Kockázat és ráfázás

A szezonban hátralévő nemzetközi meccseink száma egyre csökkent: március tizenhatodikán vár minket a Swansea. Örülünk, sírunk, őrjöngünk, és lazulunk. Na nem ebben a sorrendben, és nem is mind, sőt, de elég tanulságos meccs lett ebből a nettó időelbaszásnak szánt két és fél órából, és legalább lehetett ma is egy jót Lovrenezni. De kinek állt ez érdekében? Nekünk? Nem nekünk? A Fonatnak? Vagy már megint a mocskos ketchup-lobbi? Vagy emögött is a pokol bugyrai állnak? Eredetileg konteós posztot akartam írni, de talán majd akkor, ha nem vagyunk krízishelyzetben.

A kérdések:

  • Ez most jó nekünk vagy rossz?
  • Ki baszta el ezt az egészet?
  • És egyáltalán: miért kellett ezt így?
  • Mi a szent szar történt?

Kicsit felborítom a kérdések sorrendjét, mert úgy van értelme.

Mire számítottunk? Továbbjutásra. Egy nem megerőltető, sőt, pályán pihenős easy továbbjutásra. Volt egy szerencsénk már az odavágón is hogy ennyire rálazázhattunk, egy igazságos világban ez a képlet nyilvánvalóan nem lehetett volna ennyire egyszerű, de az ég alatt, hol mindenki halandó, ez bizony előfordulhatott.

Henderson, Sakho és Coutinho összedrótozása ennek megfelelően más ütemezésbe került mint a többieké, elkezdtük a nagybetűs rotálást három alapember kihagyásával. Ezzel egyértelműen felállítottunk egy aktuális prioritási rendet (PL>EL), ugyanakkor ezzel természetesen kockázatot is vállaltunk. Egy teljesen racionális kockázatot egyébként, ezt tegyük gyorsan hozzá.

A kezdőnk így is elég erős volt. Minyon – Lovren, Skrtel, Touré – Ibe, Moreno, Allen, Can – Sterling, Balotelli, Sturridge, és akkor még a padra is volt egy Lallanánk. Nem egy túl variálóképes csapat és pad kombinációja, de egy olyan csapaté, amely nagy biztonsággal tudja szállítani az eredményt. Hiába van feltúrva a védelem illetve a középpálya is a szokásoshoz képest, ez egy olyan emberhalmaz, aminek egy ilyen meccset le kell tudnia menedzselni. Mármint a játékosoknak egyesével, és csapatként egyaránt. Nem olyan gyenge ez a Besiktas, de annyira egészen biztosan nem erős, hogy ez megoldhatatlan probléma legyen nekik, nekünk.

Egy hiba, egy gól, és végük is lett volna, ráadásul biztonsági játékra se mehettek, mert nem volt mit védeniük. Ők sokkal nagyobb kockázatot voltak kénytelen az első perctől felvállalni, mint tettük azt mi a szándékosan gyengített csapatunkkal, és meggyőződésem, hogy épp emiatt ez az egész működhetett is volna.

Persze, szép sehogy se lett volna. A pályán is pihentünk 3-4-2-1-ben, presszingünk egyáltalán nem volt, és a szárnyvédők hátára is rugót kötöttünk, hogy ne tudjanak túlságosan előre szaladni, de mindezzel a rondasággal is bőven eredményképesek voltunk. Ez nagyon durván kijött az első félidőben egyébként, mert bár egy darab ember nem volt a középpályán aki szervezte volna a támadásaink, teljesen ad hoc mégis kialakultak valami kontrafélék. Egy jó indítás, egy csel vagy kényszerítő, és máris a kapu előtt toporogtunk a gettótrióval, Moreno és Can is felért időnként, a helyiek meg lélekszakadva forogtak össze-vissza.

6-3-ra hoztuk 45 perc alatt a kapuralövéseket, és ha nem kicseszett önző mindenki a kapu torkában, akkor több nagy lehetőségünk lett volna lerendezni már akkor a párharcot. Nem itt, és nem ezen a ponton estünk ki, de tettünk érte, hogy sebezhetőek maradjunk.

Moreno egyébként hatalmasat játszott ma is, de nagyon fájni fog ez a 120 perc a lábában a City ellen.

A második félidőre aztán hamar eljött a változás szele, az idő satuba fogta a törökök heréit, akik egészen egyszerűen mindent eggyel feljebb toltak. Még több kockázatot vállaltak, és mi képtelenek voltunk megbüntetni ezért őket, de annyira, hogy innentől kezdve a feltolt védővonal miatt már a kapuhoz se értünk fel a meglepően lassú triónkkal. (Sterling amúgy mit csinált a meccsen?)

Ez persze nem vonzza magával a védelem kapitulációját, de a 120 perc végére még Mignolet is összeszedett 51 labdaérintést – miközben Sterling 57-ig jutott ezalatt – ami elég jól jelzi a nyomást amit a Besiktas ránk tudott mérni a félidő utáni 85 percben. Ilyen terhelés mellett nem meglepő, ha megroppan valahol az összetákolt fal (és a kapufát nem is láttam amúgy), de ez már bőven az a dolog, ahová nem szabadott volna eljutni.

