Adios, Luis!


Nem véletelenül és nem érdemtelenül az elmúlt években Luis Suárezről beszéltünk a legtöbbet. Most eljött az ideje, hogy még egy utolsó? alkalommal beszéljünk róla. Elbúcsuztatva az őrült-zseninket. Ismét ketten osztunk meg néhány gondolatot veletek.

guthmate

Nem egyszerű a helyzet. Egyszerre távozik a Csapat történetének egyik legzseniálisabb és legbalhésabb játékosa. Mivel nála, mint sokaknál egy forrásból származott a zsenialitása és a baromsága is, így nem tudok rá haragudni. Ős öreg mondás, hogy a zseni és az őrült között vékony a választó vonal. Nála is így volt. Nagyon sok szempontból Liverpool leg Suárez. A zseniális cselei, góljai hiányozni fognak a balhéi ellenben nem. Tavaly tökéletes közeli szezont futott. Most inkább azzal foglalkoznék, hogy mi lesz utána. Az egyértelmű, hogy egy az egyben senkivel sem pótolható.

Attól még, hogy egy az egyben nem pótolható nem jelenti azt, hogy összedőlt a világ és nem szűnt meg a Liverpool FC. Még úgy sem ha talán a legfontosabb építőkő, aki köré az elmúlt 2 évben építettünk távozott is személyében. Sok példa van pozitív is és negatív is a legjobb játékos távozása után. Brit rekordért vagy a közeli összegért 4 alkalommal adtunk el talizmanikus támadónkat. Keagent a Hamburgnak 77-ben (jött helyette Dalglish 1-1ben pótolta + Souness érkezett), Torrest 2011-ben (lecseréltük a Caroll Suárez csatárduóra (50 millió volt helyette jött a csatárduó, akikért összesen Carroll 15 + Suárez 75 = 90 milliót kaptunk elvileg)), Suárezt most. Én azonban a negyedik a mostanihoz talán legjobban hasonlító helyzetre emlékeztetnék mindenkit.

1987 nyarán adtuk el a korszakban a legjobb játékosunkat Ian Rush-t. Eladása előtti szezonban érkezett Aldridge (Sturridge) a legjobb pótlék helyére. A csapat a bajnokságban – akkoriban lehetett, így mondani csak – a 2. helyen végzett. A hihetetlenül fiatal menedzsernek a King Kennyinek (BR) az volt a második szezonja a csapat élén. A legjobb játékosunk Rush (Suárez) elvágyódott mivel nem volt esélye megnyerni a legrangosabb Európai kupát a Heysel tragédia miatti eltiltás okán. Az elvágyódása a korszak gazdag bajnokságának Top csapatához vezette a legjobbunkat Brit rekord összegért.  Akkor a fiatal menedzser nem próbálta 1-1-ben pótolni a legjobb csatárját, hanem megbízott a már a klubnál levő pótlékban. A rekord eladási összeget 3,2 millió fontot és még némi összeget inkább 2-3 kreatív támadóra költötte. Ekkor érkeztek a Klubhoz John Barnes 900e, Peter Beardsley 1,9 millió, Ray Houghton 825e, akik mind szerves részét, avagy kulcskövét alkották a 87-88-s bajnokcsapatnak, amely a Kop legendák szerint a világ legjobb, legszebb fociját játszotta.

Ennek a párhuzamnak a lényege, hogy a játék kicsi átszervezésével, 2-3 kreatív ember érkezésével és a csapatjáték, avagy a felelősség szétosztásával tudott olyan jó, sőt akkor még jobb is lenni a csapat. A másik ok, amiért ezt hoztam fel, mert most is úgy tűnik, hogy ezt az utat fogjuk járni. Azt csak remélni tudom, hogy nem csak támadó, hanem védekező játékos is fog érkezni az érte kapott pénzből.

Ami még örömteli és nagyon megnyugtató számomra, hogy a tavalyi extra klasszis szezonjának statisztikai elemzése azt hozza első sorban, hogy senki sem játszott még, olyan szezont mint ő. A kulcs feltételek kicsi gyengítésével kevés játékosnak kevés szezonja felel meg, azonban ebből ketten már nálunk vannak, hiszen Sturridgenak és Coutinhonak sikerült hasonló szezont futnia.

Az eladási ára amit nem hittem volna, közel lett a piaci árához, így én ha nem is örömmel, de bátran engedem el Luist és nagyon bízok a csapatban.

