SummAyre 2014 – 3. rész

ayre3A Vörös Fonat szerzői Ian Ayre bőrébe bújnak és megpróbálják kiselejtezni azokat a vörösöket akiket szerintük ki kell. Ezt követően az így kijött összeghez kapnak 50 milliót, hogy megszülessen a 2014-15ös szezonnak nekifutó Liverpool, külön kommentekkel a távozó és érkező játékosokhoz. Euroban számolunk végig, ha már visszajutott a csapat Európába. Fontban számolok, mert azért csak Angol csapatról beszélünk, még akkor is, ha nagy híve vagyok a „We’re not English we are Scouse!” elvnek.

Terjedelmi okok miatt három részre szedtük a három elképzelést. Most Sorozatunk záró epizódját olvashatjátok guthmate tollából.

Mielőtt neki futnék nálam is, mint gondolom mindenkinél úgy kezdődik az egész, hogy Suárez marad a seggén a nyáron. Alapvetően játékról van szó, ezért nem foglalkozom azzal, hogy mennyi (nem sok) fog megvalósulni az általam elképzeltekből. Úgy próbáltam meg összerakni a TC helyett ezt a nyarat, hogy leginkább betartsam a fontos igazolási elveket. Ezek pedig:

  • ne igazoljunk túl sok embert a kezdőbe (ne essünk bele a Tottenham csapdába)
  • igazoljunk fiatalokat (26 év alatt)
  • value for money
  • minden második igazolás lesz csak jó

PL-spend-summer-2013-by-age

Emlékeztetőül a játékosok kor/ár „fordított U” görbéje az előző nyárról.

Emellett igyekeztem BL tapasztalattal már lehetőleg rendelkező játékosokat igazolni, bár nem ez volt a legfőbb választási elv. Következő szezonra a legfontosabb feladat a védekezés rendbe rekása lesz, hogy kevesebb gólt kapjon a csapat. Az igazolásoknál még ha nem is minden esetben reális, a transfermarkt árakat használom Fontban. Eladáskor simán az ott elérhető árat, míg vételkor 20%-s emelkedést vettem figyelembe (ennél többet a TC úgy sem fizetne ki). Fontos még, hogy az a feltételezésem, hogy BL csapatként nem problematikus, hogy akárkit leigazolhassunk.

igazolisai tabla

Nézzük először a távozókat. Nekem Enrique sosem volt nagy kedvencem, így őt eladnám. Menne Johnson is, de nem azért mert nem jó játékos, hanem mert 30 éves magas fizun, aki szerződése utsó évébe lép, így most van még lehetőség, hogy pénzt lehessen érte kapni. Távozna még Aspas, aki nem rossz játékos, de nem hiszem, hogy jövőre rá lenne szükségünk, így egy év után mindkét fél leírhatja egy sikertelen kísérletnek ezt évet. Rajtuk kívül a kölcsönben levők közül adnám el Reinát, Coatest, Assaidit, Adorjánt ezeket, úgy vélem nem kell agyon magyarázni.

Good_byeÉrkezne.

van Rhijn (23 éves idén) az Ajaxból akinek az előnyei, hogy fiatal, vérében van a RB poszt 4-3-3-ban, van BL tapasztalata, olcsó, képes segíteni a támadásokat. Hátrányai védekezésben nem a legerősebb, nem tudni, hogy a Hollandnál sokkal erősebb bajnokságban, hogyan állná meg a helyét. Összességében Johnsonnál nem jobb, de sokkal fiatalabb és gazdaságosabb megoldás.

Moreno (22 éves idén) fiatal spanyol támadó balbekk. Spanyolként a támadó szellemű, sokpasszos focinkba remekül illene. Tapasztalata is van azért már pl idén a Sevilla EL meneteléséből, hogy nem rossz játékos az is mutatja, hogy bekerült a spanyol VB keretbe. A probléma vele, hogy erősen kérdéses a PL fizikalitása mennyire fekszik neki, no meg a védekezése neki sem feltétlen a legerősebb. Összességében Enriquenél biztosan jobb (mondjuk ez nem sok).

Rogríguez (22 éves idén) a swájci-spanyol balbekk az idei énben kiugró szezont produkált. Statisztikák alapján messze ő volt a legjobb a posztján. Mind támadásokhoz (5 gól, 9 gólpassz, 1,1 lövés, 2,3 kulcspassz meccsenként) mind védekezéshez (3 tackle, 1,8 interception meccsenként) sokat hozzá tett. A negatívuma, hogy könnyen lehet hogy egy szezonos csodáról van szó, emellett eléggé kevés tapasztalata van. Összességében ő is tuti jobb mint Enrique.

