Meccs: a továbbjutásért

liverpool-and-man-united-find-out-their-europa-league-opponentsEgyszerre van könnyű és nehéz dolgom, hiszen Szücsi az előző meccs összefoglalójában a legfontosabb kérdéseket a mostani meccs kapcsán már felvázolta. Egy kicsit ezek kiszínezésével fogok foglalkozni, majd megnézünk két kulcsjátékosunkat.

A meccs körítése kapcsán számomra a legfontosabb, hogy a Traveling Kop büszkévé tegyen, ne pedig lejárasson. Ehhez mást nem is kell tenniük, mint lenyelni a békát, amit az UEFA és a degenerált United szurkolók prezentáltak és nem “visszavágni” egy kiadós Münchenezéssel. Nagyon szeretném ha megmutatnák, hogy ők normálisabbak, és csak a csapatot éltetnék leszurkolva a hazaiakat a színházban. Remélem a követendő példát a Dortmund és Mainz drukkerektől veszik, akik a hétvégén szurkoló társuk halála miatt csendben nézték a meccset majd egy félelmetes YNWA-t adtak elő.
firminoholscrop

Kulcsjátékosunk.

A meccs kapcsán a következő fontos tényezőt érdemes megnézni; a kipihentség a szezonban talán most először szól mellettünk, hiszen a mi fiaink Klopp alatt először két napos pihenőt kaptak, miközben a Manchester a Bilic-féle West Ham ellen fárasztotta magát a FA kupában és “harcoltak” ki egy újrajátszást, ami számunkra duplán jó. Erre a meccsre is fáradtabban jönnek, egyébként meg a két riválisunk az Európai helyekért folytatott küzdelemben fárasztja egymást még egy alkalommal. Élvezzük ki, hiszen nem fog sokáig tartani ez a bűvös állapot.
1603_poolmeccsekszamaNem a mai meccs, hanem a szezon hátralevő részének a problémája lesz ez. A bajnokságban van két elmaradt meccsünk (az Everton elleni a Newcastle elé került, míg a Chelsea meccs az utolsó forduló előtt pár nappal lesz) és nem is kis esélyünk van a MU-t lelépni az EL-ben, így nagyon is pörgős tavasz vár ránk. A jól megszokott meccs dömpinggel, így a mostani pihenőt és a most következő válogatott szünetet mindenkinek maximálisan ki kell használnia. Az esetleges MU továbbjutás nélkül van erre a szezonra 58 meccsünk, ha sikerül a továbbjutás nem kell matek zseninek lenni 60-ra nő meccseink száma. Az elmúlt 16 évben, avagy a treble szezon óta ez lehet az 5. alkalom, hogy 60 meccset játszunk egy idényben.

Több dolgot jegyeznék meg, mielőtt messzemenő következtetéseket vonnék le. Ez egy szép hosszú időintervallum, ami alatt több minden is változott. Egyrészt Abra papa megjelenésével és a TV pénzek felfutásával átrajzolódott a foci térképe, másrészt a City színre lépésével és a mi majdnem csődünkkel már nem vagyunk abban a kényelmes pozícióban, hogy az olyan erős és kiemelkedő gazdasági top4ben vagyunk, hogy bármennyit lehet kupázni az újbóli BL indulás gyakorlatilag garantált. A majdnem csőd utáni korszakban meg egyértelmű az összefüggés: a kevesebb meccs jobb bajnoki eredményt hoz.

A kis kitérőnk után vissza a meccshez. Maga az eredmény azzal, hogy a Manchester nem szerzett idegenbeli gólt erősen befolyásolja a mostani összecsapást. Alapvetően a komolyabb taktikai fejfájás és nagyobb döntési kényszer van Gaalnál van, hiszen abban a szellemben kell támadnia, hogy egy bekapott gól véget vet az összecsapásnak, hiszen a mai United nem igen alkalmas arra, hogy 4 gólt szerezzen. Tehát egyszerre kell óvatosnak és támadónak lennie. Gyakorlatilag a saját játékukat kell, hogy játsszák, amivel a probléma, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy ez játszana a legjobban a Kloppball kezére. Ezzel van Gaal is tisztában van ezért is váltott stílust mindkét anfieldi Klopp elleni meccsre.

nkunkeselyesA legutóbb azzal nyertünk, hogy a meccs nagyobb részében 3 vs 2 emberfölényben játszottunk a középpályás-zónában lassú és fegyelmezetlen ellenfelek ellen . A United is hála az égnek “Gerrard-szindrómában” szenved, mint a City Touréval, hiszen Carrick és Schweinsteiger is lassú, kiöregedőfélben levő, meghatározó játékosok, akik játéka kihat az egész csapatra. Az óvatos eredménykényszer (hiszen kapott gól nélkül is minimum kettőt kell szerezzenek) jó eséllyel odavezethet, hogy megint 4-2-3-1-et fognak tolni és megint ez lesz a problémájuk.

