Kloptimizmusról és más egyéb dolgokról

jurgen-klopp-liverpool_1laz0devhz58i1llp091v0bsgiJürgen Kloppot rocksztári, szupersztári fogadtatásban részesítette a liverpooli szurkolótábor, ami érzés szerint régóta ki volt már éhezve egy ilyen jó hírre. Pedig a Make Us Dream és a megnyert ezüst nem volt, ám olyan régen, csak hát ma már ilyen felgyorsult világban élünk. Visszatérve a szupersztári fogadtatásra, jellemző, hogy néztünk valami pontocskát (a megváltót szállító repülőt jelölte) a monitoron és aggódtunk mikor az visszafordult. Nehezen hittük el, hogy tényleg sikerülhetett megszerezni. Hatalmas lelkesedéssel fogadtuk első szavait, megszereztük az első közös képeket vele mikor kilépett a városba. Ezzel gyakorlatilag azt akarom mondani, hogy azt mindenki tudja, hogy miért jó, hogy itt van Klopp. Ezért én most bemutató jelleggel a túlzott Kloptimizmus letörését célzom meg, azt hogy kerüljünk vissza a földre, annak ellenére is, hogy új mesterünk szerint el kellene kezdenünk hinni.

Ugyan új mesterünk azt mondja, hogy nem érdekli mennyi pénz van a ligában és az sem, hogy kinek mennyi van, de azt gondolom, hogy egy Klopp nem csinál nyarat. Abban is biztos vagyok, hogy hiába új edzőnk futball-romantikus, a futballban a romantika időszaka lejárt. Abban a bajnokságban ahol a liga éves bevétele a még mindig csak előzetes becslések alapján évi 1,8 milliárd fontról a következő szezontól évi 2,7 milliárd, azaz majdnem 3 milliárd font lesz, ott bizony nincs helye romantikának. Akár tetszik, akár nem ,a foci egyre kevésbé sport és egyre inkább üzlet. Az üzleti oldala a dolgoknak meg a Kloppos baseball sapkák eladásától nem fog változni egy centit sem. Továbbra is az van, hogy a 4 helyért menő versenyben (mint tudjuk veszélyes hogy lassan csak 3 legyen az a 4 hely) a mi csapatunk az 5. legerősebb gazdaságilag. A mienk az 5. legnagyobb bevétel, a mienk az 5. legnagyobb kiadás, a mienk az 5. legtöbb kifizetett bér, a mienk az 5. legértékesebb keret (akár a TM szerinti egyszerű, akár a Tomkins-féle bonyolultabb módszerrel -> akár kezdő tizenegyre, akár keretre nézem). Azaz nem egy, nem kettő, hanem az összes fontos gazdasági mutató alapján egyöntetűen az 5. helyen állunk. Ebből persze nem következik 100%-ban, hogy a bajnokságban az 5. helyen is kell végeznünk, de azért a realitásainkat elég erősen bekorlátozza a gazdasági helyzet. Azaz röviden, a gazdasági racionalitás Klopp ellen van.

Kloppesamoneyballjav

4 alkalommal felül 2 alkalommal alul teljesítette a gazdasági elvárást és 4 alkalommal hozta a kötelezőt. Ha ez nálunk is meglesz már jók vagyunk.

Egyértelmű, hogy most is (FSG, TC), és mindig is (Boot Room korszak) a vegyünk fiatalokat volt a mi utunk. Ez egyébként nagyon jól Kloppol hiszen a csúcs Dortmundok elképesztően fiatalok voltak (a BL döntős kezdőjének valami 22-23 év volt az átlaga). A mai Liverpool elképesztően fiatal, a Tottenhammel versengünk a PL legfiatalabb csapata és kerete versenyben, átlagéletkorunk alulról veri a 25 évet. Mármint az egész kereté. A gond itt az egyetlen utunkkal – ami új edzőnknek is nagyon fekszik,- hogy a PL 25 éves története során az ennyire fiatal csapatok a top4-be nem szoktak tudni beférni, nemhogy ennél magasabb vágyaik legyenek. A fiatalság kérdésben precedenst kell teremtenie Kloppnak, ami úgy gondolom nem egyszerű dolog. Azaz a fiatalságunk Klopp ellen van.

