Szóljál már Henrynek dobjon le RB-re pénzt

the_red_phone

A feladat adott volta körkérdésre, a keret formálása a nyári ablakban, ahogy ti gondoljátok. Öt bátor jelentkező írását van szerencsétek olvasni, előre szólok, hogy hosszú lesz a poszt. Köszönjük az írásokat, fogadjátok hát ti is Welsh Xavi, Claymatthews52, Benyo, Kriccs és Sladin TC rengető ötleteléseit, a piros telefon azóta is izzik. Egy gyors disclaimer: Az írások júni 20-a körüli állapotokat tükrözik!

Welsh Xavi: Uborkából jóslás.

Üdvözlöm a kedves olvasó közönséget. Na akkor vágjunk is a közepébe.

Out: Bogdán = 1m£
Illori= 2,5m£
Wisdom=2m£
Allen = 5,5m£ ☹ ☹ ☹ ☹
Skrtel=6,5m£
Benteke= 25m£
Balo= 5,5m£ csak!?
(Cou= 40-45m£)

Nos azt hiszem Bogdánt nem kell magyarázni, Karius érkezésével létszámfelettivé vállt. Illori szerintem azért fog menni, mert Klopp megnézte februárban FA kupa meccseken, aztán elő se vette (kb még padra sem) így gyanítom a sorsa a klubnál eldőlt. Allen szintén nem alapembere Kloppnak, az ő távozása az érkezők miatt szinte borítékolható, Európa nélkül még annyi játéklehetősége se lenne, mint tavaly volt. Skrtel számomra egy fájó pont, de jó indulattal is 4. számú de inkább 5. Cb lenne (Lovren-Matip-Sakho-Gomez-Skrtel) a mesternél, utolsó fél éve nagyon rosszul sikerült, bízzunk benne, hogy jó Eb-je lesz és akár még egy kicsit jobb helyre mehet, ahol lehet még 1-2 jó éve egy az ő stílusához illő rendszerben. Teke, az ő eladását szerintem a Higuain saga erősíti, noha nem a csatár poszt lenne – szerintem – az a hiányposzt, ami leginkább erősítésre szorul, na de visszatérve Tekére, a fő indok vele kapcsolatban, hogy ő sem illik a Klopp által megálmodott rendszerbe, többször hangsúlyozta, hogy többet kellene futnia.  Balo meg kezdjen el pénzt keresni máshol. Elérkeztem Coutinho barátunkhoz, na őt a legkevésbé sem adnám el, viszont – sajnos – látok rá esélyt, hogy távozni szeretne. Ezért is tüntettem fel zárójelben őt, mert nem szeretném, ha elmenne akár a PSG-be akár a Barcaba, de a klub politikáját ismerve, ha nagyon menni akar, akkor külföldi ligába el fogjuk engedni.

„Menjek vagy maradjak?”

Cou nélkül ez a bevételi oldalon 48 millió £, ami nem rossz summa, amit szeretnék hozzáfűzni, hogy a transfermarkt szerinti értéket vettem alapul, és mindenütt úgy számoltam, hogy piaci értéken alul fogjuk eladni az embereket, kivétel Teke mert az ő hosszú távú szerződése miatt szerintem feljebb tolható az ár. Na a könnyes búcsúk után köszöntsük az új vendégeket.  Ezért én úgy számolgatok, hogy olyan 85-90 millió £ közötti összegből is lehetne vásárolgatni , mert a TV pénzből, szponzorok stb abból egy 40-42 milliót is ki lehet gazdálkodni igazolásra.

A már biztos érkezők ugye: Matip, Karius, Grujics
Én még kiket hoznék: Hector 20-24 millió £
Markovic –
Higuain 55-60 millió £

Mint látjátok nem túl hosszú a névsor, ami nagyrészt Kloppnak köszönhető a korai igazolásokkal. A lista amúgy saját prioritásom alapján épült fel, azaz Hectort tartom a legfontosabbnak. Én csak a magyar válogatott ellen láttam játszani, ott megbízható volt, én vakon bízom Klopp szemében (azt hiszem ezt a dortmundi karrierje után megalapozott), ha azt mondja, hogy ez a csávó kell neki, akkor ne nézegessünk, más után tegyük le az asztalra a Kölnnek 24 misit (elvileg ennyiért vihetjük már) még mielőtt egy esetleges klub elhappolja előlünk.

Moreno aggyal ellátott német ikertestvére?

Ugorjunk is tovább a kölcsönből visszatérő Markovicra, még mielőtt nagyon belemennék egy személyes vélemény, mikor kiderült nyáron, hogy kölcsönadjuk az isten háta mögé, ahova levezetni szoktak járni, akkor sokak anyukája csuklott szeretett klubomnál, főleg BR-é, mert tudtam, hogy ezt a marhaságot ő forszírozta. E kis kitérő után visszakanyarodva remélem, a srác úgy jön majd vissza, mintha most érkezne a klubhoz, mert a tavalyi szezonja tényleg nem sikerült jól (bár poszton kívül játszatták jó párszor) és nagyon nem örülök azoknak a pletykáknak, hogy el akarjuk adni, nagyot zuhanna Klopp a szemembe, ha meg se nézné egy fél szezon erejéig mit tud a szerb gyerek. Én úgy gondolom Klopp ball kompatibilis lehet, mert sokat fut, piszok gyors, cselezni is tud és a főérv, mert klasszikus szélső, egy olyan szélső lehet, ami idén teljes mértékig hiányposzt volt nálunk, kell valaki, hogy elrobogjon a szélen, ha az kell, vagy a halfspace-be bemozogjon (Ibe-nak szegénynek nagy volt a vörös mez idén). Én látok benne fantáziát és kellő tehetséget is, hogy sikeres lehessen Klopp alatt, mert az adottságai megvannak hozzá, csak csiszolni kell őket.   

