Welcome Gomez

7006__3287__gomez1000c_517X310Még mindig nincs július elseje, azaz teljes piacnyitás, de már a negyedik új fiúnkat üdvözölhetjük Joe Gomez személyében. Azonban a mai posztban ő csak marginális szerepet fog játszani.

Joe_Gomez_3341441bA mostani a negyedik igazolásunk és negyedik alkalommal vegyesek az érzéseim az új igazolással szemben. Először is, eddig négyből négy igazolás érkezik a szigetről, ami mint tudjuk, a népszerű elmélettel szemben nem jelent semmivel sem jobb beválási arányt, ellenben cserébe általában sokkal drágábbak. Igaz, esetünkben nem erről van szó, hiszen Gomez az első, akiért átigazolási díjat kell fizetni, és esetében is a 3-4 milliós tartományról beszélhetünk.

imagesAz biztos, hogy nagyon belém égett a legutóbbi – Comolli és Kenny vezetésével a 2011-12-es szezonból – britesítési hullámunk katasztrófája, így nem tudok ugrálni az örömtől, hogy eddig 4-ből 3 angol játékos. Mondjuk, az is igaz, hogy a legutóbbi brit hullámunk nagyjából egybe esett a HG-szabály (HG: homegrown, vagyis hazai) jelenlegi formában való bevezetésével.

Ismétlés gyanánt a lényeg, hogy egy klubnak akkor lehet maximális, 25 fős felnőtt kerete, ha ebből legalább 8 játékos HG. HG-nak meg az számít, aki 16-21 éves kora között legalább 3 szezont lehúz angol vagy walesi csapatnál, így pl. Borini, aki Chelsea nevelés HG. Ide vág még, hogy felnőttnek az számít a most induló szezonban, aki 1993 január elsején vagy korábban született, azaz aki idén betölti a 22-t. Nálunk Flano, Wisdom, Illori, Luis Alberto, Texeira számít idén először felnőttnek, de pl. Can, Markovics, Sterling, Manq és a még fiatalabbak még nem számítanak felnőttnek a szabály értelmében.

Azért foglalkozom a HG-szabállyal, mivel másra nem tudok gondolni, látva az idei nyarunkat, mint hogy komolyan kell venni az FA következő szezontól tervezett HG-szigorítását. A minimum következtetés az, hogy mi komolyan vesszük. Itt egy link, hogy mit terveznek.

article-2520065-19E9706600000578-700_634x413Az igazat megvallva az FA vaskalapos, idióta vezetéséről el tudom képzelni, hogy az angol válogatott rossz szereplésének megoldását nem egy normális edző kinevezésében, vagy az utánpótlásedzők képzésében vagy az utánpótlásra költött pénzek növelésében, azaz valami értelmesben látja. Hanem vaskalapos módon kötelező “állami” szabályozás keretében az angol játékosok számának növelésében, akik ettől ugyan jobbak nem lesznek, viszont kötelező lesz beszerezni egy-kettőt, hogy még jobban elszálljon az ANGOL játékosok ára.

Nézzük meg mit is tartalmaz az FA tervezete.

  • Az első szigorítás, hogy az eddigi 8-ről 12-re nőne a HG játékosok száma, ha 25 fős keretet akarsz, amit persze meg lehet fordítani, úgy hogy a jelenlegi 17 helyett 13 lenne a nem HG felnőtt helyek száma.
  • A második szigorítás, hogy a 12 HG-ból 2 club trained-nek kell lennie, azaz kettőnek a saját utánpótlásból kell jönnie.
  • A harmadik és talán legdurvább szigorítás, hogy a HG státusz nem az eddigi 16-21 éves korban lehet megszerezni, hanem a 15-18 éves korban. Ezzel gyakorlatilag kizárnának mindenkit, aki nem angol vagy walesi, hiszen azt hiszem a Barca átigazolási eltiltása kapcsán azt mindenki megtanulta, hogy 17 év alatt szinte lehetetlen játékosokat igazolni külföldről.

banner_stupidTipikus FA: az angol válogatott ettől nem fog az egyébként is vicc katari VB-n nyerni, de cserébe rontja a fejőstehén PL versenyképességét.

