Welkom Wijnaldum!

getKicsit gondban vagyok Wijnaldummal, no, nem azért mert nehézkes a holland neveket, leírni, hanem azért, mert majdnem minden értékelési szempont szerint egymásnak ellentmondóan lehet értékelni. A helyzet fokozására egy kis számmisztika: az 5. nyári érkezőnk az 5-ös számú mezben fog játszani…

Vágjunk is bele!

Elsőnek itt van az életkora. A mostani szezonban lesz 26 éves. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a legjobb focista korban van és lehet még 4-5 nagyon jó éve. Másrészt meg igazolási szempontból idősebb a kelleténél. Felfelé lóg ki az általam jónak tartott korprofilból. A 23-25 éves kort tartom maximum a jónak (ha nem kapusokról vagy CB-kről van szó) igazolási szempontból és a Boot Room hagyományaival is ez a van összhangban.

3968Aztán itt van az ára. Első körben 23 millió font + 2 millió ad-onként. Ez az idei nyári piacon nem sok igazság szerint, hiszen tudtuk előre, de látjuk is, hogy repkednek a milliók, hiszen mindenki tele van lóvéval a legújabb TV szerződésnek hála. Nem drága az idei átigazolási keret szempontjából sem, hiszen jelen pillanatban ugyan (a két drágább érkezővel) -38,9 millió fonton állunk. Azonban úgy néz ki, hogy Allen menni fog (sajnos) 13 millió font körül, megy majd Benteke is cirka 30 millió fontért és Balotelli is, ha Kínába, akkor drágán, ha olasz országba, akkor kölcsönbe. A lényeg az, hogy ezzel a két eladással pluszba fog mozogni a nyári egyenleg. Közel sincs még itt az időszak vége, de az embereket és a PR szempontokat ismerve nem lehet Klopp első nyári átigazolási szezonját pozitív pénzügyi mérleggel zárni, hiába lehetne ezt szakmai szempontok alapján kihozni, így alapjában véve kissé luxus igazolások is bele férnek, sőt! Fog még érkezni nagy pénzért valaki. Viszont problematikusnak és meglepően kreativitás hiányosnak tartom, hogy a második nagyobb igazolásunk is a PL berkein belülről érkezik. Nem ezt szeretném látni a Klopp-TC együttműködéstől, hanem ismeretlen gyémántokat mondjuk a lengyel másodosztályból, de legalább is fiatal tehetségeket a Bundesligából.

A következő szempont elég bonyolult: hol is fog játszani? Ez a szempont szoros összefüggésben van a kissé luxus igazolás mivoltával. Az első körös válasz az, hogy nem tudom, mivel nem 4-3-3-at játszunk Kloppal, amiben tökéletes gólerős támadó szellemű CM tudna lenni és egyértelmű kezdő.

wijnaldum_posztok_sima

Az elmúlt 3 szezon WS-on elérhető meccsek alapján.

Wijnaldum alapvetően illik a profilunkba abból a szempontból, hogy több poszton is tud játszani. Az egyértelmű, hogy Hollandiában folyamatosan CM-et játszott, olyan CM-et, akinek nem a védekezés, hanem a támadás és a gólszerzés az első számú feladata. Ez ment is neki, nem is kicsit. A tavalyi szezon során a McLaren féle 442-ben illetve a 4231-ekben játszott aztán mindenfélét. Elsősorban persze a csatár mögötti támadó volt, illetve a baloldalon játszatták, ahol nálunk Coutinho szerepel. Azaz csupa olyan poszton, ahol éppenséggel nincsen ember hiányunk. Az viszont bíztató, hogy ahol sokan szeretnénk vizionálni: a double pivotban is bedobta Rafa két meccsre, azaz nem teljesen légből kapott ez az elképzelés. Érkezésének megítélése szempontjából nagyon nem mindegy, hogy Klopp milyen poszton tervezi játszatni.

Wijnaldum_posztokA szerepléseit részletesebben (per90 alapon) megnézve az látszik, hogy ő is az a típus, akinél nagy különbségek mutatkoznak a játékában annak függvényében milyen poszton játszik, avagy poszt specifikusan játszik, amit most úgy értékelek, hogy pozitív dolog. Hiszen az látszik, hogy azon a kis mintán mikor double pivotban tolta, akkor a védekezése jó volt, viszont kapura nem lőtt, ellenben a cselezés ment onnan is, azaz van esély arra, hogy jó legyen a csapatrészeket összekötő labdát felcipelő szerepben. Ellenben mikor támadó poszton játszik, akkor sokat cselez és lő kapura, amiben gyengének tűnik az a lövés előkészítésben (kivéve mikor az “irányító” poszton játszik) nem túl erős. Röviden megfogalmazva egy nem irányító, hanem támadó típus, mint pl.: Mané.