Nagy kérdés mennyire Kloppintja a Dortmunját? A választ most még nem lehet tudni, így a továbbiakban azzal a feltételezéssel élek, hogy nagy mértékben, annak mintájára akar csapatot építeni.

5750

Lesz itt sok hosszú labda és lehet majd sírni, hogy nem passzolunk elég pontosan.

Mielőtt belemennék a részletekbe a Kloppi foci kapcsán, gyorsan nézzük meg az angol és a német foci sajátosságai közötti különbségeket, hiszen baromi sok gondolatmenet fog ide kifutni. Baromi röviden megfogalmazva, Angliában több a meccs, mint a németeknél, de persze nem ennyire egyszerű a dolog. Ugye úgy kezdődik az egész, hogy Angliában néggyel több bajnoki meccs van. Nagy jelentősége van annak is, hogy az angoloknál nincsen téli szünet, amikor lehet pihenni, sérültek felépülhetnek és lehet ugyan kisebb mértékű, de alapozást, avagy edzőtábort tartani. A fontosabb talán az, hogy nincs pihenő. Ezen felül ugye Angliában nem egy, hanem kettő hazai kupasorozat van, amit megfejel az, hogy a szurkolók és a média jelentős, és baromira archaikus része bugyuta tradíciókra hivatkozva sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít a hazai kupáknak, mint amilyen értékük van a mai modern világban. A több meccs és a zéró pihenő nagyobb fizikai igénybevételt jelent, ergo az angol foci sajátosságai Klopp ellen vannak.

futasA Kloppi-foci legfőbb jellemzője a sok futás, több futás és a még több futás. Azt gondolom nem véletlen, hogy a csúcs Dortmund (2010-13: 2 bajnoki cím és BL döntő) eszméletlen fiatal csapat volt, hiszen a fiatalok jobban bírják a fizikai igénybevételt és azt sem gondolom véletlennek, hogy romlottak az eredmények, ahogy az extrém fiatal csapat már nem volt extrém fiatal és így már nem tudott extrém sokat futni (a kevesebbet futós időszakban 10%-al futott többet a Dortmund, mint a fiaink). Mit lehet ebből leszűrni ránk nézve? Nos a mai Liverpool fiatal csapat, de közelében sincs annak az extrém fiatalságnak, ami a csúcs Dortmundot jellemezte. Ráadásul Angliában vagyunk, nehezebb fizikai körülmények között, így nem tudom, hogy egyáltalán megvalósítható-e az a fajta extrém sokat futó stílus, ami szükséges a kiemelkedően eredményes Kloppi focihoz.

P150802038-Swindon_Liverpool

Mi lesz veled?

Minden edzőnek megvannak a kulcs szavai, Kloppnak kettő van, a gegenpressing és transition play. Most első körban csak baromira röviden ismerkedjünk az előbbivel. A gegenpressing angolul: counter pressing. A szegényes magyar szaknyelven pedig úgy lehetne körbeírni, hogy kontrát megelőzendő letámadás. Ez a sokat emlegetett labda vesztés utáni 5 másodperc (legalább is Pep így emlegeti), amikor a labdát frissen megszerzett csapat a legsebezhetőbb. Ez arról szól, hogy ebben a szűk időintervallumban kell megpróbálni visszaszerezni a labdát. Ha sikerül, akkor öröm és boldogság van, hiszen akkor könnyű nagy helyzeteket kialakítani a rendezetlen ellenfelek ellen, ha nem, akkor vissza kell rendeződni védekezni, és ha úgy adódik akkor lehet hagyományosabb pressingeket bevetni. Nos azt akarom még mondani, hogy alapvetően kettős célt szolgál ez:

  • az ellenfél kontrázásának megakadályozása
  • labdaszerzés

Tehát az is sikeres, ha nem tudnak minket megkontrázni. A lényeg most az, hogy ez fizikálisan megterhelő foci. No meg az, hogy nagy kockázat nagy jutalom elvű foci, hiszen ha az ellenfeleknek sikerül átjátszania a gegenpressinget (aminek alap elme, hogy a csapatrészeknek közel kell lennie egymáshoz, ergó tökig fel kell tolni a védelmet), akkor bizony könnyen tudnak nagy helyzeteket teremtő kontrákat vezetni. Ezzel át is evickélünk a következő témánkhoz.
A másik ugye a transition play, avagy a védekezésből támadásba alakulás vagy támadásból védekezésbe visszarendeződés. A csúcs Dortmund a világ leggyorsabbja volt ezekben az átrendeződésekben. Ezért is szereztek iszonyatosan sok kontra gólt például. Ezt nehéz lesz a jelenlegi Liverpool keretből kihozni.

klopp

Inkább támadó, mint védő foci. Aggasztó, hogy a 2 PPG, ami a tuti Top4-hez kell összesen 3 alkalommal jött össze neki. Pozitív, hogy a SoT alapján 5-ször lett volna Angliában Top4-ben.

