A BL Fortuna szeszélyei

BL2A Fonat olvasó táborának nem fog meglepetést okozni, hogy tegnap volt a BL csoport kör sorsolása. Az sem meglepő, hogy jó szokásunkhoz híven bemásztunk a jakuzziba átbeszélni az ilyenkor felmerülő dolgokat. Értékelünk, esélyt latolgatunk, amit ilyenkor kell. Fogadjátok hát szeretettel hármunk gondolatait.

Mit gondolsz a csoport ellenfelekről?

guthmate: Az első kalapból kifogtunk egy igazi nagyvadat, ahogyan erre az esélyek alapján számítani lehetett. Kifejezetten jó sok gólos, fordulatos meccsek lehetnek, hiszen mind a Realnak mind nekünk inkább a támadás az erősségünk. A második kalapból a Basel igazán trükkös hiszen név alapján a gyengébbek közé tartozik, viszont Európában évek óta jól szerepelnek és tavaly oda-vissza verték a Chelsea-t. Egyszóval veszélyes ellenfél. Sousa jó edző és ha jól tudnak kontrázni csúnya meglepetéseket okozhatnak. Ludogorets a román mezőnyjátékossal a tizihőssel elméletileg nem kellene túl nehéz legyen, de a kicsit több, mint 10 éve alakított bolgár csapat tavaly már nagyot menetelt az EL-ben tovább ment a csoportjából és a Laziot is kiejtette, így azért nem lebecsülendők.

macca8: A címvédő szép fogás, nagy hangulat lesz, megnézhetjük, mire is megyünk a világ jelenlegi koronázott legjobbjával szemben. A másik kettőről nem sokat tudok, a Basellel (de lehet, hogy akkor Young Boysnak hívták őket) pár éve találkoztunk az EL-ben, azóta fogalmam sincs, milyenek lettek (Salah ott játszott, akartuk nem hozzánk jött, többet nem érdekel a srác). A bolgár (sőt, bulgár!) csapatról még ennyit sem tudok, most megnéztem a továbbjutásuk összefoglalóját, a tizenegyesölő srácról pedig Helmut Duckadam jut eszembe:

Nyilván észnél kell lenni, nem szabad lebecsülni őket, de azért egy duplát hozni kéne rajtuk.

McAllister: A lehető legjobb ellenfeleket kaptuk, illetve a meccsek sorrendje is szerencsés. A Real szerintem az ideális ellenfél ahhoz, hogy megmutassuk, mit tud a BR alatti Liverpool, ne csak a PL nézőinek, de az egész világnak. Nap mint nap belefutni azokba az agyhalottakba, legyenek azok a kollégák, haverok, vagy a különböző sportcsatornák „szakértői” akik szerint a Liverpoolnak semmi esélye egy ilyen párharcban, mert hát a Real Kroost vett, mi meg Cant. Na én azt várom, nem várom, követelem, hogy a hazai meccsen az amúgy is orrnehéz, sztárokkal feleslegesen telezsúfolt, vízhordóitól megfosztott királyiakra olyan kivont merev fasszal rohanjanak rá a srácok (nem csak Sterling), olyan presszinget toljanak, hogy egy hónapig a feléjük robogó Henderson arcától sírjanak fel álmukban. Néha amúgy is felsírok Hendótól, de ez más kérdés. Amúgy a Reallal semmi bajom, de ők a közvetlen elitet képviselők közül szerintem azok, akikbe ha beleállunk keményen, akkor egy jó 6-4-es győzelmet beszedhetünk. Nyilván szét fognak kontrázni, de majd a világ elámul, hogy bizony Suarez nélkül is van itt foci. A többi csapatot én sallangnak tartom, Baselben jó lesz a döntetlen, csoport 2. hely meg szinte kötelező.

BL3

Sturridge is lazult egyet a sorsoláson.