Vagy, ahogy a fonat közönsége sokszor hívta tavaly: Farkovics

És akkor térjünk át Higuainra, nagyon érdekes felvetés volt, először nem jött be az ötlet, aztán egyre inkább elkezdett tetszeni. Alapjáraton az volt a fő problémám, hogy minek? Ott van Stu, Origi, Ings, aztán kicsit jobban belegondoltam, hát az előbbi kettő elég sérülékenynek tűnik, az utóbbit meg még Klopp alatt nem láttuk mit tud az új rendszerben. Ezután megnéztem mit csinált idén, és amit láttam az több mint biztató volt 35 meccsen 36 gól olaszoknál az azért az kiugró teljesítmény és nem rossz ajánló levél, ha a spanyol, meg az olasz bajnokságban edződik egy csatár, ugyanis mindkét bajnokságban technikásabb védők vannak mint a PL-ben. Persze ez nem garancia arra, hogy a PL-ben is jó lesz. Ellene szól a kora –28 éves– továbbá tipikusan az a csatár, aki termeli a gólokat, de gólpasszokban rá nem lehet számítani. (Ellentétben Stuval vagy Origival) Szerintem egy másik nagy negatívum az a saját értéke, ami 45 millió bloody angol font, ennyi pénzért általában 1,5 ígéretes játékos jön a csapathoz, és erre még rájön egy pár körülmény, hogy mennyi  van még a szerződéséből stb. így szerintem akár 60 millió alatt nehezen ússzuk meg, ami már több talicskányi pénz és két ígéretes tehetségnek árával felel meg.  De mindent egybevetve én úgy érzem beválna nálunk, ha nem is 36-ot, de 20 Pl gólt szerintem elérné első évében is már.

Ő lenne a következő PL csatárunk, aki 20 gól fölé megy majd?

Összefoglalva tehát a két játékos 84 millió £-ba fájna a csapatnak + Marko is visszatér, ezzel még akár egy pozitív mérleget is felmutathatunk ablakzáráskor, de hogy ne ugorjak ennyire előre térjünk vissza a jelenbe.


Uborkaszezon hallatán te is ilyen fejet vágsz

Röviden tömören így alakítanám át a keretet Welsh Xavi módra.  Azonban ha azt hittétek itt vége szakad a posztomnak, el kell szomorítsalak titeket kedves olvasóim, ugyanis ha feltűnt a Coutinho pénzt el sem költöttem és nem is hoztam a helyére senkit, eme hiányosságomat szeretném most pótolni. Az alap hozzáállásom még egyszer az, hogy semmi pénzért nem szabadna eladni. Csak az a baj, hogy ez nagyon nem rajtam múlik. Szóval, ha a klub nem herélte ki magát egy olyan opcióval, hogy ha nincs Európa és olyan csapat jön, aki ott lesz a BL-ben ezért kötött kivásárlási áron viheti, akkor ideális esetben 40-45 millió £ jöhet be a kasszába érte. Ez egy szép kis pénz, amiből már igen jó neveket is lehetne hozni. Szerintetek én kire gondoltam? Hát persze, hogy Götzére. Azt hiszem, sok újat vele kapcsolatba nem tudok mondani, hiszen a fonat berkein belül már minden elhangzott miért lenne ő jó és rossz igazolás egyben. Én két dolgot mégis kiemelnék. Dolgozott már együtt Kloppal, és akkor ment neki igazán, továbbá óriási potenciál van benne, kár lenne ezt a Bayern padján elkoptatni. A másik meg, hogy tehetségéhez mérve most nagyon olcsón meg lehetne szerezni, és ha valaki megtudná győzni, hogy váltson az pont Jürgen lehet.

Esetleges Coutinho utáni élet mérföldköve lenne?

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.
Welsh Xavi

Claymatthews52

Nagyon kíváncsian várjuk, hogy Klopp mennyire változtat az átigazolási felfogásán, most, hogy van pénz dögivel. Úgy gondolom, hogy a hat érkező bőven elég így is, sokkal fontosabb, hogy a ballasztot kiszórja, így, hogy nincsen nemzetközi haccintér és az ezzel járó komolyabb terhelés.

Kapusposzton sok dolgunk már nincs, érkezett Karius, aki megharcolhat Mignolet-vel a kezdőért, Ward menjen kölcsönbe valami komolyabb csapatba, Bogdánt pedig sürgősen passzoljuk el mindenki érdekében. Harmadik számúnak ugyanúgy jó lesz valami tarcsi játékos.

A védelemben jobboldalon megvagyunk Clyne-nal és Flannóval. Baloldalra Moreno mellé/elé kéne valaki, így már nagyban mennek a találgatások, hogy akkor mikor és mennyiért jön Hector. Bevallom, én őt még sosem láttam játszani, így nem tudok róla véleményt mondani, de ahogy a kommentekből olvastam, nagyjából Moreno inverze, védekezni tud, támadni nem annyira. Ez nem is lenne rossz, de itt most hadd szaladjon meg a tollam, leigazolnám Ricardo Rodriguezt, aki már nagy kiszemeltem pár éve, szerintem top balhátvéd, reméljük más nem viszi el, úgyhogy ő érkezik ide 28 millió fontért. Ide bevethető még Brad Smith is, aki többnyire a hazai kupasorozatokban kaphat majd szerepet. Középről távozik két nagy kedvenc, Kolo és Škrtel (előbbi ingyen, utóbbi a legutóbbi hírek szerint nagyjából 5,5 millió fontért), rajtuk kívül megy Wisdom egy alsóházi csapatba 2 millió fontért, Ilori pedig 1,5 millióért (a sosem látott potenciálja miatt) bárhova. Ez azt jelenti, hogy Lovren, Matip, Sakho és Gomez mellé kell még egy ember a biztonság kedvéért. Süle nem lenne rossz, de őt nem engedi el a Hoffenheim, így az érkező a Mönchengladbachból Nico Elvedi lesz, a tehetséges 20 éves svájci válogatott játékosért 6 millió fontot fizetünk. Itt még megemlíthető Lloyd Jones is, akit megint kölcsönadunk majd a másodosztályba.

