A Fonat első szabálya

Egy újabb duplaposzt következik, amolyan jó zsaru, rossz zsaru felállásban, akár a SaS anno vagy a kevésbé közkedvel BaB (igen, Balotelli and Borini), majd döntsétek el melyik szintet ütöttük meg. Lacko77 újabb vendégírással jelentkezett, de nem a tőle megszokott fajtából, ezúttal most nem a hőskor lélegzet elállító történeteinek megidézése a keret, hanem a Fonatunk szorosan szövődő szálainak szerteágazó szerkezetét mutatja be az újonnan érkezőknek, valamint csal mosolyt a már régi motorosok arcára, engedve a száguldva vigyorgás mákos guba mellékhatás gyönyöreinek.

Hasonló témában már volt jó pár poszt, egy konkrét szószedettel köztük, illetve pár ami a Liverpool szurkolóságot feszegetik;  egy songbookkal, valamint egy iránymutatással a bajnoki ezüstünkkel frissen érkezőknek.

Látva a vegyes eredményekkel induló szezon felkorbácsolta kommentmezőt, a jakuzziban megfogalmazódott a gondolat, hogy nem árt összeszedni ezeket egy újraolvasásra, valamint az íratlan szabályainkat a kommentelésről írott formába önteni, hogy megfelelő vérnyomásszinttel tudjuk élvezni a szezont együtt. Szóval új emberek, vagy régiek akik már megfeledkeztek ezekről jó szórakozást ezekhez is, illetve a következő sorokhoz nemkülönben.

A fonat célja röviden, hogy minőségi tájékoztatást nyújtson szeretett csapatunkról, ahol a minőségen van a hangsúly, azt hiszem ezt a lassan 6 elmúlt év poszttermése alátámasztja megfelelő mennyiségben is. Célunk, hogy fenntartsuk az ennek a munkának a hatására kialakult kerekasztal kommentmező formátumot és ne alakuljon át egy falunaphoz hasonló faszméregetéssé, sőt maradjon olyan nyitott az friss fonatratalálóknak, vagy olyan eltévedt embereknek, akik más csapatnak szurkolnak.

  • Tiszteld meg azzal a beszélgető partnereid, hogy kerülöd a sértegetést. Ha nem, hamar jegyet nyersz a Ban szigetekre.
  • Tisztelettel bánj a posztírásba fektetett munkától és a kommentmező rendbetételében megőszült Moderállatokkal.
  • Hasonló tisztelettel viszonyulj a régi kommentelőkhöz, akik elvitathatatlan érdemekkel rendelkeznek a közösség kialakulásában.
  • Káromkodni ér, elvégre az interneten vagyunk, valamint olyan szép a magyar nyelv, kár lenne veszni hagyni a változatosság gyönyörével kecsegtető funkcióit. Azonban a káromkodás célja legyen fokozás, hangulatteremtés, nyomatékosítás vagy egyéb művészi hatáskeltés, de sose a sértés -> lásd egyes pont.
  • Figyelj arra, hogyan fogalmazod meg mondanivalód. Nem szentírás senki szava, hogy ne lehetne ellenvéleményt megfogalmazni, főleg, hogy mély érzelmekkel viszonyulunk az alaptémához. Viszont, ha ellenvéleményed tálalása a faszméregető falunapon állja meg a helyét, akkor szintén a Ban szigetekre visz az utad, függetlenül az álláspontod érveitől.
  • Apropó érvek, igen a Fonat egyik alapelve, hogy véleményünket a lehető legfüggetlenebb módon érvekkel támasztjuk alá, innen is ered a statisztika elterjedt használata. Állításaidat érvekkel támaszd alá, ha valamit megcáfolnál szintén vesd be az érvrendszerek tárházát.
  • Egész mondatokban, írásjelekkel, a magyar helyesírás szabályainak betartására törekedve írj, és ha egy nyelvtannáci (meglehetősen kevés van belőlük) rajtakapna ne vedd magadra, hanem tanulj.
  • Figyelj arra, milyen minőségű tartalmat hozol magaddal, ne dőlj be az uborkaszezon olcsó pletykáinak (hacsak nem az éves Indykaila díjra hajtasz), valamint ha csak egy linket dobnál be a közösbe, legalább egy fél mondatban foglald össze miről szól, vagy miért gondolod érdekesnek a megosztását.
  • Kérlek ne ossz meg a S*ntól származó tartalmat. Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni, ha van akinek mégis az itt művelődhet. Ugyanezért azon kevés kifejezés közé tartozik, amit egyből szűr a kommentmotor.
  • Alapvetően politika és vallás mentes a blog, ez maradjon is így.
  • Ha a szabályokat megszegő kommentet látsz a Disqus lehetőséget ad ezeknek a jelölésére, zászlózására.
  • Ha úgy érzed egy témával kapcsolatban több a mondanivalód, mint egy komment és mélyebb bemutatást eszközölnél, úgy vendégposzt formájában szívesen fogadjuk, ha megüti a jakuzzi mércéjét ki is kerül a Fonatra. Jöhet ez a Vörös Fonat facebookra üzenetként vagy e-mailben a vorosfonat1@gmail.com-ra.
  • Ha kérdésed van megtalálsz minket a kommentmezőben, vagy ha nem publikus és csak a Jakuzzira tartozik akkor a facebook oldal lesz az út a sikeres kommunikáció felé.
  • Emlékezz, hogy nem tart senki fegyvert a fejedhez, hogy kommentelj, viszont így önszántadból tartsd be ezt a pár szabályt. Ha ezt elmulasztod hozzászólásaid során, úgy viszonylag hamar találkozol egy Moderállattal, aki figyelmeztet ezekre. Másodjára viszont már irány a Ban szigetek. Ha nem érted mi volt a gond, vagy megbántad bűnöd, akkor elérsz minket a facebookon keresztül.
  • „Hé te elsőző! Nem igazán kedveljük a te fajtádat errefelé!” Vagyis a szimpla első, 1. vagy ennek valamilyen változatát nem kedveljük, kérlek, ne használd! Tény hozzá valamit a poszthoz, és azzal örülj, hogy első vagy :)