CM-ek

AM-ekbolok

Ami kicsit aggasztó, hogy a teljesítményét összehasonlítva a csapaton belüli válogatott versenytársaival, nem lóg ki felfelé, egyik poszton sem. Sőt a pressinghez köthető statisztikai mutatók tekintetében a leggyengébb, ami különösen zavaró, még ha a csapatainak játékstílusa és a csapaton belüli szerepköre magyarázza is, hogy neki elsősorban a gól és nem a labdaszerzés volt a feladata. Azonban a Kloppi gegenpressingbe való illeszkedését erősen kérdésessé teszi.

Wijnaldum_golok

Már-már csatárokkal vetekszik gólerőssége évek óta.

Wijnaldum kapcsán az egyértelmű, hogy az egyik legkiemelkedőbb képessége, hogy 20 éves kora óta csapat, bajnokság, poszt függetlenül nagyon gólerős. Nem csatárként a stabilan 0,3 gól/per90 az kiemelkedő. (Bentekének a legfőbb magyarázó ereje az volt, hogy stabilan 0,4 ez a mutatója. Sturridge első három szezonja nálunk 0,8; 0,84 és 0,37 volt, csak hogy el tudjuk helyezni mennyire is jó). Ez egyrészt nagyon jó dolog, hiszen gólerős támadóközéppályás minden csapatba jól jön. Viszont azokat a terveimet, elképzeléseimet kukába vágja, hogy tegyük be a double pivotba, hiszen ilyen jó gólszerzőt pazarlás lenne a kaputól ennyire távol játszatni, így nem sikerült közelebb kerülni a megoldáshoz, hogy Klopp hova is tervezi.

Wijnaldum kapcsán egyébként nem meglepő módon – hiszen tudatos Kloppballosítási stratégiának gondolom – pontosan ugyan azokat a dolgokat lehet elmondani, mint Mané kapcsán lehetett: gyors, direkt, gólerős. Funfact: tavaly Mané a lövéseinek 76,7%-az, Wijnaldumé 77,8%-ban, míg a Liverpoolnak 53,9%-az érkezett a tizenhatoson belülről, avagy veszélyes helyről. Feltehetőleg nem véletlen egybeesésről van szó, hanem Klopp szeretne olyanokat a csapatban tudni, akik veszélyes helyről lövöldöznek, nem úgy, mint Coutinho barátunk. Alapvetően továbbra is azt gondolom, és a tavalyi játék, és az EL döntő alá is támasztja, hogy a megkapott keret az java részt kompatibilis volt mesterünk játékstílusával. Az tény, hogy a csapat sebessége nem volt meg, hogy igazán félelmetes lehessen a gegengpressing blitz attack kombó. Az idei nyári átalakítások arról szóltak, hogy lassabb játékosok távoznak és helyükre gyorsabbak érkeznek lásd Skrtel, Touré, (Allen, Benteke) ki, Matip, Klavan, Mané, Wijnaldum be. A jelenlegi támadó szekció Origi, Sturridge, Mané, Wijnaldum sebessége az már az ellenfelek védelmeinek ijesztő tud lenni, főleg ha Coutinho kiugratásaival. Persze ennyien egyszerre nem tudnak a pályán lenni. Ettől még jól hangzik. Azt is jó dolognak tartom, hogy a Coutinho, Lallana lassabb irányítóbb, értsd előkészítőbb jellegű játékosok mellett beszereztünk gyorsabb direktebb játékosokat is, hiszen játékstílusuk kiegészíti egymást. Kettejük érkezése a hasonló képességű, de gólszegényebb Markovics helyét erősen megkérdőjelezi, pedig szerintem neki kellene lehetőséget adni. Wijnaldum maga kérdéseket vet fel Lallana kapcsán.

Tényleg érdekes lesz, hogy Klopp hol fogja őt a legtöbbet játszatni, mivel abban az egyben biztos vagyok, hogy több poszton fog játszani.

Gringow anno Lallanát, úgy mutatta be, hogy vettünk egy sportkocsit most nekem Wilnajdum kapcsán az ugrik be, hogy az asszonynak második kocsinak kicsi bevásárlós vagy nagy gyerek szállítós egyterű helyett vettünk egy szép nagy terepjárót mondván jól mutat, pénzünk meg bőven van rá. Hiszen ugyan jó játékos, stílusba illik, Kloppballosít, de egyik poszton sem látom azt, hogy egyértelmű kezdő lenne. A most következő kevés meccses szezonra bizony egy kicsit luxus igazolás ő. Azzal fejezném be a sok kérdőjel és bizonytalanság után, hogy a magam részéről nem fogom még egyszer azt a hibát elkövetni, hogy leírjam, hiszen a tavaly őszi Newcastle beharangban, mint nem sikerült igazolást emlegettem erre ellenünk gólt majd gólpasszt hozott össze.