Mikor lesz az áttörés?

In medias bass kezdek is bele az érdekesebb témákba és a konkrét meccset félre is tenném egy pár bekezdés erejéig, mivel sok újat nem hozott, csak egy pár csontváz integet még BR hagyatékaként. Akár nyerhettünk is volna, kevesen múlt, bosszankodni sok okunk nincs, maximum annyi, hogy amíg a többi top4 aspiráns döcögve halad a rajtnál addig mi továbbra is csak a saját portánkig tekinthetünk.

Támadó játékunk szokás szerint nem egy csúcsra járatott gyilkológép hatékonyságával robog a előre és ennek több oka is van. Klopp nyilatkozatához híven a védelemnél kezdi a csapat rendbe tételét, ami azzal is magyarázható, hogy több az egészséges kezdőjátékos ott, mint a sérült, nem úgy elöl. Soton egy jól felkészült fegyelmezett csapat képét mutatta és ennek megfelelően az impotens labdatartásunk, valamint a támadóharmadbeli pontatlanságunk jellemezte az első félidőt. Mivel a csütörtöki EL meccset is majdnem ugyanaz a kezdő játszotta, ezért fáradt lábakkal egy gyors kontrákra képes csapat ellen valószínűleg nem kellett azzal tetézni, hogy további hátrányba sodorjuk magunkat a fárasztó alaptaktikánkkal. Így a magas fordulatú presszing helyett inkább a lassabb megfontoltabb középpályás építkezést folyt. Ezzel a csapat egy késő BR-érai arcát mutatta, ami bizony nem csalt mosolyt a tv előtt teljes klopptimizmussal ásítozó arcokra.

Boncolva kicsit a támadójátékunkat, a sok sérült miatt Origi lett az első és egyetlen számú opció előre, ezzel egy fiatal csikó kapta meg a lehetőséget megint, hogy bizonyítson. Talán ezen a meccsen volt legkevésbé impresszív, és egyelőre inkább a fizikai képességei semmint góllövő erényei mutatkoznak meg. Ez önmagában nem is gond, EL-Liga-FA 3-asban fejlődjön is, legyen a 10 milliós beruházásból játékos. Az összhang a támadó trióban nem igazán mutatkozott, és az elképzelések hiányában a fellépő CM-ek sem tudtak sok extrát belevinni. Volt egy jó periódusunk az első félidő vége felé, amikor Milner valahogyan a baloldalra illetve majdnem 10-es pozícióba keveredett, de ez is állóvízbe hajított kavicsként alig kavart hullámokat. Coutinho formája kétségbeejtő, lehet neki nem jön be a sok futás, vagy csak az idei nem túl acélosan elmúlatott vénasszonyok nyara viselte meg, vagy csak simán készül téli álmára, ami után aztán tavaszra a nap sugaraival kirügyeznek kreatív virágai és beköltözik a joga bonito fényesre suvickolt szelleme a szívébe, de inkább a lábába és nem gyalog, hanem futva.

Tovább súlyosbítja a helyzetet az a masszív sérülés hullám, ami a támadósort érintette és úgy néz ki kifelé tartunk belőle. Studge egy óriási kérdőjel, de ezen már csak a fél szemöldököm rángott meg a bevillanó vietnámi napalmlementés képekkel, ezzel a STINGS elnapolta a világuralomra törést jövőre. Benteke és Firimino a héten edzettek először okosan csak keveset játszatva térnek vissza. Az öt opcióból négy kilőve, ez nagyon nem optimális egy támadójáték csiszolásához, illetve a támadó középpályásaink is a kloppi foci és az EL energia emésztését nyögik. Bár a szezonban az elvárások nincsenek az egekben, azonban egy adag frusztrációt okoz a többi top4 aspiráns bukdácsolásának elszalasztása. Vajon mikor leszünk elég fittek az alapjátékunkhoz, és hogyan lesznek a heti két meccses terhelések lekezelve. Jelenállás szerint sehogy, aki egészséges játszik, még ha mostanra a fáradtság jelei is felütik Can, Milner, Cou, Lallana fejét.

