Kőműves Karácsony

Nem mondom, hogy nem elkeserítő kicsit egy ilyen meccsről összefoglalót írni. Nem történt tragédia, ki lehet emelni a pozitívumokat, de valahol olyan érzésem van, hogy kerettől, edzőtől függetlenül ugyan azokat a pontokat járjuk körbe már évek óta, kicsit megrágva, kicsit csámcsogva, de valahogy a végtermék mindig ugyan az lesz. Egyszer esküszöm csinálok egy összefoglalót csak korábbi írásaim összeollózásából, de talán még nem jött el az a pillanat. Nyugalom.

Az volt az érzésem, hogy megint valahol egy identitás kereső fázisba léptünk, ami teljesen rendben van, hiszen tanuló év, de azért a szívünk mélyén lehet, hogy többet vártunk Klopptól. Helyesbítek, én vártam többet, láttam, hogy mit játszott korábban, majd azt vártam, hogy ezt a stílust fogjuk látható lépésenként magunkévá tenni. Höhö. A keretünk adott lenne ehhez, néhány kiegészítő állatkával, mégis úgy érzem, hogy elkezdtünk valami újat kipróbálni. Nincs ezzel semmi baj, tanuló év, sikerre is vihet, de az én teljesen szubjektív világnézetembe kurvára nem illik.

De ne rohanjunk ennyire előre, a végére (talán) nektek is összeáll, hogy mi bassza a csőröm. Jött mindjárt a kőműves kezdő, Milnerrel – Hendó – Can trióval, valamint Bentekével. Innen nyert bizonyosságot, hogy Klopp olvassa a Fonat, mert egyik kirohanásomban már lefestettem, hogy a kőműves brigád akkor lenne teljes, ha Cou helyett Ebay játszana, mely csere egyébként meg is valósult a meccs folyamán (és fordítva, mert Firmino is beállt, de értitek). Kőműves actimel a konty alá, borsodi a kézbe, betonszofi a szájzugba és már indulhatott is a kőbányai tikitaka, a furcsán beszélő, vézna portugrál cserediákkal kiegészülve. Nyilván sarkítok, mert a brazil tengócsapaton alapuló kezdőben is ott lenne pl. Hendó vagy Can, megint más kérdés, hogy ott az ő feladatuk lenne a zongora cipelése, játszani másnak kéne inkább rajta.

501211646

Aztán elindult a meccs és meghasonlottam kicsit. Mert nem volt rossz és nem volt élvezhetetlen. Mert láttam és értettem, hogy hogyan akarjuk feltörni az Ikarust és el tudtam fogadni, hogy ez is egy lehetséges válasz lehet. Azon, hogy az én személyes ízlésemnek ez nem tetszik, maximálisan át tudok lépni, mert tudom, hogy átmeneti időszakban vagyunk és a csapatom boldogulásának vágya azért pragmatikussá tett az évek alatt. Igen, untathatjuk egymást a sallangok kiemelésével, de alapvetően a taktika az alábbi volt: Egyik szélen, valamelyik FB a kimozgó AM segítségével megindul, aztán vagy onnan helyből adunk be, vagy ha nagyon odagurul az Ikarus, akkor nyomunk egy nagykeresztet Hendónak, vagy a másik oldalon Milnernek, ők beadnak, aztán csóközön. Bentekével működhet is. Ami zavart, hogy ebből a megközelítésből hiányzott a Kloppság. A presszingünk nemlétező fogalommá vált (megint), lsd. a labdaszerzések ábráját alább.

asdasdasd

3 sikeres tackle és 3 interception az ellenfél térfelén

Nem kezdem el míves szavakkal körbeírni, hogy mit vártam el egy Klopp féle Liverpooltól, szerintem nagyjából sejti mindenki. Ezzel a meccsel se volt bajom, csak annyi, hogy ennyi erővel ülhetett volna egy Big Samnél egy számmal szofisztikáltabb brit edző is a padunkon. Ami miatt elvesztettük ezt a meccset, az ennek ellenére két okra vezetném vissza.

