Nem fáj ez senkinek

Nekem nem, neked sem, McAllisternek sem, meg a komplet B-ligának sem. Teixeirának a térde mondjuk pont fájhat, meg Allen áldozatai is kellemetlen szövegkörnyezetben emlegetik a nevét holnap reggel, de ezen kívül a meccsnek nincs vesztese. Nem is rossz, persze nem is jó, de legalább nem rossz.

Beszéltünk eleget már itt arról, hogy miért nem jó az angol utánpótlási rendszer, hogy az akadémiáknak szervezett külön tartalékbajnokság mennyire nem éri el a célját, és a német/spanyol/holland rendszer mennyivel élhetőbb, mert ott másod- vagy harmadligáig beleférnek a kettes számú csapatok a fősodorba, és nincsenek száműzve egy külön világba. (Igen, jól látod kedves GlenTheMathematician, egy hosszú körmondatra bármikor kapható vagyok.)

Szóval amiért már foglalkoztunk a témával eleget itt meg itt is (nagyon királyi ez a többesszám, természetesen Máté posztjai vannak a linkek alatt), így nem fogom külön felsorolni, hogy miért is jó, ha a tartalékok 100%-os stressz- és meccshelyzetben teljesíthetnek újra és újra. Nekik jó a fejlődésük, nekünk is, és megfelelően hosszú távon pedig az FA-nek is, mert ma is 8 angolt játszattunk, míg a WHU például csak 3-at.

Szóval nincs ezzel semmi gond.Henderson mondjuk pont nem érzi át annyira ezt az egészet, de Milner biztosan örül, hogy a keddi 17 kilométeréhez (valaki erősítsen meg, mert nagyon soknak tűnik ez elsőre) nem kell többet hozzáadnia. Na jó, azért annyira Milner se érzi át a dolgot.sikátor

Ettől még gond nincs vele, ki tudtunk állítani egy tökéletes B-csapatot, igazából Clyne, Lovren és Mignon helyére is lenne rendes értelmes opciónk, csak Touré és Flano most az A-oldalon szerepel. Allennek is ott kéne már lassan, mióta rájött, hogy nincs mit vesztenie, és a legösztönösebb játékával baromi hasznos tud lenni a csapatnak, azóta én például simán elforgatnám őt Cannal.

De foglalkozzunk egy kicsit a meccsel is.

Na nem mintha Randolph-ból olyan eszeveszett nagy hőst csináltunk volna, egyszerűen csak tette a dolgát, és Benteke ellen például ez is elég volt. És ennyi általában mindig elég, és ez tényleg kezd nagyon idegesíteni, de még inkább elszomorítani.

Elszomorít az a tény is, hogy a Sterlingért befolyó pénzt a City gyakorlatilag egy az egyben a Villának utalhatta, de ennél sokkal fájóbb nekem a személyes tragédiája.

Eljátszottuk már Carroll-lal, hogy szegényt elverték a langyos északkeleti paradicsomából hozzánk, mert nagy pénz, ő meg annyira se találta meg a helyét, mint amennyire egyébként képes lett volna. Eljátszottuk Balotellivel, hogy megmentjük a karrierjét, hogy megkapja a nagy esélyét, ezüstös csapat, BL-főtábla, de ő meg ennyire volt képest.

És most elhoztuk Bentekét, aki mindhárom közül a legvédhetőbb, aki minden mutatójában messze jobb az előző kettőnél, és ugyanúgy törünk egy nagyot a karrierjén. Láttunk már sok mindent tőle, hogy mire képes ellenünk, hogy mire képes velünk mondjuk a United ellen, hogy ezek nem csak kicsúszott villanások, hanem felépített képességek, de nálunk ez továbbra sem használható. Látjuk, hogy Firmino mennyivel veri leadott teljesítményen, pedig hozzá képest a semmiből bukkant fel, és hónapokig nem is játszott. Van egy full extrás kockánk, meg egy kör alakú lyukunk.

