Ifjúság hazatér

77373acdTúl sok újdonságot nem lehet elmondani e meccs kapcsán, így nem is nagyon fogok igyekezni ezen. Alapvetően a mai mondanivalónak két meghatározó eleme van. Olyanok, amiket nemrégiben mondtunk vagy írtunk. A tovább után ezzel folytatom.

Egyrészt a legutóbbi Exeter meccs beharangra szeretnék emlékeztetni, melyben két tényezőt állítottam fel a meccs értékeléséhez. Az egyik az volt, hogy sorcsere keretében játszanak a fiatalok. A másik az volt, hogy ne legyen döntetlen és így visszavágó. Az eredményt mindenki tudja, hoztunk átlagban egy gyönyörű szép görbülős 3-ast, ami úgy tevődött össze, hogy csillagos ötös a fiatalokra és a sorcserére, és egy bukta a visszavágó elkerülésére.

A másik jelentős gondolatmenet volt mostanában, hogy a podcastunkban gyakorlatilag Jakuzzi testületileg nagyon fájó szívvel letettünk az idei top4 célról és így a bajnokságról. Ezzel egyidejűleg azt várjuk, hogy az legyen, amit Klopp már eddig is tolt, hogy arccal a kupák felé fordulunk/forduljunk.

Ugye a mi helyzetünkben úgy van egyszerűsítve a képletet, hogy nem is-is viszony van a kupák és a bajnokság között, hanem vagy-vagy viszonyrendszer. Mivel a bajnokság sajnos elúszott, így akkor kupázzunk. Ez számomra egy fájdalmas dolog, hiszen az egészen nyilvánvaló dolog, hogy a hosszú távú cél nem lehet más – kivéve, ha nem akarunk a népszerű mondás szerint „betagozódni a középmezőnybe” – mint, hogy BL csapat legyünk saját jogon, és mint olyan, előbb-utóbb megugorjuk a reális bajnokaspiráns lépcsőfokot. Nos, ez a hosszú távú cél idén már megint gellert kapott. A fő probléma az, hogy minden olyan év, mikor mi nem BL-ezünk, viszont a nálunk gazdagabb 4-es igen, nem csak egy évvel, hanem több, mint egy évvel veti vissza a projektet. Ennek oka kettős. Egyrészt anyagi oka van, hiszen nekik van BL pénz (ami a következő szezontól emelkedik az új BL TV-szerződések miatt), nekünk meg nincs. Ez nagyjából évi minimum 20-25 milla volt eddig, míg jövőre már 30-35 milla lesz abból a szempontból, hogy van-e BL pénz vagy nincs. Persze ez a PL pénzhez képest nem egy nagy összeg. A csapatok bevételéhez viszonyítva meg végképp nem az, viszont már elég jelentős abból a szempontból, hogy minekünk megy-e a többiekhez a pénzbeli zárkózás, illetve az Arsenal előzése, vagy nem. A másik meg ugye a szintén sokat emlegetett „a legjobb játékosok a BL-ben akarnak játszani rendszeresen”, így ha nem vágsz hozzájuk City-féle fizetést, akkor a legjobbak, az elit játékosok nem jönnek nem BL-es csapathoz. E kettő tényező meg kihozza egymást erősítve, hogy mikor nekünk nincs BL, akkor nem egy évet vesztünk, hanem többet. Talán kézzel foghatóbb, úgy megfogalmazni, hogy mikor mi nem vagyunk BL-ben, akkor hatalmas lépésekkel alakul ki (ha még nem alakult ki) nélkülünk az új Top4. Alapvetően ez a gondolatmenet az, ami miatt minden évben azt szoktam mondani, hogy csak a BL-t érő sorozatokra koncentráljunk, és minden másra tegyünk nagyon magas ívben. Számomra a kupázzunk, ezerrel gondolat azt jelenti, hogy egyre távolabb csúszik az az álom, hogy a Liverpool egyszer még bajnok lehet. Az idei Klopp tanuló évre pontosan ezért fájó szívvel mondom azt, hogy ha már a bajnokság elment, akkor kupázzunk, tudva, hogy ez bizony nem kicsit rontja a “big picture”-t.

P160108-021-Exeter_Liverpool-1200x582Ez a koncentráljunk az idei szezonban ezentúl a kupákra azt jelenti, hogy a rotációban és az erőforrás-menedzsmentben ezentúl a kupameccseknek kell a nagyobb prioritást kapnia. Viszont a mai még a kivétel lesz. Mondom is, miért.

debutants-600x400Alapvetően arról van szó, hogy Klopp az angliai ismerkedés és a játékosokkal való ismerkedés jegyében egy gondos tyúkanyó. Hazahívott minden mozdítható ifjoncot: Ilori, Stewart, Kent, McLaughlin, Ward, Ojo mind-mind haza lett hívva teljesen függetlenül attól, hogy szerepeltek-e a csapatukban vagy sem. Jót tett-e a fejlődésüknek vagy sem. Alapvetően nem értek egyet ezzel a hazahívási dömpinggel, hiszen az u21-es bajnokság egy semmi. Ott nem lehet fejlődni. Ritkák van meccs és az is nagyon alacsony színvonalú. Majd Klopp is rájön erre. De ha már boldog-boldogtalant hazahívtunk, akkor kezdeni kell velük valamit, hogy ne csak a holland csodaedzőnkkel edzegessenek, hanem játsszanak is. Erre pedig előreláthatóan ez a meccs az utolsó lehetőség a nagy többség számára, hiszen a Mikiegér elődöntőben nem fognak játszani, ahogyan az EL egyenes kiesésben sem. A FA kupában meg, ha továbbmegyünk, a West Ham vár a csapatra január 30-án, azaz pontosan a kupázzunk idén jelige szerint idén máskor már nem fognak tudni pályára lépni csak most. Legalábbis nagy tömegben tuti nem.

jerome-sinclair-fa-cup-third-round-exeter-v-liverpool_3402378Az ellenfél az előző meccs alapján nem egy atomvillanás, így az Anfield jobb gyepe és 12 nap Kloppal, Buvaccal és Lijnderssel elég kell, hogy legyen a továbbjutáshoz.

JS79914837Szóval a mai meccsre azt szeretném, ha Caulker Touré és az ifik lépnének pályára. Pontosabban ezt a csapatot szeretném látni a pályán: Ward Fulton – Randall, Illori, Caulker Touré, Smith – Chirivella, Brannagan, Teixeira – Kent, Sinclair, Ojo. Ha meg ég a ház, még mindig bejöhet Ibe, Allen, Benteke. Azonban valószínűbb, hogy Klopp ha már kupázik, akkor biztosra megy és kezdeti Allenéket.

Összegezve hajrá fiatalok.