A középpálya közepén védekezőbb szerepkörbe (is) puhatolózik Klopp, hiszen ide Can mellé kéne valaki, mivel Lucas nem lesz már fiatalabb, a többiek meg nem annyira védekező felfogásúak. Lucas ráadásul a több játéklehetőség reményében vált Olaszországba, elfogadjuk érte a 7,5 millió fontos ajánlatot. A német vonalon mozogva szóba jöhetne Johannes Geis, de Klopp nem szeretne eszetlenül költeni, így róla le kell mondani. Nampalys Mendynél higgyük el, hogy a Leicesterbe igazol, Leandro Paredest nem engedi a Roma, Amadou Diawara árát pedig jócskán felnyomja a sok érdeklődő. Így végül Jorrit Hendrix és Rubén Pardo közül utóbbi érkezik a konzisztensebb teljesítmény miatt. Engem meggyőzött a 7 gólpassza, kontrollerben kiválóan tudna operálni Can mellett, vagy éppen az ő helyén. A Real Sociedad középpályása 9 millió font körüli összegért vált klubot. Stewart nekem tetszett, amikor játszott, úgyhogy ő marad még ide. A pivot másik felén nagyjából jól állunk, megtartanám Hendersont és Allent is, itt akár még Milner is bevethető, plusz érkezik Grujić, a fiatalok közül pedig Chirivellára lehet számítani. Ide egyébként még erősen elgondolkodtam Pierre-Emile Höjbjergen is, aki állítólag nagyon szeretne hozzánk igazolni, a Bayernbe pedig nem férne be, de mivel Grujić személyében már van egy fiatal, hasonló szerepkörű játékosunk, ezért róla lemondanék egyelőre. A középpálya támadóbbik felénél adott Coutinho, Firmino, Lallana. Én adok egy újabb lehetőséget Markovićnak, amivel szerintem élni is fog, hiszen Klopp fluid támadórendszerében nagyon jó helye lesz. Teixeirától és Luis Albertótól megválunk, kettejükért összesen 5,5 milliót bezsebelve (Teix aprópénznek számító nevelési költségével együtt). Így ide érkezhet Piotr Zieliński, aki úgy néz ki mégis inkább hozzánk jön, nem a Napoliba igazol. Szerencsére az EB-n annyira nem villog, ezzel nehezítve az Udinese dolgát, akik több pénzt szeretnének látni belőle, de végül megelégszenek a Klopp által kínált 10 millió fonttal. Középen még számításba vehető Brannagan, szélen pedig Ojo, míg Ibe-ot kölcsönadnám, hátha szed egy kis észt magára a Bournemouth- Sunderland vonalon.

A támadóknál biztosan marad Sturridge, Origi és Ings, Balotelli távozik Kínába/ Sampdoria-szintű csapatba 7 millió fontért (Kínába drágábban, de szerintem az nem fog összejönni), Bentekét pedig örömmel sózzuk 18 millióért a West Hamre. Érkezik Sadio Mané 30 millió fontért, aki bár inkább a szélen játszik, de akár középen is lehet számolni vele. Nem az a tipikus 20 gólos gólvágó, de a gyorsaságával rendkívül sok helyzetet teremthet a csatárnak (vagy diamondban a másik csatárnak), plusz Klopp már a Salzburgtól szerette volna őt megszerezni.

Clay írása alapján gyorsan approváltuk a piros telefonon a TC-nek

Az az érzésem, hogy Klopp azzal (is) vette meg kilóra az FSG-t, hogy nem lesz szükség különösebb marquee signingra a sikerhez, bár egy Mané, vagy Rodriguez (aki a valóságban valószínűleg nem fog jönni) nem egy rosszul csengő név. Szerintem ha csatárposzton szükség lesz valakire, akkor télre tartogat egy dobást még magának, de egy európai kupasorozat nélküli szezonnak nem fog nekifutni egy nagyon bő kerettel.  

Benyo

Először is azzal kezdeném, hogy hiszek az edzések fontosságában, és hogy ezáltal lesz a csapat jobb és jobb. Erre tökéletes lehetősége lesz a stábnak a következő szezonban, hiszen a mérkőzések között gyakrabban lesznek egy hetes pihenők, mint tavaly. Klopp is nyilatkozta már, hogy a jelenlegi keret is elég jó a minőségi focihoz, amire számos bizonyítékot is láthattunk tavaly. Ennek tükrében nem is eszközölnék sok változást a keretben.

Kapusok
Én személy szerint nem kedvelem Mignole-t, így az ő kezét el is engedném. Meghagynám Ward-ot és Kariust, hogy egymás között döntsék el, ki legyen az első számú kapuvédő. Ádi is végleg mehet, ha találunk rá vevőt, Fultont pedig kölcsönben látnám szívesen.

