Vár ezeregy éj

Klopp-done-deal-1

És sok ha nem is arábusi, de európai kéj. Mert tegnap a Liverpool-szurkoló nem csak egy nehezen kiharcolt 1-1-et láthatott, hanem azt is, hogy mi vár csapatára a Klopp-éra elkövetkezendő éveiben: csodás keddi, szerdai, néha csütörtöki esték az öreg kontinens legkülönbözőbb pontjain. Nem a tegnapi performanszié önmagában vetíti ezt előre, hanem az a kvalitás, ahova ezt a csapatot a ködből kiterelgette, és amilyen magasságokba a darázsmezes ellenfelet 7 éve alatt Messiásként vezette.

A játékról és csapatunkról messze nem lesz olyan pozitív ez az összefoglaló, mint ahogy a kommentmezőben arról szól a fáma. Mert példának okáért az első 30 percben úgy lettünk lefocizva, hogy az egész stadionos YNWA felemelő érzése gyorsan tovaszállhatott.

Ohne Kommentar

Úgy látszik Dortmundban már elektromos gitáros verzió vezeti a Signal Iduna Park 80 ezer hangszálát. A gitárfutamokhoz hasonló virtuozitás viszont csak a sárga mezesek körében volt felfedezhető a kezdő fél órás jam sessionben. Ahogy Máté is vázolta, Tuchel csapata nagyon Barca-ra hajazó volt: lassan, türelmesen, sok passzal építkeztek hátulról; elöl pedig már gyorsították a játékot, sok egyérintővel és kiugratással. Emellé olyan passzpontosság társult, amit mi csak lestünk. Labdát annyira nem sikerült birtokolnunk, hogy nekem a formáció sem volt teljesen tiszta az alapján a néhány kósza támadásunk alapján. Annyi biztos, hogy nagyon a szélekig játszottunk, és néhány erőltetett beadás könnyen az ember idegeire ment. Cou és Lallana magasságába gyakorlatilag nem jutott el a labda. Ennek egyrészt a nagyon nem labdabiztos középpályánk volt az oka, Allen nagyon jót tett volna, úgy a másfeledik perctől kezdve. Másrészt a Dortmund megmutatta, mit tanultak Klopptól pressing néven, és 4-5 ember olyan szervezetten támadta a védőinket, mintha egyetlen kéz mozgatná őket zsinórokon. Ami persze esztelenül előrevágott labdákhoz és még kevesebb labdabirtokláshoz vezetett. A 3 középpályásunk pedig nem tudta a védőket megfelelően segíteni, mondjuk úgy, mint Allen szokta, vagy mint tette azt a túloldalon Weigl. Hát igen, ez a kis suhanc tényleg nem kisebb gyémánt, mint ahogy Máté bemutatta.

Summa summárum, a Dortmund más dimenzió volt. Klopp pedig kicsit biztonságra ment, ezért a pressingünk inkább alsóközép fokozaton pörgött, Milner pedig a szokásos támadó mögötti 3-asban betöltött hátsóbb segítő szerep helyett ma még hátravontabb szerepkörben volt jelen a pályán Hendo és Can magasságában. És ők nagyon nem érezték ezt így együtt, az #átjáróház az első félidőben jó jellemzője volt a triónak.

Ziccerünk talán kettő volt nagyon nagy, sajnos még mindig lehet ilyen képeket lőni:

les

Sakho kizrínyizett – ne kérdezd hova -, de a nagyobb baj Lovren helyezkedése. Reus meg is kapta, aztán köszi Karma meg Sakho, de nem lőtték be a kihagyhatatlant.

Gyorsan meg is emlékeznék ezekről a brutális mentésekről Sakho és Lovren részéről. Lehet őket isteníteni emiatt, meg hogy majdnem Skrteli magasságokban művelték tegnap, de ez elég szar indikátora valaminek. A valami pedig a csapatvédekezés. Más dimenzió volt ez a Dortmund, mint amihez szoktunk. Elég könnyen cicáztak ki minket, és igen, köszi puszi CB-duónk, de sokkal jobb lett volna, ha a fenti képhez hasonlókat nem produkáltok, és nem felszabadítani meg fél kilométerről berepülni a lövés elé kell, hanem rájuk erőltetni a boxon kívülről lövést meg labdát tartani és támadást építeni belőle. Szóval kiválóan mentett Sakho-Lovren, de a tegnapi védekezési teljesítmény az elején – mindenki mástól sem – nem volt az a szint, ahová el akarunk érni.

