2014/15 a taktika és a számok tükrében

hullamvasutHa tavaly azt írtam, hogy hullámvasút volt a szezon, idén sem írhatok mást. Lenn kezdtünk, majd felemelkedtünk, hogy a végén ismét a földön találjuk magunkat. Összességében egy csalódást keltő szezonon vagyunk túl, amikor a csapat sem a mi, sem saját várakozásait, céljait nem érte el. Ezt kezdem most megvizsgálni, kevesebb szöveggel, ámde sok ábra és stat segítségével, helyenként kitérve BR teljes itt töltött 3 évére.

A mai poszt tehát több részből álló stat attack.

2014-15taktikaElső körben az idei taktikai repertoárunkat fogjom megnézni. (A tavalyi itt található.) Idén kevesebb taktikai formációt használt BR, mint tavaly. Mondjuk, persze az alkalmazott hatféle taktikai felállás még így is soknak számít. A másik az, hogy idén a 3-4-3-on kívül semmi sem működött. Nem működött a dájmond, a 4-2-2-2, a 4-1-2-3, a 4-2-3-1, egyik sem. Nem akarok részletesen belemenni, de a lényeg, hogy egyik sem működött idén, csak a 3-4-3. Nem meglepő módon ezt is használtuk a legtöbbször. Viszont BR-től teljesen szokatlan módon hónapokon keresztül nem variálta, csak ezt használtuk. A szezonnak csak ez a december-márciusi időszaka volt az értelmezhető. Mondjuk a 3-4-3-al elért 1,96 PPG sem éri el a PL-ben megszokott top4 küszöb értéket (ez ugye 2 PPG), de idén még így is messze ez volt a legjobb taktikánk (olyannyira, hogy ha ezt a pontátlagot 38 meccsre vetítjük 74 pontot „értünk volna el” – ami a 4. helyhez elég is lett volna… – macca8). Ennek alkalmazásával kaptuk messze a legkevesebb gólt, ami az idei góliszonyos szezonunkban nagyon fontos volt.
szezonvegeÉrdemes megnézni a szezon utolsó kilenc meccsét, mikor is váltottunk a 3-4-3-ról. Az eredmény mindenki számára ismert, de azért leírom: 3gy 2d 4v. Tehát a legfontosabb tanulság az, hogy az idei szezonban tapasztalható Köd, jók vagyunk, vége a világnak hármas tagolódás az alkalmazott taktikákkal nagyon jól magyarázható. BR taktikai szempontból azért kritizálható, mert későn találta meg az idei csodaszert és nem tartott ki mellette a szezon végéig.

2014-15vstophalfNekem meggyőződésem, hogy a top4 verseny, de úgy általában a bajnoki helyek is, a tabella második felében végző csapatok elleni meccseken dőlnek el. Ezt a tételt az idei szezon nagyon jól alátámasztja, hiszen a tabella első fele ellen a Liverpool a top4-ben végzett. Rávertünk 3 pontot a bőven előttünk végző Arsenalra és 7 pontot a szintén előttünk végző Tottenhamre.

2014-15vsbottomhalf2014-15vsbottomthirdViszont a tabella hátsó fele és utolsó harmada ellen nem sikerült hozni 2 PPG-t és mindkét tabellán a 8 helyen végeztünk, így igazából nincs meglepetés abban, hogy összességében a 6. helyre voltunk csak jók. Érdemes megnézni az Arsenalt ezeken a táblákon. Na pontosan így lehet a top4-ben végezni, ahogyan ők tették.

Fontos tény a tavalyi jó és az idei pocsék szezonunk kapcsán, hogy tavaly soha nem látott kevés számú, összesen 43 meccsünk volt, míg idén, ha nem is döntöttünk csúcsot, de azért nagyon sok, összesen 58 meccsünk. Egyik szezonról a másikra 15 meccsel ugrott meg a terhelés, amihez nem elég nagy és értékes a keret, hogy ne legyen hátulütője.