Védők
Mindenki vár egy balszélsővédőre, azonban szerintem ez nem akkora probléma. Az egész alapozás ottlesz Kloppéknak, hogy agyat növesszenek Moreno fejébe, hiszen a képessége megvannak, helyezkedésben és koncentrációban kellene fejlődnie. Back-upnak meg ottvan Gomez, aki amellett, hogy középsővédő, tud játszani a bal szélen is. Jobbra ottvan Clyne meg Flanno. Bár igazi liverpooli a srác, szerintem nem elég ahhoz a focihoz, amit mi játszani szeretnénk, de egy évet adjunk még neki, hátha fejlődik az előre játékban. Ha nem, akkor jövőre keresni kell valakit Clyne elé/mögé/mellé. Középre ott van Sakho, Lovren és a már érkező Matip. Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy maradjon-e Skrtel vagy ne, és amellett, hogy én nagyon kedvelem az öreget, azt mondom hogy menjen, mégpedig azért, hogy Lucas maradjon, aki bevethető a középpályán és a védelemben egyaránt. Emellett még számításba vehetjük Gomezt is, akire személy szerint én nagyon kíváncsi vagyok, és remélhetőleg elkerülik jövőre a sérülések. Intelligens gyereknek tűnik, remek testi adottságokkal, meglátjuk Kloppék mit hoznak ki belőle.

Középpálya
Itt csak a pivot két tagját vizsgálnám, ahol rendelkezésre áll Lucas, Can, Hendo, Allen és érkezett már Gurjic. Személy szerint én még ide várnék egy érkezőt, aki lehetne az a lengyel srác, akit emlegetnek, bár nekem ő valamiért nem szimpi. Egy olyasmi igazolást látnék szívesen, mint két éve Can volt, bár lehet azt már Gurjiccal letudtuk idénre, meglátjuk. Az általam ideális személy Adrian Rabiot lenne a PSG-ből, aki amellett, hogy piszok fiatal, nagyon alul értékelt, mert nagyjából 15-18 millió font körül elhozható lenne ( ami mai árfolyamon semmi) és interceptionben és passz pontosságban is jobb számokat hozott tavaly, mint a mi Canunk.

Támadósor
Itt van nekünk Milner, Lallana, Cou (úgy számolok, hogy marad), Firmino, Origi, Sturridge, Ings és Markovic. Kedveltem és bíztam Bentekében, de ez nagyon nem ment/megy, teljesen más fajta focit szeretnénk játszani, adjuk el még most jó pénzért a West Hamnek. Egyedül egy szélső kellene Markovic mellé, mert Ibe-t elküldeném kölcsönbe, hátha ott össze tudná szedni magát. Szóval kell egy villámgyors jobb futó, akit lehetne tömni labdával. Egy olyan, aki nem akar a szélről irányítani, mint Cou, hanem akinek lehet a kulcspasszokat osztogatni ezután be tudna törni és vagy visszagurítani vagy kilőni a hosszút. Ezzel meglenne a csapat egyensúlya, az egyik szélsővédő jobban megy a támadással, a másik kevésbé, az egyik szélső befelé törve irányítana míg a másik a szélén zsonglőrködne. Vázolom hogyan is nézne ez ki.

Azonban sajnos ilyen szélsőt nem nagyon tudok, Yarmolenko, Salah vagy Jese lehetne ez, de igazán egyik sem meggyőző, azonban mivel most managereset játszunk, legyen Lucas Moura a PSG-ből, aki elég gyors, brazil és még méreg drága is mellé.

Szóval akkor in: Karius, Matip, Gurjic, Rabiot és Lucas Moura, out oldalon Benteke, Balotelli, Luis Alberto, Wisdom, Teixeira, Illori, Skrtel. Kölcsönbe pedig mehetne az össze fiatal Brad Smithtől Randallon át, Stewartot érintve Chirivellaig. Most azt mondom Ojo is menjen a tapasztalatszerzés miatt, azonban Brannagant itt tartanám, meglátjuk elég-e ahhoz, hogy egy kevés meccses szezonban is szóhoz jusson.

A kölcsönjátékhoz annyit, hogy amikor Kloppék Liverpoolba jöttek, azonnal visszarendelték a kölcsönbe lévő fiatalokat, ám egy ilyen kevés meccses szezonban igenis szükség van kölcsönadásokra. Egy két játékos mehetne Klopp haverjához a harmadosztályba, másokat pedig lehetne a holland és a német első osztályba küldeni. A német kapcsolatokat kihasználva pár ember mehet mondjuk a Mainzhoz vagy a Mönchengladbachhoz. Ha ez sikerülne, lenne megfelelő állomáshely a fejlődésre a srácoknak.

Akkor a keret. Ward, Karius, – Clyne, Flannagan, Matip, Lovren, Sakho, Gomez, Moreno – Lucas, Can, Hendo, Allen, Gurjic, Rabiot – Milner, Lallana, Cou, Lucas Moura, Markovic – Firmino, Origi, Ings, Studge. Reméljük jövőre elkerülnek majd minket a sérülések és egy relatíve vékonyabb kerettel is sikeresek lehetünk.

