Hajajajaj

Mit szépítsük, MI VOLT EZ A SZAR?? Aktuális, mégis időtálló, és kifejezetten jogos kérdés. Nem csak a lehengerlő bázeli meccs alatt és után, de úgy lassan már egy hónapja van benne a költői kérdés az éterben, ami mondjuk így még csak egy állapot, a rosszabb a dologban az, hogy nem látszik, mikor lehet vége ennek az állapotnak.

Talán felesleges is magával a meccsel foglalkoznunk, aki látta, az nem akarja viszontlátni, aki meg nem, az pedig rebegjen egy hálát annak, akiben hisz. Nem volt akció, agresszivitás, fluiditás, értelmes támadás vagy letámadás, egyszóval csupa olyan része egy mérkőzésnek, amitől az jó, vagy neadjisten élvezetes, urambocsá eredményes legyen. (Na jó, ez nem teljesen igaz, Sterling kétszer találta magát valahogy abszolút ziccerben, de kétszer a kapus jött jól ki belőle, ha nem így van, eredményes még lehetett volna a dolog.) Egyszerűen nem volt értékelhető játékunk, Mel kövezési kihívására sem tudok igazán érdemben reagálni, legfeljebb annyival, hogy Mignolet nem volt szar, jó védései voltak.

Mondjuk még ezt a pozitívumot is lehet árnyalni a „miért nem jött ki a szögletnél” kérdéskörrel, ha már itt vagyunk, vegyük is végig gyorsan a gólnál hibázókat. Mignolet például nekem nem tartozik ide. Szögletnél a kapus a vonalhoz 1,5 méternél közelebb, a kapu közepén áll, opcionális lehetőséggel, hogy bármikor kitörjön a beívelésért. Ezt viszont jellemzően minden kapus egy irányba teszi, alapvetően előre, nagyon ritka az, hogy ettől komoly szögeltérésben induljon kifelé, mert orbitális lyukat hagy maga mögött. Mignon egyedül akkor érhette volna még el röptében a labdát, ha ezt a lukat berizikózza maga mögött, de így is kábé csak az 5,5-esen álló Skrtel fejéről tudta volna lehalászni a labdát, ráadásul ehhez a rúgás pillanatában el kellett volna indulnia azt se látva, hogy pontosan merre megy a labda. Egy Krul pl lehet, hogy bepróbálná ezt, de ezeknek az elszámolásából szokott is ő nagyon ronda gólokat kapni.

Az meg, hogy miért pont középre ütötte ki a bogyót, az remélem csak a vicc kategóriájában merült fel. Közvetlen közelről jövő labdát hátrafelé vetődve ha még irányba tudsz kifelé tenni, akkor veled van az Erő, de ez földi halandók szintjén lehetetlen. Már az bravúr volt, hogy egyáltalán elérte a labdát, halál irreális elvárás, hogy onnan még olyan helyre is tegye, ami biztosan veszélytelen. Főleg, hogy ilyen hely nem volt, Skrtel és Lovren kővé fagyva figyelték, hogyan hoznak össze egy öngólt, a Mel által belinkelt képen látszik, hogy semmi esélye nem volt a kapusnak. (Kiegészítés, ez már nem a szögletvédekezés, ez már a kipattanó utáni pillanatkép.)

Szóval a Stoning Challange-re azzal az állítással indulok, hogy Mignolet egész jó volt ma. Bármiféle pozitív hangvételnek itt vége.Manquillo és Sterling szellemileg teljesen lefárasztott, Markovics simán csak szar volt, Henderson az egyszemélyes középpályát, míg Gerrard harmadik belső védőt játszott. Coutinho varázslata ezúttal a láthatatlanságba csúcsosodott ki, Enriquének viszont voltak egészen focistára emlékeztető megmozdulásai, de az ő legnagyobb erénye is az volt, hogy legalább Moreno pihenhetett. Ennyit gyorsban.

