szaladjon ki a lababol mashol az ero

          7. Érdekes kérdés ez, egyrészt nem túl szimpatikus, ugyanakkor bizonyos esetekben a hatékonysága is kérdőjeles nekem. Ha 30 éves korában megválsz valakitől, aki túl van már a pályája abszolút csúcsán, de 2-3 évig még bőven hasznára lehet a csapatnak, az nem biztos hogy hatékony

          8. 1. Ez a csapat es a klub erdeke
            2. Ha egy fiatalabb jon helyette, aki palyaja csucsahoz kozeledik, biztos, h hatekonyabb

          9. Kivéve ha a fiatal olyan fantasztikusan beválik, mint mondjuk Balotelli vagy Markovic

          10. jaja, vagy az, h a nagy öreg mondjuk mélyen tudása alatt teljesít már

          11. Azért valószínűleg erre kevesebb az esély, mint 50%, ami ugye egy új igazolás beválási esélye ;)

          12. Egyszer volt egy csajom, de kiderult hogy az se az volt.

          13. Nem gondolnam, hogy a megbecsulest azzal kellene kifejezni, hogy kioregedett jatekosoknak, akik mar egyebkent nem fernenek a csapatba, adunk jatekperceket. Ami azt illeti, nagyon meglepne, ha Gerrard ezt maskepp gondolna.
            Amugy meg szerintem ez az egesz kerdes csak a szurkolok fantaziajaban letezik, kizartnak tartom, hogy Klopp, vagy Stevie fejeben komolyan megfordulna ilyesmi.

          14. Owennek nem kell könyöradomány bajnoki cím, már kapott egyet Fergusontól…

          15. Szerintem 1 embert kellene visszahozni. El-Hadji Diouf.

          16. nem értem miért pikkelsz rá, nem egy észkombájn az tény, de nem volt rossz játékos sem, bőven nem egy lapon említendő a fentebbiekkel.

          17. mert vele, ill a hozzáállása miatt hoztuk a hírhedt 0-0-ás meccseket-mikor Torres sérült volt- ami megalapozta a mu sikerét

          18. Azért van egy kis különbség a visszavonult és az aktív játékosok visszahozatala között
            Egyébként meg szerintem nem kell ebből világrengető eszméket csinálni, hogy akkor most hozzunk vissza mindenkit, aki az elmúlt évtizedben kicsit is ikonnak számított. Sőt feltétlen eszmét sem kell támasztani hozzá, aki nem szeretne, az felfoghatja úgy is, hogy ez egy jelzés azoknak a játékosoknak, akik fél úton vannak a barcareálcity és köztünk, hogy ez a klub akkor is meg fogja becsülni őket, és a maga módján meghálálja a szolgálatot, ha már kevesebbet tud hozzátenni a játékos, mint fénykorában. Ehhez az üzenethez SG esete pedig maga lenne az aduász….de szerintem ez csak mellékes, a lényeget fent leírtam

          19. Ez azért nem így megy. Nem kevés feszkót keltene ez az öltözőn belül. (szerintem) Nagyon szeretem Gerrardot, de el kell fogadni, hogy ő nem nyer már PL-t. Jöjjön vissza a stábba és ott legyen hasznos. Klopptól rengeteget tanulhatna. Olyan szépen alakulnak eddig a dolgok, Klopp elképzelései annyira ülnek eddig, ne basszuk már el. De tényleg.

          20. elmondom.
            nyolcvanadik perc, Steve elkezd kocogni. nyolcvanharmadik perc, gimnasztika. nyolcvanhatodik perc, nyújtás. nyolcvankilencedik perc, az éppen ügyeletes csatár elesik a tizenhatos előtt.
            kilencvenedik perc, csere, csatár le, Steve bejön, és bekúrja a szabadrúgást. és aztán elöl marad, hogy hátul a lassúsága miatt ne játsszák át.

          21. Cserecsatarnak van Ings, Sturridge meg Origi. Szabadrugast meg Coutinho es Firmino loheti… (meg FG Henderson)

          22. másik lehetőség, hogy nem a kapuba talál, hanem az ellenfél arcába, ami kb ekvivalens azzal, mintha kiállítanának onnan valakit

          23. Mindezt 5X kell megcsinálni, gól sem muszáj és Gerrard gyakorlatilag bajnok, emellett edzősködhet, tanulhatja a fogásokat. Tényleg csak az a kérdés, hogy így kellene-e neki, van akkora sportember, hogy nem, de azért el lehet játszani a gondolattal.

          24. jó, én is szeretném, ha minden meccset legalább három góllal nyernénk, de inkább valószínű az, hogy nem fogunk :)
            b-terv mindig jól jön, néha meg f-terv is

          25. De nem gerrard az, mert a padon is ul vki helyett

          26. terjesztitek itt a negatív hullámokat… hagyjátok abba!