Az átütő erő a második félidőben is hiányzott a támadásokból, viszont Benteke azért jóval több veszélyt jelentett és több figyelmét kötötte le a védőknek, mint Origi. Azonban a tervezett alapfocinkhoz elengedhetetlen sebesség hiányzott minden csapategységből. Alapvetően nem gond, ha egy játékos nem szélvész gyors, ha valamilyen képessége kiemelkedő és ezzel tudja kompenzálni. Lucas a legjobb példa a jelenlegi csapatból, szereléseivel, helyezkedésével és a játék olvasásával a liga egyik legjobb védekező középpályása, de nem a sebesség a legfőbb erénye. Azonban a kezdőnkben túl sok az olyan játékos, akik nem nyújtanak klasszist egy specifikus területen, cserébe nem is elég gyorsak a játékhoz. Ezt a problémát pedig csak rontani fogja a már hiányolt rotáció. Milner sem a leggyorsabb játékos, ahogy Cou, Lallana, és a már említett Lucas sem. Ha a lábakat nem is lehet gyorsabbá tenni, azonban a gondolkodást muszáj lesz felpörgetni, amihez át kell törni a mentális gátat, kérdés mikor érünk el ide.

Szélsők hiányában adja magát a 4-3-2-1-es felállás, azonban így a széljáték kizárólag a felfutó full-back párosra és az őket kisegítő CM-ekre marad. Mivel a két CM nem rendelkezik a kellő sebességgel és láthatóan fáradtak is voltak – főleg Can – ezért a szélső játékunk Clynera és Morenóra korlátozódott. A második félidő elején volt egy nagy Moreno show rossz beadás-keresztbelövés-óriási mentés kombóval, neki sebessége okán nagyon fekszik ez a szerep, bármelyik kapunál van momentuma. Ellenben Clyne elé egy nagyon jó lenne egy 4-2-3-1-beli szélső, akit támogatni, kisegíteni tudna és így nagyobb nyomás alá kerülne a védelem a jobb szélen.

A támadó játékunk tehát több peremfeltétel által szűkített lehetőségek között vegetál, azonban ez nem mondható el a védelemről. Klopp ígéretéhez híven ezzel kezdte a csapat rendbetételét, ami meg is látszik az engedett lövések számán, valamint a hátsó alakzat passzpontosságán. Sakho, Lucas és Moreno teljesítménye megsüvegelendő, ők adják a csapatba a labdakihozatalhoz és tartáshoz adódó pluszt. BR alatt nagyon nem ízlett a csapatnak ha szembejött a presszing. Ez a helyzet megfordulni látszik és igen örvendetes is. Kérdés mennyire tud stabil maradni ez a tendencia adott esetben 2 fős középpályával.

A mentális gödörből még messze nem vagyunk kinn, van akinek már csak a cipője saras (hogy mást ne mondjak), viszont Coutinho címerállata lehetne a gödör alján senyvedésnek. Elöl a frusztráltság és a kapkodás a fent említett okokon kívül a szétesésnek az utózöngéi. Klopp látja a problémát, nyilatkozta is, és az is biztos, hogy benne megvan a lelkesedés és a megfelelő példa arra, hogyan kell nem telefosni a gatyát egy kapott gól után. Hogy ezektől megszabaduljunk az edzésben a támadósor felé fordult figyelem és a győzelmek segíthetnek, reméljük a győzelmek most már jönnek, mert személy szerint kezdem unni, hogy a vörös mezes X-men csapatot látom hónapok óta és sehol egy robbanás és baromira nem vagyunk még elég cool srácok.

Az elkövetkező időben a védelem egyre jobban rááll a kloppi vágányra, és eljön az a pillanat amikor átszakad a gát. De ehhez senki nem tudja mennyi idő kellhet Jürgennek és a csapatnak, hiszen annyi elvarratlan szál és felgöngyölítetlen szőnyeg vár még rá a házibuli előtt, aminek csak első állomása volt a meccs előtti kamu kezdő kiszivárogtatása. Ötletei vannak, bizalom belé van helyezve, az idő kérdése pedig a szoros PL mezőny miatt lehet kritikus. Jó lenne némi Fortuna fing a fejünkre, hogy még a dinamó ébredő ereje előtt megjöjjön az áttörés.