QPR – kifogytunk a szóviccekből

Mondtam már, hogy szeretem a lepattanó beharangozókat? Tulajdonképpen minden beharangozót szeretek, ha egyben azt is jelentik, hogy nem nekem kell mostanában Liverpool meccsről összefoglalót írni. Mert lássuk be, mostanra nem csak megérkeztünk, de térdig gázolunk a nagy nihilben, a semmiben, az igazi vákumban, ahol a múltat még nem kezdjük el feleleveníteni a tábortűz mellett, a jövőbe pedig még nem tudunk tekinteni, mert – papíron – vannak még elvarratlan szálak.

Azért mondom, hogy papíron, mert ha még lett volna bárki is, aki szívének rejtett kertjében még nevelgette a remény halódó virágait, a hétközi meccs ezekre a gyenge hajtásokra páros lábbal taposott rá. Egy hegymászó bakanccsal. Amivel előtte másfél órát csoszogott egy frissen trágyázott csalánmezőn. Négy forduló, ha a MU a megszerezhető 12 pontból 5-öt hoz, már övék a Wenger kupa, miközben nekünk meg kell csapni az addigra már bajnok Dinamót. Seems legit.

A csapat, a szurkolók és nem utolsó sorban a bloggerek elég hitehagyottak lettek így a szezon végére. Egyetlen gondolatfoszlánnyal spoilerezném csak el a szezon összefoglalók általam írt részének tartópilléreit: Ismeritek a mondást a sok székkel meg földre üléssel? Biztos emlékeztek rá, amikor szezon közben igen keményen elgurult a gyógyszerem a faegeres mérkőzések környékén, így bár igen lenne igényem a magam visszafogott, kultúrált, asszertív stílusában felemlegetni az akkori viták alaptéziseit, nem teszem.

Nem, nem a faegér kizárólagos hibája, hogy nem lett meg a negyedik hely. Azonban egy, a jakuzziba már bedobott gondolat téglaként megemlékeznék egy pillanatra az akkor a faegér mellett fő érvként felhozott “nyerünk valamit” érzésből fakadó mentális erőről. Tavalyi szezonban egyszerű volt a képlet: Volt a bajnokság, tavaszra szépen kiestünk minden kupából, egy cél volt, egy fókusz, egy dolog miatt kellett küzdeni. Nem számított, hogy hetente csak egyszer van meccs, megnyerjük a bajnokságot, vagy meghalunk, veszteni való nincs. Mindenkinek ezek a meccsek jártak a fejükben, nem voltak “de még állunk a Faegérben”, meg “de majd megnyerjük az EL-t és úgy lesz BL” lózungok.

Idén viszont más volt a helyzet. Először mindenki meg akarta nyerni a Mikiegeret, amit, kis szerencsével, szerintem simán el is hozhattunk volna. Sikerült úgy felpörgetni a srácokat, hogy a szezon simán legjobbja Dinamo ellen két meccsen, hosszabbításban, teljesen pariban voltunk, sőt. De nem baj, ott van még a Fakupa, meg az EL. Az EL-ben is úgy álltunk ki, hogy az első meccsen simán eldönthettük volna a továbbjutást, a másodikon is csak egy “once in a lifetime” bomba hozta meg az áttörést a törököknek. Viszont jöttek a tizenegyesek, újabb pofon az arcba, ez már egy kicsit komolyabb.

Maradt hát az FA, a nyerjünk valamit Stevienek kórus utolsó mentsvára. Mondjuk én tudtam volna javasolni, hogy vigyék el a vurtsliba és lőjenek neki egy csúszásmentes plüss mamuszt, de ez magánvélemény. Na majd most. Utoljára kell magatokat felszívni srácok, ez most meglehet. Aston Villa, aztán az Arsenal ellen egy ki-ki meccsen tényleg bármi megtörténhet. Az első gólig rendben is volt, de aztán csak visszavettek a srácok és onnan már nem lehetett újra felpörögni. Egy ilyen fiatal csapat mentálisan nem képes feldolgozni azt, hogy űzik, tüzelik, hajtják őket egy cél érdekében, seggreülnek, majd jön egy másik. Amennyire tud pozitívan hatni egy győzelem, úgy van ennek negatív oldala is. Nyilván egy tapasztalt, már több kupát birtokló gárdával más lenne a helyzet, de idén pont, hogy a tapasztalat hiányzott nagyon ebből a csapatból a necces helyzetekben. Lehet ez már kicsit sok volt.

És itt vagyunk most, amikor az asszony a 3. menet után azt kéri, hogy vágjuk vigyázba negyedszerre a nagy szőrös űrrakétát, mert most jön a negyedik kör. Csodálkoztok, hogy lankadt a srácok érdeklődése? Gyerünk, majd most akkor a negyedik hely meglesz, hajrá, győzzetek? Ti is csak bámulnátok magatok elé némán, ahogy a srácok is teszik gondolom, fejben már azon lamentálva, hogy melyik tengerparton költik el a jól megérdemelt havi 150k-s fizujukat

Én ezért haragszom legjobban BR-re. Ahogy Dani parádés posztjában rávilágított: Kifelé egy elég kockázatkerülő fazonról beszélünk. Hiába volt Mou a mentora, az ő nagypofájú pragmatizmusát nem sikerült eltanulnia. Rajta volt a nyomás a sajtó és a szurkolók felől, hogy szerezzen már valami kupát. Mert még nem volt olyan menedzser, aki az első három évében nem szerzett volna, meg Stevie, meg amúgy is, meg különben is. Ja, de nekem úgy tűnik, hogy Shankly-ék nem olyan bajnokságban fociztak, ahol a világ 40 leggazdagabb csapatából 20 a PL-ben volt. Más volt akkor a foci, meg mi van Rafával, messzire vezet a téma, nem egy beharangba tartozik, ugorjunk.

A lényeg, hogy egy számomra szimpatikus, igazán pragmatikus edző, aki tanult valamit Mourinhótól kiállt volna és ezt mondja:

“Barátaim, rókafiak, figyeljetek rám. Értem, hogy kupát akartok, de nekünk a PL a prioritás, mert Depay a 4. Hely nélkül a büdös faszba nem jön hozzánk. Erre fogunk koncentrálni, semmi másra, faegérben meg EL-ben meg megy a fakó, nem vagyunk még készen egy ilyen fiatal csapattal nem hogy a négy, de még a két frontos harcra sem. Nem nyerünk kupákat? Leszarom, elhozom nektek a BL-t, vagy ha nem, akkor felállok szezon végén. Pont. “

Ha nem is ennyire expliciten, de én ezt várom el egy hangsúlyzottan mai (nem tegnapi, nem a 10 évvel későbbi) Liverpool managertől, mert ezek most a lehetőségeink és kész. Nem szívesen írok le olyat, hogy az lenne a legjobb, ha nem nyernénk meg a meccset, de ha ésszerűen nézzük, ez a valóság. Ha BR marad az edző, jövőre se lesz annyira tökös, hogy leszarja az EL-t, az 5. És a 7. Hely között releváns különbség pénzben, TV-s díjban nincs, innentől ha már a 4. Helyet elbasztuk, a 7. Lenne az ideális választás.

Kezdő, melyik csapattal játszunk, várható eredmény? Ugye, hogy ez már titeket se érdekel.

Mindenesetre Balotelli mesterhármassal nyerünk.