Az egyik Benteke. Nem, nem bántásból, nem utálatból. Szeretem Bennyt, tényleg. És ez nem az a fajta ujjal mutogatás akar lenni, hogy “ki ette meg az utolsó sütit”, csak pusztán a szomorú tények. Az, hogy az ő fejét kerestük számomra, mint írtam szomorú, de egy valid Ikarus feltörési mód, lelkileg teljesen rendben tudok lenni azzal, hogy egy csapat többféle játékstílust tud megvalósítani, akár egyik napról a másikra cserélgetve ezeket. A baj ott van, hogy szegényem a legszebb balotelli (-i?) hagyományokat idézte a helyezkedésével. A meccs első félidejében konkrétan mintha kényszerbeteg lenne, mint aki nem lép vonalra, úgy taszította az ötös vonala. Az külön kabaréba tartozik szerintem, hogy az egyetlen értelmes gólunkat úgy szereztük, hogy a labda megtartásra egyébként alkalmatlan Lallana fejelte le (a beadást szinte sosem választó Cou felíveléséből) Hendónak, aki kiválóan mozgott be, és nem hibázott.

És itt van szerintem a kutya elhantolva, mert szegény Benny a gólnál konkrétan a tizenhatos csücskénél kóricált, mint egy nagyon elveszett Bigfoot, aki valahogy beténfergett New York közepére, vakítja a fény és azt se tudja, merre szaladjon, ezért barangol elveszetten. Itt kezdődnek a problémák, mert sajnos mi is sokszor tekintük úgy egy csatárra, hogy csak a góljai legitimálják a tevékenységét. Ha lő egy gólt egy meccsen, akkor jólvanazúgy, ha mellette konkrétan nyikorog tőle az egész csapat, nem illeszkedik sehova, kihagy egy csomó helyzetet, senkit nem érdekel, szezon végén ha van 18 gólja, akkor minden a legnagyobb rendben. Nem, Bennynél nem ennyire rossz a helyzet, de érzem rajta, mint Balónál, hogy egyre görcsösebben gólt akar szerezni, mert csak ez számít. Ebben a fociban, amit vasárnap próbáltunk játszani az ő feladata pont nem a góllövés lett volna. Pusztán annyi, hogy megtartsa a felívelt labdát, vagy visszafejelje lövőre, aztán valaki majd csak berúgja. 15-ből kétszer berúgjuk, aztán mehet mindenki haza békével. Pláne, hogy a WBA védők szintén nem kis darab emberek, az is szép teljesítmény, ha mellettük vissza tudta volna tenni a labdát, nem hogy kapura is veszélyes legyen, 200 kg színhússal a nyakában.

Ha végül, főleg a második félidőben odakeveredett a kapu közelébe, mindent kapu felé próbált fejelni, akkor is, ha éppen csak elvánszorgott addig a labda. Ha egyáltalán. Inkább tartom ezt valamilyen taktikai meg nem értésnek, vagy Klopp oldaláról hibának, mert korábban nem volt baja a kapu elé érkezéssel. Mert ha valamivel, akkor – ahogy a gólunk is bizonyította – a kapu elé érkező CM / AM egy teljesen valid megoldás lehet az Ikarus törésre. Pláne, hogy így kis területen lendületbe tudjuk hozni mondjuk Lallanát, vagy akár (ha a kőműves brigádban tartjuk) Cout, akkor egy gyors kényszerítővel még jobb helyzetet is ki lehet alakítani. Így csak egy pillanatra csillant fel a megoldás a kérdések kérdésére, jellemző módon az egyik lehetséges tartópillérének teljes kihagyásával.