Mik most a reális esélyeink?

guthmate: Nem is értem milyen csoda folytán, de elkerültük az igazi halálcsoportokat, így sokkal jobbak az esélyeink, mint amire számítottam. Alapvetően nem lenézve a svájciakat, de ebből a csoportból illene egy BL tavaszt nyomni. A legrosszabb esetben is a csoportból tovább megyünk, de az EL tavasz ebből a csoportból csalódás lenne. Ha a csoport továbbjutás megvan, akkor onnan már minden meccs ajándék.

macca8: Kellemetlen meglepetések mindig jöhetnek, de azt gondolom, a legnagyobb veszély, akadály a csapat és a stáb relatív (utóbbi esetében: abszolút) tapasztalatlansága lehet. Mindazonáltal, ha nem betliznek emiatt, akkor a második hely reális lehet ebben a szerencsés csoportban, noha egyik meccs sem lesz könnyű (talán a bolgárok elleni hazai kivétel).

McAllister: A csoportból tovább kell menni, de. Nyilván ellenféltől is függ, de én még érzem a keretben a sok szék között a földre ülés lehetőségét, illetve sokszor azt láttam, hogy BR felesleges dolgokba ment bele kemény fejjel és túl erős kerettel. Én vagyok a merev fasszal veretés jakuzzin belüli előretolt helyőrsége, de a BL egyenes kiesés része nem lesz több, mint az FA ill. a Mikiegér kupa: kötelező rossz (na nem mintha már oda is jutottunk volna, csak elvben). Szóval remélem, hogy februárban a BL-ben erősen rotált csapattal állunk ki, aztán ameddig jutunk, annyi lesz, kész.

Mi lesz a csoport sorrendje?

guthmate: Szerintem akkora nagy meglepetés nem lesz, így mindenki a várható helyen végez: Real, Liverpool, Basel, Ludogorets sorrend lesz a végén, de a Liverpool és a Basel között kicsi lesz a differencia. Igazából minden azon fog múlni, hogy a Basel mennyire tud jól kontrázni.

macca8: Real, Liverpool, Basel, Ludogorec.

McAllister: Szerintem ez mindenkinek egyértelmű, ezért inkább azt írom le, hogy a barna féknyommal ékesített nadrágú Real védelem milyen sorrendben fogja kapni az arcába a letámadó embereinket: Sturridge, Sterling, Hendó, Allen. Moreno. Bumm.Bumm.Bumm.

BL1Melyik meccsen fog a legjobban szólni a YNWA?

guthmate: Minden alkalommal öröm lesz hallgatni és jól is fog hangzani, de a Real elleni különleges lesz. Kár, hogy Xabi apó ezt már nem teheti meg.

macca8: Nyilván a Real ellen, a másik kettő nem túl vonzó ebből a szempontból (sem?) – viszont nagyot lehet égni ellenük…

McAllister: A Real ellen idegenben, amikor 0-3-nál a kussoló, herekirit előkészítő meteorszexuális spanyol zseléhuszár szurkolók mellett az egész stadionban ez fog visszhangzani.

bl4Milyen érzés újra a BL-ben lenni?

guthmate: Úgy gondolom, hogy idén mindenképpen, de még utána is 1-2 évig számunkra fontosabb, hogy benne legyünk a sorozatban, mint az hogyan szerepelünk benne. Ezt tudom, de ettől függetlenül, így érzem magam:Break_dancing_bear

macca8: Rohadt jó :) Bár nekem kicsit necces lesz most már hétközben is meccset néznem, viszont ez újabb ok, hogy a fektetést a kezdésre magabiztosan letudjam.

McAllister: Legendás. Mint írtam, a legfontosabb, hogy jövőre is itt legyünk és újra meg tudjuk vetni a lábunkat huzamosabb időre. Ezen túl szerintem egyetlen feladat van: A Realt tökét minél szebb, minél látványosabb, minél gólgazdagabb meccsen megszorongatni, mert ezzel lehet legjobban építeni a globális brandünket. Ne csak a PL-ben tudják, hogy ha sok gólos meccset akarsz, akkor minket kell bekapcsolni a tv-ben, hanem az egész világon. Lehet, hogy kapott gólok számában fog inkább tetőzni az a sok gól, de ez ebből a szempontból mindegy is.