Choose (n)one of them

Máté írta még a Villa elleni beharangban, hogy reméli, hogy a bajnokságra tartogatjuk majd az Erőt – nem, most amúgy nem lesz Star Wars – Chelsea poszt -, és a helyi kupákba nem fektetünk annyi energiát és vágyat, magyarul, hogy a most következő három kupameccset tesszük hátrébb a rangsorban. Erre a vágyra természetesen minden oka meg is van, 5 pontra a negyedik hely, a mézescsupor széle, és bár 5 csapat is a Wenger-kupára tör, az esélyünk az aranytojást tojó tyúkra még mindig bőven nem nulla, sőt, nem is egy vagy kettő százalék. (Hanem három.)

Ugyanakkor. Muszáj feltenni a kérdést, hogy mi a célunk, főleg azután, hogy Gerrard a visszavonulásával rendesen borította a megszokott rendet. Gerrard miatt köt minket egy szűk határidő, a munkát pedig el kell(ene) végezni; fémet kell rakni a kapitány utolsó vitrinjébe. Ennek a munkának pedig az egyik kritikus pontjához érkezünk.

Na de akkor mi most a nagy büdös prioritás? És ehhez képest hogy állunk?

Az első kérdésre a válaszom két széttárt kar, hogy én is szeretném azt tudni. Kinek mi a fontosabb ugye. Egyeseknek a csapat biztosabbnak vélt hosszútávú céljai, azaz végső soron az, hogy a bajnokságban megfogjuk a 3%-nyi, vagy a hasonló nagyságrendű EL-esélyünket a BL-re, másoknak fontosabb a rövidtáv, miszerint Gerrardot fémhez kell juttatni, és ez az elsődleges feladat. Ennek a két főverziónak megvannak azok az alegységei, hogy ezen célok mellett mekkora biztonsággal álljunk ki, hogy feküdjünk-e rá 80%-ban az egyikre, és 20%-ot adjunk csak a másiknak, aminél mondjuk ha a 80%-ot a kupára toljuk, akkor bőven jobb eséllyel kecsegtet egy valós eredmény. Ugyanakkor ezzel persze kockáztatjuk a két szék közti padlóra zuhanást is, és mindenképpen emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy amúgy sem nem biztos, hogy egyáltalán jut nekünk a padlón kívül bármi más, akármennyire is fekszünk neki egyik vagy másik célnak.

Lényeg az, hogy itt állunk a könyékig érő dilemmában. Máté már elfoglalta pozícióit a hosszútávú tervezőasztalnál, ahol a két célt egyesítené egy EL-győzelemben, amire 5-8% esélyünk van amúgy a Bwin szerint, ami a 3%-hoz képest lényegesen kecsegtetőbb, én viszont egyelőre egy trükkös játékban gondolkodom, még ha valószínűleg túl nagy kockázattal is. Az én verzióm él azzal a meglehetősen romantikus feltételezéssel, hogy nem halunk bele pénzügyileg egy BL-mentes évbe, főleg, ha a Soton bent maradna a top4-ben ezzel az egyik pénzügyi riválisunkat is kiütve (kezd a bilibe lógni a kezem), hisz az idő nekünk dolgozhat. Ha Sterling marad (ez egy fontos ha), akkor valódi nagy távozónk Gerrardon kívül nem lenne a nyáron, a bajnokságot hátrébb rangsorolva meg el is lehetne vetni benne most tavasszal az akadémiai magokat Ibe, Ojo és Rossiter személyében, hogy ősszel már arassunk, hogy jövőre egy plusz opciót adhassanak ők a másfél terhelésre már ímmel-ámmal alkalmas keretünkhöz. Ebben az álomverzióban durván nekifeküdnénk most a kupáknak akár az EL-indulást is megkockáztatva ezzel, alapvetően Gerrardért, meg valahol egy kicsit a szezon kozmetikázásáért is. A bajnokságban pedig minden kezdőmben jelölném a három említett srácból legalább az egyiket, Sterling is így került valahogy rivaldafénybe Kenny alatt csereként.

Viszont nem a Fonatot olvasnád, ha ezen a ponton nem kongatnám meg a vészharangokat a saját elméletemre, ugyanis a jövőre megugró BL-pénzek bizony nem az aprópénz kategóriájában mozognak, és nagy büdzséjű klubként az FFP szélén táncikálva baromi fontos lenne, hogy legyen effajta bevétel. Nem szeretnék, és nem is tudnék érdemben Máté ilyen témájú posztjaiba belemenni, a véleménykülönbség kettőnk közt ott van, hogy ő az EL-re tolná fel a házat, azaz a legracionálisabb döntést hozná, míg én Gerrard bejelentése óta inkább hajlok arra, hogy egy könnyebben megszerezhető kupára is ugyanúgy rá kell feküdni, akár az EL-t és a bajnokságot együtt feladva, mert bízom abban, hogy a keretünk alkalmas lehet arra, hogy jövőre visszajussunk a BL-be, de ekkor még ugye nem tudtam igazán számolni azzal, hogy bármi történik a top4-gyel, Wenger akkor is vesz még egy klasszist nyáron, a United meg hármat, mert dől a pénz a házhoz.