Ugyan az idei szezon hármas tagolású, gyakorlatilag a 3-4-3 előtti időszak, a 3-4-3, és a 3-4-3 utáni időszak, viszont nekem BR három évére féléves bontású adataim vannak, így féléves bontásban fogom nézni az adatokat. Nem meglepő módon az őszi félév (a bajnoki szezon őszi, tavaszi bontása az alap) volt a rosszabb és a tavaszi félév sokkal jobb néhány szempontot leszámítva.

BR_felevek_vedekezesA védekezés tekintetében az idei év szélsőséges. BR érában az idei őszön kaptuk meccsenként a legtöbb, míg tavasszal a legkevesebb gólt. Nem meglepő módon ősszel nagyon sok lövést és kaput eltaláló lövést engedtünk az ellenfeleinknek. Védekezési stílus szempontjából sok felszabadítással és sok szereléssel, labdaszerzéssel (interception) dolgoztunk az ősz folyamán. Ezzel szemben a 3-4-3 alapú tavasz hozta a legkevesebb lövést az ellenfelek számára, de kaput eltaláló lövésből is keveset engedtünk nekik. Viszont számomra meglepő módon BR alatt ekkor szereltünk a legkevesebbszer és ekkor szereztünk legritkábban labdát (interception). Jó eséllyel ez is a 3-4-3 stabilitásának volt köszönhető. Nekem fontos magyarázat még, hogy felszabadításból lényegesen kevesebbet csináltunk meccsenként, mint az ősz folyamán. Magyarázni nem fogok, arra lesz külön évértékelő. Halkan annyit megjegyeznék, hogy kiderült, BR is tud működőképes védekezést összerakni. (Az egyensúllyal viszont probléma van: mindez a gólgazdag támadójáték rovására történt, bár valószínűleg ez az általános csatárválság miatt volt, ez az alábbi statokból jól látszik – macca8.)

BR_felevek_tamadasNos, a támadásunk idén röviden pocsék volt. Majdnem minden szempontból az idei év hozta a legrosszabbat ebben a tekintetben. Lehet versenyeztetni az őszünket a tavasszal, hogy melyik volt rosszabb, hiszen szoros a verseny. BR alatt tavaly ősszel lőttünk és találtuk el a kaput a legkevesebbszer, ennek hatására ősszel volt a legrosszabb a kaput találó lövés arányunk (60% feletti eredmény elég szokott lenni a top4-hez a PL-ben), de pocsék volt a meccsenként szerzett góljaink száma is, így nem meglepő módon a helyzetkihasználásunk is. Míg a tavaszunk hozta a legrosszabbat a BR-érában a meccsenként szerzett gólok tekintetében, aminek oka a pocsék helyzetkihasználás (ugye 10 lövésből lesz egy gól) az oka. Az, hogy több, mint 14 lövés kellett egy gólhoz tavasszal nagyon impotens teljesítmény, mondjuk az hogy 4,66 kaput találó lövésenként lett egy gól szintén nagyon durván rossz eredmény. (A hároméves időszakot figyelembe véve van egy érdekesség: az első évben hoztuk a 10 lövés/gól statisztikai átlagot, a tavalyi szezonban viszont sokkal jobbat hoztunk – SaS ugye -: 6,85 lövés/gól. Idén a teljes évben 12,65 volt ez a mutatónk, ám ha a két év átlagát vesszük – surprise, surprise – ki is jön a 10 lövés/gól átlag {9,77 egész pontosan}. Regression to the mean? Vagyis számítanunk kellett volna egy jelentősebb visszaesésre? Érdekes lenne látni a top4 csapatok hasonló mutatóit, hogy azok hogyan változnak szezononként – macca8) Arra sem lehetünk büszkék, hogy BR alatt most tavasszal lövöldöztünk és találtunk kaput a második legkevesebbszer. Mondjuk, a védekezés jó teljesítménye miatt így is sikerült rekordot felállítani a meccsenkénti lövésarányban (Total Shots Ratio: az saját és az ellenfelek lövéseinek számából képzett aránypár). Az okok egy részéről lesz még szó. Mivel ebben a táblában van benne, itt ragadom meg az alkalmat, hogy beszéljünk a meccsenként szerzett pontokról. Nos, az őszünk BR mélypontja az 1,43 PPG egyszerűen pocsék. Mondjuk, a tavaszi 1,73 sem éppen a legjobb, de nem kicsi javulás azért. Itt kicsit előreugrok, mert meg kell jegyezni, hogy BR egyik nagy előnye, hogy jó edző és jó taktikus, aki a szezon második felére mindig javít csapatán. Érdemes megnézni, hogy első évében 1,55-ről 1,78-ra javított tavaszra. A második évében 1,86-ról 2,45-re javított, míg idén ugye 1,43-ról 1,73-ra, azaz minden tavasszal szignifikánsan jobb a csapata, mint ősszel (pedig az elmúlt 2 télen nem igazoltunk senkit sem).

