Bordó csütörtök


És igen, a címben elhelyezett szánalmasan béna szóvicc alapján már mindenki számára világos, hogy ki írja a beharangot a Bordeaux elleni meccsről. Ahol az ellenféltől én egyáltalán nem, Klopptól, illetve a kórház kontingens gyarapodásától annál inkább félek.

Mert oké, hogy tanulóév, de közeledik a boxing day, illetve a februári mókamaraton a faegér kupákkal, ahol szépen seggre lehet ülni. Mert az idei szezon jó eséllyel megint olyan lesz, mint a tavalyi, ahol nem az dönti el a Wenger kupa (illetve kicsit távolabb tekintve a bajnokság) sorsát, hogy melyik csapat mennyire jó, hanem hogy melyik lesz konzekvensen a legkevésbé szar. Mert szinte bárhol, bárkit elkaphat egy WBA, egy Palack, egy Big Sam féle Sünderland, ha tegyük fel, van olyan elvárásunk, hogy Kloppnak legyen +30 milliója igazolni, akkor csak nem lenne rossz az a negyedik hely. Ehhez a maratonhoz viszont nem árt egy jó erőforrás menedzsment, meg adott esetben egészséges játékosok. Tavaly is úgy érezhettük, hogy van egy ritka csillagállás, amikor hogdsoni teljesítménnyel is be lehet érni a tutiba, idén a Dinamo szopórollerezése miatt megint lehet egy ilyen. És szart sem fognak érni az olajosok elleni idegenbeli, csodaszámba menő győzelmek, ha dákóslukkoló üzemmódra váltunk Palackok ellen, vagy ha most fásultak leszünk a Swansea ellen, mert tolta a presszinget a 2/3-ad kezdőcsapat, mint vak a csengőt.

Szóval adott a helyzet, ha nyerünk, akkor biztosan megvan a csoport második hely, sőt, Sionban az utolsó fordulóban rámehetünk a csoportelsőségre is. És valahol itt értem az érdeklődési köröm határához a répaligával kapcsolatban, mert addig már iszonyatosan nem érdekel, hogy egymás elleni eredmény a fontosabb-e, ha döntetlent játszunk, vagy a gólkülönbség, esetleg palacsintaevő versennyel dőlne el a továbbjutás.  Ez a meccs egy kiváló alkalom arra, hogy a Shitty elleni eufória után pihentessük a kulcsembereket és megint megmozgassuk a fiatalokat (és a bójákat), mert ez a Bordeaux hazai pályán se volt egy atomvillanás, a fakóval is bőven le lehetne hozni egy ilyen meccset. Vagy ha nem, igazából az se nagyon okozna törést a kis szívemben.

Meglátjuk, hogy Klopp Mackó is így gondolkodik-e, benne van, hogy a belföldi kupák helyett a répaliga lesz a bajnokság után a második prioritás, értelme valóban több lenne, mint a két faegeres szutyoknak. Ellenben engem továbbra is a Swansea elleni meccs foglalkoztat szinte kizárólag, vasárnap találkozunk.