Akiket szánt szándékkal nem gyorsoztam ki az előbb, az például Skrtel és Lovren. Nagyon, de nagyon sokadik meccs, hogy teljes joggal vesszük elő őket így párosan, viszont szintén sokadik alkalom, hogy 89 percnyi munkájukkal az ég egy világon semmiféle probléma nincs. Hiába nincsen védekező középpályánk, nyílt játékban általában meglepően hatékonyan őrzik a falat, ám mindig ott van az az egy perc, ahol bármiféle rögzítettből becsúszik a hiba valamelyikük részéről, ami tönkre is vágja az egész produktumukat. Minden meccsen egy hiba fixen, mindig rögzített helyzetből, és miért nem hoztuk akkor el nyáron inkább Hummelst… Azért, mert rohadtul nem a képességeken múlik. Skrtel 3 éve Kenny második évében egész szezonban egy darab deffensive errort könyvelt maga mellé, Lovren pedig az előző szezon egyik legjobb belső védője, (a whoscored szerint Skrtel volt a legjobb). Melléjük itt van még Sakho, akiről úgy tartjuk, hogy a legjobb adottságú CB-nk, és válogatott meccsein ezt rendre bizonyítja is, tehát a Hummelsekkel semmivel sem lennénk beljebb. Középhátvéd poszton egy elég jó keretünk van, emberanyagból legalább dobogós a PL-ben. A gond magával a rendszerrel van, és akkor nem is feltétlen az emberfogásról beszélek a szögleteknél, mert valaha (Kenny 2. éve) az is működött, hanem egyszerűen szakmai gebasz van a csapat egyik legérzékenyebb pontján. Meg is van az eredménye, de hogy pontosan mi az oka, és hogy lehet mindezt megszüntetni, na az nagyon nincs. Várnék egy jó Carra elemzést a dologból a Sky-on, ha már Neville-nek is ennyire megy.

Akit még direkt hagytam ki a szimplán szar teljesítmények közül, az a drága jó Balotellink. Új közeg, új környezet, új elvárások, minden oké, és minden érthető, megbocsátható, de annyira elüt a stílusa a csapatétól, hogy jelenleg Carroll hasznossági szintjével vetekszik. Balotelli lassú, és ez a lassúság az egész csapatra kihatással van. Vannak nagyon jó attribútumai, kontránál ha felrakjuk hozzá a labdát, 3 ember közt is megtartja, rengetegszer kell az ellennek őt buktatnia, hogy ne indulhasson meg, és tényleg egy nagy halom szabadrúgást hoz ő össze, ugyanakkor a játéka tökéletesen kioltja a többiekét. Nincsenek pontos statisztikáim, de biztos vagyok benne, hogy meccsek óta nem láttunk egy jó mélységi indítást, egy abból kialakított CCC-t meg pláne nem, egyszerűen elveszett a sebesség a játékunkból, és a képesség, hogy az ellenfél védőfala mögé jutva valódi helyzetet alakítsunk ki. Nem csak azért, mert ő nem ugrik ki, hanem azért is, mert ő sem tud senkit kiugratni, élénken a fejemben él még talán a WHU elleni pillanat, hogy Sterling mélységből sprintel be a résbe, tök üres a passzsáv, de Balotelli inkább fut a labdával tovább, szerencsétlen kölyök meg ott szentségel már lesen, hogy miééért? Tudom, hogy most szembe megyek McAllister védőbeszédének, de Balotellinek ebben a rendszerben (4231) egyszerűen nincsen helye a Liverpoolban. Diamondban, Sturridge oldalán talán lesz, a Spurs ellen valamennyire működött a dolog, de ez így ebben a formájában elég felesleges erőfeszítés. Ennél több értelme volna Sterlinget középcsatárnak használni, hogy a Lallana-Coutinho-Markovics sor táplálja, akkor legalább meglenne az a fluiditás, ami a tavalyi támadónégyest jellemezte. Bárhol bárki bármit el tud látni, a középcsatár is tud szöktetni, és a 10-es is feltűnhet befejező emberként. Ez az, ami nagyon hiányzik Balotelli poszthoz kötöttsége miatt. Ő nem lehet szélső, se 10-es, ő csak középcsatár lehet. Ez pedig hatalmas hátrány.