Utólag persze kurva könnyen magyarázom mindezt, meg, hogy az első félidőben kellett volna belőni, de ekkor is volt még 20 percünk cserélni, felpörögni, és a magunk javára fordítani a meccset. Rodgers odafordul a padhoz körbenézni, de hát igen, ekkor üt a vonat, hogy mi itt csökkentett módban futunk, a törökök támadásai felét vállaló jobbszárnyon Ibe-t csak Manq tudja váltani – ami támadásban nagy fail – előre meg egyedül Lallana tud beszállni.

Az A terv bukott a gettótrión meg a nem sebezhetetlen védelmen, érdemi B-terv nélkül meg szakad alánk a gyep. McAllister itt sűrűn váltogatná a harcipajszer és a beszopás kulcsszavakkal alkotott mondatokat, de a kettőből alkotott egyre nagyobb kupacot magunk előtt görgetve egészen a büntetőkig kihúztuk a meccset, ahol végül Lovren úgy baszta el a párbaj végét, mint tették azt már nála sokkal nagyobb nevek is.

Jó, jó kikaptunk, de kit lehet itt megkövezni?

A jacuzzi egész komoly habokat vetett már az utazó keret kihirdetésekor is, és két komoly hullámfront csapott egymásnak BR felelősségét taglalva a meccs után. Tartalékolt, rotált, de mi a kurvaéletért most? Az EL-nek prioritásnak kéne lennie, helyette meg FA kupa és Bolton?

Elég egyoldalú az összefoglaló műfaja, mert első körben csak az én véleményem fejthetem ki, és én a nem-mosdató párton állok. Azért nem, mert ilyen nincs, és én egyszerűen csak nem látom őt hibáztathatónak. BR felvázolta az A-tervét, megnézte, hogy kit tud kihagyni ebből a legoptimálisabban (a kockázat és ‘kiadás’ függvény összegének minimalizálásával) kihagyni, és kirepült Isztambulba a mindent vagy semmit tervével.

Szerintem ezt a top4 küszöbén toporogva egészen nyugodtan megtehette, és ez volt a logikus. Az EL immár nem az egyetlen szóban forgó menekülőút volt, hanem a nehezebb, de még valós út. Persze jó dolog több lábon állni, de nem kell, hogy ez a szempont felülírja a valódi célt, a BL-indulást. És amit még mindenképp ideraknék, az a helyzet megváltozása.

Valószínűleg soha nem fogjuk már megérteni, hogy az FA kupa miért kapott ekkora hangsúlyt, de a Bolton-meccs óta komolyan meg is változtak a körülmények. Lehet, hogy akkor hülyeség volt kiállni full kezdővel, és egyszerűbb lett volna kiesni, de ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi helyzetben az EL-nek prioritást kéne élveznie. Persze, az EL-FA dolgot nem lehet egyszerűen ketté választani, mert nyilvánvalóan van ráhatásuk egymásra, de egy hónapon belül is sokat változtak a dolgok, és egyértelműen az EL kárára. Annyira, hogy vállalni lehetett ma egy nagyobb kockázatot, és a kizúgást is.

Lényeg a lényeg, én Rodgerst nem fogom ezért a kiesésért okolni. Sok mindenért lehet amúgy is, de itt volt egy szépen összerakott A-terve a megfelelő emberekkel, azt már nem fogom a nyakába varrni, hogy Sturridge inkább a harmadik cselt is meghúzza 4 emberrel a nyakán passz helyett, meg hogy Sterling a kapunak háttal is inkább rálövi. Az egyetlen amit felhoznék, az az Ibe-Manq csere, de erről meg nem hinném, hogy komolyan megváltoztatta volna a meccset ha bárhogy máshogy történik.

Ma kőkeményen a játékosok sara volt az is, hogy kaptak extra 30 percet a lábukba, és maga kiesés is.

Lovrent meg gyorsan húzzuk már ki a bűnlistánkról, a büntetőt leszámítva egyáltalán nem játszott rosszabbul a csapat átlagnál.

Most akkor hova tovább? Ez most jó ez nekünk?

Terhelésileg nyilván, 2-4-6 meccsel kevesebb, nem kell repkedni a kontinensen, és egész hetes szüneteink lesznek a bajnokság hajrájában. Ez plusz pont ha már a szétstrapált keretünkről beszélgetünk.

Azonban a portfóliónk itt összedőlt, egy lóra tehetünk már csak, és az Arsenal-Spurs tengely pontosan ugyanezt teszi majd. 5-en robogunk a két továbbjutó helyért a bajnokságban, egyre melegebb és melegebb lesz az a pite, de legalább garantált a tűzijáték.

Amit még mindenképpen említeni kell, az az emberi szempont. Egy ilyen lendülettörés után kell egy gyors visszarúgás, hogy továbbra is higgyünk a lendületben, a sérthetetlenségben, de a City nem épp a legjobb ellenfél egy ilyenre. Ráadásul ők is hasonlóan kijózanító pofonból tápászkodnak épp fel, csak ők legalább 90 perccel beérték akkor, és nem esélyesként fejelte le őket a valóság. Talán épp ezért, ha nem akkor másért, de mindenképpen érdekes lesz az a vasárnap kora délutáni meccs.

Csak ezek után mindennél jobban kéne az a három pont.