Kettő az egyben

champions-cup_600x255A mai napra duplakommentfogót kaptok, hiszen egy körben lerendezzük a Citeh elleni sörmeccset és Origi bemutatását is. Eme rövid felvezetés után kezdjünk is neki.

Csütörtökön (szerda este) – kinek hogy – 1:10-kor kezdődik a meccsünk a Citeh ellen New Yorkban. A meccsre sok szót nem érdemes vesztegetni. Minyon, Sakho és könnyen lehet Lovren is kap majd pár percet (nem kapott vízumot, így az egész Amerikai túrát kihagyja), ennyi az újdonság. Egyébként ugyan olyan fitnesz meccs lesz, mint az eddigiek, felesleges beleolvasni ennél többet. A Meccs a két csapat között augusztus végén egy hétfő esti találkozón lesz, nem most. A legtöbbet azon gondolkodtam, hogy lesz-e megint olyan, aki végigjátssza a meccset, úgy mint legutóbb. Arra jutottam, hogy lehet, de nem biztos, igaz ebben biztos vagyok (azt hiszem). Az látszik, hogy sorcsere már nem lesz, viszont az is valószínű, hogy most mások kapnak több időt, mint az előző meccsen, mert szerintem lesz rotáció, hiszen az egész keretnek meg kell szereznie a megfelelő erőnlétet.

A reklám- és marketingértékről beszéljünk még. Ennek az amerikai túrának, ahogyan a nyári túráknak a marketingértéke fontos szempont. Szerintem ebben fontos az, hogy:

  • sokan mennek ki a meccsekre (bárhol a világon meg tudunk tölteni stadiont). Vörös mezben, zászlókkal, énekelve több kevesebb sikerrel a Kop hangulatát megteremtve.
  • sokan mennek ki az edzéseket megnézni2352__5310__452865606_700X420
  • BR és a játékosok aláírnak mindent, amit eléjük raknak
  • bemutathatjuk a világnak és a szponzoroknak, hogy nem csak ázsiai kislányok tudnak megőrülni 
  • a játékosok részt vesznek mindenféle szponzori rendezvényen pl.: Fánkot árulnak pultból (Dunkin’ Donuts), 5529__2970__dunkin_donuts_1000_x_600_6_700X420megteszik ugyanezt szendvicsekkel is (Subway), a lényeg, hogy a szponzor boldog legyen9085__6646__subway_7_1000_x_600_700X420
  • Linda és a LFC alapítvány emberei vakoknak, hátrányos helyzetűeknek tartanak minden városban edzéseket6272__1747__boston_kids_1_700X420
  • Rush és Fowler részt vesz mindenen. Szurkolói találkozótól kezdve mindenféle eseményen (mindkettő hivatalos nagykövete a klubnak) a lényeg: közelebb hozni a Liverpool-élményt az amerikaiakhoz9479__8010__rush_fowler_boston_8_700X420
  • BR és társai emlék koszorút tesznek ki a Bostoni Maraton halottainak emlékére

Kismillió hasonló dolgot lehetne felsorolni, minek van még marketing értéke. A listámon nem vagy csak nagyon hátul szerepel az eredmény és a mutatott játék a meccseken.

2724__9816__origi1000a_513X307Ezzel térjünk át Origira, akivel eljátszuk a Mátyás királyos meséből az okos leányt, hiszen vettünk is csatárt, meg nem is. Mivel a csatár a következő szezont még a Lille egyesületénél tölti kölcsönben a csapatok megegyezése szerint, így a következő szezonunkra zéró hatása lesz a srácnak. Nem is vagyok túl nagy szakértője, így csak röviden fogom átnézni, amit tudok a srácról.

Mit is tudok/tudunk a srácról? Mennyire felel meg a listánknak?

  • Fiatal srác. Idén töltötte a 19-et. Pipa.
  • Gyors, jó felépítésű támadó. 185 cm. Pipa.
  • A támadó trió (4-1-2-3) bármely posztján bevethető univerzális játékos. Pipa.
  • Olcsó. A 10 millió (6 millió + 4 ad on) körüli ár manapság nem pénz egy PL-csapatnak. A Soton teás nénije 15 millió lenne… Pipa.
  • Van benne potenciál a jövőre nézve. Pipa.

1416Azaz nagyon sok szempontból megfelel a keresési feltételeinknek. Mondjuk, a miért pont ő kérdésre nem tudom biztosan a választ, hiszen sok hasonló srác rohangál a francia, belga pályákon. Valamit biztosan látunk benne, ha már ő kell nekünk. Ami számomra megnyugtató, hogy ő a belga utánpótlásnak és a Lillenek a “terméke”. Azaz a 4-1-2-3-as rendszerben nevelkedett egész életében ez van a vérében, ami fontos szempont, mivel nekünk is az egyik alaprendszerünk és a jövőben – a poszt Suárez-érában – még gyakoribb lesz. A Lilleről érdemes tudni, hogy elég régóta ebben a rendszerben játszik (legalább 6 éve, Rudi Garcia munkába állásától). A játékuk sokban hasonlít a mienkhez vagy legalábbis amit játszanunk kellene, vagy fogunk. Jellemzői labdabirtoklás, kevés engedett lövés az ellenfélnek, presszing. Tehát mire hozzánk kerül, a filozófiánk nem lesz újdonság számára.

LilleAlapvetően úgy gondolom, jövő nyárra, mire kezd nálunk, én is, mi is sokkal többet fogunk róla tudni. Addig is a lehető legjobb helyen van. Egy olyan csapatnál, amelyi érdekelt a BL selejtezőkben, a francia bajnokság élmezőnyébe tartozik, akiknek stílusa, alaptaktikája emlékeztet a mienkére. Így szerintem mindhárom félnek a lehető legjobb, hogy a következő szezonját náluk tölti. Egy utolsó szezont, ami remélhetőleg a berobbanó szezonja lehet.