Mini déjá vu

Egy Sturridge góllal kihúzzuk a végéig, Mignolet kifogja a pontenciális egyenlítőt, az ellenfél minimum az x-re rászolgált, de otthon tartjuk a három pontot a nyitó fordulóban. Ismerős a forgatókönyv, ugye?

Liverpool_Southampton_21

Oké, azért a tavalyi első meccs összefoglalóját nem fogom copy-pastelni Stoke – Soton szócserékkel, tizenegyes például nem volt, meg kaptunk is gólt meg többet is lőttünk, de elég sok dologban hasonlított ez a délután ahhoz a délutánhoz. Nem játszott például jól a Liverpool, noha jól kezdett, az első félórában működött a gépezet: ment a pressing, volt vagy öt kósza lövés tizenöt perc alatt, a huszonharmadikban pedig egy szépséges Hendo kiugratás után Sterling a bal alsóba gurította a labdát, megnyitva az LFC idei gólszámláját. Lovren masszív volt az első tétmeccsén is, a sokakat meglepő Lucas – Gerrard double pivot főleg előbbinek köszönhetően megbízhatóan szűrte a Soton 4-3-3át, az egyetlen, labdavesztés után szellősen maradt védelmi felállásukat pedig kihasználta a csapat egy góllal. Az első félidő végén aztán már kezdtek körözni a gomolyfelhők a vörösök felett, de ezt a játékrészt még különösebb veszélyeztetés nélkül zárta a Southampton.

Az a Southampton, ami a sípszó után visszaállt arra a játékra amit tavaly toltak és amiben jók: az időszakos átjáróház védekező középpálya, ami eddig a Rodgers-éra egyik sajátja sajnos, ismét megmutatta foga fehérjét, amire egy Schneiderlin – Wanyama kvalitású páros a másik oldalon pont úgy fog lecsapni, ahogy le kell rá. Néhány kreatív támadásukat még üggyel-bajjal sikerült hatástalanítani eleinte, az 56. percben viszont egy szép, sarkazós kiugratást követően Clyne bebombázta, magyarán szólva bebaszta az egyenlítő góljukat. Ha hunyót kell keresni, akkor Lovren volt az, az ő lába mellett tolhatta el könnyedén Tadic a gólpasszát, de az egész védelem csoportos fáziskésésben volt. Ez a találat még tovább kuszálta a liverpooli fejeket, a Lucas – Allen csere sem hozott instant minőségjavulást, igaz el kell ismerni, hogy amint ami a walesi Xavink belelendült a játékba, több élet lett középen, és Sturridge gólja nem valószínű, hogy abban a formában összejön, ha nem pörgi szét magát az azt megelőző percekben. Ez volt Danny 36. gólja az 50. Liverpool meccsén, ami több, mint megsüvegelendő. Ugyanakkor hozzátehetjük, hogy labdába érésével megfosztott minket attól a találattól, aminek előre odaadtuk volna az Év Legszürreálisabb Gólja címet: Sterling tizenhárom méterről gólt fejel (guthmate copyright). Valószínűleg bement volna, de persze biztos ami tuti, jó volt ez így. A végén még Mignolet fogott pár nagyot, de ez már tényleg nagyon tavalyi szezonnyitós; hozzátéve, hogy a kapufájuk utáni labdát én nem tudom, hogyan lehetett mellé fejelni, azt még napjaink Torrese is helyre rakta volna.

Mindent összegezve ez egy szerencsés Liverpool győzelem volt, Ronald Koeman joggal lehetett csalódott amiatt, hogy egy ponttal sem buszoznak haza. A Southampton az előzetes várakozásokkal ellentétben abszolút nem a szétesett gerincű, lecsúszást kezdő klub látszatát keltette, ha a tavalyi szintjükön nem is, de számolni kell velük bármikor pontot rabló fekete lovakként, kiváltképp ha a kulcsembereiket megtartják, augusztusban erősítenek még és Koeman hagyja őket azt játszani amiben jók, lásd második félidő.

Nem volt ugyanakkor ez egy aggasztó, fullmázlis meccs a Liverpool részéről sem, benne voltak a pozitívumok. A cserék során eszközölt formációváltások bejöttek, Allen hozta azt ami miatt beküldte Rodgers, Lambert volt klubja elleni anfieldes debütálását pedig az emocionális faktor mellett is jó volt látni: ha nem is váltotta meg a világot, abszolút impact-sub volt, részemről nem fogom nagyon hiányolni a góljait akkor, ha ilyen szintű pluszt tud hozzáadni a csapathoz. Azonnal veszélyes íveléseket eredményezett a jelenléte, amit nem tudott lereagálni a Southampton, néhányszor megcsillogtatta azt a remek képességét, hogy batársága ellenére kifejezetten okos labdákat tud adni, és ami a legnagyobb tényező tudott lenni, Sturridge-nak rögtön több területe lett. Két perccel a beállása után jött a győztes gól, ha értitek, hogy mondom.

Sturridge_Southampton
Az élet Suarez után

Ez a meccs nem az a Dortmund ellen látott dominancia volt amit sokan vártak tőle, igaz most nem is egy szuperkupa döntő előtt pihengető tizenegy volt az ellen. Tétmeccs volt, az első idén, amit ugyanolyan esetlen formában húzott be a Liverpool, mint tavaly. Aztán azt a meccset egy elég helyre szezon követte, fogjuk fel ezt is jó előjelként.

Végezetül pedig a legfontosabb: elég állat az új, fehér csíkos csapatnyakkendő.