Walt Disney találkozó

Blog-headerNo nem azért, mert Hófehérke és a hét törpe fog fellépni, hanem szerda este a Mikiegér kupában találkozunk a Bournemouth csapatával az ő otthonukban. Amit én most egy kicsit idealizált világból kívánok átnézni. Meglátjuk mennyire megy.

Bournemouth csapatáról a tavalyi januári FA kupa találkozó kapcsán elég sokat lehetne tudni, ámde mégsem, köszönhetően a mindig csodálatos FA-nek és a rádiós közvetítésnek.  Erősen benéztem és összekevertem az Oldham meccsel. Ha már itt tartunk, a csapatok eddig 5 alkalommal találkoztak, és eddig csak az FA kupa sorozatban. Eddig 3 Liverpool győzelem és 2 döntetlen a mérleg. Idegenben viszont 1 győzelem 2 döntetlen. A Bournemoutról annyit lehet tudni, hogy idén eddig kifejezetten jól szerepelnek: vezetik a Championshipet. A stílusukról statisztikák alapján a tipikus Championship stílusú csapatok között technikás és labdabarát csapatnak számítanak, kevés szabálytalanságot követnek el. A klasszikus 4-4-2-t és a dájmondot váltogatják. Azaz egy átlagos szezonban kifejezetten örülhetnénk nekik, hiszen a játszósabb csapatok jobban szoktak feküdni nekünk, mint a tipikus brit favágók. Azonban nem tipikus szezonunk van és érzik a vérszagot. Mind a játékosoknak, mind a szurkolóiknak örök élmény lenne egy ellenünk való továbbjutás és ezért mindent meg is fognak tenni. Az ilyen felspannolt csapatok elleni találkozóknak, főleg, ha csak nincs az elején megnyugtató gól (amit idén ritkán szerzünk) rendszerint rossz vége van a nagyobb csapatok számára.

SOCCER-Bournemouth-13192_066Alapesetben csak arról értekeznék, hogy kell-e nekünk január közepén (19-én és 26-án) plusz két meccs az egyébként is elég sűrű meccsnaptárba. No meg arról, hogy a Citeh-, Chelsea-, (MU-)féle szupererős csapatokat leszámítva évek óta kimutathatóan kizsigereli a Mikiegér kupa-menetelés. Azt hiszem, ezt Liverpool drukkereknek nem kell agyon magyarázni: mindannyiunk agyába beleégett a Kenny-féle két kupadöntős, de a bajnokságban kieső pontmennyiségű tavasz. No meg mostanság volt több Mikiegér győztes kieső és a Swansea is elég erősen visszaesett abban az évben mikor nyertek. Ellenben a tavalyi győztes Citeh meg sem érezte és behúzta mellé a bajnokságot is. Az alapvető következtetés az lenne, hogy hagyjuk az egészet a fenébe és koncentráljunk a bajnokságra, legyen meg a Top4, ami sokkal többet hoz, mint a bohóckodás a Mikiegérben. Azonban nem tipikus szezonunkat éljük. Sajnos a már sokszor kivesézett szar kezdésünk elég tartósnak bizonyult, így lassan (vagy már mostanra) kénytelenek vagyunk elengedni a reális Top4 esélyeinket. A szezont pedig nem a megszokott logikával nézni. Így tud felértékelődni a mai meccs is, mint esély arra, ha minden kötél szakad, a Mikiegér győzelem végül is EL-indulást ér (mondjuk a Tottenham és Newcastle duónál is hasonlóan gondolkodhatnak, de szerencsére közülük csak egy mehet tovább). És így tud az elég régóta folyó EL-BL vitában is egy esetleges EL-menetelés akár BL-indulást is érni. Persze mindkettőhöz alapkövetelmény az előbb-utóbb, (remélhetőleg előbb) bekövetkező formajavulás.

brendan-rodgers_2314329bA hírek arról szólnak, hogy meginoghat BR alatt a szék, ha a már elvesztett MU elleni meccs mellett a mostanit és az Arsenal ellenit is bukja a csapat, így valószínűleg neki más lesz a logikája, mint nekem, de azért nézzük.

jr270713liverpool-15Nekem a mostani és főleg az Arsenal meccsnek az lesz a lényege, hogy lássuk BR milyen következtetést vont le a szar stílusú 5 meccses veretlenségi szériából és a jó stílusú MU elleni első félidőből. Remélem azt, hogy el kell felejteni egy időre a balo típusú támadóinkat (Balot és az általam egyébként nagyon kedvelt Lambertet) és a komoly meccseken a Sterling, Cou, Lallana (Markovic) féle presszingelős, sokat futó, fluiditásra képes triót kell tolni ezerrel (McAllister kollégával teljesen egyetértve) – avagy az igazi csatár nélküli játékunkat. Nos én az Arsenal ellen ezt a csapatot szeretném látni, melléjük meg M&M, Sakho, Lovren védelmet Lucas, Hendó, Allen középpályát proaktivitást, sok futást és a tavalyi játékunkra emlékeztető dolgokat akarok. Ezt azért mondtam el így előre, mivel hiába értékelődött fel a Mikiegér kupa, közülük senkit sem szeretnék a kezdőben, de ha lehet, még a keretben sem látni. (Szerkesztői megjegyzés: a Chelsea PL-csapatából tegnap hatan kezdtek a Derby ellen, vagyis még egy olyan bivalyerős kerettel rendelkező klub is inkább csak erősen rotál, mintsem mindenkit kihagy a kezdőből, a keretben levésről nem is beszélve – macca8.) Így mostanra a Glen (sérült, így ő nem lehet), Skrtel, Touré, Prof féle idős, reaktív védelmet akarom Cant és ha lehet kérni Rossitert a középpályára, mondjuk Allen mellé. Gerrard irányítson a Lambert, Balo (ő is sérült) Borini duó mögött. Egy érdekes dájmond kijönne belőle amivel a játékunk ugyan alulról verdesné a nézhetetlent, de ettől függetlenül elég rutin lenne a pályán a meccs megnyeréséhez. A rutin a meccs megnyeréséhez meg most fontos lehet. Csak remélni tudom, hogy BR is hasonlóan logikázik.