 

És mikor ér majd véget a kálváriánk? Egyrészt amikor abbahagyjuk a rinyálást, másrészt Sturridge visszatértével. Suárez eladásával az a legnagyobb gond, hogy Sturridge sérült. Amíg nem volt az, 3 meccsen 6 pont, a nem valami gyenge Soton és a Spurs ellen is gond nélküli 3 pont, egészen pontosan azóta tart a vesszőfutásunk, amióta ő nincs. Tavaly volt egy fejnehéz csapatunk, erre a teljes fejet elvesztettük egy hónapra, nem teljesen meglepő, hogy csak rohangálunk, mint egy agyatlan csirke. Igen, többet vár el az ember akkor, ha a Suárez-pénzből hozunk 4 játékost előre, de remélem senkit sem ért teljes meglepetésként, hogy nem tudjuk ott folytatni, ahol tavaly abbahagytuk.

Ha már itt tartunk, vegyük elő:

  • Kár volt Suárezt eladni: Persze, hogy kár volt, soha nem szerencsés eladni azt a soha le nem sérülő, ellenben folyamatosan termelékeny játékost, aki köré éveken át építed csapatod, de fogadjuk el, hogy ez történt. Egészen biztos vagyok benne, hogy se az FSG, se BR nem örült az egésznek, de Chiellini után ezt meg kellett tennie a csapatnak. Akár ezen az áron is. (És akkor még nem beszéltünk az olyan összeesküvés-elméletekről, hogy a harapás már szándékos volt, mert így ’tisztán’ eligazolhatott, hogy előre megvoltak a papírok, egy harapás, egy szignó, és már ott is találhatja magát, ahová mindig is vágyott.) Suárezt el kellett adni, a pénzéből meg megpróbáltuk kihozni a lehető legtöbbet. És annyira azért nem sáfárkodtunk rosszul, csak jelenleg a tavalyi támadógerincünket egy 19 és egy 22 éves srác alkotja csúcsdísz nélkül, ez pedig nem akkora kohézió, amibe 3 új ember két pillanat alatt beilleszthető.
  • Erre már csak az edzőbuktatás lehet az ok: Komoly érvként? Meg BR out? A játékosok, akik életük legnagyobb sikerét érték el pár hónapja (Gerrard kivételével) összefognak azokkal, akiket Rodgers frissen igazolt, hogy megbuktassák az előző szezon edzői díjának nyertesét? Mi meg másfél hónap után BR out-ozunk azok után, hogy 5 év után újra csúcsközelbe vezetett? Ne röhögtessük már ki magunkat.
  • Kár volt eladni Kuytöt meg Maxit, hogy helyettük ilyen Markovicsok játszanak: Bocsásson meg az, aki írta, de ezen már én is felhúztam magam. Tudom, hogy régen minden jobb volt, hogy az idő még RH- dózerolását is megszépíti, és Poulsenből is jó játékost csinál, de ezek a sirámok egészen egyszerűen védhetetlenek már. Várom már, hogy ki mikor sírja vissza Babelt, vagy a Joke Colet, mert milyen jól játszott már mielőtt elengedtük a West Hambe.

Bocs, elszaladt velem a ló, de a tegnap esti rinyaparti tényleg nevetséges szinteket öltött már. Persze, volt kiváltó ok, de ettől még nem kell hirtelen a világ végét vizionálni tökéletesen szembemenve minden értelemmel.

Hiteltelen lenne, ha most azt mondanám, hogy bízzunk a csapatban, bízzunk a jövőben, pedig nem nagyon tudok most mást mondani, mert amíg csak a leszedált verzióját látjuk a Liverpoolnak (se Sturridge, se Allen akik valamennyire vázat, tartást, tapasztalatot adnának a közösbe), addig korai ítélkeznünk. Bármiről és bárkiről.

Kivéve mondjuk a tegnapi meccsről. Az egy nagy rakás fos volt.