Tejszínhab a taposóaknán

Mert a lónak a hátúszás már uncsi volt egy kicsit, na. Ellenfelelünk a Stoke csapata lesz, sajnos azonban nem zsákbanfutásban, fedettpályás távolbanézésben vagy női curlingben, hanem még egy ennél is sokkal értelmetlenebb sportban, a mikiegér kupában.

És igen, ezen a ponton lett tele a faszom az angolokkal, de úgy igazán. Nem túl szépek, nem baj, de legalább be vannak zárva egy szigetre. Tejjel isszák a teát, csikorgatom a fogam, de elmegy. De ha meggörbülök, akkor se értem, hogy míg a többi bajnokságban (többé-kevésbé) szünetelés van, addig itt az után, hogy betolnak egy két naponta megjövő meccsmaratont, a végén, mikor már azt hiszed, kijöttél a borzbarlangból, pofáncsapnak nem egy, hanem mindjárt kettő értelmetlen fiszfasz kupával. Legalább pácolt heringgel vernének pofán, vagy hívnának polipra (vagy basznák oda), de ennek a kisgyermek lelkéből felbukkanó zsigeri gonoszságnak, ami hangyát nagyítózásra késztet, én nem látom okát. Lehet Terry volt négy órai teán az FA született feleségek zsúrján, tudja a pék.

Így szerencsére megint nincs idő rendezni a sorokat egy papírforma vereség után, kapjuk is a Stoke bandát az arcunkba, hogy aztán mehessünk Exceterbe fakupázni, hogy következzen két elhanyagolható, egyáltalán semmilyen fontossággal nem bíró, erőkifejtést nem igénylő meccs. Az Arsenal és a MU ellen. El se kezdem. Komolyan. El se kezdem mondani, hogy miért lenne értelme két ilyen meccs előtt a tarcsi legalját felküldeni ebben a két bohóckupában, mert egyrészt megszállta a lelkem a szeretet ünnepe, így csak virágzik bennem a filantrópia legszebb virága, másrészt elolvasnám a kommenteket és csak nem jó úgy kezdeni az évet, hogy felgyújtom a blogot a picsába. Legalábbis spirituális hirdetőoszlopomon, a kínai süti belsejében ezt olvastam.

De sajnos az van, hogy a sarjaink parádés megmozdulásai nyomán már arra sem érzem a késztetést, hogy habzó szájjal agitáljak a PL-ben való pontgyűjtögetés mellett, mert jó esély van rá, legalábbis ahogy most állnak a felhők az égen, hogy tök teljesen felesleges fél szemünket a tabellán tartani. De annyira, de annyira, hogy az a csapat, amire a legjobban hasonlítunk idén, nem más, mint a

Wait for it

Stoke city. Hát baszkikáim, itt tartunk most, ha a faegérbe nem törölhetem a lábam, legalább puffoghatok egy sort azon, hogy milyen szemét troll banda, meg ölik a focit, meg ők a modern labdarúgás antitézise, és amúgy is és különben is. Igen ám, de szívünk virágai egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, 0-ás a gólkülönbségük(nekünk -2), valamint hajlamosak rá, hogy a nagyokat (vagy nagynak látszókat, tudja már a tököm, hogy ki most a top4 ebben a szerencsétlen PL-ben), pl. a Shittyt a Dinamót, vagy a MU-t elkapják (illetve a Southamptonban és az Everton ellen beszedett 3 pontnak is van sportértéke), hogy aztán letérdeljenek a Palacknak, a WBA-nak, a Sünciknek meg hasonló világverő gárdáknak. Ismerős? Fun fact: 39 sárgánk van, nekik 29, igaz, nekik van 4 piros. Igaz, nálunk Lucas nélkül csak 5 sárga lenne, dehát akkor is. 

Én legalábbis ezen a ponton kezdtem el sírva röhögni kínomban azon, hogy ennél erősebb hasonlat nem kell ahhoz, hogy hová is juthatunk a mikiegerezéssel. Vegyetek egy mély levegőt, lépjetek egy kicsit hátra. Mit gondoltok a Stokeról? Azt (én legalábbis), hogy komolyan fogják venni a mikiegeret, mert ez az egyetlen dolog, amit nyerhetnek, a bajnokságban meg tökmindegy, hogy a 8-14. hely között hol lesznek, top4-re, de még európai kupára sincs másképp nagy esélyük. Na most akkor mi mit is akarunk? Kiállni és megnyerni ezt a szart? Hajrá, írjuk is át a csapat nevét Liverstokera, pár év és Klopp után csak le tudjuk igazolni Pullist a padra.

Generated by  IJG JPEG Library
Generated by IJG JPEG Library

Szóval várható, hogy legerősebb, vagy ahhoz nagyon közeli kezdőt küldenek fel, ami okozhat némi zavart az erőben, főleg, mert az Arnautovic – Krkic – Shaqiri nem csak a logopédusnál veszélyes trió, de a pályán is elindultak. Apropó, a svájcit én mennyire elnézném mondjuk Lallana helyett a csapatban, dehát rangon aluli, meg nem Liverpool szint a srác, ugye. A kérdés itt az, hogy Klopp egy ilyen kiváló West Ham elleni teljesítmény után milyen taktikát választ. Visszaülteti a srácokat a lóra, aki befejelte kétszer, ahonnan leestek, bízva abban, hogy a Stoke úgy is jönni fog, nekünk meg az a jó, ha jönnek ellenünk. Vagy próbál rotálni, de bevallom, a sérülteket nézve olyan sok választása nagyon nincs, Hendinhonak mikulásozik a sarka, Studge meg Studge, mint tudjuk. A védelemben kezdhet Smith és Yolo, középályára betenném Allent Texet és Brannagant, támadónak meg Sinclairt, de úgy is nyilván Bendegúz lesz.

Így játszunk egy meccset, amit ha megnyerünk, nem lesz semmi értelme, főleg, mert (utalva egy korábbi bekezdésre) a kettes számú fiszfasz kupa elődöntője NYILVÁN oda-vissza vágós, hátha a szenny kiscsapatok többet tudnak tévébe kerülni. Hoppá.
Ha kikapunk, akkor sem dől össze a ház, jelenleg csak annak kéne fontosnak lennie, hogy az alulteljesítők (pl. Cou, Bobby) kapjanak végre egy kis szünetet, dehát a jóég tudja, Klopp mackó mit forgat a fejében. Remélem sorcserét.