nekunkkedvezotlenMondjuk pont a legutóbbi meccs 3-4-1-2-je és Carrick liberó szerepköre mutatta meg, hogy van ellenszerük a problémára, és okosan ki lehet hozni a pozitív hatást a kiöregedőben levő sztárokból. Viszont egy ilyen felállás az eredmény kényszerük miatt kevésbé logikus lépés, és Klopp meg is találta ennek is az ellenszerét.

imagesA pihenő és a válogatott szünet miatt fitnesz kérdések nem igen merülnek fel az összeállításunk kapcsán. Alapvetően két kérdés van; Klopp mit akar kezdeni azzal, hogy Moreno és Lovren egy sárgára van az eltiltástól, befolyásolja-e ez a tény a játékos választásban? Illetve Milner betegségből meggyógyulva és hétvégi eltiltásával Lallana helyett kezd-e? Szerintem nem és igen a válasz. Alapvetően a legerősebb kezdőnkre számítok a találkozón, mivel még nincs minden kérdés eldöntve a továbbjutás szempontjából. A meccs meg továbbra is rangadó nem is a kicsi fajtából. Közben a Hamstring Monster lecsapott Morenora, mivel Flanagan nincsen nevezve az EL keretbe, így Smith kezdése a legvalószínűbb, de lehet, hogy Milner lesz a balbekk és marad Lallana a jobb „szélre”. Tehát nem a legerősebb kezdőnkkel megyünk a meccsre.

Klopp szempontjából stratégiailag viszonylag egyszerű a meccs, van Gaal döntésére kell jól reagálnia. Ha csak a mi szempontunkból nézzük a dolgot és miért ne tennénk, az egyetlen kérdés az, hogyan akarja a mindent eldöntő idegenbeli gólt megszerezni. Az opciói: erőszakos pressing/gegenpressingel tol egy igazi Kloppballt, a másik opció egy visszahúzódó stabil védekezésből akar kontrából betalálni. Számomra az ideális az lenne, ha az első 15-20 percet megnyomnánk és full heavy metál foci keretében megszereznénk a gólt, majd utána energiaspóroló üzemmódban visszaállnánk kontrázni. Ennek ideális esetben kiütés is lehetne a vége, amit valljuk be nagyon tudnánk élvezni.

Jurgen-Klopps-first-press-conference-as-Liverpool-manager

A meccs után is legyen jó kedve.

Összességében a továbbjutás inkább nekünk áll (mondjuk a legnagyobb pofára eséseink ilyen szituációkban szoktak jönni). A meccs maga van Gaal döntése alapján lehet egy izgalmas találkozó, vagy lehet egy dögunalmas meccs is, kivéve ha a VB legrosszabb bírója tevékenységével bele nem szól. Taktikailag minden esetre izgalmas lesz, hogyan közelíti meg a két mester az összecsapást.

Két játékossal szeretnék még ma foglalkozni.

Daniel-SturridgeAz első a hosszú idő után újra (éppen) egészséges Sturridge. Kinek a sérülékenysége jól ismert és erős hátráltató tényező karrierjébe. Ennek és játékának sebességre építő jellege alapján kinéz neki, hogy 30 éves kora előtt erősen visszaesik, amolyan Torresesen. Kora alapján (idén tölti a 27-et) ez már nagyon nincsen messze. Jövője pont ezért elég nagy rejtély.  A szezon hátra levő részének nagy kérdése, hogy Klopp mennyire tud megbizonyosodni a fitnesz állapotáról és bevethetőségéről. A nyár egyik legnagyobb kérdése lehet, hogy mi az okosabb döntés? Megválni tőle vagy megtartani? Nem egyszerű döntés. Már tavaly nyáron is fejtegettem, hogy hozzá hasonló stílusú bevethető csatárt találni, aki elérhető szinte lehetetlen feladat. A poszt kapcsán elég ironikus, hogy végül Benteke kötött ki nálunk. További reflektálás gyanánt továbbra is nagyjából Lacazette az egyetlen, akire le merném cserélni. Szóval nem lesz egyszerű döntés, mindenesetre bízom benne, hogy jól alakulnak a dolgai és bebizonyítja Kloppnak, hogy megfelelő teljesítményre képes nála.
Sturridge

Csillag után a per90 meccs szám van. Az idei 7,52 nem túl sok 47 meccs után.

