Hattyúk is talál szeget

Humpback whale (Megaptera novaeangliae)  breaching, Alaska, USA
Végre. A minősíthetetlen játékkal szerzett pontok, a szépen játszottunk, de többet érdemeltünk meccsek után végre valahára sikerült 90 percig minden puzzlet a helyére rakni és megérdemelten, több góllal lemosni a Swansea-t. Ez egy olyan pillanat, mint amikor Neo egy rövid időre Peking légköre fölé kormányozta elektromos borotva alakú kotrógépét, hogy (addigra már csak jelképes) szemeivel gyönyörködhessen a sok-sok éve nem látott, szikrázó napsütésben. Mi is itt tartunk most, kiemelkedtünk a fekáliatengerből, a kérdés már csak az, hogy tudunk-e még innen tovább tendálni a sztratoszféra felé, vagy elemi erővel csapódunk vissza a posványba, mint exhibicionista kékbálna a tengerbe.

Nekem már a kezdő is tetszett. Valószínűleg a mostani felállást is a karácsonynak köszönhetjük, más értelmes magyarázatot az eddigiek után nem tudok. Látom is magam előtt a jelenetet, ahogy BR újkeletű oldalbordájának kislánya a szenteste kapott ajándékhegyek szétdúlása után, unatkozva járkál a házban, újabb bontatlan csomagokat keresve. Benéz az ágy alá, felmegy a padlásra és hopp, az egyik szekrényben talál két megkötözött spanyol gyereket, meg egy gyrost kebabot majszoló crossover-kalózt. Megesik hát rajtuk a szíve, kiengedi őket és láss csodát, újra a kezdőben van Can, Moreno és Manquillo, mi ez, ha nem karácsonyi csoda?!?

Hiányzott már a magabiztosság a csapatból, hogy látszódjon, hogy értik, kinek mi a dolga és mit kell csinálnia, hogy azt, amit BR kitalált nekik azt nem csak magukért, hanem egymásért is megteszik és ez nekem az első percektől nagyon átjött. Lehet azon lamentálni, hogy jó-e a 3 védős rendszer, vagy nem, de a mostani első 10-15 perc alapján úgy éreztem még én is, a 3 CB egyik legnagyobb antagonistája, hogy igen, ez működhet. Ebben pedig nagy érdeme szerintem Sakhonak de méginkább Cannak, mert az ő helyezkedésük, labdabiztosságuk megadta azt a gerincet a csapatnak, amire a támadójátékot lehetett építeni. Itt éppen Sakho.

Ez tetszik amúgy a törökben. 20 éves, jegelve volt szinte egész szezonban, beáll és a nagyképűség határát súroló magabiztossággal hoz le egy olyan posztot, amit valószínűleg ilyen szinten soha nem játszott. Igen, Fritz U21-ben volt már CB, Aspirineseknél meg LB, de azért a PL más kávézó, meg nem is 3 CB-s rendszer egyik sem. Itt pedig a türkice:

Pont a tavaly őszi hattyús meccsen ötlött fel bennem a cápa hasonlata a csapatunkkal kapcsolatban, ami még mindig helytálló. A MU és az Arsenal ellen újra úszott, előbbinél fogatlanul harapott, utóbbinál meg nem tudott elúszni a szigonyok elől, hogy aztán a Burnley ellen megint döglődjön. De most, nem csak Sakho feltételezett háromlábassága miatt mondom, hogy a farokúszó (értsd: a védelmünk), ami tolja előre a cápánkat, egy komolyabb hibát leszámítva jól működött. Ahogy a nagy fehér halunk középső traktusa is, hála annak, hogy Ahab kapitányunk végre a padon találta magát. A cápa és bálna közti képzavarért innen is elnézést tengerbiológus olvasóinktól.  Henderson és Lucas remekül bemozogta az egész középpályát, Lucas főhadnagy számára teljesen testidegen helyeken tűnt fel rendszeresen, Sterlinggel egyvonalig letámadott, szűrt, passzolt és csomószor felért az ellenfél 16-osáig, ahol hála az égnek lőnie azért már nem kellett.

460894272

Nem hiába jutottunk arra a konklúzióra az előző podcast alkalmával, hogy Hendót pazarlás WB pozícióban játszatni, a mostani meccse alapján nem lötyögött rajta a CSK szalag. Mindenhol ott volt, szokás szerint leadta a portán a napi betevő félmaratont, de most legalább kiosztott három gólpasszt is, amiből mindegyik különös fontossággal bírt, mégha kettőből lett is csak gól. Az elsőnél látszott, hogy mi értelme van Hendó létezésének: Nem fogja soha átcselezni magát az egész középpályán, de ő volt az, aki megint odaért, ő volt az, aki megcsinálta az alapvonal felé az elfutást és a fociban igazából ennyi kell. Ő ott volt, bírta kondival, megcsinálta amit kellett és így már vezettünk is, ami annyira kritikus volt az első félidőben. Mert helyzeteink voltak, a fölényünk nyilvánvaló volt, de addigra kezdtünk kicsit leülni és lélektanilag nagyon kellett a szünet előtt a vezetés. Álljon itt bizonyságképpen a az előző három meccs nem Lucas által összehozott sikeres CM passzainak ábrája:

passzok

Gerrard a nagyok ellen mindig fokozatba teszi a seggét, a Burnley ellen bűn gyenge volt, Hendó viszont a Swansea meccsen remekül bejátszotta az egész középpályát. Ezért kulcsfontosságú a kellően mozgékony középpálya (jelzem, Lucas nem gyors, de remekül olvassa a játékot, ezért oda tud érni, ahova kell).

