Aki nem örül, az hülye

Egy nagyon szerethető és még annál is ésszerűtlenebb szezon utolsó találkozóján a Liverpool a január óta néma tiltakozást tartó Newcastle Unitedet látja vendégül az Anfielden. A legnagyobb dolognak nem fogunk tudni örülni, sok kisebbnek viszont igen, így ha valaki észlel maga körül – vagy magában – olyan szurkolót, aki az elment bajnoki címen sopánkodva ül le szezonzárót nézni, azt vágja tarkón.

suarez_kop

Mindenekelőtt: sanszosabban fogja Magyarország visszafizetni a teljes államadósságát vasárnapig annál, hogy a West Ham megverje a City-t Manchesterben. Azaz második helyen fog végezni a Liverpool FC a 2013/14-es angol bajnokságban, mivel az a forgatókönyv is a csak matematikailag esélyes kategóriában tanyázik, hogy kikapjunk a Szarkáktól per ikszeljünk velük miközben a Chelsea nyolccal üti a Cardiffot. Arról a Newcastle-ről beszélünk ugyanis, melynek az idei ambícióiról sokat elmond, ahogy a januári window-ban pályára rakható kompenzáció nélkül engedték el a messze legjobb játékosukat, azóta pedig úgy tűnik néma tiltakozást tartanak a pályán maradt játékosaik az esemény miatt. A klub, amely egy jó első osztályú szezont követően nyolc évre szerződött egy olyan edzővel, aki azóta csak akkor tud bekerülni a hírekbe, ha éppen valószínűtlenül lent vannak az emberei a tabellán, vagy éppen lefejeli az ellenfél embereit. A csapat, amely egy hónapja saját otthonában kapott ki 4-0ra David Moyes Manchester Unitedjától. Szóval ha éppen szarul éreznénk magunkat amiatt mert a Palace nyolc perc alatt három gólt dolgozott le ellenünk a PL számokkal kimutathatóan legszarabb játékosának vezérletével, akkor át kell nézni a sziget másik oldalára észak-keleti irányba és meglátjuk, hogy lúzerségben teljesen máshol van a léc, mint azt elsőre gondoltuk a hétfő estéből felocsúdáskor.

Meg amúgy is, milyen lúzerségről beszélünk? Másodikok lettünk a világ legerősebb bajnokságában a tavalyi hetedikről. Ilyen nagyot ugrani csak újonnan elsejkesített klubok szoktak, nálunk pedig ugyanaz a joviális baseball rajongó bácsi a tulajdonos mint egy éve, ugyanannyi pénzzel a zsebében. Nem vettük meg kilora a fele világválogatottat, nem hoztunk sztáredzőt, nem fogtunk egy jackpotot sem az azóta eltelt két átigazolási időszak alatt. Valójában az égvilágon semmit sem csináltunk azon kívül, hogy hagytuk, hogy egy nagyon tehetséges ember kibontakoztassa az elképzeléseit egy, már részben az ő elképzelései mentén kialakított kerettel. Az úgynevezett pártatlan szurkolók belénk szerettek, mert annyi robotolás, majd kuszaság után szép focit játszunk, melynek melléktermékeként majdnem a bajnokságot is megnyertük akkor, amikor a tehetség – mélység – pénzráfordítás aranyháromszög alapján a negyedik hely is nehéznek tűnt. Papíron, ésszerűen. De annyira ésszerűtlen volt minden, annyira szabálytalan, annyira jó a csatársor és annyira rossz a védelem, hogy a meccsek után tudtuk csak összeszámolni, melyik csapat hányat rúgott aznap. Aztán általában az lett a vége, hogy a Liverpool eggyel többet. Mikor nem vezetett eddig valaki 99 rúgott góllal az utolsó forduló előtt? Mikor állt bárki 49 kapottal a második helyen a zárónapon? Mikor láttunk utoljára egy, azt megelőzően fél évtizeden át felső-középcsapatot a pálya közepén összeroskadni amiatt, mert hat nappal a finish előtt éppen listavezetők lettek?

rodgers_ynwa

Nem volt itt értelme semminek sem, és ennél szívmelengetőbben értelmetlen évet valószínűleg nem fogunk még egyszer megélni a Liverpoollal. Szóval az évzáróra annyi a feladat, hogy sit back, relax and enjoy! Suarez lenyomhatja Shearert és Cristiano Ronaldot a Premier League szezonok góllövőinek ranglistáján, ha úgy jön ki a lépés még klubszinten is beállíthatjuk vagy megdönthetjük a PL örökrekordot gólszerzésileg. Ezeknek a dolgoknak is lehet szurkolni, meg még inkább örülni nekik – de ha az arannyal párhuzamosan ezek is elúsznak, akkor is jól meg tudjuk tapsolni Brendan Rodgerst és játékosait, ahogyan a Kop is biztosan nagyon meg fogja őket. Megérdemlik. Meg mi is megérdemlünk velük együtt egy boldog vasárnap délutánt.