          27. imádom, minden tiszteletem az övé, respect, meg amit akartok… DE az idő kerekét NEM lehet visszafelé forgatni, elmúlt , kész vége. van egy tökéletes támadó gépezetünk, nincs benne hely sem szánalomnak, sem megértésnek, egyszerűen nyerni akarunk. a délibábos álmokat meg ne most kergessük, mindenféle nosztalgikus, népmesei visszatérős hisztivel!

          28. legalább gatyába rázza a fiúkat, hogy az uccsó 5 percben ne kapjunk be egyenlítő gólt.

        2. „Give him a 6 month playing contract, give him a few sub appearances, win the league, and United and Chelsea lose 50% of their songs.”

          facebook gyöngyszem:D

    3. Én úgy értelmeztem az olvasottakat, hogy mint segédedző, vagy valami hasonló lenne a visszatérés módja. Ami miatt hisztikézett is egy keveset az önéletrajzi könyvében, gondolom emiatt akar plusz pontot magának az FSG a szurkolóknál – nem mintha perpill erre nagyon szükség lenne, dehát kutya meg zil esete, mint tudjuk

    4. Liverpool are in talks with Steven Gerrard over a return that would see him take his first steps into coaching. [Express – Paul Joyce]

    5. Szerintem egy év, avagy félév pihenés ráférne.

    6. nem pletyka,de az tutti ,hogy otthagyja a galaxyt és ájfonra vált

  123. Ezt súgta José Conténak:
    „Quick question, mate, how the f*** do you use Pogba?”

  124. Fogalomteremtő kérdés: Ha a top4 a tapírfasz, akkor az első helyet milyen akkreditált mértékegységgel kellene mérnünk?

    1. Várjunk még ezzel. Egyelőre mérjük csak a helyezésünket tapírfaszban, legfeljebb 38 forduló után nagyot nézünk mennyire minuszos lett…

    2. Ha már dobogó, akkor javasolnám a reciprok tapírfasz kifejezést. :)

      1. vagy lehetne a tapírfasz reciproka a tapírszaf

    3. Mint a tapírfasz és a top4 kapcsolatának első felfedezője, felterjesztem a bálnafaszt, mint a korábbi évek mértékegységét a bajnoki első helyezés pontban mért távolságára. Erre a kivételt erősítő szabály 13/14 volt, ekkor egy rendellenes péniszmérettel rendelkező gyilkosbálna péniszéről volt szó, amely kis péniszét mértéktelen mennyiségű kisfóka véres lemészárlásával kompenzálta.

  125. OFF:
    néztem így félig-meddig ezt a Valencia-barca meccset és hát… lehet szidni az angol bírókat, de ami pofátlan bíráskodás megy spanyolba az nagyon durva, itt-ott már kimeríti a csalás fogalmát is… lehet én is bedobok egy fél lelátót a végén mérgemben… /persze ettől még dobálózni nem szép dolog és senkit se bátorítanék rá/

    1. Néha tényleg borzalmas amit csinálnak, amíg nem lesz video bíró-challange kombó addig ez lesz. Amúgy is túl könnyű lenne bevezetni, de hát fönt a fifában nem akarják, de az összeesküvés elméleteket meghagyom bagnak.

  126. komoly make us dream es poetry in action hangulat van, meg egy fordulo es ranezhetunk a tabellara „hivatalosan” :) eddig nagyon izgalmas ez a Jurgen ur a pool elen elso teljes eveben

      1. valóban nem, ez többek között abból is látszik, hogy magasabbra nőtt, mint Cou.

        1. jobb, ha fel kell nezni a fonokre, mintha leneznel ra.

          1. pontosan.
            meg ha más miatt nem is, legalább a magassága miatt fel tudjál rá nézni.

          2. Akkor bentekénél ez is lehetett a probléma. :D

        2. Erről jut eszembe, hogy fölröppent egy Insigne pletyka most már elég sok helyről, na neki lenne hova felnézni a mesterre.
          Kloppnak mindig a lába alá kellene nézni nehogy eltiporja szerencsétlen törpét

          1. vagy még Dzsovinkót lehetne rehabilitálni valahonnan Kanadából, ha már a törpe olasz vonal

      2. Anno Rodzsit geniusznak neveztuk 13-14-ben. Times changing

    1. jó videót mindenkiről lehet csinálni, de ilyet?! fantasztikus!