Kriccs

Kezdjük azzal, hogy Klopp nem szokott szarozni. Látta a keret nagyját meccsen játszani, így el tudja dönteni, hogy kire van szüksége. Az alábbi linkeken látszik, hogy milyen aktivitást mutat a piacon általában. Azt is figyelembe kell venni, hogy gyakorlatilag 1,5 ablakot kell teljesítenie. Tudjuk kiket kukázik nagyjából és szerintem látható, hogy kire számít a kezdőben. Nálam ezek között nincs helye a sérült Hendonak, Studgnak, hosszú távon Milnernek és a Sakho-Lovren párosnak sem adnék sok esélyt, hiába a feltámadás. Zárójelben jegyzem meg, hogy Cout sem biztos, hogy marasztalja majd nagyon. A nagy neveket tuti nem küldi el, egy évet biztosan kapnak bizonyítani, ha akarnak. A felállás valószínűleg 4-2-3-1, 4-3-3 lesz. Ezek alapján gondolom azt, hogy kell kiváló CM, Matip mellé egy CB aki megbízható tagja lenne a csapatnak, Lallana helyére valaki a támadóhármasba. Studge nem hiszem, hogy a moráljával meg tudja győzni Kloppot, valószínűleg Origi lesz az elsőszámú ember, Daniel meg nem hinném, hogy ezt el tudja majd fogadni. Origiben szinte minden megvan, ami Lewában is megvolt később: erős, jól tartja a labdát, magas, rendkívül technikás, gyors és jól lő. Szélső védő mindkét  oldalra kell, mivel Clyne szinte az összes meccsünket végigtolta, Moreno nagyon támadó szellemű, cseréje sincs, így nem lehet taktikailag variálni. Buksics és Klopp érkezésével leginkább a Bundás és a szláv bajnokságok lesznek majd a célpontok, erre érdemes készülni. Az idei sérüléshullám alatt láthattuk, hogy mennyire vékony tud lenni a keret, így muszáj hiányposztokra erősíteni. Remélem, hogy az angol pénzcsapok nyitásával tudunk és akarunk is versenyezni. Idén nagy esélyünk esz jó helyet elcsípni, ha a bajnokságért feladunk mindent. A kupákban remélhetőleg a cserék és a fiatalok fognak játszani, a téli őrületben meg tudunk úgy rotálni, hogy nagyobb baj ne legyen. Gomez visszatérésével remélhetőleg megspórolunk egy CB/LB vásárlást. Ha meg tudjuk győzni a játékosokat Kloppal, a Leicester tavalyi menetelésének lehetőségével, akkor szerintem lehet esélyünk nagy nevet is hozni. Igyekeztem mindenhova olyan videót keresni, ami alatt valami hallgathatatlan szar van, mert az tuti valami szakmai anyag. A játékosokhoz nem akarok sokat írni, csak a statok által nem mutatott lényeget.

http://www.thisisanfield.com/2015/10/assessing-jurgen-klopps-standout-transfers-dortmund/
http://www.empireofthekop.com/2016/05/19/this-snapshot-of-klopps-mammoth-1st-summer-at-bvb-which-featured-30-transfers-is-eye-opening-for-liverpool-fans/

OUT:
GK: Mignolet, Bogdan
CB: Kolo, Skrtel, Ilori, Wisdom
RB: McLaughlin, Randall
LB: Enrique, Maguire
DM: –
CM: Rossiter, Alberto, Stewart, Allen, Dunn
LW/RW: Tex, Ibe (kölcsönt szinte tuti kap)
ST: Yesil, Sinclair, Balotelli, Benteke

Kell:
3 CB, LB, RB, DM, 3 CM, LW/RW, ST

IN:
CB összehsonlítások:
E
gymással: http://goo.gl/s4PDrz
Választottak a mieinkkel: http://goo.gl/Rexl7C

VAN DIJK
A srác egy állat. 38 meccsen játszott a Sotonban, első szezonjában alapember lett. A Celticben már lehetett róla hallani: magas, erős, jól fejel és védőhöz képest gyors. 3 gólt szerzett, ezzel nálunk 8. lenne a listán. 24 éves, 193 cm magas és 92kg #négermedve. Segíthetne megoldani a pontrúgások során a gondjainkat. WS-nél az év csapatában van. #SotonABC#PLProven
£22m

TAH
A másik négermedve: 194cm, 98kg. 20 évesen a harmadik Leverkusen oszlopa, 43 meccsen játszott. Nem passzol olyan jól, mint a Fonat közönsége által elvárt szint, de ezt tudjuk be a Gyógyszergyáriak stílusának és a korának. Ha a VB-n szerepet kap Hummels visszatéréséig, akkor felszökhet az ára.
£16m

KALIDOU KOULIBALY
Néger medvék mindenhol: 195cm, 89kg. A második Napoli alapembere, 42 meccs jutott neki. 24 évesen a lehető legjobb korban van, ő is a gyorsabb védők közé tartozik.
£25m

MANOLAS
A Roma alapembere, 45 meccsen kapott szerepet idén. Védő létére kifejezetten gyors, ladbaügyes. 189cm, 83kg és fehér, így egyáltalán nem #négermedve (bocs McA).
£20m

SUBOTIC
Szerintem senkinek nem kell igazán bemutatni. A Klopp-féle ikonikus BVB alapembere volt Hummels párjaként. 191cm és 83kg. Idén peremember lett Tuchel alatt és menni szeretne. Összesen 11 meccsen lépett pályára, kiegészítő védőnek tökéletes lenne Skrtel és Kolo helyére. Kérdés, hogy bevállalná-e ezt a szerepet. Az elmúlt években sérülésekkel bajlódott, ez még ront az esélyein.
£6m

plusz: Francesco Acerbi £6m

RB http://goo.gl/QJnBjE

FABINHO
A Monaco fiatal szélsője, elég magas, és DM pozícióban is több meccset lehúzott idén. 22 éves, 188 cm, 78kg. 47 meccsen lépett pályára, csapata egyik legjobbja volt idén. Tudását mutatja, hogy Dunga nem hívta be a válogatottba. Egyetlen hátránya, hogy nem Clyne mögé való, hanem szinte egyenrangú ellenfele lenne.
£15m

 