A friss embereknek egy javaslat, először olvass! Régi posztokat és kommenteket, hogy óvatosan mártózz meg a Fonaton. Tapasztald meg milyen a légkör, hol vannak a fent leírt szabályokon kívül az íratlanok, érezd hol vannak a határok, és főleg milyen posztok voltak egy témában, hogy tudd mik az előzmények például az FSG-vel kapcsolatban. A jó vitához elengedhetetlen a felkészültség és ha már itt vagy, akkor tedd is ezt meg. Valamint, nyugodtan tedd fel kérdéseid, ha valami nem tiszta vagy több infóra vágysz.

Most pedig a rossz zsaru etapot lezárva jöhet a felüdülés.

______________________________________________________________________

Nagy Fonatszótár

Tekintettel arra, hogy idén kétségkívül nagyszerű szezont fogunk futni, borítékolható az új (“az 1910-es évek óta követem a Poolt, csak eddig nem kommenteltem”) szurkolótársak megjelenése. Mivel a fonatos kommunikáció az évek során kicsit belterjes lett, úgy gondoltam, jól jön majd ezeknek az újoncoknak egy kis bevezető a fonatos szlengbe. A szótár természetesen nem teljes, ezért bővítési javaslatokat szívesen látunk. Jöjjön hát a szavak, kifejezések jegyzékének legújabb kiadása.

Bója: Mindenki, aki magasabb, mint Joe Allen és lassabban fordul, mint Onedin kapitány első kétárbocosa.

Céklagyár: Amikor a bóját Lambertnek hívják.

Tejszín: A WADA által is jóváhagyott teljesítményfokozó szer. Laktózérzékeny Arsenal-játékosok kerüljék, hatása ugyanis 20 perc alatt négyszer jelentkezik.

safbérenc: Megvetést kifejező jelző, tetszőlegesen használható bárkire, aki nem szimpatikus.  Szigorúan kisbetűvel írandó.

Vén alkesz: A safbérenc jelző névadója. A rostos gyümölcslevek hódolója, a játékvezetők nagy tisztelője, akinek elve volt, hogy a mérkőzés 90 percig tart, egy perccel sem tovább. Szíve mélyén ő is Liverpool-drukker volt, ezt utóda kiválasztásával is bizonyította.

Hűtlen kezelés: Így hívjuk azt a játékost, akit flopnak gondolunk, anélkül, hogy egy percet is láttuk volna játszani. Ha bejön, humoros hasonlatokkal fitogtatjuk jóstehetségünket. Ellentéte a “már az Aston Villában is imádtam” típusú játékos, akinek távozása után csendben lapítunk.

Medve: Állatbarát moderállatok gyengéd érzelmeket táplálnak iránta, melyet többnyire animált gifekben es vicces címkékben adnak a világ tudtára.

Medve kivont fallosszal: Megint nem rotáltunk a hazai kupában

Emma: Sokan tévesen hollywoodi színésznőkkel azonosítják, holott a helyes megfejtés: “már megint nem frissített az a kurva Diszkosz!” (gif változatban is élvezetes a vótmá fröcsögés helyett – szerk.)

