Ó kapitány, kapitányom

liverpool-vs-stoke

Hétközi győzelemmel felérő hősies döntetlenünk után újra az anfieldi pokolba látogatunk, ahol az idén már többször is egy góllal megsemmisített Stoke lesz a vendégünk, bőven megbosszultuk már a 6-1-es mókát . Vezéráldozatot hozott a hétközi meccs, Henderson, az elpusztíthatatlan futógép, az egyáltalán nem szürke eminenciások fokoffoló vörösben játszó (így akkor simán csak bíboros) etalonja  6-8 hétre kidőlt, méghozzá térdszalag sérüléssel, ezzel a szezonjának vége. További örömhírek érdeklődés hiányában a poszt hátralévő részében már nem várhatóak.

A szezon végéhez közeledve már csak az EL lebeg a szemünk előtt, mind jelenlegi formájában, mind a jövőévi szinte egyetlen elérhető európai hadszíntérként. Habár a számok nyelvén megismertük, hogy a jelenlegi Premier League terhelés és a keretünk ereje predesztinálja, hogy top4-es álmainkba egyetlen egy kupa fér még bele, ezért kézenfekvő gondolat lehetne, hogy elengedjük bajnoki helyezés terén az hatodik vagy hetedik helyet is, kitudja még mi ér EL-t. Azonban a szokásos csütörtöki EL meccseinkből egy érdekes megfigyelésem ütött szöget a fejem felett kigyúló villanykörte wolframszálába, szórva szikrákkal és szilánkokkal tele a nappalit. A két németországi túra egyértelműen megmutatta, hogy igencsak tele tudjuk csokizni a piros alsónkat, ha ki kell mozdulni a komfort szigetünkről (arról nem beszélve, hogy néha még ott is sikerül). A csapat nagy része kevés európai tapasztalattal bír, és ami még szembetűnő, hogy kevés közös tapasztalattal. Ez részben köszönhető annak, hogy roppant fiatal a keretünk, valamint annak is, hogy a keret jelentős része az elmúlt két szezon nyarán érkezett. Valamint annak, hogy a PL proven hülye igazolásaink nagy többségben olyan csapatokból érkeztek, akik szintén nem harcoltak a kontinensen. Tudjuk, hogy a fiatal kereteknek megvan ez a hátulütőjük, hogy tapasztalatból rövidek, viszont azt nagyobb bajnak tartom, ha a nagyobb pénzért érkező játékos, mint például Benteke csak Premier League tapasztalattal bír. (3 meccsét még Belgiumból nem venném ide)

Egyrészről aggályos ez amiatt, hogy a magasárcédula-hatás és a nagy elvárásokkal teli klubnál még egy teljesen új helyzettel is meg kell birkózni, hogy hetente két meccses terhelés, sok utazás és kevés nyugodt edzés mellett kell a kisebb nyomás alatt megmutatott legjobb teljesítményt a pályára rakni. Szinte egy az egyben tökönlövése ez az ilyen játékosoknak, Lallana is megszenvedte ezt, plusz a sérüléseket és tavaly rendkívüli módon nem volt képes maradandó teljesítményt nyújtani, csak ritka alkalmakkor, mint például a City legyűrése. Egyszerűen nem tudott belelendülni a játékba és megismerni a társakat megfelelően. Tudjuk, ennek másik oka az alapból sok új érkező is lehet. Másrészről, visszakanyarodva az alap felvetéshez, hiányzik az európai rutin és a kétmeccses rutin a játékosokból, nem mellesleg őszig a teljes edzői stábból is hiányzott ez. Kritikus, hogy vezéregyéniségeink vállukra tudják venni a csapatot, az ilyen kiélezett szituációkban is. Ennek fényében is nagyon várom a nyári átigazolási szezont. Ha ezek az alapfelvetések igazak, akkor megint sok érkezőre nem számítok, persze az élet nem egy ideális 8×8-as sakktáblán folyik, így biztosan lesznek pótlásra szoruló távozók is. Valamint fontosnak tartom, hogy meglegyen idén a PL-ből az EL indulás. Kell a tapasztalat és kell a nemzetközi megmérettetés ahhoz, hogy fejlődhessünk mentálisan is nagycsapat szintre.

Hendersonnal idén olyasmi történt, amire nem nagyon számítottunk, hogy irtózatosan sérüléssel sújtott szezonján van túl. Amint teljesítménye stabilan a kibaszott jó szintet ütötte volna meg, újra kidőlt vagy egy fosás vagy egy sarokprobléma és most a térde miatt. Azzal, hogy az ő megszokott munkamennyiségét és érettsége csak hullámzóan volt elérhető idén jelentősen befolyásolta azt, hogy nem éppen a top4-ért harcolunk ebben a teljesen megkavarodott szezonban.

Ez a szezon teljes kuka 

Azzal, hogy Henderson kiesett megint Milner lesz a brigádvezető, nagy valószínűséggel Can hiányában kiegészülve Allennel a középpályán, akit előlegesen is megválasztom a szezon legjobb 12. emberének (tudom a szurkolók a 12. játékos, viszont ők kevesebb gólt lőttek idén, mint Allen). Csereként érkezve a meccsekbe nagyon jól stabilizálj passzjátékával a kritikus végső periódusokban a középpályát.

Nagy a baj, ha Hendó szorul moral boostra

A Stoke ellen érdekes lesz, hogy a sérüléshullámok verdeste vékony középpályánk hogy fog helytállni. A Milner-Allen DP duó nem tűnik rossznak labdabiztosságban és presszingben, de ha bunyózni kéne hát én inkább ellenük fogadnék. Szerencsénkre Tony Pulis átkos szelleme már kiűzetett a stokei öltözőből, így már nem feltétlen ez a harcmodor jellemzi az ellenfelet, sokkal inkább az hatékony stabil védekezésből a direkt támadó játék jellemzi őket, elől gyors, labdaügyes játékosokkal, de ezzel szerintem már nem sok újat mondtam, hiszen az őszi szezonnyitó és a ligakupa összecsapások során is kielemeztük az exfatelepet. Előre most Origi helyett Studge kezdését várom, Lallana helyett Firminot és akár Ibe is kiszabadulhatna a pincéből. Mivel úgy érzem, Klopp nem akarja elengedni az El helyek kivívását, így nem lesz Ojo, sem egyéb meglepő tini a kezdőben, még elég sok meccsünk, szám szerint 8 hátra van a szezonból, így maximum Stewart, aki visszatér sérüléséből szállhat be az utolsó félórára.

Nem tudom a Stoke mennyire küzd a nekik inkább a totálisan segglyuk-a-könyökre hasznossági kategóriába eső EL helyekért, így főleg fáradt lábaink miatt egy viszonylag alacsony fordulatszámú és kis koncentrációval fűszerezett összecsapásra számítok, és remélem senki nem akar lesérülni a Dortmund elleni visszavágó előtt.