MANQUILLO
Őt ismerjük. Szerintem BR egyik nagy hibája volt, hogy nem vettük meg és úgy adtuk kölcsön, hanem lemondtunk a második évéről. A Marseille alapembere volt, szerintem ennyi idősen kiemelkedőt hozott. Előre ő sem nagyon hasznos, de védekezésben stabil teljesítményt tud hozni. Nem hinném, hogy Juanfran mögé megtartanák.
£8m

SABALY
Ő annyira ismeretlen, hogy a WS szerint egyszerre játszik a Ligue1 és 2-ben a Nantes-ban és a Brestben. Mindkét szélen játszik, bár a FIFA szerint LB, a WS szerint RB. Egyes források szerint most jár le a szerződése a PSG-vel, mások szerint 2018-ban. Már azért megérné megvenni, hogy megtudjuk ki a fene is a néger Hámesz Bond valójában. A tízgólos bresti támadó fullback vagy a nantes-i betonszélső? 23 éves és szélső méretű. Csávó akkora forma, hogy a Squawka mátrixba sem lehet betenni… #musthave
£5m

VAN DER WIEL
Szabadon igazolható, így nálam ő lenne az ideális RB.
A PSG tapasztalt szélsője, Ajax-nevelés. 28 éves, 181 cm, 69 kg. 27 meccset kapott, így Aurier mögött egyértelműen második RB-nek számít a csapatnál. Gyors és jól segíti a támadásokat, Clyne helyettesének tökéletes lenne. 2 gól, 4 assziszt idén a mérlege.
£0m

LB http://goo.gl/cJlXuV

AMAVI
Róla már többször károgtam. Tavaly a franciáknál a legjobbak között volt, így vette meg a Villa £9m környékén. Sajna egy őszi válogatott meccsen térdsérülést szenvedett, azóta nem játszott. Baromi gyors, támadó szellemű, azonban a passzolás nem volt a kenyere tavaly. Idén azon a pár meccsen kiemelkedő volt. 22 éve, szélső méretekkel. Kiestek, így szinte bagóért meg lehetne szerezni.
£10m

WENDELL
Szintén a Leverkusen játékosa. A 22 éves brazil srác szintén alapember, 42 meccsen játszott. Dunga-reject, szóval király. Nála is az lehetne a baj, hogy közvetlen vetélytársa lenne Morenonak, ketten meg sokak lennének a csapatban.
£15m

 

FUCHS
A Leicester egyik legjobbja volt, már a Bundásban is kiemelkedőt hozott. 30 éves, de Moreno mögé teljesen jó megoldás lenne. Egyik problémánk a bal lábas pontrúgások elvégzője. Na, ő erre tökéletes lenne, ha játszik. Ideiglenesen, 2-3 évre teljesen jó lenne, Amavié meg lehet a jövő.
£10m

DM http://goo.gl/rnsvu6

KRYCHOWIAK
A döntőben mindenki látta. Az első félidőben nem volt az igazi, enyhén szóval, azonban a második félidőben a csapathoz hasonlóan ő is feltámadt. Kinőtte már a Sevillát, szinte biztosan eligazol. 26 éves, 186cm és 85kg, nem pici.
£25m

AMADOU DAWARA
Idei olasz felfedezett. Videók alapján fegyelmezetlen, meggondolatlan, azonban még csak 18. 35 meccset kapott a Bolognában. 184cm és 77kg.
£10m

 

RÚBEN NEVES
A BL legfiatalabb csapatkapitánya lett tavaly októberben a Portoval. Fantasztikusan lát a pályán, olvassa a játékot. 180 cm magas, 73kg. Kicsit Hendo jellege van, de előrébb tart, mint a kapitányunk ennyi idősen. Ha magára szed egy kis izmot és állóképességet, akkor Cannal nagyot alkothatnak DP-ban. 35 meccsen játszott szűrőként.
£30m

 

KANTÉ
A Leicester egyik oszlopa. Apró emberke, azonban kiváló szűrő, akit szinte mindenki vinne. 25 éves, a legjobb korban van.
£20m

CM
Egymással: http://goo.gl/DHUU1f
Választottak a mieinkkel: http://goo.gl/SLxAzN

DAHOUD
Mostanában sokat hallottunk róla. Idén robbant be a ’Gladbachba, mindössze 20 évesen kapott 41 meccset. Milner méretű, de fizikailag még kevés. Igazi B2B, Klopphoz illene.
£15m

ZIELINSKI
Az Empoli felfedezettje, igazi kloppi igazolás lenne. Elvileg Liverpool szurkoló, 22 éves. Ó is Milner méretű, inkább támadó szellemű játékos. Jól cselez, azonban a védekezés nem a kenyere. Én annyira nem vagyok oda érte, inkább Tolissot látnám szívesen, de nagyon pletykálják.
£10m

ALLI
Az idei év fiatal felfedezettje, akit a TC miatt nem hoztunk el. Magas, energikus, nekünk szurkol. Inkább megvettük Bentekét…

BARKLEY
Tudom, hogy a szomszédtól sose, de ő az, akinél ezt magasról letojom. Megvan benne, ami Gerrardban, brutális tehetség

PAYET
Hihetetlen játékos, akit szívesen néznék, azonban a WHU elvileg 60m körülire értékeli és már 29. Ma is meccs embere lett, fantasztikus mire képes.

TIELEMANS
Hatalmas tehetség. Hasonló stílusa van, mint Sahinnak, azonban még mindig csak 19 éves. Valószínűleg marque ára lenne, azonban úgy érzem, hogy nem igazolnánk le ilyen áron (ha már van rá pénzünk, akkor CM-re inkább egy bizonyított vezért veszünk).

