Kezeljük helyén

Danny Ings az idei nyár második LFC igazolása. Vételárat még nem tudunk, valahol 3 és 7 millió között lesz, előbbi természetesen a Liverpool, utóbbi a Burnley elképzelése. Azt pedig, hogy mi mit képzeljünk a srácról és mit várjunk el tőle, jobb az elején annyira leütni, amennyire le tudjuk.

Danny-Ings-551792

Ez a dude a Championshipbe simán visszaliftező Burnley legeredményesebb gólszerzője volt tavaly, a csapat 28 találatából 11-et jegyezve, illetve 4 gólpasszt is adott. 22 éves, 178 centi magas, viszonylag gyors, 43%-os shot accuracy-vel. Jó pont, hogy a góljai közel egyenlő arányban oszlottak meg bal és jobb oldalról, valamint fejjel. Ezek a számok egy potenciálisan harmadik csatárnak vásárolt támadóhoz szerény véleményem szerint teljesen korrektek, az Ingsszel kapcsolatos problémák inkább a szerződtetési körülményeinek a félreértelmezéséből fakadnak.

2015 nyarán Liverpoolba szerződni támadóként ugyanis eléggé hálátlan döntés a játékosok oldaláról. Nagy klubba megy az ember nagy körülölelő médiazajjal, egy „hol vár állott, most kőhalom” csatársorba, a környéken pedig az összes nem csatár tőle várja a megváltást. Márpedig Danny Ings nem fog húsz gólt rúgni egy évben, de még tízet sem valószínűleg (összehasonlításképpen Sterling szerzett 11-et az egész előző idény alatt, minden sorozatot beleértve), arra a 6-8 gólos sávra viszont, amire az eredeti játékidő/gólhányados elképzelés szerint Lambertet vehették, simán jó lehet. És ha erre jó lesz, a várható ára és fizuja fényében jó igazolásként tudunk rátekinteni, még akkor is, ha természetesen benne is benne van, hogy Aspas 2.0 lesz belőle. Ezt az érzetet hivatott mérsékeltetni bennünk az a tény, hogy Ings láthatóan tud gólokat rúgni Angliában, első- és másodosztályban egyaránt.

Mindenki evidenciaként kezeli a Liverpool csatársorának nagymértékű felforgatását, a jelenleg ott lévők közül csak Sturridge nevével találkozhatunk majd biztosan az ősztől. Ings és Origi érkezése az edzőtábor elejére kvázi egyenértékű azzal, hogy Borini és Lambert menni fognak, csak valami nagyon félrement ügynök molyolás marasztalhatja őket Liverpoolban. Bár szegény Fabio akkor lehet inkább abbahagyja a focit, mintsem még egy évet eltöltsön a klubnál. Sem Ings-ből, sem Origiból nem lesz ugyanakkor go-to-guy, erre a posztra egy ideje azt rebesgetik, hogy Bentekét nézték ki Rodgersék, ami egy másik sztori lesz/lenne, előtte inkább kerekítsük le ezt a mostanit.

Danny Ings nem a válasz lesz, hanem egy darab a puzzle-ben, és ha akként kezeljük, kifejezetten jól érezhetjük majd magunkat vele kapcsolatban addig, amíg nálunk játszik.

A negatív oldalon szeretném jegyezni, hogy kifejezetten faszkalap feje van, bár ezt a csuklóig levarrt karjai valamelyest jobbá teszik, miután a fekete-mintás kezű játékosokkal jó emlékeink vannak mostanában, ld. Agger, Skrtel vagy Meireles.

Na de, fókuszáljunk a negatív dolgok helyett a pozitívumokra, mintha lennének jó néhányan itt. Üdv a fedélzeten, Danny!