Kinek a bosszúja?

evil-mourinhoA szezon talán legrosszabb formájában várjuk Darth Mou második éves csapatát, amely hozza is, amit a legenda (és a tapasztalat) elvár: hasítanak és verhetetlennek tűnnek, nagy fölénnyel vezetik a PL-t, állnak még a Mikiegér kupában és vezetik a BL-csoportjukat. Nekik minden szép és jó, mi meg… de erre majd még kitérünk. Azt hiszem, megint jól fog jönni nekünk a válogatott szünet azzal, hogy rápihenhet BR és a stáb a szezont igazán befolyásoló meccsekre, a Palack, Stoke, Leicester, Sunderland kvartettre, amelyek közben lesz ugye a maradék két BL-meccs is, ami eldönti, mi lesz velünk a csoportban. Nekünk jelen állapotunkban ezek a fontos meccsek, és nem a Chelsea meccs most hétvégén, ha azokat behúzzuk, meg tudjuk fordítani a szezonunkat.

Pár szó a meccsről, mielőtt rátérnék a mai témáinkra. Azt hiszem, nem nagyon kell ecsetelni, hogy sem az idei Chelsea és sem az idei Liverpool nem azonos a tavalyi önmagával. A Chelseanél maradva, az idei csapatuk tud támadni: 2,6 gól meccsenként (tavaly 1,9), sőt szeret támadni, köszönhetően a meglepően jól kezdő Fabregas, Costa duónak (mondjuk, az utóbbi 1-2 meccsre mindkettő visszavett kicsit a tempóból). Mint majdnem minden a fociban, ez sem járt mellékhatások nélkül, hiszen a tavalyi betonvédekezésük és ikaruszozásuk a múlté (a vicc az, hogy idén kevésbé presszingelnek, mint tavaly; mondjuk ennek oka, hogy rendszerint vezetnek és nem hátrányban vannak). Nekünk ugye pocsék a védekezésünk és kaptunk 13 gólt. No ők kaptak tízet, azaz meccsenként nyelnek egyet (tavaly 0,7 volt ez a szám), ami a PL-ben így is a második legkevesebb, azaz nem lett rossz, csak valamivel rosszabb a védekezésük. Ennek fényében nem hiszem, hogy Darth Mou ikaruszozni és kontrázni jönne az Anfieldre.

livche1411A mieinktől mi várható? Jó kérdés. Még most is a tisztes helytállást tartom valószínűnek, bár kicsit bizakodóbb vagyok a hétközi meccs után, mivel pihentettük a fontos játékosainkat. Gerrardra kitérve, meggyőződésem, hogy nem kellene ennyit játszania már, és egy csomó bajunknak ő a forrása, de most mindenképpen játszatnám, mert van 3 csapat, ami ellen rendszerint felszívja magát: a Chelsea, az Everton és a MU. Szívesen látnék megint egy kísérleti csapatot, azaz Balo és Lambert nélkül, vagy Borinivel vagy Sterlinggel az élen. Ugyan idén a legrosszabb az eredményünk a 4-1-2-3 alkalmazásával, de én megint erre szavaznék, hiszen két csatárral nem mennénk semmire a Chelsea ellen (főleg nem a jelenlegi csatártrióval), míg a 4-2-3-1 hazai pályára túl defenzív. Összességében tisztes vereséget várok és azt, hogy végre sikerüljön legalább egy gólt lőnünk.

