Foci a kertben

 

Vasárnap délután, nem sokkal 6000 kalória húsleves – rántotthús – krémes eloszlásban való elfogyasztása után felmerül, hogy mi lenne, ha fociznánk kicsit a kertben. Első gondolatod, hogy ez sajnos női munka mert a kurva anyád fogja megcsinálni, mégis, megígérted családod 10 +/- 3 év körüli tagjainak, hogy kimész. Ráülsz a kiskapura és próbálod a 300 decibel erősséggel feltörő rohamböfögéseiddel nem felébreszteni a környéket.

Ez volt a tegnapi vasárnapi meccs alapfelállása, degeszre kajáltuk magunkat lélekben a Dortmund elleni Isztambulizással (bocs), én speciel úgy voltam a számomra is ismeretlen Bournemouth csapata elleni meccsel, hogy aztán 3 góllal nyerünk vagy veszítünk, pontosan teljesen tökmindegy. Így állt fel a csapat is, Allen és Firmino kezdetésén kívül ment teljesen a sorcsere. Allenre még talán fel is lehetne szisszenni, de egyrészt Dortmund Allen (tényleg kurva fáradt vagyok) nem tolt teljes meccset, szerdán meg szerintem jönni fog a Stewart – Milner DP. Ami szintén nem segített a mérkőzés komolyan vételének, hogy a Bournemouth már biztos bennmaradó, a Touré – Lucas CB duót látva meg ők is úgy voltak vele, hogy ha ti szartok bele, akkor mi sem törjük szét magunkat.

És ez volt a jó. A Stoke elleni meccs után azt éreztem, hogy ez megint egy olyan meccs, amikor nincs nyomás a srácokon. Egyrészt mindenki annyira tud focizni, amennyire az ellenfele hagyja, ha rajtuk sincs nyomás, rajtuk se, akkor nehéz elgörcsölni a meccset. Egyébként meg hagytak focizni, úgy voltak vele, hogy hazai pályán a Liverpool B ellen ha megszakadni nem is kell, de keresnivaló azért lehet, nem mondhatni, hogy Ikarusban ülték volna végig az első félidőt. Ami egyébként elég kiegyenlített játékot hozott: hasonló fantáziadúsan másztunk előre mi is és ők is, kerestük azokat az szituációkat, amikor lendületből lehet menni, amúgy a kapu előtt általában azért elfogyott a tudomány. Vagy bezúzza a egy FB középre, aztán lesz valami, vagy nem.

És ez ennyiben is maradhatott volna, ha nem jön Studge és a rappelő négerek sportköre. Szerintem marha állat, hogy ilyen változatos egységekből áll össze a csapat. Vannak a kőműveseink, akik beadják a felest minden meccsen, mozgásuk néha kusza, de kemények, mint a kádszéle. Van a brazil tengóválogatott, akik alapvetően azzal lógnak ki a csapatból, hogy tudnak focizni. Nem de, nem ha, csak úgy simán. És megjöttek hozzájuk a fekáink, straigh outta Anfield. Az igazi vezérnéger már sajnos soha nem térhet vissza, de szép kis társulat ők is. Látom magam előtt, hogy egy új játékos érkezik a csapathoz, leül egy székbe, majd megjelenik egy fekete csukjában Klopp: “Götze fiam, focizni tudsz, este is látszol a sikátorban, neked márpedig a lábtengó válogatottban a helyed”.

A lényeg, hogy Studge kettőt villant, lett is belőle egy kvázi-gólpassz és egy gól. Ha nem is kimondottan sokat, de jól mozgott egész meccsen, aztán h nem fut annyit, mint mondjuk Borini vagy Kuyt tette, mai nap speciel pont el tudtam nézni, ha ilyeneket tud a labdával. Amúgy érdekes, hogy a sarkazása előtt, illetve a második kapufája alkalmával a kedves Bournemouth védők pont olyan megilletődött távolságtartással figyelték, mint a ZS kategóriás akciófilmekben, ahol a főhős 112 maláj dokkmunkással kel birokra, aztán amíg egyet pofoz, a többi a háttérben topogva várakozik. A lényeg, hogy kettővel a zsákban (höhö) mentünk szünetre, érzésre a meccs már zsebben volt.

Ugye ismerős? A Southamptont is agyon kellett volna csapni, most is a második félidő elején Kingnek volt két, elég komoly ziccere, amit sikerült az egyébként jól védő Wardba püfölnie. Egy fejest leszámítva komolyabb helyzetük nem volt, ennyiben is maradhatott volna a dolog, ha Lucas nem mélázik el egy röpke 30 mp-re, amit aztán King zúzott az alsóba. inverz-isztambul feeling az utolsó 4 percre, para nem lett, jó a 3 pont a bournemouthi pokolból.

Mi a verdict? Pont annyi pontot szerzünk így, hogy legyenek még olyanok, akik nem engedték el a Wenger kupa fülét, illetve annyit, hogy pont kurvára fájjon, hogy kikaptunk a Southamptontól, vagy döntetlenre engedtük a sünöket. Azért az is eléggébeárazza az idei PL szezont, hogy köddel, kupákkal, hamstringgel, Klopp féle útkeresgetésekkel együtt is, ha pusztán ezt a két szar kötelező meccset hozzuk, egy darab vesztett pontra lennénk az örök negyedik Arsenaltól. De mindegy is, a fiatalok jól helytálltak, Ojo villant egy szépet, Studge lehet, h a végére pont játékba lendül (ami az EL-ben nem lesz hátrány), Allen még mindig ultraboss, a többire meg már hét múlva úgysem emlékszünk.

https://twitter.com/LiverpoolGifs/status/721698428087115776