ELfogytunk. ELsüllyedhetünk.

Parádésan unalmas meccsen gondolta úgy Karma asszonyság, hogy illenék, ha egyből nyalna vissza a fagyi az utolsó perces Dortmund-mészárlásunkért. A sztorihoz persze nekünk is volt némi közünk: nem bírjuk el így májushoz közeledve, hogy kiesett a Sakho-Can-Hendo-Origi főtengelyünk. 

A kocsmában tényleg több ásítást érzékeltem, mint sörbe kortyolást. Léderer elcsépelt anekdotái sem segítettek a szemhéj fenntartásában. Persze aztán jól pofon basztak a kilencven-x-edik percben.

Sturridge nem kezdetése talán meglepő lehetett, de igazából a maradék összesen kettes darab opciónkból Kloppék most inkább a Firmino-féle egészen jól véghezvitt hamis 9-essel próbálkoztak. Ismét jót főztek, nem panaszkodhatunk. Ők inkább a pad megkurtulása miatt. A presszingünk egészen kiváló volt: az LFC-t most is az Allen-Milner tengely támogatta. Még mindig meg kell csípnem magam, mikor leírom/kimondom, de veszett zseniálisak mindketten. Egész Klopp alatt és csütörtökön is egész meccsen. Vétek lenne bármelyiket is elengedni.

A fekete leves kátrányszínét persze Touré adta. Csípjük az öreget – azért a szerződéshosszabbítás jogosságán már el tudnék vitatkozni -, de az egyetlen proaktív védővel rendelkező proaktív védelmünk nem túl meglepő módon determinálva van a kapott gólok átlag feletti számára. Az elefántcsontparti abszolút beletette a munkát, amit mennyiségben Klopp megkövetel. Nem egy védelemből előre lépő szerelése volt. De hiába igyekszel fejben, ha a tüdő-láb négyes már nem engedi. Így történhetett, hogy a presszingelő játékosaink és a védelmi vonalaink közt 20+ méteres szakadékok tátongtak. (Amihez ez a tavasz végi Villarreal egyébként kevés volt, hogy levadássza.) Vagy hogy Lovren előrelép, ahogy a francia pintyőke mellett megszokta, aztán csak miután már átívelték felette, esik le a tantusz szeretett jugoszlávunknak, hogy ez a másik drogos néger. Az, aki behátrál plusz 10 métert, hogy ne legyen les, de legalább a kapuig vezető 30 méteren lefussa a csatár és berúgja. Imádom Yolo-t, de EL-döntő múlik azon, hogy ő van, vagy valaki jobb.

https://twitter.com/LiverpoolGifs/status/725768442717081600

Hogy Skrtel miért nem találta még meg a pincekulcsot vagy hogy Ilori épp melyik U-osztályos rangadón villog, azt nem tudom, de egyikőjük sem megoldás ebben a pár hétben a fent nevesített problémára. A Sakho-ítéleten sok múlik nyilván, de ha Matip mellé még kell hozni valakit, hát az nem a jó PL-szereplés szükséges feltételeként hangoztatott konzisztens csapat. Ilorinak persze mindenki szurkol, de 23, és nem úgy néz ki, hogy Klopp alapembert tervez építeni belőle. Hülyeség előre elkiabálni, persze, de a Dortmundban 2. évétől már a Hummels-Subotic CB-páros volt az alap. Mindketten a 21 életévüket taposták.

A szomorúság letörlése képünkről nem lesz tehát egyszerű feladat jövő héten, de azért ezen a meccsen talán még inkább nekünk is állt a zászló. Firmino ismét egész pompásan hozta a false 9 tankönyvi leírását. Coutinho és Lallana kicsit megint egymás szabad pozíciójának kioltásával volt elfoglalva, de összességében ez a már említett brit duóval és a két WB-ekkünkkel megtámogatva egy nagyon is jól működő elképzelés volt. Sajnos a Pirlo-gól most elmaradt.

https://twitter.com/LiverpoolGifs/status/725764755537952769

Majd jövő(re) csütörtökön. Simán bennünk van több gól is az Anfielden, de sajnos nyelni is fogunk nem kis valószínűséggel. És akkor 3 kell. De hát miért ne? A Jacuzziban egyébként az első EL 2010-es elődöntője rémlett fel, ahol az Atletico Madrid elleni 1-0-ás idegenbeli találkozó után sikerült hozni otthon az 1-0-át. Persze ott egy Glen Johnsonnal megtámogatott Carra-Agger védelem volt a Rafa-féle szuperbiztonságos felfogásban. Ja meg hosszabbításban kizúgtunk, de most tényleg senkit sem érdekel. (És hogy el volt mindenki keseredve egy 6. hely – EL elődöntő pároson.) Lövésem nincs, hogy ússzuk meg most otthon kapott gól nélkül, vagy hogy Coutinho meggyógyul-e, meg vajon Ibe-yy tényleg ennyire fasz, de készítsétek a sárga tengeralattjárós zsepit, hátha.