MOUSSA SISSOKO
Erőnéger, akit olcsón meg lehetne szerezni. Éppen az Arsenalnak próbálja eladni magát, de kiegészítésnek tökéletes lenne. 26 éves, 187cm és 83kg.
£6m

TOLISSO
Idén tűnt fel, jó kis csomagnak tűnik. 21 éves, 181cm és 78kg. 44 meccsen nagyon jó számokat hozott, nem csodálnám, ha lépne.
£15m

PJANIC
Brutális számokat hoz a Romában, 26 éves. Sajnos így az árát is meg kell fizetni, de egy-két marque kell a csapatnak. Egyedül talán fizikálisan lehet kritizálni, de kb. egy új Alonsot vennénk már kidolgozva. Mellé kell egy Can szintű munkagép, és zavartalanul tudna szervezni. Fontos még, hogy végre lenne a kezdőben egy ember a pontrúgásokra.
£35m (szerk. róla ugye lemaradtunk)

LW/RW
http://goo.gl/Tg4DhT

SANÉ
A Bundás újabb nagy tehetsége. Mindössze 20 éves, 183cm és 75kg. Rendkívül technikás, direkt stílusú játékos. Egy Ibe aggyal. 42 meccsen lépett pályára. Matippal együtt a csapata legjobbjai között volt idén, ötödik helyre vitték a gelsenkirchenieket. Bal lábas, ami ritka nálunk.
£20m

MAHREZ
A PL-ben az év játékosa lett pár helyen, villámgyors, technikás és jól lát a pályán. Ő is bal lábas, ami nem jönne rosszul a fluid játékunknál. Mivel hatalmas szezont futott, így valószínűleg egy Barca szintű csapat fogja elvinni. Ha van egy kis esze, akkor inkább kisebb mértékben lép szintet és hasonlóan nagy csapatba megy hiányposztra (pl.: München).

MIKITARJÁN
Jövőre lejár a szerződése és állítólag nem akarja meghosszabbítani. A Bundásban a legtöbb helyen az év játékosa lett. Klopp csábította el előlünk, most kompenzálhatna. Bravúros dolgokra képes a labdával, jól lát a pályán, a csatár mögötti hármasba tökéletes lenne. 27 éves, nagy tapasztalata van, bármikor beférne hozzánk. Tavaly már levetkőzte a kapu előtti bénázásait, idén termelt 11 gólt 15 assziszt mellé. Ha kibírja, hogy egy évig nincs BL, de Klopp van, akkor Ayre szerintem fel tudja tenni a Harleyra.
£25m (szerk. kb pont ennyiért megy a tehenészekhez)

ANTE CORIC
Már lehetett róla olvasni, fiatal horvát támadó. Szinte semmit nem tudok róla, az EB első meccsén sem láttam addig, amikor ezt írtam.
£8m

ST
Egymással: http://goo.gl/oF0qUV
Választottak a mieinkkel: http://goo.gl/2oygx2

EMBOLO
Fiatal, bivalyerős, energikus támadó. 19 évesen 35 meccsen 12 gólt termelt szélsőként. Ő a jövőben inkább csatárnak tűnik, azonban egy 190+os öreg róka Jankot még nem szorította ki. Állítólag a télen már egy 20m € körüli ajánlatot elutasítottak. 185cm és 84kg. Amúgy néger is, gyors is. Mi kell még?
£20m

 

CHICHARITO
Ha extehenész, ha nem, én mindig szerettem volna, ha nálunk játszik. A MU-ban is bizonyította, hogy, amikor szükség van rá, akkor lehet rá számítani. A negyedik a gól/meccs PL örökranglistán 0,69-es mutatóval. Idán a Leverkusenben brillírozott: 28 gól, 3 gólpassz. 28 évesen a legjobb korban van, képes beállva meccset eldönteni. Sajna egy ilyen év után nagyon drága lenne. Sok kiváló képessége nincs, csak a legfontosabb egy csatár esetében: a gólszerzés.
£20m

 

MOUSSA DEMBELÉ
A Fulham fiatal csatára. 19 évesen 46 meccsen játszott, 15 gól, 5 gólpassz a mérlege ezek alatt. Idén jár le a szerződése, igazi TC igazolás lehetne. Nagyjából akkora, mint Studge.
£5m

VINCENT JANSEN
Az AZ Alkmaar idei feldezettje, 21 éves, 180cm és 79kg. Nem kifejezetten gyors, de erős támadó. 43 meccsen 29 gól ennyi idősen kiemelkedő. Biztosan sok kérője lesz, így az ára nagyon felmehet.
£20m

BATSHUYANI
Marseilleben jó szezont futott. 22 évesen 51 meccsen játszott. Idén kötött új szerződést, valószínűleg nem lenne olcsó. Alkatra ő is kb. Studge.
£20m (szerk. ő meg úgy néz ki a CP-ben köt ki)

LACAZETTE
Úgy néz ki, hogy nem volt kérészéletű a formája. Gyengén kezdett, de csak összehozott idén is 20+ gólt a Lyonban. Nekünk valószínűleg túl drága lesz.

Összesítve a pénzmozgás

Sladin

Alapvetően nem vagyok híve a nagy bevásárlásnak, ennek két oka van.
Egyrészt a keret így is rendkívül fiatal, ráadásul viszonylag új játékosokból áll, másrészt idén nincs kettős terhelés.

A keret felépítését alapvetően egy 4-2-3-1-es felálláshoz igazítanám, de a 25 fős felnőtt keret, benne a 7 HG játékossal ad némi fejtőrést.

Először nézzük a kapusokat. Leigazoltuk Kariust, nálam még Mignolet az elsőszámú kapus, de könnyen elvesztheti ezt a posztját. Kariust nem ismerem, de tegyük fel, hogy 2. számú kapusnak igazoltuk, a kérdés tehát a 3. számú kapus, aki nálam vagy Bogdán, vagy Vigouroux lenne a jövő évre. Ward túl jó ahhoz, hogy 3. számú kapusként tartalékoljuk, legalább egy kölcsön kijár neki vagy el kell adni.