No és akkor kezdjük a lényeget. 10 meccset szoktam mondani amikortól érdemes megnézni, hogyan is áll a tabella. Elég kettős. Szar, borzalmas stb. stb az, hogy 7. helyen vagyunk, a 13 kapott gólunk (1,3 meccseként – tavaly surprise 1.32 volt azaz nem romlott a védekezésünk, ha csak az első 10 meccseket vetjük össze, akkor 1,3 vs 1, vagyis akkor a védekezésünk olyan volt, mint most a Chelsea-é – macca8) sok, a 13 lőtt gólunk (1,3 meccsenként – tavaly 2,65 volt – ha a két szezon első 10 meccsét vetjük össze, akkor 1,3 vs 1,7 – macca8) kevés. A 0-ás gólkülönbség pedig a nevetséges-botrányos skálán mozog és nem predesztinál top4 helyre, ahogyan a meccsenkénti 1,4 PPG is nagyon kevés, főleg a szükséges 2 PPG-hez képest. Minden szar. Ennyire azért nem rossz a helyzet, hiszen a célunkért, azaz a Champions League trophy (top4) folytatott versenyben jelenleg csak az Arsenaltól vagyunk lemaradva, tőlük is csak 3 ponttal. A Tottenham ugyanannyi pontnál jár, a MU meg egy ponttal mögöttünk áll. Azaz jelenleg még semmi sincs veszve, de javulnunk kell, hiszen az az új edzőikkel előbb-utóbb (és inkább előbb, mint utóbb), be fognak indulni, így nekünk is be kell – főleg a szünet után. A PL-körképhez tartozik, hogy idén is, mint minden évben, van jól kezdő meglepetéscsapat. Idén éppenséggel kettő is: a West Ham és megint a Soton. De mivel a bajnokság nem sprint, hanem maraton, így ki fognak pukkadni és átveszi a helyüket a Tottenham, MU, Pool trióból kettő. A megszokott az, hogy a meglepetéscsapatok a sűrű ünnepi időszak kettős terhelése után pukkannak ki, vagy a másik, a tuti bennmaradó 40 pontos küszöb elérése után, hogy idén melyiknél, melyik lesz majd meglátjuk, de az tuti, hogy a sokkal gazdagabb, bővebb keretű riválisaikat nem fogják maguk mögött tartani. A képhez teljességéhez tartozik, hogy az EL jelentette kettős terheléstől megszabadult Swansea egészen jól teljesít, míg az ezt nyögő Everton elég gyengén. A többiek nagyjából ott vannak 10 meccs után ahol lehet számítani. Ja, el ne felejtsem 10 meccs után már ellépett a Chelsea és a Citeh is lépéselőnyben van, ami mondjuk nem meglepő: jelenleg ez a két legerősebb és leggazdagabb csapat.

B1dpkDWCEAA95ZWTudom, hogy a magyar és a nemzetközi “szaksajtó” is valamiért a játékosokra elköltött összegekre van ráfixálódva és baromira nem foglalkoznak azzal, hogy mennyi volt a játékos eladásból befolyó összeg. Hatalmas baromságokat tudnak lehozni várakozások kapcsán, hogy jaj xy csapat elköltött x milliót, de jónak kell lenniük, és ha meg nem lettek azok, akkor jaj, de szarok, hogy x millió elköltésével sem mentek semmire. Ebben bűnös a “szaksajtó”, a Babel dayes Sky-os “már megint rekord összegért vásároltak a csapatok” című baromsággal. De mindenesetre tőlük is, de főleg szurkolóktól, kiakaszt ez a szűk látókörű mentalitás, mint például most is az a barom, aki repülős bannerre gyűjt, de még itt nálunk is látom ezt. Egymással összefüggő dolgoknak csak ennyire az egyik oldalára koncentrálni és ignorálni a bevételi oldalt, az idiotizmus definíciója szerintem. Ugyan nem várom el, hogy mindenki vállalkozó, cégvezető vagy pénzügyes legyen, hogy lássa és értse ezt, de azért abba azt hiszem, nem nehéz belegondolni alkalmazottként sem, hogy haza nem a bruttó fizetésedet viszed, hanem a nettót! (Másképpen fogalmazva: az otthoni háztartásnál sem csak az a fontos, nem abból derül ki, hogy hogyan él a család, hogy mennyit keresünk, hanem az is lényeges, hogy mennyit költünk. Még pontosabban: az, hogy kinek, mekkora tartaléka (anyagi ereje) van, az nem abból derül ki, hogy mennyit költ, hanem abból, hogy miből teszi ezt: zsebből (hitelből) vagy csupán a fizetéséből vásárolhat. – macca8) Akkor átigazolások kapcsán miért bruttót és miért nem a nettót nézzük? Konkretizálva: a Liverpoolra idén nyáron a barom felfogás szerint elköltöttünk ugye bruttóban 116,85 milliót (a számok a mindig kiváló lfchistory.net-ről). Hova lett ez a pénz, hol az eredmény? Igenám, de közben 80 millióért el is adtunk, így valójában 36,85-t költöttünk nettóban, ami a mai piacon egy klasszis ára vagy két feltörekvő fiatalé, azaz nem egy hatalmas összeg. Ha megnézzük BR idejére 212,38 millió fontért érkeztek (25-en), ami hatalmas összeg elsőre, de ugye 3 évre avagy 5 ablakra osztva már nem. Igenám, de közben eladtunk 124,7 millióért (26 játékost). Összességében tehát 87,68 milliót költöttünk nettóban 5 ablak alatt. Ablakonként (igen tudom tavaly télen nem vettünk senkit) 17,536 milliót nettóban, úgy hogy közben kicseréltük, megfiatalítottuk és kibővítettük a keretet. Nem rossz ez. Olyan finomságokról ne is beszéljünk, hogy a nettó költés hány százaléka a csapat bevételeinek közben hogyan alakul a bérköltség etc. Ma csak annyira akartam kilyukadni, hogy ordas nagy baromság azt hangoztatni és azon sírni, hogy több mint 200 millió elköltése után hol vagyunk most éppen a tabellán, mint az a RodgersOUT banneren szerepel.