A másik oldalon pontosan az történt, amire számítani lehetett, Ikarus, majd pontrúgást kiharcolni, aztán talán lesz is valami. Lett is, 2,5 gólt kaptunk kb. 3 rögzített helyzetből. Ezen a ponton baszódtam fel nem kicsit, mert itt elkezdtem kicsit utálni, hogy a Liverpoolnak szurkolok. Mert rohadjanak meg, ha az egész csapatot kicserélnénk 11 Shawcross klónra, akkor is kapnánk kibaszott szögletgólokat, csak azért, mert a mezünk piros, úgy éljek. Nem érdekel hogyan, woodoo babábal, sámlival, kosaras edzéssel, leszarom, de valahol, valaki találja már ki hogy a maci faszába kell védekezni pontrúgás ellen, mert meglepetés: ANGLIÁBAN SZOKTAK ILYET CSINÁLNI. Benevezhetünk a bundás kettőbe, sőt, a maláj megye háromba is, mert a ladyboyok nem nőnek az égig, de ha itt akarunk játszani, ebben a ligában, akkor kibaszott kabaré, hogy 19-ból 6 gólt (31%) rögzített helyzetből kapunk, amiben nincsenek még benne a beadások. Mondom ezt úgy, hogy egyébként (bár nem volt nagy terhelésnek kitéve) az open play védekezésünk rendben volt, Lovren konkétan felvette a Boss öltönyét, valamint sokszor alkalmazott egyszerű megoldásokat, aminek nagyon tudtam örülni. Persze, hogy megsérül, karma is a bitch.

Visszatérve kicsit a történések kronológiai sorrendjéhez a második félidőben ugyan az folytatódott, kicsit nagyobb intenzitással, mint az elsőben. Ők buszoztak, mert vezettek, mi próbálgattunk ívelgetni, néha átlőni, de semmi komoly. Presszing szinte teljesen eltűnt, Cou lecserélésével fullba nyomtuk az erőfocit. Lallanának volt még egy ziccere (Hendersonén kívül az egyetlen, lehet ezt is mellé kéne tenni amikor előkerül a huszonvalahány lövés kapcsán a “nem volt szerencsénk” lemez), de ezen kívül a szarpaszírozzással voltunk elfoglalva, mint általában. És igen, jól olvastad korábban, szerintem elvesztettük a meccset, mert globálisan nézve Origi (no more B) gólja pontosan az a statisztikai hiba, mint Glen fejese volt tavaly a West Ham Stoke ellen.

Mostanra már csak egy kérdés érdekel. Leszarom az FA kupát, a Mikiegérre sajnálom a fekáliát, annyira, de még az EL-t is. Sőt, a top4 elleni meccseket is leszarom. Nem érdekelnek, pontosan kitörölhetjük a Shitty és Dinamo legyőzésével, mint ahogy a SA elleni hatossal is. Egy kérdésre keresek választ, minden másnak erre kell épülnie. Ez pedig az alábbi: Ettől a meccstől kezdve, hosszú távon, a Premier League meccsein hogyan tervezzük feltörni az Ikarust, akár idegenben, akár itthon, akár fúj a szél, akár esik a hó, akár sérült Studge, akár nem. Viszont ezt rendszeresen, tendenciózusan, igen jó százalékkal. Utána már pakolhatjuk rá a többi sallangot, hogy kupa menetelés, meg EL, meg a faszom. Pár éve a Juve is úgy lett bajnok, hogy a top 6-nak letérdelt, de a bottom 10-et darabokra verte.

during the Barclays Premier League match between Liverpool and West Bromwich Albion at Anfield on December 13, 2015 in Liverpool, England.

Erre a kérdésre kerestük ma a megoldást, és bár bevallom nem szeretem az ívelgetős focit, ha ezzel törjük az Ikarust, ám legyen. Bár szorosan hozzátenném, hogy pusztán a beadásokra építő taktikában, azért, khmm, vannak távlatok a fejlődésben, tekintve h 29 beadásból 7 talált Liverpool játékost, amiből 3 vánszorgott el valahogy a kapuig. Én azt is el tudom fogadni, hogy a kőműves brigád hozza a pontokat, ha meg jön egy nagy hal, aki focizni is akar ellenünk, akkor jönnek a brazilok, van megint presszing, aztán fröcsögtetjük a tejszínt. Ellenben az is látszott, hogy így, egy ennyire anyátlan Bentekével, 0 %-os rögzített szituáció elleni védekezéssel nincs válaszunk a kérdésre. Ami baj, mert hiába tapsikolunk a többi hasonszőrű Wenger kupa aspiráns szopórollerezésének, ugyan az fog menni szezon végéig. “Dehát csak 5 pont a negyedik hely!” Leszarom, lesz az több is.