Sajnos a fent említett játékosok közül mindegyik legalább 22 éves, ezért mindannyian beszámítódnak a felnőtt keret létszámába.

Már csak 22 játékost nevezhetünk.

Védelem, középhátvédek. Skrtel és Touré távozott, Matip érkezett. Szerencsére Sakho eltiltása úgy néz ki véget ért, így számíthatunk rá. Számomra ez a szezon igazolta, hogy Lovren az egyik kezdő ezen a poszton és Sakho lenne a másik, ha nem sérülne meg annyit, így a stabilitás jegyében lehet, hogy Matipnak szavaznék bizalmat. Létszámra még mindig ez a poszt tűnik a leginkább foghíjasnak, amelyet a következő módokon pótolnék. Ilori sajnos nem tudta megváltani a világot, nem tudta beverekedni magát az AV-be sem, nálunk sem mutatott igazából semmit és már tavaly is a felnőtt keret tagja volt, ezért tőle megválnék. Lucas, az utóbbi időben leginkább középpályásokat igazoltunk, vagy keresünk, erre leginkább az intenzív pressing miatt lehet szükség. Lucas remekül helyezkedik, de már nem, vagy sosem volt igazán gyors játékos, rutinja, helyezkedése a védelemben lehet a jövőben igazi érték számunkra. Joe Gomez, vele még nem kell a felnőttek közt kalkulálni és játszhat akár belsővédőt, akár szélsőt is. A mélység megteremtése miatt az ifik közt keresnék még egy fiatal védőt, esetleg hoznék egy 18-19 évest, de alapvetően nem érzem hiány posztnak.

Lovren, Matip, Sakho, Lucas felnőtt játékosok, marad 18 hely – egyik sem HG.

Védelem, szélsők. Legnagyobb mozgást itt várom. Smith 22, Flanno 23, McLaughlin szeptemberben lesz 22. Közülük legalább 2-nek mennie kell. Clyne és Moreno a két kezdő ezeken a posztokon, Gomeznek sem árt egy kis játékidő, és egyikük sem tűnt olyan védőnek, aki igazán beleillik ebbe az új fullback profilba. Ugyanakkor mindannyian saját nevelésű játékosaink, ami bizonyos értelemben felértékeli őket. Ennek ellenére is csak Flanno-t tartanám meg, és őt is csak akkor, ha nem bánja, hogy nem játszik annyit, még pedig azért mert mindkét szélen tud játszani és nagyon is vállalható szinten, legalábbis, ami a védekezést illeti. Maguire ifiként adhat mélységet a keretnek, de ettől függetlenül egy új szélsőhátvéd mindenképpen kéne még a keretbe, aki lehet felnőtt játékos is.

Clyne, Moreno, Flanno, és a hiányzó láncszem, aki komoly versenyt támaszt Morenonak, 14 hely – 2 HG játékos.

Középpálya, védekező, box-to-box. Azt hiszem, a felnőtt keret nem igazán igényel magyarázatot: Henderson, Milner, Can, Allen én megtartanám Stewart-ot elsősorban azért mert saját nevelésű, és mint ilyen nagyon jól jöhet majd jövőre, ha újra kitekintünk Európába, HG de az ő esetében kinézhet egy kölcsön az idei évre. A mélységet továbbra is az ifik biztosítják, Grujic, Brannagan és Chirivella, ide még érkezhetnek új emberek és távozókra is számítanék.

9 hely marad, 4 HG játékos, összesen már 6.

Középpálya, szélsők. Ez a legérdekesebb posztunk, nincs igazi szélsőnk, ami nem is feltétlenül baj, illetve vannak, viszont ők, mind ifik.

Ojo, Ibe, Kent, Wilson. Érdemes lenne ide hozni egy klasszikus felnőtt, játékost, de nem biztos, hogy szükséges.

Középpálya, támadók. Coutinho, Firmino, Lallana, Markovic és Zielinski akiről pletykálnak. Nekem ez az 5-ös fogat jónak tűnik, pláne azzal kiegészítve, hogy a szélsők közt felsorolt ifik adhatnak a csatárok mögötti sornak mélységet és taktikai változatosságot.

4 hely maradt, 1 HG játékos, megvan a 7.

Csatárok. Sturridge, Origi, Ings, Benteke. Balotellit eladnám, Bentekét megtartanám, nem volt olyan rossz az első éve sem. 30 milliós csatártól az árcédula alapján többet várnánk, és azért az sem biztos, hogy olyan nagy baj, hogy van egy erőcsatárunk is keretben. Néha jól jöhet, főleg, amikor felborul a pálya és meddő mezőnyfölény párosul ötlettelen támadójátékkal és csak szenvedünk, mert nem tudjuk átjátszani a védőket. Ilyenkor nem árt, ha van egy kis izomerő, amely leköti a belsővédők figyelmét és ezzel megnyithat utakat másoknak.

Origi szerencsére még nagyon fiatal, ezért 1 hely maradt, 2 HG játékos összesen 9.

Ha a piacra kikerül egy sztár játékos, aki kifejezetten a profilunkba vágna, akkor rá érdemes lehet lecsapni, de alapvetően ez a keret, elég mély és alkalmas arra a focira, amit Klopp játszatni akar velük. Idén semmi sem indokolja azt, hogy 6-7 kezdő játékost igazoljunk.

UI: nagyon szépen köszönöm Máténak, a keret excelje miatt, nagyon sokat segített.