Hillsborough 25.

hillsb25 éve 96 Liverpool-szurkoló elindult az 1989. év FA-kupa elődöntőjére, és sosem tért haza. Hillsborough nem csak számunkra, hanem minden fociszerető számára tragédia. 25 éve nehéz feldolgozni értelmetlen halálukat, hiszen nem tettek mást, mint bármelyikünk: szerették és szurkoltak csapatuknak. Nyugodjanak békében!

ETERNALF

Hillsborough az elmúlt 25 évben messze túlnőtt önmagán, és a róla szóló emlékezet szívszorítóan fájdalmas utat járt be, hiszen a tragédia után közvetlenül – és aztán hosszú évekig – még a „Mi történt?” egyszerű kérdésére is a valóságtól merőben eltérő verziókkal szembesült a közvélemény. (Közbevető megjegyzés: mindenkinek kötelező elolvasni Lukács Dani cikkét a vs-n arról, hogy mi is történt, és hogyan tussolták el a valóságban történteket a hatóságok.) Az angol közvélemény és a világ nyilvánossága gyakorlatilag két évtizedig egészen elképesztő módon csak hazugságokkal találkozott Hillsborough-t illetően. Hiába derített fel már a Taylor-bizottság is alapvető tényeket, amelyek a hivatalos szervek, köztük elsősorban a rendőrség, végzetes hibáit sorolták (így például azt, hogy a Leppings Lane C-kapujának kinyitása után le kellett volna zárni a 3-as és 4-es szektorhoz vezető alagutat), az alapvető narratíva az maradt, hogy a tragédia baleset volt, amelyet a részegen randalírozó (kaput betörő vagy később, mikor már tarthatatlanná vált ez a verzió, a kapun benyomuló) liverpooli szurkolók maguknak köszönhettek. Ezt az egészen aljas rágalmat a hatóságok a rendőri vallomások meghamisításával, a résztvevők, áldozatok megfélemlítésével és a S*n nevű bulvárlap segítségével sikeresen terjesztették – leszámítva természetesen Liverpool lakóit, az áldozatokat és hozzátartozóikat.

Az ő kitartó munkájuk eredményeképp a tragédia 20. évfordulóján létrejött egy független bizottság, amely már megfelelő jogosítványokkal rendelkezett, így három évvel később egy olyan jelentést tett le a nyilvánosság elé, amely feltárta a tragédia valódi okait és felelőseit. Olyannyira, hogy a brit miniszterelnök is kénytelen volt bocsánatot kérni az áldozatoktól.

Hillsborough mára legalább annyira a klub identitásának részévé vált, mint Shankly, Paisley öröksége, szocializmusa, a pass and move, a YNWA, a megnyert bajnokságok vagy Európa Kupák. Egy Liverpool szurkolóban a 96 áldozat emléke és az igazsághoz vezető hihetetlenül hosszú és nehéz út, az elmúlt negyedszázad minden megpróbáltatása is benne él.

S hogy mire is kell gondolni, amikor Hillsborough az eszünkbe jut. Például arra, amit Alan Hansen mesélt a minap, hogy amikor meglátogatták az áldozatokat a kórházban, egy anya utolsó kérése az volt, hogy menjenek be a 14 éves fiához, hogy együtt legyenek vele, mielőtt lekapcsolják a lélegeztetőgépről. Arról a fájdalomról, amit a hozzátartozókon kívül nemigen tud senki sem elképzelni, és ami minden játékost, edzőt azóta is kísért. A rengeteg virágra, ami elborította a Kop End-et, a sok-sok hozzátartozóra, akik elmondták a játékosoknak szeretteik egyéni tragédiáit. Vicky Hicksre, aki testvérével, Sarah-val együtt halt meg, és sportújságíró szeretett volna lenni, titokban összefoglalókat írva minden Liverpool-meccsről. Arra a családra, aminek megmaradt tagjai Hillsborough után soha többé nem mentek futballmeccsre.

Ők 96-an csak egy focimeccsre mentek, és sosem tértek haza, emléküket évtizedekig meggyalázták, miattuk, értük az igazság a minimum, amit szolgáltatni kell. Mert ne tévedjünk, a haláluk óta nem lett könnyebb a hozzátartozóknak, hiányukkal minden nap meg kell küzdeniük, a fájdalom nem múlik. Soha.

És itt azt kell mondanunk, a nagy Billnek nem volt igaza: a futball csak futball, és nem élet vagy halál kérdése, pláne nem több annál. Bármennyire is szimbolikus lenne, ha Hillsborough 25. évében sikerülne ismét bajnokságot nyerni, ez sem adná vissza a 96 életet, és nem enyhítené a hozzátartozók fájdalmát sem.