Saját példánkon nézzük meg, hogy mit is jelentene az új szabályozás, ha bevezetnék. Itt nem világos a szabályozás leírása, de feltételezem, hogy a club trained státuszt is a HG státusz megszerzésére alkalmas 15-18 éves idő intervallumban kell megszerezni, amivel a 16 éves korban vásárolt Ibe tuti nem számítana, de még a 15 évesen és 2 hónaposan szerzett Sterling sem tuti, hogy club trained-nek számítana.

A HG státusz megszerzés szigorítása hatna ránk erősebben, hiszen bevezetésével Borini egyből elvesztené státuszát, míg Yesil, Chirivella, Canos, Madger, Pelosi, Polgár és a többi 17 évesen beszerzett külföldi játékosok sosem szerezhetnék meg a HG státuszt, hanem ők is mind külföldinek számítanának, hiába vannak nálunk piszok fiatal koruktól.

Maradva a keretünknél, a jelenlegi nagyon nem végleges helyzetben a jelenlegi HG-szabálynak gyönyörűen megfelelünk, hiszen jelenleg 25 felnőttünk van. Ebből 15 “külföldi” és 10 HG. A 15 “külföldi” között meg még ott van a szeptemberben már nem valószínű Coates, Prof, Balo, Luis Alberto, Texeira és Skrtel is. Igaz a 10 HG között Borini és Lambert is.

A tervezetnek nyilván nem felelünk meg, de nem érzem azt sem nagyon feszítőnek, hiszen a várható távozók mellett a max. 13 külföldi hely esetünkben nem járna tömeges kényszereladással, még Can, Markovics, Manq felnőtté válásával sem. Klub traineddel nem állunk kifejezetten jól, hiszen csak Flanóra (és Wisdomra, de vele se tudni, mi lesz, noha lehet, hogy éppen emiatt hosszabbítottunk vele – macca8) tudom azt mondani, hogy tuti megfelel. Ellenben a 12 HG produkálása nekünk nem tűnik vészesnek, hiszen eddig is volt egy csomó, de idén is szereztünk már párat és jönnek szép sorban az akadémiáról az Ibe, Ojo, Sinclair, Rossiter, Wilson jellegű fiatalok, akiknek lehet majd esélyük. Azaz nálunk ez a HG tervezett szigorítás abszolút nem olyan problematikus dolog, mint mondjuk a Citynél, vagy a Chelsea esetében, így kevésbé érzem ezt prioritásnak az idei nyárra, mint eddig kezeljük.

home-grown-players-premier-league_3281316A HG margójára még annyit, hogy ha úgy gondoljuk, hogy tényleg bevezetik, akkor Sterlinget meg kell tartani. Legrosszabb esetben meg iszonyatosan nagyon sok pénzt kell érte kérni főleg, ha tényleg a HG problémás City (most nyáron elküldtek kb. mindenkit, aki HG lenne náluk pl. Boyata, Lampard, Milner, Richards) akarja megvenni és itt nagyjából suárezi árra gondolok, ami persze nagyon durván magas érte, de ha tényleg úgy gondoljuk, hogy bevezetik, akkor ennyi az ár és pont.

JoeGomez

Jaj, cirka 1500 perc és 68% passzpontosság védőként.

Joe Gomezzel is foglalkozzunk egy kicsit, ha már ő az apropó. Nos, olcsón jött, bevethető CB-ként és jobboldali fullback-ként is. Az angol ifiválogatottak alaptagja két u16-os, 19 u17-es és négy u19-es fellépése van. Az biztos, hogy hozzánk az akadémiát érkezett erősíteni, aztán majd meglátjuk, hogy valaha odafér-e a felnőtt csapathoz. Mindenesetre az angol játékosok árából kiindulva és az esetleges HG szabály szigorítás tükrében anyagi értelemben nem nagyon tudunk vele mellélőni, hiszen tuti lesz olyan csapat, aki többet fizet majd érte 3-4 év múlva, mint amit mi most.

JoeGomez2A stílusa legalább biztató.