A védelem. Nos Klopp azt az alap okosságot mondta, hogy minden csapatépítés és minden sikeres csapat alapja a védelem. Ebbe nehéz belekötni, viszont pályafutása nem azt mutatja, hogy rendszerint kevés gólt kapó csapatokat pakolna össze, igazából csak a két bajnoki címet szerző Dortmundja kapott meccsenként 1-nél kevesebb gólt a 14 szezonos edzői pályafutása alatt. Ebből levonható az a következtetés, hogy a kevés kapott gólhoz közel tökéletesen kell játszani a Kloppi focit, mert ha nem így teszel, akkor bizony jönnek a könnyen kapott gólok. Itt most nem az egyéni védői hibákra kell gondolni, hiszen a BR alatt megszokott opta védelmi hibákból Klopp csapatai 2-3 szezon alatt szednek annyit össze, mint BR csapatai. Viszont, mint azt már az előbb fejtegettem, a gegenpressing tökéletesen alkalmas arra, hogy kevés helyzetet alakítsanak ki az ellenfelek, de ha azt átjátsszák, akkor abból nagy helyzetek és sok gól születik. (Az egyszezonos mértékben 10 engedett lövés alatt tartani dolog statisztikai ritkaság. Üzembiztosan ezt gyakorlatilag csak Klopp, Simeone, Pep és a Barca tudja mindenki másnak néha sikerül.) (A másik az, mint emlékeszünk rá, 10 lövésből lesz egy gól. Védelmi szemmel nézve ha több lövés kell az ellenfeleknek mint 10 akkor hatékony a védekezésed ha kevesebb mint 10, nos akkor nem hatékony a védekezésed. Kloppnak a Dortmundnál 4 alkalommal sikerült nem hatékony védelmet összeraknia, az utolsó 3 szezonjában meg baromira nem volt hatékony védekezés és ennek taktikai okai vannak a már emlegetett extrém fiatalság elvesztése mellett.)

kloopesavedekezes

Visszaeső lasztiszerzés és szerelésszám és ezzel párhuzamosan egyre magasabb labdabirtoklás és egyre kevésbé hatékony védelem.

Az eddigiek ismeretében azt hiszem nem lesz meglepő kijelentés, hogy Kloppnak angliai túrájának sikeressége azon áll vagy bukik, hogy mennyire fog tudni rotálni. Ez azért fontos, hiszen Dortmundnál nem rotált. Azt nem tudom megállapítani, hogy azért nem, mert nem volt meg a kerete, vagy mert ő maga nem egy rotálós fickó. Nagyon remélem, hogy az előbbi, hiszen Angliában nem fogja tudni másképpen Kloppintani a Dortmundját. Persze nem kizárt, de azért elég valószínűtlen, hogy más jellegű csapatot akar építeni nálunk. Itt jegyezném meg azt, hogy Klopp és a Dortmund kapcsolatában abszolút nem véletlen módon nagyon jellemző és nagy mértékű volt a sok sérült játékos (rotáció hiányában és a játék stílusával más nem is lehetne). Az utolsó szezonjában a már nem annyira fiatal játékosainál már annyira hogy fél éven át kieső helyen szégenykeztek. Csak ismételni tudom, hogy remélem megtanulta ezt a tanulságot és sikerül kialakítania egy egészséges rotációt.