 

McAllister:

So long, Luis. Nem szokásom a játékosainkhoz személyes hangú levelet írni, utoljára Stevienek írtam pár sort a hírhedt breaktánc bemutatója elcsúszása után, mert akkor a helyzet érzelmi töltete úgy éreztem megkívánja. Azért is térek vissza ehhez a jól bevált metodikához, mert a te liverpooli karriered minden volt, csak nem érzelem mentes.

Amikor lassan trademark-osnak nevezhető mozdulatsorod végén belekóstoltál a talján színhúsba, egyszerre voltam dühös, csalódott, de leginkább elárulva éreztem magam. Vicces, hogy az az alliterációkkal és körmondatotokkal feleslegesen teletűzdelt ámokfutás, aminek keretében ezt a nem elhanyagolható számú közönséget utaztatom most már inkább havonta, mint hetente a koponyám körül pont azzal kezdődött, hogy egy, már akkor is nagyon kényes esetben tettem le a garast melletted. Az előző, szám szerint második (bár lassan lehet, hogy a gyakorisága miatt a későbbiekben csak évszámmal jelölendő) harapásod alkalmából rendezett körkérdés szolgáltatta az alkalmat a Fonatos debütálásomra. Addigra már túl voltunk már egy negrítózáson, de itt inkább tartottalak a nagy, össznépi „példát statuálunk a rasszizmus ellen” mozgalom áldozatának. A harapás viszont, na az egész más tészta volt. Nem lehetett összeesküvés elméleteket gyártani a Manchesterből az FA-hez kerülőúton ürgebőrbe varrva leúsztatott font-százezrekről, az a te sarad volt, de akkor úgy gondoltam, nem húzhatjuk fel az orrunkat a balhéid miatt, kellesz a csapatnak.

Aztán hoztad a hisztit, hogy eligazolhass tőlünk, ami azért már kezdte megfeküdni a gyomromat. Akkor BR és Henry bácsi tökössége kellett ahhoz, hogy visszarántsanak kicsit a földre, de akkor, azok után, hogy a Liverpool úgy általában kiállt melletted, nem ezt vártam volna.

Nem mondom, visszatérésed után te is megtetted a magadét. Bohóclabda ide vagy oda, tavalyi szezon nagy részében a világ legjobbja voltál, de nem is feltétlenül ezzel loptad vissza magad a szívembe, nem is csak a gólokkal és gólpasszokkal, hanem a folyamatos, megalkuvást nem tűrő akarással,  amivel a 85. percben, 4-0-nál is úgy támadtad le a védőket, mintha át akarnád harapni a torkukat. Kivételesen nem szó szerint. Ennek járulékos következménye volt a sok reklamálás, veszekedés a bírókkal, a műesések, mely dolgokat más játékosokban megvetek, de a te esetedben megértettem, hogy nem lehet valaki egy túlfűtött zseni és hidegvérű is egy személyben.

De még ezeket a zavaró dolgokat is sikerült konszolidálnod. A fordulópont talán az volt, amikor csapatkapitányként vezethetted ki a csapatot és voltál vezér a Tottenham elleni mészárlás alkalmával. Agger helyett te lettél a csapat második embere, a fiatalok hallgattak rád. Tudtuk, hogy BR rád akarja építeni a csapat támadójátékát, így én simán elhittem volna, hogy Gerrard visszavonulása után te leszel a csk. Egy fiatal, ambíciózus, szép focit játszó csapatnak lehettél volna a vezére, így ha hosszú távon zárójelbe tudtad volna tenni az őrültséged, akkor egy szerethető csapat élén tudtad volna helyreállítani az évek alatt eléggé lelakott renomédat.

Amikor bajba sodortad magad, a szurkolók nagy része és a csapat kiállt melletted, amikor pedig „tetted a dolgod”, igaz, világklasszis szinten, akkor azt még több szeretettel, illetve nem utolsó sorban rengeteg pénzzel háláltuk meg. Na ezt egészet, nem csak a szép emlékeket, de még szebb, a te személyedre épített jövő képét sikerült egyetlen mozdulattal letörölnöd a tábláról.

Akkor dühös voltam, most inkább szomorú, de megértő. Nem lehet tőled,  egy uruguayi kölyöktől elvárni, hogy az egész hátralévő karrierjét hozzánk kösse. Spanyolhonban jobb az idő, az újságok se kezdenek talán úgy ki, bár ki tudja. Nem riválishoz igazoltál, megkaptuk érted a megfelelő összeget, így tényleg nincs más hátra, mint elbúcsúzni.