Úton

Apánk vigyázó szemei az Anfieldet lesték – elégedett lehetett

Rossz előérzettel várták sokan a tegnapi, sorsdöntőnek látszó mérkőzést, és a meccs nem kevés pulzusszámemelő izgalmat tartogatott, de végül sikerült a legfontosabb: legyőztük az igen jó formában levő Spurst. Az előjelek nem voltak biztatóak: Sterling az Everton ellen kapott rúgása miatt kimaradt, ahogy Lucas is kidőlt a derbin. S hogy a bajok tetőződjenek, Rodgers a kezdőbe tette Gerrardot, a Spurs ellen rendszerint kiválóan játszó Allen helyett. Mindez a csapat “fáradtságával” együtt túl soknak tűnt. Baljós árnyak mindenütt. S hogy miként lett ebből önbizalomnövelő győzelem, arról a hajtás után olvashattok.

Kölcsönös tisztelet, de eddig négyből háromszor BR győzött

Rögtön azzal kezdem, hogy bár kokikat osztogattam a jakuzziban BR-nek Gerrard kezdetése miatt, a meccs visszanézése azt mondatja velem, ebben is volt ráció. Az ok: Dembelé, aki fizikumával uralta a középpályát, és Rodgers az ő kordában tartását vélhetően legalább annyira fontosnak ítélte, mint Eriksenét vagy Lameláét. Márpedig Allen nehezen tudott volna megbirkózni a nála 17 centivel magasabb és 21 kilóval nehezebb belgával, akivel még Hendónak is meggyűlt a baja. Valamit valamiért: Gerrarddal a pályán több lett a hosszú passzunk (meghökkentő adat: a kapitány 39 passzának majdnem negyede hosszú volt!) és pontatlanabbak is voltunk emiatt (Gerrard passzolt a leggyengébben a középpályásaink közül: 72%). Kapitányunk védekezése viszont tűrhető volt, hiszen a kettőből két sikeres szerelése mellé még takarított is kétszer, valamint fenékkel még blokkolta is Lamela egyik lövését…

Sosem tudjuk meg, mi lett volna Allen játéka esetén, mindenesetre most bejöttek BR húzásai. A két kölyök, Ibe és Markovic remekül értették meg egymást, sűrűn váltogatták támadásban a pozícióikat (ennek egyik szép példája volt a Gerrard szabadrúgását megelőző szabálytalanság Ibe ellen, amikor Marko gyönyörűen vitte el a védőket szélre), fiatal koruk ellenére fegyelmezettek voltak, jól tartották a labdát (Ibe a középpályán, míg Marko csatársorban – sőt, az egész csapatban is a 2. – volt a legpontosabb) még a Spurs igen jól működő letámadása ellenére is. (Akit részletesebben érdekel ez a kapcsolat, itt olvashat róla.)

Kis kitérőt kell tennem Ibe miatt. Ránézésre a védekezése komoly kívánnivalót hagy maga után, hiszen ha azt nézzük, hogy egyetlen szerelése sem volt, de azért kontextusba helyezve ez úgy néz ki, hogy Morenónak is csak egyetlen egy, míg a tisztázások, blokkok és labdaszerzésekben egyformán teljesített a két wingback. Másrészről, Ibe fegyelmezetten visszazárt, a fejpárbajait megnyerte, ott volt, ahol lennie kellett védekezésben is. Támadásban pótolta Sterlinget, már ami a végrehajtott cseleit és a gyorsaságát illeti, több jó lekészítése is volt, Rose igen komoly bajban volt. 3 napon belül két kemény meccset abszolvált, bebizonyította, hogy bármikor bevethető a kezdőben, s ez igen jó hír.

Már csak azért is, mert Coutinhon viszont tényleg kiütköztek a fáradtság jelei, amit bizonyít, hogy a szokásosnál pontatlanabb volt az előrejátékban: 64 százalékos passzpontossága egyrészt a legrosszabb volt a csapatban (Balotellit leszámítva), másrészt nagyon komolyan elmarad a szezonbéli 80 százalékos átlagától. Védekezése viszont rendben volt: Markóval együtt 2-2 szerelést is bemutattak, volt labdaszerzése is, viszont a párharcait alig nyerte meg. Pihentetése kulcsfontosságú lenne a CP ellen.

Mindkét csapat jól presszingelt, bár a Spurs ezt feljebb kezdte és több emberrel is végezte (ahogy egy Pochettino-csapattól ez várható), míg mi inkább a középpályájukra igyekeztünk nyomást gyakorolni: innen jöttek a labdaeladásaik is (és persze valamennyire mindkét védelem tartott is a másik támadószekciójától – joggal, ezért a szokottnál idegesebbek voltak mindkét oldalon a védők).