Az első félidőt így alapvetően megérdemelten hoztuk le, ráadásul most nem is estünk abba a hibába, hogy fair play címszóval az ellenfélnek is engedtünk rúgni egyet. Azért is volt tetszetős ez a játék, mert ugyan azt a taktikát alkalmazta Monk testvér, amivel tavaly azért erősen cumiztatott minket. Akkor kicsit támadóbb szellemű 4-2-3-1-et használt a mostani 4-4-2-höz képest, de az alaptaktika ugyan az volt: már a középpályán élő falként lezárni minden passz sávot, a megszerzett labdából indulni.

védelem

Ez könnyen működhetett is volna, mondjuk ha Touré – Lovren a két másik CB, előbbi könnyen zavarba hozható és szereti felvagdosni a labdákat, melyek a Swansea védőknek az LSC vertikális hiányosságai miatt csemegék lettek volna, utóbbi pedig szeret laposan hosszan indítani, csak sajnos általában szarul. Monk lemondott arról, hogy a 3 CB-t direktbe, ember-ember ellen támadja, egyszerűen a Mennyeiből ellesett tolódásra építettek, illetve csak akkor léptek Shelveyék följebb, ha valamiért úgy érezték, hogy egyből vissza tudják szerezni a labdát. Ezért volt kritikus Can és Sakho játéka, mert az ő nyomás alatti hidegvérük miatt tudott folyamatos maradni a játékunk, minimalizálódtak a kivágott labdák és így tudott kijönni az, hogy mennyivel jobban fekszik nekünk, ha nem szárítjuk meg a labdát a levegőben.

Védelem2

Ráadásul támadásban LSC remekül bemozogta a két sorban felhúzott védelem közti területet. Sterlinget néha elnyomták, így azért látszott, hogy ezen a poszton jobban működne egy Sturridge, de így is sokkal jobb volt, mint Balo és Lambert, akik bent szoktak birkózni a védők között. Így a két szélső CB-től kapott labdákat tudta kinek Hendó / Lucas tovább osztani, Williams-ék pedig nem mertek kilépni Lallanáékra, mert akkor lett volna terület mögéjük befutni, amit nem akartak kockáztatni.

Ezt segítette M&M is. A kisebbik a gólja miatt érdemel puszit a hasára, a nagyobbik pedig a védőmunkája és a majd 90%-os passzpontossága miatt. Mankó támadásban nem sokat adott hozzá, egyszerűen annyit tett, hogy segített felcipelni a zongorát az ellenfél kapujáig, ahol az LSC-nek már csak játszani kellett rajta, ami szerintem legalább annyira fontos, mégha nem túl látványos meló is. Kivegyük Mankót a kezdőből?

A második félidő elején a játék képe nem sokat változott, pont jókor érkezett Lallana gólja. Lehet fogni a szerencsére, de én nem így látom. Amennyi munkát beletesz a letámadásba, amennyit fut támadó létére labda nélkül egyrészt megérdemelte a gólt, másrészt egyszerűen csak matematikailag is ki kellett adnia egyszer. 100-ból egy alkalommal bejön, most itt volt az az egy, de ahhoz kellett a másik 99 is, amikor eredménytelen volt a kapus támadása. Ráadásul hála az ő melójának, illetve annak, hogy Hendersonban alapból benne van a letámadás iránti vágy (egyszerűen azért, mert ha nem fut, olyan mint egy motor, amit üresben pörgetsz), újra volt nem csak nyomokban, de észrevehető időtartamokban presszingje a csapatnak, ami kimondottan üdítően hatott.

Ami nem nem volt annyira üdítő, hogy a clean sheet fogalmát lassan szótárból kell kikeresnie a srácoknak. A gól Skrtel nevéhez kerül, de ez tipikusan olyan gól, amiért nem tudom habzó szájjal kutyázni. Can melléfejel (ettől még nem lesz az ő gólja, 20 ilyen is van egy meccsen, de akkor is hiba), Skrtel mutatta Hendónak, hogy fogja Bonyt (ami így utólag belegondolva kicsit erős), Hendó inkább elment az érkező felé (amúgy CM-ként jogosan), mire Skrtelnek leesett, hogy elváltotta a dolgot, addigra meg úszott az egész. Hendó se jött az izlandival, szóval valahol ő is sáros, de ez inkább volt egy sima, hétköznapi elváltás, mint a korábbi Benny Hill show, amiből a gólokat általában kapjuk. Ezt leszámítva Skrtel megkajálta Bonyt, amire 10 hónapja Agger képtelen volt, voltak jó megelőző szerelései, meg úgy általában, néhány neccesebb periódust, meg a kapufát leszámítva nem hallottam egy időzített bomba óraszerkezetének ketyegését a fülemben ha a védelmünket néztem, mint korábban annyiszor.