És igen, három különböző menedzser centerigazolását citáltam most össze, ami elég fals, de legalábbis nem korrekt (mondjuk a tulaj ugyanaz volt végig, de most a DoF rendszer már tényleg túl messzire vinne egy egyszerű FA-kupás 0-0 után), de egyszerűen fáj, hogy a háromból a legtehetségesebb, a legkiválóbb is ugyanúgy bukik. Baromi csúnyán.

Evertontól lefelé isten lehetne bárhol, felette meg céltábla, és fiszfaszkupás csatár. 15 éve meg bárhol isten lehetett volna.

Bocs srácok, csak ritkán van időm értelmesen írni, és ezt már érlelem magamban egy ideje.

De lépjünk is tovább, elvégre a csikócsapat az Exeter legyalulása után megcsinálta azt, amit az A-listásoknak nem sikerült, pontot hozott az anfieldi pokolból, ezzel pedig deklarálta azt, hogy nincs még vége ennek a bulinak. Nem tudom, hogy ez volt-e a cél vagy sem, de mint az elején is írtam már, nehéz lenne nagyon panaszkodni, amíg ilyen felállásokban megyünk neki a dolgoknak. Frau Klopp mondjuk gondolom kevésbé örül, egy újabb estét tölt majd kettesben a szőrösebbik Emmával, de nehéz lenne igazi ellenérveket felhozni a dolog ellen.

Egy azonban meg-megfordul a fejemben, ez pedig az, hogy mennyire válunk így kétsebességes csapattá. Holnap reggel megérkezik Klopp Melwoodba, a nagygyűlésen kettévágja a népet, és az amíg az egyik labdázik, a másikkal valamelyik segítője videoelemez, délben meg cserélnek? Hogy van így idő rendesen felkészülni az ellenfelekből? Mert szerintem egyszerűen sehogy.

Nem jut idő arra, hogy mindenki mindenhol ott legyen, karácsonytól tavaszig átlagban 3,5 naponta játszunk különböző ellenfelekkel, van amikor a fél országot át kell utazni, és a háttérmunka az, ami az egésznek megihatja a levét. A játékosoldali HR-rel jól gazdálkodunk (hogy kényszerből vagy szándékosan, az igazából nem is lényeges), de mindenhol meg tudjuk ezt csinálni? A City 4-1-es lemosása előtt a stábnak volt egy egész válogatott szünete a srácokkal, és a Coutinho-Firmino-Lallana tandem egyszerűen felőrölte őket. Nem azért, mert annyival jobbak voltak, hanem mert annyival jobban fel voltak készítve, és használták ki a City gyenge pontjait. Vajon nem hiányzik ez most baromira? Az nem kérdés, hogy játékossal bírjuk mi ezt az egészet az ifit kéthetente pályára küldve, de tényleg ez az egyetlen korlátozó tényező?

Na, sikeresen beletenyereltem olyan témákba egy egyszerű 0-0 után, ami ennél sokkal messzebbre vezet, válaszaim, megoldásaim meg egyáltalán nincsenek rá, csak ezen pörögtem a 240p-s streamemet nézve. Viszont nem akarom elvenni az érdemet azoktól, akik a mai napot filozofálgatás helyett azzal töltötték, hogy a West Hamet darálják, tették mindezt pont annyira hatékonyan, hogy másfél hét múlva Londonban ráadás is lesz.

Nekik egészen biztosan ez a legjobb. Meg mondjuk nekem is.

Ui.: A vasárnapja egy megfelelő részét mindenki töltse azzal, hogy a Népsportos kedvenc blogjait nézegeti, február elsejétől lekapcsolják a rendszert, és fogalmam sincs, hogy a Forintos Labda vagy a Sportvers és a többi oldal mennyire lesz kimentve, mennyire nem. Mindenesetre egy korszak lezárul majd.

Uui.: Mi természetesen kimentettük a dolgaink.