Főnéger: Daniel Sturridge, a Liverpool gólra és minden másra érzékeny csatára, táncmestere, divatdiktátora. Megítélése évről-évre változik, attól függően, hogy sérült/egészséges, de nem játszik/ játszik, de nem jól/ vagy “azt megint hogy bebaszta!”/el akar menni/ el akarjuk adni/ nem presszingel/nem presszingel, mégis betalál, no meg sokat is keres. Örökös kérdőjel a személye.

Pince: Kultikus helyiség Melwood alatt, melynek kulcsa Rodgersnél maradt. Az ő elve volt ott érlelni játékosokat, hogy aztán, mint jó bor, beérve használhatóak legyenek. A kulcs hiányában Kloppnak nem maradt más választása, mint elhajtani a picsába azt, akire nem számít.

Ikarus: Mitológiai hős, a tömegközlekedés védőszentje. Neve olyan mélyen beégett a köztudatba, hogy még autóbuszt is elneveztek róla, melynek népszerűsége az olasz sportautókéval vetekszik. Ma már szinte minden klubnak van csapatbusza, a tehetősebbek, mint pl. Abramovics, egész flottát tartanak a garázsban. Liverpoolban a védekezésnek nincsenek hagyományai, ezért busz helyett egy Ikarus nevű kapust igazoltunk.

Outscore: A túlzásba vitt tejszínfogyasztás következménye, amikor a góltermelésből minden csapatrész ki akarja venni a részét.

Norwich: A mesternégyes angliai rövidítése, lásd még: “Suarez/Wijnaldum nyomott egy Norwich-ot”.

Rögzített helyzet: Amikor a teljes Liverpool lehajtott fejjel középkezdéshez készülődik. Ha nekünk jut, akkor kapuskirúgás az ellennek.

Clean sheet: Azon ritka mérkőzések egyike, amikor az ellenfélnek nem jutott rögzített helyzet.

Szögletrúgás: Többnyire középpályásaink vezeklési módszere, múltban elkövetett bűneikért. Bűnbánatukat feltett kézzel előre is jelzik. Mivel a mérkőzés szempontjából nincs jelentősége, az ellenfél higgadt nyugalommal figyeli ez irányú tevékenységünket.

Kapott gól: A “Baszd meg, Moreno/Mignolet/Lovren, stb. mi a faszt csinált már megint” kulturált megfogalmazása. Költői vénájú drukkerek a “Minyolé benyelé” rigmust is előszeretettel használják a szituációra.

Nemzetközi haccintér: Már megint nem volt elérhető angol nyelvű stream.

Mikiegér: A hazai kupák deheroizáló elnevezése. Alapja az elmélet, mely szerint minden sérülés kupameccsen, vagy kupameccs miatt történik. Bővebben kifejtve: “Kurvára leszarok mindent, ami nem TOP4, vagy BL”. Megítélését tekintve megosztott a Fonat népes tábora.

Győztes mentalitás: Senki sem tudja mi az. Mindenki beszél róla, vágyik rá, de még senki sem látta.

Hamstring: Egyfajta sérülés, mely egyes elméletek szerint kódolva van a liverpooli génekbe, mások úgy gondolják, a Mikiegerek állandó hozadéka.

Lepkefing: A Coutinho fejében lakó 2 méteres, drabális állat bődületes lövésre szánja el magát, mely végül éppen csak elcsorog a kapuig.

Field goal: Hendersonnak égeti a karját a szalag, AKA who the fuck is Steven Gerrard?

Mezbitorló: Jordan Henderson, aki miatt Xabi Alonso nagy duzzogva elment a Real Madridba. Hiába játszott Henderson még két évig alibiből (érezd a célzást) a Sunderlandben, ezt sosem bocsájtjuk meg neki. Fock off!

Kerti törpe: Brendan Rodgers szíve csücske, aki liverpooli pályafutásának stációi alatt Megváltóvá küzdötte fel magát, hogy aztán a germán Pilátus ítéletet mondjon felette.

Elengedni az évadot: Többnyire január-februári dátum, amikor azok, akik “átlátnak a szitán”, bejelentik, hogy innentől kezdve nem is néznek meccseket, a szezon véget ért. Ellentétei a két fordulóval a vége előtt, nyolcpontos hátrányban is reménykedő “igazi szurkolók”.

Professzor: Jim Carrey liverpooli helytartója, a gumiarcáról ismert spanyol konzolbajnok. Mindene a játék, a pénzt megveti, a vízisportok rajongója. Meg nem értett zseni, a szociális média virtuóza. Az egyetlen liverpooli kapus, aki sosem kapott gólt.

Kontroller: Korábban Henderson elődje, később a Professzor fő anaerob edzéskelléke.