Így a poszt írása közben amúgy erősen dörgölőzik egymásnak még a két vélemény, zúgnak a kockázatok és a mi lenne ha kezdetű dolgok a fejemben, most komolyan őrlődöm a kettő verzió közt, mert csak nem áldoznám be a jövőnk egy kis esélyét Gerrard szép búcsújáért. Pillanat, gondolkodási szünet.

something…something…something dark side….
something…something…something incompleted…

Na még egy kicsit.

Hm, a dinnye. Na, a végeredményem, hogy Mátéé az agyamnak helyes út, lényegesen racionálisabb, a kockázat és a várható (‘Gerrard->fém->most’-on kívüli) haszon szempontjából a legelőnyösebb kombináció, ugyanakkor mégis az All-in-for-Gerrard áll közelebb a szívemhez. A szívem nem engedné veszni hagyni a mondjuk 30%-os Ligakupa-esélyt, a 7%-os EL-ért, bármennyire is összehasonlíthatatlanul többet lehet nyerni valójában az utóbbival. Az FA-EL viszonylat nekem ugyanez, csak ott ugye még sehol sincsenek az esélyeink. Az én végső válaszom – bármennyire is tiltakozik ellene a racionális énem – hogy rá kell feküdnünk most a Ligakupára is, és minden erőnket bevetve megpróbálni átlépni a Chelsea-n, szombaton a Bolton, jövő héten meg megint a Chelsea-n.

Jó, ezek voltak a kis teóriák, és most ezek után térjünk át arra, hogy a párafelhő gondolatai fölött mi is a valóság.

Az Echo összefoglalója alatti top komment

Az Echo összefoglalója alatti top komment

A valóságban szombaton egy felejthető meccsről hoztunk három pontot, és McAllister videokártyája miatt erről még csak valódi poszt sem készült, amiben kiemelhette volna mind a kettő emlékezetes momentumot a meccsből. A fontosabb a biojezus által az előző posztban már linkelt sárga lapos gólöröm, a WTF-kategóriás meg az egyébként bűn rosszul játszó Borini gólja. Borinivel ékben ugye a cápa nem döglik meg egy ültő helyében, cserébe maximum szívószálas péppel táplálkozik, vagy néha az ínyével elszopogat egy kiflivéget órák alatt, mint a csecsemők. A gól valódi analógiája mondjuk közelebb áll ahhoz, hogy Hendo könyékig betolta a cápa torkába a kiflivéget, az meg reflexből benyelte, de ne vegyük el teljesen Borini érkezési érdemeit, Falcao még ennyire se volt képes a hétvégén, Borini meg mennyivel olcsóbb volt, háhá.

A fővonalat már összefoglalta amúgy a fenti komment, de mindenesetre összegezzük, hogy az elérhető legerősebb kezdőnk volt a pályán (a Borini vs. Lambert mondjuk öldöklő csata abban, hogy melyik az ‘erősebb’), cleen sheet, 0-2, és három pont. Csak a jegyzőkönyv kedvéért.

Amire pedig a most következő meccsen számítok (nem olvastam #srácot), az pont ugyanezen elv alapján felállítandó kezdő. Rodgers nem fog számolgatni, meg esélyt latolgatni a párában, teljes gőzzel hajtunk neki az előttünk tornyosuló jéghegynek, addig pörgetjük a keretet, amíg csak lehet. Egy, a szombatihoz nagyon hasonló csapattal rontunk majd neki az idegenben kontrára berendezkedő Chelsea-nek, és várjuk, hogy ki törik meg korábban. A szívem elégedett bólogatással nyugtázza majd ezt a verziót, az agyam pedig már csak elengedi. Akarhat ő bármi pihentetést, Rodgers hajtja, hajszolja a fogatot mindig csak előre, maximum egy-egy lovat cserélve.

Ha már csere, örülnék, ha Borini-Lallana váltás történne végül a kezdőben, Sterlinggel a középcsatár helyén, Gerrard pedig a második félidőben váltaná valamikor Lallanát, hogy fél óra zseniális játék után két kézzel mutathassa a fakkot a slippyG-zőkek. Bár amennyi motiváció felgyűlhetett most benne egy Chelsea-elleni kupa-elődöntő előtt, akár meg is kockáztatnék egy kezdetést nála, ha valahogy megtaláljuk az ideális helyét úgy, hogy Henderson is középen maradhasson. (Johnson felépült amúgy if you know.)

Most majd két kézzel

És csak emlékeztetőül: az utolsó Ligakupa-elődöntőnkön a City ellen a 3-2-es összesítésben Bellersen kívül Gerrard lőtte nálunk a kettőt. Pedig akkor is ugyanúgy esélytelennek tűntünk. Bellers helyett legyen mondjuk egy Lambert gól, a többi maradhat.