A táncoló zsenink kapcsán azt kell látni, hogy az első másfél évében, mikor a sérülések nagyjából elkerülték, és az esetek kb. 70%-ban bevethető volt, világklasszis szinten tolta a SaS keretein belül. Kiemelkedő teljesítmény, hogy 90 percenként több, mint egy gólhoz van köze, és tette mindezt, úgy hogy a támadási és kreatív számai is szintén világklasszis szinten mozogtak, főleg az első fél szezonjában rúgta be az ajtót. Jó kérdés, hogy Suárez miatt vagy ellenére?

Az elmúlt másfél éve, mikor a csapat erősen szomjazta a gólokat nem kis részben az ő sérülései, ezáltal hiánya miatt kevésbé sikerült jól neki. Azonban az a kevésbé jó a baromi magasan levő léc miatt objektíven nézve még mindig kifejezetten jó. Mondjuk a tavalyi szezonja az csak jó, hiszen a 0,4 gól alatti produkció az nagyon nem kiemelkedő. Az idei szezonja viszont már az erősen jó kategória, hiszen a majdnem 0,7 gól 90 percenként az klasszis produkció. A stílusa, cselezése, lövés száma továbbra is kiemelkedő, mondjuk a kreativitása és előkészítő produkciója kevésbé. Klopp miatt a fő kérdés azonban nem ez, hiszen a sérülései ellenére továbbra is zseniális támadó mikor éppen elérhető és illik a cápánkba. Kettős problematika merül fel vele kapcsolatban, mint Kloppball kompatibilitási kérdés. Egyrészt a pressing, gegenpressing és a labda nélküli védekezős melózós munkás dolog sosem volt sajátja, így a jelenlegi stílusba nem annyira passzol. A másik, hogy letudta-e az extrém sérült időszakát és vissza tud-e térni a 70%-ban elérhető vagyok állapotba. Kloppnak ezt a kettő kell mérlegelnie. A támadó értéke ellensúlyozza-e a pressing hiányosságait, illetve eleget tud-e a pályán lenni. Nem kicsit vagyok kíváncsi a döntésre.

philippe-coutinho-1451910438-800A másik górcső alá vett játékos a kis brazil varázslónk. A csapat stílusának és a játékunk képének legfőbb meghatározója. A rendszerint baloldali tükörszélsőt toló irányítónk, akinek képességeire nagyon helyesen szabjuk a csapatunk taktikai nüanszait. Vele kapcsolatban a kérdés meddig tudjuk megtartani a kis fizetési igényű varázslót (heti 80k-s fizetést pletykálnak neki). Bízom benne, hogy nem az idei nyár lesz a búcsú ideje, nagyon fontos lenne a következő szezonunk szempontjából. Erre van is remény, hiszen most nem annyira felkapott név, mondjuk sajnos ő az ideális Iniesta pótlék, így nagyjából a Barcán múlik meddig marad.

Coutinho_livkarrier

Sok poszton bevethető. Az első két szezonja jó minta a bója mentes időszakra.

Nagyon sokszor kiveséztük, hogy a csapatunk nem tud bója stílusú csatárokkal focizni és az elmúlt két szezon fájdalmasan be is mutatta mindenki számára ezt az igazságot. Azt is tudjuk, hogy ellenben a cápa az nagyon megy.

coutinho_boja

Dőlt betűvel a túl kicsi minták, szezononként a magasabb értékeke vannak kivastagítva. Alapvetően az elmúlt két szezonjának teljesítményére a legfőbb magyarázó ereje annak van, hogy bója vagy nem bója volt előtte.

Ennek fő oka Coutinho, hiszen mint a csapatunk agya, az ő szereplése alakítja ezt ki. A kis brazil nagyon él az ellenfél védelme és a középpályája közötti területen. Ő az, aki nem tud bójákkal focizni. Ő az, aki nem tud mit kezdeni egy lassú behemóttal maga előtt, akit nem lehet kiugratni. Ő lesz ettől frusztrált és kezd el lövöldözni a messzeségből reménytelen lövéseket, azokat sem jól. Ő az, aki ténylegesen a szélen ahonnan beadni kellene teljesen használhatatlan. Ellenben ő az, aki megfelelő társakkal tud pressing masina lenni és tudja tolni a cseleit, kiugratásait, kulcspasszait, amitől mozog a cápánk. Tehát ő az nagyrészt, aki miatt nem tudunk beadni ellenben kiugratásaink frankók. Egyébként pont ezért nem világklasszis a csávó, mivel nem tud minden stílusú csatárral együtt játszani és ezért van remény a hosszabb idejű megtartására.