Kőművesek: Csupa szív, hajtós játékosok, a zöld gyep iparosai, kimagasló képességek nélkül. Korábbi elnevezésük a “zongoracipelő” volt, de mivel semmilyen kapcsolatuk nincs a művészetekkel, új jelzőt kellett nekik találni.  Hogy kik tartoznak ebbe a csoportba, az meccsről-meccsre változhat, örök vita tárgya.

TC: Titokzatos, szabadkőműves társaság (nem keverendő a fenti kőművesekkel – szerk.), mely ennek ellenére nem a kőművesek kiválasztásáért volt felelős. Rodgers legfőbb ellenségei, akik a tégla és a gyémánt, addig sosem látott ötvözetében hittek. Háttérhatalom, összeesküvés-hívőknek.

Jakuzzi: Virtuális medence, melyben az oldal üzemeltetői áztatják magukat, időnként (homo)erotikus viccelődések célpontjává válva.

Joe Cole: Az angol Messi, akinek liverpooli tevékenysége olyan szinten ihletett meg egyeseket, hogy még franciaországi pályafutása helyszínére is elzarándokoltak, lásd még “a jakuzzi Joe Cole-ja”.

Tomkins: Paul Tomkins, macca8 alteregója, mert “úriember nem idéz saját magától”.

Tapírfasz: Az EU által 2015-ben elfogadott új, dinamikus mértékegység. 1 tapirfasz = 4. helyezett pontszáma, mínusz Liverpool FC pontszáma. Ernyedt állapotában általában 4 pontot, erektáltan 7-9 pontot jelent.

Statisztika: guthmate középső neve, mellyel kapcsolatban nem ismer tréfát. Utóbbit egyszer állítólag megpróbálták bemutatni neki, de ő megvetően csak annyit mondott: “Nem ismerlek”. Tagadása jellemzően kezdő fonatosok gyenge próbálkozása az “én csak a szememnek hiszek”-elv jegyében, mely általában sértődött, behúzott farkas távozást eredményez.

Linkelés: Amikor valaki össze-vissza beszél, nagyokat mond. Vagy amikor kevin67 twitteres hozzászólásokat próbál beidézni, örömet szerezve ezzel minden, vidámságra vágyó Fonat-olvasónak.

NSO: Az egyetlen hiteles/leginkább megbízhatatlan forrás átigazolási hírekkel kapcsolatban, attól függően, ki idézi.

Kannásbor, hagymásbab: Tornyi Barnabás az isten kommentelőnk alapvető, mindenekfelett álló tápláléka. Bármilyen komment alatt nyugodtan meg lehet őket említeni, nem számít off topicnak.

Torghelle Sándor, Kozma István: Metafora. Ugyanaz, mint az előző kettő, csak futballistatestet öltve.

Szar a keret: A Liverpool-szurkolók összefoglaló véleménye a csapatról, kis gólkülönbséggel megnyert/döntetlen/vesztes meccs után.

Középszer: A “Szar a keret” szinonimája (az egyes játékosokra vonatkoztatva – szerk.).

Tehenészek: Észak-Anglia szorgos mezőgazdasági munkásai, egész Angliában rokonszenvvel fogadott népcsoport. Szabadidejükben meccsekre is járnak, ahol irigylésre méltó alázattal fogadják az esetleges sikereket. Híresek fekete humorukról, szeretnek halottakkal viccelődni. Az arroganciát hírből sem ismerik, egyszerűen beletörődnek, hogy nekik jár a siker. Az egyén szabadsága mellett kampányolnak, ezért jelmondatuk: „We’re Man United we’ll do what we want”. Hisznek a megbocsátás erejében, idén is visszafogadták a tőlük elkóborolt fekete bárányt.

Gyémánt: Brendan Rodgers által felfedezett, majd elfelejtett drágakő, egy ideig nyerő formáció. Nosztalgikus alkatú kommentelők ma is visszasírják, de nem jön.

Falloszjani: Jimi Hendrix követője a manchesteri akolból. Hobbija a kézimunka, szenvedélye a sportszerű, férfias játék. Gerrard orrvérzésig gyakoroltatta vele.

Verőnéger: A vágy titokzatos tárgya, rasszista felhangok nélkül. A fehér ember sztereotípiáinak egyike, lásd még “Jó nagyfarkú négerekkel állni a szélben…”

Dart Mou: Végtelen szerénységéről és korrektségéről ismert polihisztor. Volt már tolmács, de elsőrangú buszsofőr is. Egyetlen hibája (egy ex-tolmácstól meglepő módon) szegényes szókincse, mely elsősorban vesztes meccsek utáni nyilatkozataiban feltűnő. Példaképe Kőműves Kelemen, amit felépít az első két évében, az leomlik a harmadikban.