BR_felevek_passzolasEzzel a táblával át is evezünk a kritikai részre. Főleg ősszel stílusát vesztette a csapat, amit leginkább az eddigi legalacsonyabb labdabirtoklási arányon és kiugratásszámon lehet leolvasni. De nem segített a sok beadás sem. Továbbá alacsony volt a passzpontosság és a rövid passzok száma is. A sokkal jobb tavaszra a stílusunk egy része visszatért, hiszen ismét sokat birtokoltuk a lasztit, ismét kevésszer adtunk be és sokszor passzoltunk rövideket. Az, hogy nem lett az igazi a tavasz, betudható annak is, hogy a stílusunkba nem tértek vissza a kiugratások. Továbbá elég erős kritika BR felé, hogy tavasszal passzoltunk vele a legpontatlanabbul. Szerintem ez egy baromi rossz trend, hogy folyamatosan csökken a passzpontosságunk (mondjuk a tiki-taka korszakának végével nemzetközi szinten csökken a passzpontosság).

BR_beadas,kiugratas-gy-v-szempontjabolSzerintem a BR féle Livepool legfontosabbja az, hogy mennyiszer adunk be illetve ugratunk ki egy meccsen, ez a BR-i stílus legmeghatározóbbja. Ezt támasztja alá elég erősen a fenti tábla is.

2015_15_csatartipus_tamadasEzzel el is jutottunk az idei szezon egyik legnagyobb hibájához. Ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy hiba volt Balót leigazolni és hiba volt a stílusunkba idegen nagydarab csatárokat, ilyen sűrűséggel alkalmazni. Az idei szezonban nagyon sok minden ment el BaloLambert alkalmazásán. Megjegyezném, hogy nagyjából ugyanannyiszor volt nagydarab csatár a kezdőben, mint nem, azaz egészen jól összehasonlíthatóak az adatok. Érdemes megfigyelni, hogy amikor volt BaloLambert, akkor sokkal kevesebb pontot szereztünk (1,3 vs 1,84 PPG), sokkal kevesebb kiugratásunk volt (1,73 vs 2,94), ellenben sokkal többször adtunk be (20,22 vs 15,65). Az kevésbé jelentős, hogy amikor kezdtek, kevesebbszer lövöldöztünk, kevesebbszer találtuk el a kaput, kevesebb gólt szereztünk (1,15 vs 1,35) és kevesebb sikeres cselünk volt.