3VuVpJyTerjedelmi okok miatt külön posztba kerül a játékunkat jellemző stílusváltás (meg mert megkértem Mátét, hogy várjon meg az én részemmel – macca8), így helyette két rövidebb problematikát tárgyalok. Az első Sterling használata, amit nem lehet másként tárgyalni, mint BR-t illető kritikaként, hiszen egy nem működő támadógépezetben az egyetlen valamennyire használható támadó fegyveredet (házi gólkirály) azon a poszton akarod használni, amin a leginkább gólveszélyes, nem? Úgy tűnik, nem, hiszen a statisztikák szerint Sterling góllövésben, gólpasszban, kulcspasszban, lövésszámban, azaz gyakorlatilag minden támadókategóriában sokkal eredményesebb, amikor tükörszélsőt játszik a baloldalon vagy irányító poszton szerepel. Mondjuk, ezt erősen felfelé viszi a tavaszi szezon a gyémánt csúcsán hozott produkciójával, de enélkül is van értelme, balról indulva jobblábasként a lövő láb felé húz be, arra cselez stb., így persze többet és jobban fog onnan lőni, mint a jobbszélről, ahonnan természetes reakcióként inkább beadni tud.

NsTfpmeNos, mostanság sokkal többet szerepel a jobboldalon és nem is igen megy ott neki. Jó eséllyel a Balonak szánt beadások miatt, ám mivel Balo még nem vált be, ezért Sterling ilyen módon történő bevetése rendkívül haszontalan. Persze a teljességhez tartozik az, hogy mondjuk Cou meg nem tud jobboldalt, csak a balon szerepelni, ezért vagy irányítania kell, mikor Sterling a baloldalt van, vagy CM-nek lennie, ami elméletileg nem kellene, hogy gondot okozzon neki. A teljesség kedvéért igaz, jobboldalt kevésbé támad jól, viszont innen segíti leginkább a védekezést.

balo-plus-one-shotsA másikról csak röviden, Balo kapcsán. Főleg azért, mert szerintem a vele kapcsolatos problematikának nem ez a gyökere. Balo maga többször említette, hogy alapvetően ő nem egyszemélyes csatársor, hanem csatárduó részeként a legjobb. Ennek alátámasztására Beez, ugyan kismintás, de bizonyítékot is talált. Ha megnézzük, látszik, hogy ugyan nem lőtt sűrűbben, viszont sokkal jobb helyekről lövöldöz, ha van partnere. Továbbá ő maga sokkal sűrűbben passzol a 16-on belül és gyakrabban is kap passzt ugyanott, azaz sokkal jobban részt vesz a csapatjátékban, ha van játszótársa, ami azért reményt keltő a Sturridge visszatérte utáni időkre nézve, hogy ne csak puffogtassuk, hanem támasszuk is alá valamivel a visszatéréstől minden jobb lesz elméletet.