Lars Bender (25 éves) ő lenne a legidősebb igazolásom. A Leverkusen b2b középpályása, aki mind a védekezésben, mind a támadásban kiveszi a részét. Nálunk az összes középpályás posztunkon el tudom képzelni, így hozzá tudna tenni a változatosságunkhoz. Alapból b2b CM szerepben képzelném el, szerintem sokat segítene a középpályás védekezésben és abban, hogy a szezon végére is friss legyen még ez a csapatrész. A hátránya, hogy elég sérülékeny. Összességében remek adalék lenne a középpályánkra.

Koke-Atletico-MadridKoke (22 éves) lenne a legdrágább és legfontosabb igazolás. Szerintem nem nagyon kell bemutatni a BL döntős Atleti egyik legjobb játékosát, de azért nézzük egy remek b2b középpályásról van szó, aki mind a támadásokat (7 gól 15 gólpassz, 1,2 lövés, 1,9 kulcspassz meccsenként), mind a védekezést (2,6 tackle, 1 interception mecsenként) tudja segíteni (mondjuk Simeone kemény szerelésekre és kontrákra építő rendszerében nem a pálya közepén hanem a szélén kap szerepet, de ez ne zavarjon minket.) ő az akinek szerintem nem lenne gondja a PL adaptációval mivel a legkeményebb spanyol csapatból jönne. Szerintem ő elsősorban egy kiváló CM lenne, aki képes átvenni Gerrard rögzített szituációs szerepét. Hátránya, hogy nem ezt a pozíciót játszotta Simeone alatt. Összességében egy remek játékosról van szó.

Azt hiszem nem meglepő, hogy ha azt mondom, hogy a 4-1-2-3 alapjátékként alkalmazására gyúrok. Ebbe a sémába igazolnék. Kicsit visszakanyarodva arra hogyan is kell ezt játszani? McAllister kolléga szavait idéznémSzerintem kétféleképpen lehet interpretálni egy jó 4-3-3-as felállást: A szélső védők dísznek vannak, jól védekeznek, nem adják be mellettük a labdát, néha besegítenek a támadásban, semmi extra. Ellenben a középpálya aprít: támadásban és védekezésben is bőven kiveszik a részüket, gólokat lőnek, kisegítik a védelmet, stb. Vagy az ellenkezője: Szélső védőink darálják szét a pályát, rengeteg helyzetet alakítanak ki, befelé húznak, területet nyitnak, ez esetben elbírjuk a nem túl aktív, vízhordó stílusú középpályát. Az ideális nyilván az lenne, hogy a két pozitív verzió egyszerre teljesülne, de nem akarok nagyot álmodni.” No most elsősorban a középpályára gyúrnék, azonban a mind2 is bejöhet nagyon szerencsés esetben.

A keret így nézne ki:
kapuban Minyon
RB van Rhijn, Flanno (Wisdom, Kelly)
CB Sakho, Agger, Skrtel, Touré (Illori)
LB Rodríguez, Moreno (Robinson)
controller Lucas, Gerrard
CM Henderson, Koke, Allen, Bender
RFW Sterling, Borini (Ibe) (sokat futó dolgos, jól védekező támadók)
FW Suárez, Sturridge (önmagukat helyzetbe hozni képes zsenik)
LFW Coutinho, Suso (irányító félék)

good

Az alapvető célt, amit egy nyár alatt el lehet érni szerintem elérnénk. Minden posztra lenne ha nem is két világklasszis, de két nyugodt szívvel bevethető játékos. Minden igazolásomban benne van a kezdő potenciál, de egyszerre 2-3-nál tuti nem kezdene, így nem borulna fel az egyensúly, viszont a keret mélység sokat erősödne. Nem lenne probléma mentes a keret, mert ha figyelembe veszem, hogy minden második igazolás jön be akkor akár problémás lehet a FB pozíció, de ha 3-ból egy bejön akkor már Flannoval Wisdommal Kellyvel stb. megvagyunk. Ha csak az egyik CM jön be nincs para hiszen Cou tök jól eljátssza ezt a pozíciót. A kiöregedő CB probléma megoldását jövő nyárra halasztom. Valamint a széljáték szélekről beadások továbbra is gyenge pont maradna a játékunkban. Azonban ha ezek bejönnének nyugodt szívvel indulnék neki a következő szezonnak. Jah ha nem derült volna ki a védekezés javulását a középpályánk védekező képességeinek javulásától és elsősorban a friss középpályás lábak bevethetőségétől várom.