Jingle Bells

Miután kitisztultak az útból a kupameccsek, megindítja a Liverpool az ünnepek környéki Premier League daráját. Az első menetben a West Brom jön az Anfieldre.

wba

Úgy játszunk mindössze két nap pihenéssel bajnokit, hogy mutatott játék alapján akár egy hetet is pihenhettünk volna, lévén az erősen ledumált döntetlen szagú Sion meccsen annak rendje és módja szerint az égvilágon semmi nem történt. A lábak ellenben futottak a semmi alatt is, ráadásul több vörös is ott volt a so called legerősebb kezdőnkből, így pedig egy várhatóan elég fáradt csapat fog kifutni a legújabb Tony Pulis projekt ellen. Márpedig Pulis kadétok ellen mindig szar játszani, a záró sípszóig végig ott vannak az ember seggében és rúgnak, csípnek, harapnak, aztán kezdik ugyanezt elölről.

Van egy olyan teóriám, hogy Klopp a kinevezése körüli, kellemesen csengő “finding identity” idei cél ellenére igenis nyerni akar egy gyors kupát, amiért hajlandó beáldozni bajnokikat. Ezt a megérzést csak tovább erősíti majd, ha a WBA ellen is egy ugyanolyan enervált Pool fut ki, mint ami a Swansea és a Newcastle ellen ment. Noha azt a heavy metal focit szeretnénk látni, amit a City első félidejében, vagy a Soton ellen lehoztak a srácok, de a közelmúlt ismeretében nem tudom, hogy reális elvárás lehet-e. Már csak azért sem, mert az idei West Brom pont az a kellemetlen középcsapat, akik sem kapni, sem rúgni nem nagyon szokott gólokat.

A sérültekkel viszonylag jól állunk. Ibe valószínűleg már játszhat, Sakho az utolsó meccsét hagyhatja ki a visszatérése előtt, Sturridge-ot pedig már csak másfél évig kell nélkülöznünk. A többi, mostanság piros mezben látott arc bevethető lesz.

Szó mi szó, jó lenne egy tüzijáték, de azt hiszem ez pont az a találkozó, aminél örülnünk kell majd egy sovány győzelemnek, ha az jön ki belőle. A decemberünk elég könnyű sorsolású, egyedül a 2017-es BL győztes Leicester City-nek kéne fejtörést okoznia alatta, így reméljük az újévnek úgy futhatunk majd neki, hogy a bajnokságban is jó eséllyel repülhetünk rá a 4. helyre, kupák ide vagy oda. Első lépésként valahogy le kell tudnunk gyűrni a West Bromwich Albiont.