MUhaha

4161

Ha nem is fröcsögött a tejszín – pedig mennyire vártuk -, azért csak sikerült lelépni ezt a nagyon fogalmatlan ManUnited-et. Így aztán a történelemkönyvek legújabbik oldalára első Pool-MU európai párbaj néven persze, hogy az igazi vörösek neve mellé jegyzik a továbbjutást. Rezgett viszont a léc az első félidőben, nem kicsit. Ezt nézzük meg hajtás után, örömködésnek helye van.

Zanzásítva hogyan is nézett ki az első meccs taktikailag? (Bővebbért újra és újra érdemes átolvasni Szücsi kiválóan megírt összefoglaló értekezését.) Szóval, első meccs első félidőben darált a 4-2-3-1-ünk az LFC trióval, koronaékszerként Sturidge-dzsal. A MU 4-2-3-1-e azokkal a kiöregedő Fellaini-Schweini-féle motorosokkal nem kicsit kapta az anakondát a farába. Klopp-LvG 1-0. A holland jól reagált, de csak a szünetben, és 3-4-1-2-re állt át Carrick libero-szerepkörével, Martial feljebb tolásával és a gyér védekezési képességekkel rendelkező FB-jeik WB-ekké transzformálásával. Kiválóan működött addig az 5 percig, amíg Klopp hagyta, de akkor hozta Allen bácsit Stu helyett, és a kibővült középpályássorunknak köszönhetően tovább daráltunk ez ellen a United ellen is. Jött is a hamis 9-es Firmino gólja. Klopp-LvG, 2-0.

Na mi következik ebből? Te vagy a Pool menedzser, szerinted mit fog játszani a football genius jogutódja? Hát persze, hogy a 3 védős rendszert. Erre mi hogy állunk ki? Hát persze, hogy nem a tökéletes válasz Allen-es opcióval, hanem a múltkori kezdőformációval. Még lehetett is volna értelme Stu-t nyomultatni elöl, ha az az elv, hogy együk meg őket reggelire az elején, aztán ágyő. De nem ez volt. A presszing jeleit elég ritkásan sikerült felmutatnunk, látványosan vártunk a MU-ra. Cserébe, hogy még jobban kicsesszünk magunkkal, nyomtuk a magas védelmi vonalat, busznak halovány jeleit sem mutogatva. Így aztán ennek a taktikának az ég világon semmi értelme nem volt. Kloppék nagyon benézték, jöttek is bőven az ördögök helyzetei meg Minyon is mutatványozott nem a pozitív értelemben. Klopp-LvG 2-1.

thumb_17874_default_news_size_5

Labdabirtoklásban ez az LvG-felállás persze hogy agyonvert minket. A wingbackjeikkel -még ha nem is kiemelkedő képességűek – megtámogatott támadásaikkal sorra alakították ki a helyzeteket. Szerencsére volt egy Sakho-Lovren duónk hátul, akik Indiana Jones-féle tanár úr vonalat képviselve nagyjából minden tehenésztámadást fél kezes lasszókkal nyeltek le. Aztán persze törvényszerűen elrontjuk: Firmino állva vár egy labdát 20 méterre a kaputól, megelőzik, Martial pedig játszi könnyedséggel veri meg Clyne-t, tizi, gól. Az angol balbekk innentől valami iszonyatos parafázisba váltott át, egészen zseniális, mennyire nem találta a helyét a pályán. Emiatt nem kell szarozni, vannak ilyen napok, sajnos megfelelő cseréje nincs. Vagy legalábbis nevezve a sorozatra. Bár magunk közt szólva Milner ma (is) egy megsüvegelendő teljesítményt hozott a bal FB poziban, nem váltotta meg a világot, de támadáshoz is hozzátett (egy keveset), védekezésben meg majdhogynem parádézott. Innentől nem volt kérdés, hogy a United folyton Clyne oldalán vezette a támadásokat.

516197634

Pedig Can már előkapta a pisztolytáskából

1-0, és ezután is ugyanannyira deficitesek voltunk középen, hiszen a Firmino-Studge páros továbbra is elöl vakarászta a löncsöt. A seggünket a ma is Black Tie Optional-t választó Herr Can mentette a CB-duónk előtt. Klopp pedig a félidőig várni akart, nem értem. Illetve mégis, mert valahogy csak vártunk egy gólra, amihez úgy egyébként voltak is helyzeteink, de hát ugye Henderson és társai, be kéne lőni. Szerencsére ezt a tegnapi United-et lövéspontosságban 58%-23%-ra aláztuk. De ha nem annyira pontatlanok, mint mi múltkor, meglehetett volna a 2. góljuk is. Forró volt az a pite nagyon. Anakondától távol tartandóan.

Aztán jött a magic, és Coutinho szívem eldöntötte a párbajt. Valószínűleg Suarez is kiköpte a hagymás rántott vért, mikor látta druszája gólját. A ma is fantasztikus utazó Kop nyomott is egy Suarez-song-ot, hát majd’ megkönnyezte az ember fia. (Elvileg Münchenezés szerencsére nem volt, bár a meccs előtti produkció, a tűzijáték meg a United táborban feltűnősködés azért nem elegáns.) Hozzátartozik a gólhoz, hogy Varela Clyne-hoz hasonló lámpalázban szenvedett (vagy csak ennyire szar, nem ismerem), illetve az amúgy világklasszis De Gea is elszámolta azt a rövidre helyezkedés dolgot. Bár ezt a zseniális átemelést talán még akkor sem tudta volna orral védeni. Bravo, Filip! Első gól a MU ellen, első gól vörösben Európában. Kicsit hihetetlen. Ezt a deficitet majd a döntőben javítsd kérlek tovább.

A második félidőre igazán szót sem érdemes pazarolni, mert a gólunknál már minden eldőlt. Klopp sem hozott középpályást, LvG pedig még Schweinit is behozta, növelendő az átlagéletkort és biztosítva a kiesést. Klopp még bedobta Origi-t, hadd szokja az európai közeget meg az LFC triót, végül pedig még a teljes alázásért Benny Boy-t is. Studge meg nyomott egy hisztis picsát, de majd belátja, hogy hülye.

Összességében Kloppo és a stáb tegnap ügyetlenül letérdelt van Gaalnak, de még így is maradt a 2-1-ük, a csapatnak meg a 3-1. Cou egy zseni, szerencsére a többiek közt is bőven akadt klasszis teljesítmény (Lallana-t inkább ki sem emelem, mert aki nem látta, az ezután sem fogja), de taktikailag ez ma baklövés volt.

Hogy jó dolog-e továbbjutni, nyilván majd csak később válik el. Mert így még mindig van legalább 12 meccsünk tavasszal, ezt a darát pedig a top4 vagy top6 irányultságú küzdelmeink nagyon meg fogják érezni. EL-ben vitézkedni meg pont csak akkor van értelme, mint a Ligakupában: ha nyerjük a kupát. Különben visszanézünk, és baszd meg, ez felesleges volt. De MU-t kiverni minden körülmények közt Nirvana-állapot.

Sorsolás délben. Aki jöhet: Braga, Sevilla, Sakhtar Donetsk, Dortmund, Villareal, Sparta Praha, Athletic Bilbao. (Dortmundot majd csak a döntőben, most inkább egy Prágát, hátha néhányunk kijut, please.)

UPDATE: Megkaptuk a Dortmundot, jééj. Előrehozott döntő, aki nyer, az menjen is végig.