Szívfacsaró momentum

Liverpooli oldalon a fiatal szezon egyik legszervezettebb meccse volt (a kettőből) a szombat délutáni Merseyside derbi, még ha a végébe jól bele is rondított Phil Jagielka. Szép momentum lehetett volna, fájó momentum lett, évtizedeken átívelő magyar szövetségi kapitányos panellel élve viszont egyértelműen megvoltak a pozitív jelek a csapatjátékban.

everton1

Gareth Barry a lazarusi alapszabállyal ellentétben full kreténben nyomta. A második percben összeszedett egy sárgát, nem sokkal később ráütött egy lövésre amit Martin Atkinsonon kívül mindenki tizenegyesnek látott, majd Balotellibe is keményen beleszállt, elérve a harmadik sárgázható megmozdulását húsz perc játék után. Miután Barry személyében az Everton középpályájának instrumentális eleméről beszélünk, ezek a fejvesztett húzásai jól mutatják, hogy fejben mennyire ingatagon érkeztek a szezont rosszul kezdő kékek az Anfieldre. Rosszul kezdte az évet a Liverpool is persze, főleg az elmúlt négy meccse volt kétségbeejtő, így az Everton huszonharmadik Premier League érás szomszédba látogatása a szokásosnál is izgalmasabbnak ígérkezett annak fényében, hogy két önmagát erősen kereső Top 4 aspiráns feszült egymásnak.

A Liverpool pedig végig jobb volt az egymásnak feszülésben. Skrtel és Lovren végre valahára úgy néztek ki mint egy CB pár aki kézben tudja tartani a védelmet kilecven percen át, Steven „az Everton és a United ellen mindig összekapom magam” Gerrard összekapta magát és meseszép gólt is lőtt hozzá, Jordan Henderson az egyik leghatékonyabb teljesítményét hozta le mióta Liverpoolba került, az M&Ms most sem okozott csalódást, Adam Lallana pedig meccsről meccsre bizonyítja, hogy nagyon jó fociban. Szinte álomszerűnek hathat ez az előző mondat alig egy héttel a West Ham elleni valami után, holott csak arról van szó, hogy ez volt az első olyan összecsapás amin valahol azt a Liverpoolt láttuk játszani amit Rodgersék elképzeltek 2014-15re, az előző négy találkozó pedig elég erős kontrasztot szolgáltatott hozzá. Mignolet-nak nem nagyon akadt védeni valója, a védősor szervezetten játszott (végre, végre, végre), a középpályások középpályáztak, a pontrúgások az eddigiekkel ellentétben veszélyesek voltak és helyzet is volt annyi, amennyivel simán el lehetett volna dönteni a meccset.
Hogy miért nem sikerült? Az egyszerű válasz az, hogy kifogta a csapat azt a lövést Phil Jagielkától ami a Jagielka családban három generáció alatt egyszer történik meg, ráadásul akkor amikor már nem lehetett rá érdemben válaszolni. Ez így viszont túl egyszerű, ehhez hasonló szürreális gólok benne vannak a játékban (futball szépsége és egyéb szirupok), az érdekesebb kérdés az, hogy miért nem vezetett addigra a Liverpool minimum két góllal egy olyan meccsen, amiről Brendan Rodgers teljesen jogosan úgy nyilatkozott utólag, hogy végig irányított a csapat és veszélytelen volt az ellenfél.

Az offenzív bajok fő forrása, hogy Mario Balotelli alkalmatlannak tűnik arra, hogy egyedüli csatárként funkcionáljon. Feltalálja magát a pressingben és a tavalyi Suarezhez hasonló széleken mélységből való megindulásai is megvannak, a támadó harmadban viszont idegen testként mozog: vagy lő, messziről gyengéket vagy mérsékelten veszélyeseket, de leginkább rengeteget; körülményes cselezésekbe bonyolódik, labdát veszít vagy biztonsági passzokat ad, mindezekkel pedig a legtávolabbra helyezi attól az ellen védelmeket fürge összjátékokkal feltörő koncepciótól a Liverpoolt, amivel 51 gólt rúgtak tavaly a csatárok. Ezeken a jelenségeken pedig nem változtatott volna az sem, ha a második félidei ziccerét nem tolja valahogy Tim Howard kapufára és megnyitja a számláját a bajnokságban is, a csapat pedig megnyeri a meccset. Minden bizonnyal Sturridge-dzsal együtt fogja játszatni őket Rodgers amikor Danny hadra fogható lesz, ami reményeink szerint jó hatással lesz Balora és nem lesz majd annyira zavaróan izolált, mint a nemzetközi szünet óta mindig.

Két edző sok munkával maga előtt

Két edző sok munkával maga előtt

Jagielka lövése szívfacsaró momentum volt, én még most sem hiszem el teljesen, hogyan nem a Kop tetején rúgott vele valakit fejbe. De beakadt, ezzel már nem tudunk mit kezdeni ahogy azzal sem, hogy előtte nem tudta eldönteni azt a meccset a Liverpool amin bőven rászolgált a győzelemre. Jó momentum volt ugyanakkor abból a szempontból, hogy több, csapatszinten összeesett és érthetetlen találkozó után egy jól szervezett gárda állt ki egy rangadóra és főleg defenzív oldalon hozott le egy váratlanul jó meccset, az ilyen momentumokra pedig lehet építeni akkor is, ha aznap nem adnak érte három pontot. Három ponttal vagyunk a negyedik hely mögött, így pánikra semmi ok, ha átviszünk ebből a formából a Basel, majd a West Brom ellen, egész jó kedvvel mehetünk el a következő válogatott szünetre – hogy ott aztán újra tövig rághassuk a körmünket a sérültek miatt.