balo-plus-one-passesA végére hagytam az egyértelmű pozitívumot. A Swansea meccsel áttértünk a rögzített szituációknál a zónavédekezésre az eddigi emberfogás helyett. Az eredmény meg is van: nem kaptunk ezeken a meccseken gólt belőlük, ami nem nagy dolog – 3 meccs – hiszen tudjuk 30 szögletből egyből lesz gól azaz 3-4 meccs kapott gól nélkül nem egy nagy etwas. Ettől függetlenül pozitívumként élem meg ezt a váltást. Mindenképpen cáfolata azoknak a baromságoknak, hogy BR nem flexibilis. Ugyan nem túl jó a memóriám, de ezen a 3 meccsen nem emlékszem igazán veszélyes rögzített szituációra az ellenfelektől, pedig a szezon korábbi részében nagyjából meccsenként kaptunk egyet ezekből (Skrtel, vagy Lovren, vagy Glen vagy valaki mindig lemaradt emberéről). Ha nem lenne világos, rögzített szituáció alatt a szögleteket és a beívelt szabadrúgásokat értem. Nos, nézzük meg, hogyan is néz ki a szögleteknél mostanság alkalmazott zónánk. Alapvetően 4 emberes zónáról beszélgetünk, ahol egy ember védi a rövidre érkező szögiket (Gerrard feladata szokott lenni, hiányában Lucas vette át ezt a szerepet). Valamint az 5-ös vonalán helyezkedik a 3 legmagasabb legjobban fejelő emberünk, rendszerint a két CB (Skrtel, Lovren/Touré), illetve Balo (Lambert) szokott lenni a harmadik (a Real meccsen Can vette át a helyét). A zónavédekezés előnye, hogy a lassú, kevéssé fordulékony embereink nem maradnak le emberükről, hiszen megvan az adott területük, hogy ha oda jön a beívelés, akkor onnan ők fejelik ki. Az is tök jó, hogy adott helyről tudják figyelni és végig tudják követni a labdát, hogy a zónájukba érkezik-e. Rendszerint ehhez járul hozzá, hogy a kifutásokban nem mindig jeleskedő Minyonnak is megvan a maga felségterülete (az 5-ös), ami így üresebb tud lenni. Ezt egészíti ki, hogy az ellenfelek legveszélyesebb embereire, így a gyorsabb mozgékonyabb emberek jutnak a kergetőzés során (például Hendó), akik kisebb valószínűséggel maradnak le, mivel még így sem játszunk tisztán zónavédekezést. A fent leírtak tisztán akkor látszanak, amikor az ellenfelek veszélyes emberei a 11-es pont környékén gyülekeznek, viszont amikor megszállják az 5-öst, akkor nem látszik ez tisztán, mindazonáltal akkor is ez az alap, amire építjük az elmúlt meccseken a rögzített szituációs védekezésünket. Persze ehhez jönnek még az ellenfélfüggő változók. Kell-e az egyik kapufához állított kisember (Allen vagy Moreno), láthatóan kisszöglet lesz, amit másként kell kezelni. Tehát alapvetően 4-5 emberünk zónázik 2-3 embert fog, a maradék 2-4 meg felkészül a kontrára esetleg a kisszögit akadályozza.

butitottzona

Közel sem tökéletes ábra, de szemléltetésre azért jó. Nagyon mini lett volna ezért a 16-os = az 5-össel

Miért nem így védekeztünk eddig, mikor ez sokkal jobb? Nem tudom, nagy bajom volt BR-el, hogy az emberfogást preferálja. De ne legyünk teljesen elfogultak, nyilván ennek a zóna, zóna vegyesnek is megvannak a hátulütői. A veszélyforrások: ha a labda két ember zónájának találkozására érkezik vagy az addig emberfogással követett ellenfél beérkezik valakinek a zónájába, illetve ha lendületből érkezik a támadó, akkor nem mindig könnyű elfejelni előle a jól érkező lasztit. Meg nem mondom mikor, de játszottuk már ezt a zónás vegyes védekezést és kaptunk is belőle egy-két ovódás gólt. De összességében én jobbnak tartom, mivel Rafa alatt jók voltunk vele és alapvetően zónázva a centire és kilóra kisebb csapatnak kisebb a hátránya az emberfogással szemben. Márpedig rendszerint még Baloval felállva is az a helyzet, hogy mi vagyunk az alacsonyabb csapat.

______________________________________________________________________

Mivel lesz most is Pöstön is meccsnézés a Malátában ezért itt az event hozzá.