Felsorolás jelleggel az idei szezon fő hibái:

  • stílusidegen csatárok
  • stílusvesztés
  • Lovren-Sakho duó nem játszatása
  • a sorozatok közötti fókusz hiánya
  • túl sok mindent akartunk egyszerre
  • rotáció hiánya
  • Gerrard búcsúturné
  • jövő évi BL-indulás elvesztése

Ezért lett túl sok a meccs és ezért ültünk két szék között a pad alá. Nagyon remélem, hogy Marsh, Pascoe cserén kívül BR-nek sikerült megtanulnia, hogy akkor jó a csapat, ha az ő stílusában focizik és nincsenek benne stílusidegen csatárok és jövőre visszatér az alapjaihoz.

2012-15taktikaA vége felé még egy gondolat: egyrészt tök jó, hogy BR taktikailag változatos. Nagyon jó, hogy tud meglepőket húzni tavaly a dájmond (2,2 PPG), idén a 3-4-3 (1,96 PPG), amik Angliában elvileg nem működnek, ő mégis sikerre vitte őket, annyira, hogy kopizzák is tőle. Ez a kettő messze a legeredményesebbje. Viszont, hogy a következő szezonja ne az utolsó legyen a számára, az alaptaktikának működnie kell, ami ugye elvileg a 4-1-2-3 (1,71 PPG).

BR_vedekezes_cb-i

A csillag után, hogy melyik párosítás hányszor kezdett. Kivastagítva a jelenleg lehetséges párosítások, pirossal meg az átlagnál rosszabb teljesítmények.

Nem akarok a védekezésbe nagyon belemenni, de ha már a podcastból ki kellett vágni amikor erről beszéltem, így táblában berakom. A Skrtel-Lovren örökös témához. Szerintem érdemes megjegyezni, hogy azon az egy meccsen, amikor Lovren Cannal volt párban nem kapott gólt, Sakhoval 0,5-t, Touréval 1-et, míg Skrtellel 1,56-t.
Skrtel meg a mostani felhozatalból nem működik sem Sakhoval, sem Lovrennel, de Touréval sem az igazi.
Ebből nekem az következik, hogy meg kellene válni Skrteltől és Lovrennek adni még egy évet. Az, hogy Skrtellel egyelőre nem tudtunk megegyezni, azt jelzi, hogy BR is így gondolkodhat.

2014_15_beadas_jetekosonkent

Meccsenkénti beadás szám alapján sorba rendezve és kivastagítva a csapat átlagnál pontosabb beadók, pirossal a legpontatlanabbak.

Mivel megvan ezért betettem, de igazából nincsen jelentősége, ha a saját stílusunkban focizunk és a legkevesebbszer beadó csapat vagyunk a PL-ben, akkor nem gond, hogy sem a fullbackjeink, sem a szélsőink nem tudnak pontosan beadni. Azonban ha nem a saját stílusunkban focizunk, akkor nem csoda, hogy gond van.

Az idei szezon könnyebben elhelyezhető legyen az elmúlt éveink skáláján. Először a védekezés:

2009otavedekezes

a támadás:

2009otatamadas

A passzolás:

2009otapasszstatok

Szerintem elég sokat elmond, hogy idén adtunk be a legpontosabban (mint látszik, elég stabilan 20% szokott lenni a beadási pontosság) és a legszomorúbb, hogy idén ugrattunk ki a legkevesebbszer.

Football - Liverpool v Arsenal - Barclays Premier League  - Anfield - 2/9/12 Liverpool manager Brendan Rodgers Mandatory Credit: Action Images / Carl Recine Livepic EDITORIAL USE ONLY. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or “live” services. Online in-match use limited to 45 images, no video emulation. No use in betting, games or single club/league/player publications.  Please contact your account representative for further details.

Összegezve egy hibákkal tarkított szezonon vagyunk túl, ahol meglepő módon inkább a védekezés volt az erősségünk, nem a támadás. Nem meglepő módon a tavasz erősebb lett. A legfájóbb a csapat stílusvesztése. BR inteligens pali szerintem tanul az idei hibáiból és visszatér a saját útjára. Mondjuk, sokkal jobb lenne a hangulatom, ha a szezon végére nem estünk volna szét.