Nyerünk#2

Teljesen nyilvánvaló és elkerülhetetlen végkifejlete ez a mai meccsnek. Érdemes hát bekészíteni a söröket, felpolcolni a lábakat, mert megint bedobunk egy kavicsot a top4 vonat ablakán, hogy aztán siettünkben hasraessünk egy kilógó, Sün alakú kábelkorbácsban. De ne lombozzuk le magunkat előre már ennyire, ráérünk majd a ppg görgőátlag fölött hümmögni májusban.

Ami miatt ennyire biztos vagyok a sikerben, több okra vezethető vissza, de mindegyiknek megvan a maga, releváns számú ismétlődése az idei szezonunk (meg az utóbbi évek) alkalmával. Az első és legfontosabb, hogy a nagycsapatok ellen mindig jobban megy. Egész pontosan azok ellen, akik akarnak is focizni ellenünk. Az Ikarus törés nyitja még várat magára, de az eddigi eredmények azt mutatják, hogy amikor tele a barna nadrág, akkor jobban koncentrálnak a srácok, mint egy tikkelő bombaszakértő. Ehhez részben, de közepesen erős kovalens kötéssel kapcsolódik, hogy a vereségek után általában lendületből nyerni szoktunk. Oké, beesett most két fiszfasz kupa a bajnoki meccsek közé, de nagyon remélem, hogy Liverpool szebbik felén is úgy tartják csak számon ezeket a statisztikákat ahogy én. Sehogy.

Harmadik és legfontosabb, hogy mindig úgy kell nyernie a csapatnak, hogy maradjon még a szurkoló lelkében egy minimális remény arra, hogy odaérünk a negyedik helyre. Nem sok, nem egy gerincet kihúzó, erős magabiztosságot sugalló csalfa, vad remény, pusztán egy visszafogott érzés, hogy mi van akkor, ha elindulunk. Talán most. Innentől nincs más hátra, mint előre, meg kell verni a kicsiket és jó lesz. Hogy aztán faszrahúzzon egy Bournemouth és jöhessen megint a szomorú rögvaló. Ez az igazi szemétség, amikor nem elhajt tőled a fagyiskocsi padlógázon, hanem mindig megy előre 10 métert, majd amikor közel érsz hozzá, megint előre gurul. 10 métert.

De nyilván vannak olyan apróságok is folyamatban, ami miatt a hitetlenekben felmerülhet a kétely, fényes győzelmünket illetően. Klopp mackó is elmélázva túrt bele a szakállába, hogy jó dolog ez a PL, csak sok a köcsög sok a meccs, átlag 2,8 naponta pályára lépni, téliszünet nélkül, hát, nem egy örömóda. El is fogytak szépen a játékosaink ahogy kell, ezek közül legjobban Cou és Lovren hiánya fog fájni. Cou nincs élete formájában, de rá különösen igaz, hogy a fontos meccsekre nagyon fel tudja szívni magát, ráadásul, számomra legalábbis, egyre jobban tisztuk a kép nyilvánvalóvá kezd válni: csak jobban járnánk, ha a lábtengó válogatott delegálna több embert a kezdőbe, a kőműves brigád helyett. Azért a Stoke ellen látszott, hogy egy sokat mozgó támadó hármas mennyire ki tudja domborítani az LFC erősségeit, egy jól játszó, fluid játékosokkal körülvett Coutinho pedig kurvára, de kurvára fog hiányozni.

A teljesen elfogyott CB parkból pedig, számomra is meglepő módon Lovren miatt szomorkodhatunk, aki ha 4-5 meccsre is, de saját jogán volt a legjobb formában lévő középső védőnk. Meg is kezdtem az aggódást a CB-ink miatt, mert Klopp, de még BR alatt is jellemző volt, hogy amint egészségesre lett jelentve valamelyik védőnk, már ment is vissza a kezdőbe. Nem csoda, hogy csak ki tudtak újulni azok a fránya sérülések (mégha nem is konkrétan ugyan ott sérültek meg újra), mert nem volt lehetőség fokozatosan visszaszoktani az adott játékost a meccsterheléshez. Ezért örülök én nagyon Illori visszahívásának, de mégjobban Caulker érkezésének. Nem is annyira a konkrét személyének, hanem annak, hogy ilyen rövid idő alatt találtunk valakit, aki több mint valószínű, hogy ott lehet a kezdőben.

Generated by IJG JPEG Library

Amikor Klopp nyilatkozott róla, én (de lehet hogy tévedek) azt olvastam le róla, hogy normál esetben Melwood 50m-es közelébe nem engedné a srácot, de a szükség nagy úr, télen, pár nap alatt meg nem lehet Hummelseket elhozni. Fél év kölcsön díja nem a világ, de szerintem a srác nem lesz már, mint egy fél éves Aly C. Nem is várok tőle valami sokat, Southamptonba nem nagyon fért be, idén játszott vagy 3 meccset, hiba nélkül próbáljon sarabolni, a pattogó labdát meg zúzza ki a kozmoszból, ennyi.

Ellenfelünk a Angolhon legkevésbé szar csapata, az Arsenal, talán ők vannak jelenleg a legközelebb ahhoz, hogy a “konzisztens” billogot rájuk lehessen sütni. Utoljára elejétől a végéig, teljes meccsüket, amit láttam, pont a Southampton elleni 4-0 volt, ami nem volt egy atomvillanás, de ezt leszámítva az előző 6 meccsükből 5-öt nyertek. Pont a boxing day-es időszakban, ütve hazai pályán a Shittyt, #nemszar. Nem rúgdossák 4-esével a gólokat, de azért több formában is gondot tudnak majd okozni a védelmünkenk. Egyrészt van egy formában lévő bójájuk, gondolom Giroud miatt is fontos volt egy olyan CB-t hozni, aki kilátszik a cipőből, másrészt 2 nagyon gyors támadót / támadó középpályást támogat egy kiválóan indító Őzike, amihez bátran lép fel a középpályáról Ramsey is.

Én ez alapján a Clyne – Caulker – Benteke Touré – Moreno // Lucas – Allen – Can // Lallana – Firmino – Ebay csapattal állnék ki. Can-t védekezésben rátenném Őzikére, hátha a durva fizikai erőszak elveszi a kedvét a szervezgetéstől, Allen be tud segíteni a védekezésben nem acélos Ebaynek, aztán kontrázunk orrvérzésig, labdavesztéskor pedig visszatámadunk, ahogy kell.

Bár az előjelek alapján akkora országos x-nek néz ki a meccs, mint amilyen az odavágó volt, én bízom abban, hogy Longhoz hasonlóan Firmino is gyorsan mozgó T-47-ként csomót tud kötni a crossover AT-AT Mertesacker lábára. Így tippem szerint a 60. percben megszerezzük a vezetést, hogy aztán visszaálljunk és megtartsuk a meccs végéig. Így Balotelli már egy emelkedő pályára álló Liverpoolba térhet vissza, hogy mesterhármasaival a bajnoki címig vezessen minket. Shun the nonbeliever.