Égett a zsír…

thumb_20117_default_news_size_5

 … és verejtékeztünk, mint kurva a templomban vagy mint a verőnéger párosunk a drog teszten. Minyon és az átlag beadást már említeni is felesleges. Rafa legújabb csapata, jött, látott, úgy szart bele a meccsbe, ahogy nem szégyell, majd megvertük magunkat. Majdnem teljesen tét nélküli meccsen, de szeretett csapatunk persze, hogy elbassza ezt a lusta, esős szombatát a mezei szurkolónak.

Személy szerint eléggé meglepődtem, mennyire szar és hitehagyott ez az NC, pedig azért nem akárkit kaptak a padra, és sanszuk is több van a bentmaradásra, mint nekünk az 5. helyre. Ehhez képest idetolták a seggüket Liverpoolba, aztán várták, hogy meganalizáljuk őket. Hát így nem egyszerű kifarolni a másodosztály előszobájából.

6d67a07a2910eadc95ad621c7783b1fc

Szombat volt, sütött a nap a Mersey partján, olcsó volt az áprilisi sör, szépen zúgott az első percben a Rafa-nosztalgia-song, majd a másodikban Sturridge megmutatta, milyen embert kellett volna Torres mellé anno szerezni. Moreno szép ívelés, Studge ver két védőt, csak a szokásos hurrá optimizmus, hogy majd alázva érünk be a MU elé a biztos EL-helyre.

thumb_20121_default_news_size_5

Az első félidő több, mint vállalható volt. Akkor még lehetett azon vitatkozni, hogy Klopp túltolta-e az 5.-6. helyért folytatott “harcért” a kezdőt, tekintve, hogy 4 nap azért van a tengeralattjárók ellen felkészülni. Randall és Stewart mindenesetre az eddigieknél valamelyest szerethetőbb arcukat mutogatták a Kopnak. Az Allen-Milner középpályával támogatott LFC trió pedig olyan fluiditást hozott, hogy lefolytam a székről gyönyörömben. Nekem ez valami dájámondféleségnek tűnt, de Allen és Milner hőtérképe olyasmi képet mutatott, mint Howard Wolowitz mennyezete UV-lámpa fénye alatt.

Lallana és most még Firmino is megkapta ezt a teljesen szabad pozíciót, hogy aztán Studge még több embert vihessen el a susnyásba. Nem misztifikálnám túl, de szerintem a megszokottnál is szebb focit toltunk az első félidőben ezzel a nagyon fluid mentalitással. Jövőre ugyanezt kérném, második félidő nélkül. Volt még egy arcpirítóan szép pókhálótakarító cselekmény Lallanatól. MOTM volt, ha meccsnek azt a részt nevezzük, ahol fociztunk is. Erős versenyben a két gólpasszos Morenoval. Még, hogy szarok a fullbekkjeink. Hahh!

asdad

Egész meccsre jellemző borzasztó NC-védekezés: vagy 15 méternyi rés a védők és a támadók közt, ahol ficánkoltak a vörösök
(hát nem egy Masc-Xabi-féle kp még ez a Rafa-építmény)

Persze partner volt a jó öreg Newcastle is a játékban. Ez tényleg egy kiesésre ítéltetett társaság. Aztán persze majd Rafa valahogy bekanyarítja őket Sammy bácsi fogatlan macskái és a Norrics elé, hogy aztán jövőre mondjuk a mi orrunk alá is borsot törjenek, mint a PL 7. és a világ 17. legnagyobb bevételű klubja. Imádom Rafát, de jobban örülnék, ha nem a mi divíziónkban kormányozna ellenünk egy gazdaságilag erős csapatot. Persze mi még segítünk is neki ebben.

Minyon. Igazából már évek óta van kapuskérdés a Poolnál. Aktualitását szerintem ez a homályra repülés nem igazán változtatta meg. Van ilyen. Az elmúlt hónapot hibátlanul hozta, ha az EL-meccseinken nem hoz potyát, már boldog ember leszek. Randall sem verte meg Cissét úgy mellesleg, persze ez még mindig a portásunk potyája. Nem a mai produkciója miatt rezeg a léc alatta és mögötte, hanem úgy egészében nézve az évet és az elmúltat. Továbbra sem gondolom, hogy égetően nagy szükség van őt lecserélni, de az biztos, hogy a húspiacon lenne jobb.

Kloppnak két lépését értettem kevésbé. Ebből az egyik a félidő utáni hozzáállás volt. A nagyok éppen elkezdték már leszarni ezt az egész délutános lötyögést, ők ülve várták volna meg a hármas sípszót. Oly jól találta meg az egyensúlyt Klopp a kistétű meccseken ifjak és idősek közt, most sem volt nagy mellélövés ez elnézve az első félidőt, de a másodikra lehetett volna egyből pihentetni. Persze semmi értelme a lehetett volnás mondatoknak. Így ennek sem. Jajj, baszd meg, de nem akarok erről a második félidőről írni.

Szóval na, akár a potya után is jöhetett volna valami frissebb hús a lötyi-tötyi, Villarealra készülők helyett. Mert igazából mi változott taktikailag? Hát szerintem marhára semmi, de majd Máté kioktat, ha mégis. Egyszerűen a leszaráizmométeren mi kerültünk előnybe az NC ellen, azok meg a meccs 3 kaput találó lövéséből bekanalaztak kettőt, és köszönték szépen.

Aztán a 70. perc környékén unta meg Klopp a herevakarászást – meg gondolom Touré mindenki mögé 20 méterrel való helyezkedését, de az ellen nyárig már nem tud sokat tenni (Lucas akkor most Cant vagy Sakho-t fogja pótolni?) -, hozta Coutinho-t, na meg mellé a rigidebb 4-2-3-1-et. Bocs mester, ennek így semmi értelme nem volt. Simán jók voltunk végig az alaptaktikával, a bosnyák stáb szépen kitalálta a mágnestáblánál, de ezzel így csak feladtuk azt a maradék 2 pontot, és a kis brazilunkból is csak derűséget bomlasztottunk a reménytelen 89. perces kiugratásokkal. Meg a ma is veszett zseniális Milnerünket bedobtuk jobb bekknek. Oh, Gott.

A felejtős jelző illik a meccsre, vagyis inkább a második félidőre. Mindegy, megyünk a spanyolokhoz csütörtökön, majd tessék ott 90 percen át vitézkedni. De nem lett volna jobb azt a hülye EL-indulást minél előbb biztossá tenni? Dehogynem. Most a West Hammel futhatunk versenyt, hogy ki kezdhesse augusztus elején (egy EB után) a tétmeccseit. Adjatok egy kurva pisztolyt! Mert az imádott junájtidet persze már nem fogjuk utolérni a 4 pontos előnyével. Értem én, hogy az EL-győzelemre lett betolva az all-in, de az ingujjban levő zsetonokat felesleges volt kiszórni az asztal alá.

53656688

Az a bizonyos all-in meg ugye egyre merészebbnek tűnik: Hendo, Can, Origi és most Sakho. Oda se érünk a spanyolokhoz vagy ne adj Isten Baselbe, de már betesszük a műpéniszt a seggünkbe. Sakho, aranyapám, komolyan? Zsírégető? Egy eki-speed pároson nem lepődtem volna meg, de ez most így miért? Elzsírozta ezt nagyon itt valaki (ő, edző, anyuka főztje), de hát tudjuk, Liverpool szurkolót még az ág is húzza. Persze így mindig mienk a legédesebb győzelem. Ettől még imádkozzunk, hogy jó kifogást találjanak az UEFA-nak.