    2. kísérteties a hasonlóság AlyC videójával

  127. A united vereseghez visszaterve, szamomra ennek a legkedvesebb jellemzoje, hogy igazabol nem is volt meglepo. Voltak regebben is veresegeik, arsenal ellen emlekszem 3-0-ra talan, de arra meg az emberek felkaptak a fejuket. Most meg mar a sajat szurkoloik is teleszart buvarruhaban vartak az ellenunk es a chelsea elleni ket bajnokit. Saf oroksege gyonyoru utemben halvanyul :)

  128. Visszanézve egyszer kétszer az összefoglalót, érdekes volt hogy Cou mennyire nem lövöldözte el a labdákat a vakvilágba és hogy sokszor olyankor is passzolt, amikor emberelőnyös szituban ment. Ebből tökre az jön le, hogy passz lehetőségeket kell neki biztosítani és akkor nem lesz frusztrált

  129. úgy néz ki, véglegesen eltűnt a Disqus-buborék az új posztokról :(
    továbbá a taccs is szarakodik rendesen, nemtom a kettőnek van-e köze egymáshoz :D

      1. lol, most jöttem rá, hogy legjobbak szerinti rendezésre volt állítva a disqus, azért nem láttam az új kommenteket :D gyanús is volt, hogy 18 órán át nem írt senki…

    1. nálad is kék a kitöltés színe, ahol eddig veres volt? mobilon legalábbis nekem dinamo színű :(

      1. áh jó hogy itt vagy, egyel lentebb betettem egy Emma-gifet, de nem ágyazta be, ki kell kattintani, mi lehet a probléma?

        1. probléma? nekem tetszik ha együtt van az összes gif :)

          1. látom feltaláltátok aaz Emma-billentyűkombinációt :)

        2. én csak sufnilinkelés nagymestere volnék…enyhe malíciát érzek a kérdésedben, vagy csak lemaradt a szmájli? :)

          1. Persze vicc volt :D Meg részben tényleg komoly kérdés is, de abszolút információ szerző szándékkal.

          2. igen, végül is szmájli nélkül több síkon is értelmezhető a mondandód. :)

          1. trimenzióból a harmadik szememmel nézem :)

      1. ez egyértelműen balatoni, lehet látni rajta

        1. kicsit iszapízű. btw látom fantasyban elkaptad a ritmust :)

    2. most reseteltem az egészet, és semmi… nekem is nagyon hiányzik a buborék, de taccsos baszakodásnak tűnik, abba meg nem látunk bele sajnos

        1. tudom, akkor ment gajra, amikor a mobilos nézet újra bejött, be is raktuk, hogy lehessen, de ott nem volt disqus, akkor kiszedtük, és amikor megpróbáltuk megint, akkor először eltűnt a teljes diszkosz, és buborékmentesen sikerült csak visszahozni.

          Egyébként kezd problémássá válni ez az egész taccs-os felület amúgy is, majd gondolkodunk a témában

          1. Bedobom a taccsot, ha csak ránézek.

  130. TIA szerint:

    Possible Liverpool XI vs. Tottenham: Karius; Clyne, Matip, Klavan, Moreno; Lucas, Wijnaldum, Grujic; Mane, Coutinho, Sturridge

      1. 5-nél még tiltakoznál? :) szerintem Ings is elférne elöl.

    1. Mignont visszaraknám. Nem látok objektív okot, hogy miért játszik most Karius.

    2. Ma olvastam (Klopp sajtotajekoztatoja) hogy Mignolet fog kezdeni, mivel Karius az elso szamu kapus a bajnoksagban.

      ,,The Reds boss said that “100%” the Belgian would play in the EFL Cup game at Anfield against Mauricio Pochettino’s men but he was now his number two keeper.” – Echo

    1. Mondjuk azért egy pöppet kompetensebb csapat veszi körül, mint Pistolerot

  131. Lehet, h emma: a holnapi kupánvágót a Digi 2 tolja. Pedig aszittem, h a sportos fasz, esetleg”nemzetközi haccíntér” kommentálja…

    1. Az EfÉj Káp a Sporttv-é.

      1. Tócsa? Majd akkor? Annál jobb egy sport/foci kommentátor, minél nagyobb baromságokat mond? (™?)

        1. Annál jobb, minél TóCsább.

        1. hosszú
          kiderült, hogy ugyanarról az irányítószámról származunk, és ugyanannak a két csapatnak szurkolunk (angol foci és magyar röplabda)

      1. OFF
        Tavaly mondta, amikor összefutottunk, hogy nincs már sok hátra… Akkor sem tudtam mit mondani, okosat meg pláne. Most sem. Nagyon rendes srác volt, csapatember.

        1. 53 év, az rövid idő, főleg egy sportolónál. érthetetlen, értelmetlen, de a halál gyakran az.

      1. ez biztos a nemzeti viselete. ja az nem, mert még egy franciát sem láttam így.
        akkor biztos apái apáinak az apáinak az apáinak a népviselete.

Comments are closed.