UPDATE: YNWA és JFT96 a 25. évfordulón
http://www.youtube.com/watch?v=HoqSlmyFMeU&feature=youtu.be


Egy korabeli és ritka összeállítás a történtekről (Köszönet érte GlenTheMatematician-nak)

Match of the Day, 1989. április 15.

Emlékezzünk, és soha ne felejtsük el Őket!

1. John Alfred Anderson (62)

2. Colin Mark Ashcroft (19)

3. James Gary Aspinall (18)

4. Kester Roger Marcus Ball (16)

5. Gerard­ Bernard Patrick Baron­ (67)

6. Simon Bell (17)

7. Barry Sidney­ Bennett (26)

8. David John Benson (22)

9. David William Birtle (22)

10. Tony Bland (22)

11. Paul­ David Brady (21)

12. Andrew­ Mark­ Brookes (26)

13. Carl­ Brown­ (18)

14. David­­ Steven­ Brown (25)

15. Henry­­ Thomas Burke (47)

16. Peter­ Andrew­­ Burkett (24)

17. Paul­ William­­ Carlile (19)

18. Raymond­­ Thomas Chapman (50)

19. Gary­­ Christopher Church (19)

20. Joseph­ Clark­ (29)

21. Paul Clark­ (18)

22. Gary Collins (22)

23. Stephen­ Paul Copoc (20)

24. Tracey Elizabeth Cox (23)

25. James­ Philip Delaney (19)

26. Christopher Barry Devonside (18)

27. Christopher Edwards (29)

28. Vincent Michael Fitzsimmons (34)

29. Thomas Steven Fox (21)

30. Jon-Paul Gilhooley (10)

31. Barry Glover (27)

32. Ian Thomas Glover­ (20)

33. Derrick­ George Godwin (24)

34. Roy Harry­ Hamilton (34)

35. Philip­ Hammond (14)

36. Eric­ Hankin (33)

37. Gary Harrison­ (27)

38. Stephen Francis­ Harrison (31)

39. Peter Andrew Harrison (15)

40. David Hawley (39)

41. James Robert Hennesey (29)

42. Paul Anthony Hewitson (26)

43. Carl Darren Hewitt (17)

44. Nicholas Michael Hewitt (16)

45. Sarah Louise Hicks (19)

46. Victoria Jane Hicks (15)

47. Gordon Rodney Horn (20)

48. Arthur Horrocks (41)

49. Thomas­ Howard (39)

50. Thomas Anthony­ Howard (14)

51. Eric George­ Hughes (42)

52. Alan­ Johnston (29)

53. Christine Anne Jones (27)

54. Gary­ Philip­ Jones (18)

55. Richard­ Jones­ (25)

56. Nicholas Peter­ Joynes­ (27)

57. Anthony Peter­ Kelly­ (29)

58. Michael David­ Kelly (38)

59. Carl David Lewis (18)

60. David William Mather (19)

61. Brian Christopher Mathews (38)

62. Francis Joseph McAllister (27)

63. John McBrien (18)

64. Marion Hazel McCabe (21)

65. Joseph Daniel McCarthy (21)

66. Peter McDonnell (21)

67. Alan McGlone (28)

68. Keith McGrath (17)

69. Paul­ Brian­ Murray (14)

70. Lee­ Nicol (14)

71. Stephen Francis­ O’Neill­ (17)

72. Jonathon­ Owens (18)

73. William Roy­ Pemberton (23)

74. Carl­ William Rimmer­­ (21)

75. David­ George Rimmer­ (38)

76. Graham John­ Roberts­ (24)

77. Steven Joseph­ Robinson­ (17)

78. Henry Charles­ Rogers (17)

79. Colin­ Andrew Hugh­ William Sefton­ (23)

80. Inger Shah­ (38)

81. Paula Ann Smith (26)

82. Adam­ Edward Spearritt (14)

83. Philip­ John Steele (15)

84. David Leonard­ Thomas (23)

85. Patrik­ John Thompson­ (35)

86. Peter Reuben Thompson (30)

87. Stuart Paul William Thompson (17)

88. Peter Francis Tootle (21)

89. Christopher James Traynor (26)

90. Martin Kevin Traynor (16)

91. Kevin Tyrrell (15)

92. Colin Wafer (19)

93. Ian David Whelan (19)

94. Martin Kenneth Wild (29)

95. Kevin Daniel Williams (15)

96. Graham John Wright (17)

Másfél órás film a hozzátartozók visszaemlékezéseivel