Na, de elég a sirámokból az első fél óráról. Merthogy aztán jött GlenTheProphet megjövendölése:

asd

Nem kicsit szépen vágta be átverve két védőt és a kapust. Origi amúgy több szót is érdemel, mert tényleg egyre kiválóbb a srác. Nagyon illik a Kloppballba, fegyelmezett taktikailag, gyors, rendkívül technikás. Párharcokból még messze nem nyer eleget, de ma is érdemel egy bekezdést, hogy reményteli ez a gyerkőc. Csak legyen körbevéve minden nap ilyen Kucsinyó szerű pajtásokkal, és pár év alatt Studge méltó utódja lehet.

A vezetés megszerzése után az Ikaruszunkat még mélyebbre húztuk, amivel ez a bizonyos BR-i időket idéző sárga gárda sem tudott mit kezdeni. A félidő végéig mi már tisztán kontrákra játszottunk, teljesen érthető módon. Aztán hogy tényleg csak Hendo térsérülése miatt vagy amúgy is jött volna, de beállt Pirlo és vele a sokkal jobb labdatartásunk is feltűnt a felszínen. Nagyon kellett.

Hát aztán persze törvényszerűen kapunk egy gólt a második félidő elején szögletből. Védelem khhm… Hummelstől jött, aki enélkül is MoTM lett volna. Elképesztő a srác, ahogy mozog a védelemben, amennyire labdabiztos. Sakho lesz pont ilyen, ha eléri azt a kort, meglássa mindenki.

thumb_19204_default_news_size_5

Ja igen, 1-1. Kloppi korszakunk tökéletes jellemzése jött viszont. 1) Mentalitás. Nemhogy megszeppenünk, de azonnal kivonjuk a falloszt, ráadásul nagyon okosan játszva. 2) Cou-irányította támadásépítés. Valszeg Allen is jót tett a dolognak, de olyan szinten javult fel a passzolásunk, és kezdtük el használni a halfspace-t, hogy merevedés. 2 perccel a góljuk után szétlőttük Weidenfellert, Hummelsék gólyafosként kergették Origiékat, Coutinho mutogatta magát a Barcának. Örömfoci volt, ilyenek vagyunk és lesz. Baszd meg, de jó volt az az 5 perc. Európa egyik élcsapatát fociztuk le idegenben, ha csak kis időintervallumban is.

https://twitter.com/LFCMostar/status/718173044188061696

Presszinget továbbra is a zsebekben pihentettük, tudta Klopp is, hogy a letolt gatyát büntetné ez a Dortmund. Tuchel próbálkozott, de sikertelenül. Amihez egy magára találó Can is kellett példának okáért középen. Hendo hiányában hirtelen minden megjavult, de ez sokkal inkább az ellenfél specifikuma volt, nyugalom Mel.

A meccs további része innentől elég langyi volt. A Dortmund támadó hármasának fluiditását azért élvezet volt a továbbiakban is nézni, kéne nekünk ez az Abu gyerek, meg egy-kettőt el lehetne rabolni még. #pacsi Viszont a mostaniaink sem kutyafasza: a góljuk után nem engedtünk nekik lövést a boxból, utolsó lövésük úgy egyáltalán az 59. percben volt. Nemhogy beragadtunk az első fél óra alárendelt szerepébe, de meg is verhettük volna ezt a kiváló Dortmundot. Van itt vörös oldalon azért valami tálentum, felesleges tagadni. Maradt az igazságos X.

thumb_19198_default_news_size_5

Klopp igazából jött, majdnem letérdelt, de lényegében győzött. Nemhogy aláírtuk volna ezt az 1-1-et, de jogos is az örömmámor. A továbbjutási esélyeink valószínűleg alig nőttek, ha a bréka rosszabbik felét csókoljuk meg jövő héten, hát szomorúság lesz, úgy maximum 2 napig. De felemelő, hogy a szemünk láttára épül Klopp következő nagycsapata.