A 3. és 4. gólunk esetében pedig érdemes megemlékeznünk szeretett Dr Genyánkról. Milyen jól tette a rigó, hogy nem küldte le Can lekönyöklésénél, nem? Szegényemről tudjuk, hogy nem a legélesebb kés a készletben, de hogy 1,5 év után is elindítja nála a YNWA a pavlovi reflexet, hogy segíteni akar a Liverpoolon, az valami gyönyörű. Az első gólnál egyszerűen lusta volt visszajönni védekezni Lallanával ( a lá Gerrard tavaly ősszel, pont ellene), a másodikat, illetve az előtte látható kedves évődést meg nem kell magyarázni. Ez a 3. gólunk azért is volt nagyon fontos, mert Lallana végre kezdi behozni azt a nem kevés pénzt, amit a leigazolására költöttünk. Rajta is látszik, hogy egy sokat mozgó, fluid rendszerben mennyivel jobban él és mennyivel jobban kijönnek azok a skilljei, ami miatt a leigazolása mellett döntöttünk. A két gólja mellett, amiért tényleg megérdemli MotM titulust (szorosan a nyomában Couval), az a sokat emlegetett 5 /5 sikeres tackle, illetve a rengeteg futás és küzdés, ami amúgy jellemzi.

10150692_10153087688857573_8740649212559401706_n

BR-re sem lehet most sok panaszunk, a csapat jól játszott, nyert is, ráadásul még időben is cserélt. Lehet biztos, hogy az elfogultság beszél belőlem, de adott esetben én Sterlinget is előbb lekaptam volna, helyette hozva Balotellit, de aztán látva a talján fejét a beállásnál, szomorúan kellett konstatálnom, hogy Mario itt már feladta a küzdelmet és csak a január egyet várja, meg hogy Mino elkezdje lepörgetni a bónusz kilométereit a légitársaságoknál. Szar ez így, hogy egyszer szorítasz egy játékosért úgy igazán, de látva, hogy már ő sem akarja ezt az egészet, lassan el kell engednem a kezét és keresnem egy másik Avatart. Mi is Lallana keresztneve?

Amúgy a 3 védős játékot nem akarom most piszkálni, valószínűleg BR sem fogja, mert ha véletlenül nyerünk, akkor alsónadrágot se nagyon szokott cserélni. De csak kikívánkozik belőlem a gondolat, hogy ugyan ezzel a kezdővel simán lehetne 4-3-3-at is játszani.
– Mankónak így nem kell támadnia, a két FB közül ő lehetne az, aki inkább hátul marad, amit tökéletesen el tud látni
– Can felléphetne középpályára, CB-ként is megállja a helyét, de az érzésem vele kapcsolatban, hogy Hendersonnal WB-ben, nem rossz, lehozza, de máshol lehetne jobb.
– LSC működhetne ugyan úgy, balról Moreno dettó mehet fel, maximum nem kapnak akkora támogatást jobb szélről, de lássuk be, az ezen a meccsen se volt sok. Ellenben kapnak egy Cant középben, nem olyan rossz az.

Amit én nagyon a zsigereimben érzek, de csak gyorsan mondok, hátha nem tűnik fel: Gerrardot az idény hátralévő részében nem kéne kimozdítani a mostani status quo-ból.

Négy hónap. Augusztus 31-én, akkor még Stu-val a fedélzeten játszottunk utoljára nem csak eredményesen, nem csak szépen, de egy olyan csapatként, aminek tagjairól elhiszem, hogy a jövő Liverpooljának tagjai lehetnek.  Négy kibaszott hónapot bolyongtunk a ködben, mire eljutottunk oda, hogy egy úszó cápához kell egy labdabiztos védelem, egy sokat futó középpálya illetve egy fluid támadósor. Valami, amit BR-nek nem most kellett volna feltalálnia, mert elvileg ez az alap filozófiája és ezt csinálta mindig is. A végén az állásába fog kerülni ez a négy hónap? Nem tudom. Lehet, hogy nem csak négy hónap lesz, mert megint visszakormányozza a gépünk orrát a fostenger felé, ha Glen, Lovren felépül, meg Gerrard megunja a padozást. Amíg ez kiderül, addig évezzük a napfényt, ki tudja, meddig fog tartani.

Olyan kevés kell a boldogsághoz, nekem elég

A meccs összefoglalójának itt: http://www.matchhighlight.com/latest-goals/england/premier-league/liverpool-vs-swansea-city/

Illetve a kedvenc medvémnek pedig itt

való megtekintése. A címért innen is #bocsmá