A meccs első negyedórájában akár több gólt is lőhettünk volna, elsősorban Sturridge, akinek mindig a jobb lábára jött ki a lövés, vagy egy ízben Lloris mentett bravúrral egy kiváló Ibe-Markovic előkészítés után. Marko gólja után átvették a vendégek az irányítást, és a korábban is veszélyes védővonalak közé mozgásaikból végül Kane egyenlíteni is tudott. A gólnál végig elkéstek a középpályásaink, mind Cou, mind Gerrard későn lépett az emberére, ezt tetézte Henderson és Can egymás utáni teljesen reménytelen labdatámadási kísérlete, majd Lamela mozgásának le nem követése, végül Sakho elcsúszása tette fel a hibák sorára a koronát, hogy egy szép képzavarral éljek.

A mérkőzésen végig nagy tempót mentek a csapatok, ez azért következett a felek által alkalmazott letámadásból, amit az ellenfélnél tetézett még, hogy folyton futniuk kellett az eredmény után. És meg is tették, keményen küzdöttek végig a saját attraktív stílusukban, amely hasonló a miénkhez (más formáció ugyan, de ugyancsak letámadásra épül, labdabirtoklásra, támadófocira). Volt azonban pár fontos különbség a csapatok között tegnap: az egyik a cselek (13-9), a másik a kiugratások (4-1) száma. Mindkettőben hazai fölény mutatkozott, ez alkalomadtán döntőnek bizonyulhat. S ha Studge egyetlen sikeres cselét veszem alapul (aminek eredménye lett a tizenegyes), akkor most annak is bizonyult.

Ezen kívül lényeges volt még, hogy sokkal kevesebb lövést engedtünk veszélyes helyekről:

Kevesebb ígéretes helyről kapott lövés nálunk – az ábra a várható gólok számát mutatja

Bejöttek BR cseréi is. Lovren szolidan teljesített, így Can felmehetett Hendo mellé a középpályára, amivel elimináltuk is az igazán veszélyes Spurs-támadásokat. Dembelé egyenlítése után nem volt már helyzetük, s míg BR Lallana és Balotelli becserélésével nyerőt húzott (Ibe megint fontos passzt adott), addig Pochettino cseréi teljesen hatástalannak bizonyultak. Soldado becserélése Dembelé helyett már a támadásépítéseket is megakadályozta, de Chadli vagy Paulinho sem tudott hozzátenni semmit a vendégek játékához.

Balo és az önbizalom – közkívánatra a béna rabóna

Megemlítendő még Sakho játéka, akit én is bizonytalannak láttam, főleg az első félidőben, noha csak két hibája volt, amikből az egyik inkább Sturridge elmélázása miatt vált hibává, míg a másiknál pedig Moreno bedobása hozta nehéz helyzetbe (megjátszani akarta a labdát még így is, ez lett a veszte), miközben ő volt a legpontosabb játékosunk (újra: 43/40), amellett, hogy a legjobb két játékosunk között volt a szereléseket (3), labdaszerzéseket (2), tisztázásokat (7) és a légipárbajokat illetően is. Can stílusa magával ragadó, és több poszton is bevethető, óriási tehetség, de Sakho teljesítménye talán még az övét is felülmúlta. Szóval, ne higgyetek a szemeteknek!

Álljon itt még Gerrardról egy méltató mondat: az elmúlt 15 évben 10 szezonban is elérte a 10 gólt kapitányunk, és a tegnapival együtt (183) már beérte Istenünket a házi örökranglistán, amivel ő az egyetlen, aki mind a lejátszott meccsek és góljai számát illetően is a klub legjobb öt játékosának egyike. Kalaplengetés!

Így örül nagypapi

Mindent összevéve, egy pihentebb, jól játszó ellenfelet tudtunk legyőzni minden baljós előjel ellenére. A csapat alapjátéka működött, még ha a nagy tempó miatt pontatlanabbak is voltunk a szokásosnál, de a helyzeteinket jól használtuk ki (ebben még bőven van előrelépés…), mindenki képes volt hozzátenni valamit az összjátékhoz, és kicsikartuk a létfontosságú győzelmet, ami mindennél fontosabb, komolyan növeli az önbizalmunkat. Ne feledjük, ez a Spurs ötöt rúgva verte a Chelsea-t, és behúzta az Arsenal ellenit is, a forduló előtt a 2. helyen álltak a pillanatnyi formát tekintve. Következik – némi kupakitérők után – a Southampton, ami szintén a 2. helyen áll a hatmeccses pillanatnyi formát illetően – mögöttünk…

Szóval úton vagyunk, még ugyan nem tudjuk, hogy merre, de úton lenni maga a boldogság, még ha pusztul a világ, akkor is.

PS: a csapatmunka bizonyítéka a győztes gól: 

10 játékos volt benne