Viszlát, csődör!

Sterling_Final

Mai nappal a klub hivatalos közleményében tudatta, hogy nem sikerült megegyeznie Raheem Sterlinggel a szezon eleje óta levegőben lógó hímtagjával szerződéshosszabbításával kapcsolatban, sőt, aktuális legjobb játékosunk a szezon végével távozik.

Lehetett sejteni, hogy valamelyik fél beadja a derekát, de arra bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy nem a szülői értekezletek állandó résztvevője lesz az, aki ezt megteszi. Nálunk fejlődött igazán sokoldalú játékossá, nálunk tanult fegyelmet és BR rengeteg törődése (no pun intended) kellett ahhoz, hogy ne csak örök tehetség legyen belőle. Ezt egy igazi love storynak hittük mindig: ő fejlődik, rengeteg játéklehetőséget kap, mi pedig nem vesszük a sztárokat, hanem kineveljük.

Ha maradunk a ködben, megérteném, hogy ez történt. A West Ham elleni “győzelem” alkalmával akadtam ki, hogy ha továbbra is céklagyárral kell összejátszani, Sterling és Cou veszi a kalapját és elmegy a picsába. Ha maradunk ebben a langyos, Hodgson-féle játékban, elfogadtam volna, ha lelép, mert nehéz úgy kifesteni egyedül egy házat, hogy a társaid nagy része az ecsetet rágja segítség helyett. A köd azonban elmúlt, tudtuk, hogy túlhasználjuk őt, de el is engedtük nyaralni év közben, ami lássuk be, nem gyakori a profi fociban. Lehet, nem kellett volna minden fiszfasz Faegér meccsen játszatni? Ki tudja. De olyan gesztusokat tettünk felé, amiből látszott, hogy tudjuk, hogy kivételesen fontos ő a csapatnak.

Lehet, hogy ez is volt a baj. Fontos a csapatnak, de úgy tűnik, a menedzserével karöltve úgy érezte, már most, 20 évesen ő a csapat legfontosabb fogaskereke. Valóban, a ködben csak rá (és azért elég gyakran Coura) számíthattunk, a 3 védős korszak beköszöntével azonban én úgy érzem, hogy a többiek eléggé felnőttek hozzá. Most például, bevallom, nem áll vigyázzban bennem a reggeli, látván Cou és Lallana formáját. Azonban attól még messze vagyunk, hogy egy 20 éves gyereket tegyünk a csapat legjobban fizetett játékosává, elindítva ezzel egy iszonyatos lavinát, ami dönti a fizetési hierarchiát, ráadásul az ő példáját követve a többi Sterling-klón is hamar elkezdheti tartani a markát.

Az látszik, hogy hosszútávon úgy tudunk versenyképesek lenni, ha fiatal játékosokat nevelünk sztárrá. Ha azzá válnak, ha tényleg annyit tesznek a csapatért, akkor fizessük is meg őket. Viszont ha most engedtünk volna Sterling abszurd igényének (mert tegyük már fel a számegyenesre: Suarez és most kicsit sarkítok, nyert nekünk egy bajnokságot, európai aranycipővel, 30+ góllal, ezért kapott 200k-t. Hol is tart most ehhez képest Raheem?), akkor hosszú távon annak is 100k-t kéne fizetnünk, aki tud két egyeneset rúgni a labdába. Akkor meg megint csak pénzzel tudjuk felvenni a versenyt a többi PL óriással, ezt a csatát meg nem nyerhetjük meg.

Röviden ennyit, ez egy annyira meghatározó történése jelenlegi csapatunknak, hogy a Jakuzzin belül egy körkérdés formájában minden tag el fogja mondani a véleményét a napokban. Vagy ha lusták leszünk, podcastolunk egyet. Stay tuned.