A Kloppi Dortmund sikerességének csökkenésében és az utolsó szezonos vesszőfutásában nagyon fontos elem az, hogy kiismerték az ellenfelei. Rájöttek arra, hogy oda kell adni csapatainak a lasztit, hiszen ilyenkor nem tud gegenpressingelni és ilyenkor a támadásban is kevésbé hatékony. A Kloppi foci ellensége a csapatainak magas labdabirtoklása azaz szöges ellentéte a BR-i focinak (ezért is tartottam őt mindig is túl éles váltásnak. Mondjuk az is igaz, hogy a végére már BR-el nem volt stílusunk. Továbbá az is igaz, hogy az ezüstös szezon tavasza abszolút nem áll messze a Kloppi focitól.). A lényeg, amit ebből le kell vonni, hogy az öli meg a Kloppi focit, hogyha az ellenfelek betolják az Ikaruszt ellene. Nagyon nagy kár, hogy Anglia tele van ilyen focit toló csapattal. Big Sam, Pulis és társaik a legboldogabban fognak Ikaruszozni Klopp ellen.

Röviden brace yourself BR és Klopp között hasonlóság, hogy csapataik nem tudnak igazán hatékonyan támadni Ikaruszok ellen és hajlamosak könnyű gólokat engedni az ellenfeleknek.

Az oké, hogy Klopp ahhoz szokott, hogy más rak össze neki kereteket, hiszen világ életében DoF-al dolgozott, de azt azért látni kell, hogy ez nem az ő kerete. Abszolút nem a sebesség, a még több sebesség, a sok és a még több futás, a sok ütközés, azaz az atletikus és fizikális foci volt a hívószó mikor ezt a keretet összerakták. Ezt a keret csak mértékkel alkalmas Kloppnak. Ezen felül, úgy gondolom problematikus az, hogy egyénileg jobban passzol a keret Klopphoz, mint összességében. Erre a legjobb példa, hogy egyenként mind Lallana, mind Firmino, mind Cou tök jó arra, hogy a Klopp féle 4-2-3-1-ben a támadó trióban játszanak, viszont ők hárman nem tudnak egyszerre a pályán lenni. A keret legfőbb hiányosságai:

  • csak Moreno és Clyne olyan fb, aki alkalmas a Kloppi focira, más nem (Gomez, Flanno stb)
  • nehéz lesz összehozni egy majdnem minden meccsre jó dp-ot. -> mondjuk okos rotációval ez a probléma megoldható
  • gond az, hogy Skrtel nem alkalmas a tökig feltolt védekezésre. Lovren Lovren. Touré Yolo, így nem vagyunk meg CB-ben.
  • Túl sok csatár van egy helyre.
  • Benteke nagyon nagy kérdés, hogy mennyire alkalmas a gegenpressinges játékra. Szerintem semennyire.

Ja még egy jellemző Kloppra. BR-el ellentétben nem nagyon szokott játszani a felállásokkal. Nála az alap a 4-2-3-1, amit szökőévente változtat meg mondjuk dájmondra vagy 4-3-3-ra. Nos azt ugye tudjuk, hogy a 4-2-3-1 nem nagyon ment BR alatt, mi meg csak reméljük, hogy nem azért mert a keret nem alkalmas erre a formációra.

A felsorolt nehézségek problémák üzenete az, hogy bizony idő kell neki. Mire az övé lesz a csapat/keret, mire lesz egy alapozás, amit ő vezényel, mire kialakul a stílus stb. Azaz senki se várjon hiába instant sikereket. No és ugyanúgy benne van a pakliban az is, hogy világra szóló sikeret ér el nálunk 7 év alatt Klopp (eddig mind a Maiznál mind a Dortmundnál 7 évig volt, így nem éppen egy rövidtávra tervező faszi. Lassan kezd eddig mindkét helyén a 3. éve hozta meg a nagy sikert-> feljutás, illetve bajnoki cím.), mint hogy módszerei nem Anglia-kompatibilisek. Nagyon remélem, hogy nagy sikereket fog elhozni, de azért azt látni kell, hogy ő is ember. Ő a normal guy, nem a megváltó, akitől egy csapásra megváltozik és jobb lesz minden.

getAzt gondolom az lehet a reális elvárás, hogy idén az 5. helyen végezzünk, de legalább is a Tottenham előtt és, hogy ha nem is minden szezonban de minden második szezonban kitúrjunk valakit a top4-ből. A lényeg az, hogy kaptunk egy hosszútávra tervező építkező edzőt, akit hagyni kell hosszútávon dolgozni, amíg el nem jut a 6-7. évbe mikor is rendszerint szinuszgörbéje megzuhan.