Felszolgálták magukat

10014625_10152441170907573_2034953295_nMa ne nagyon számítsatok másra, mint elsősorban örömködésre részemről, hiszen most már kijelenthetem megszűnt Karma néninél a rossz sorozatom és nem csak Szederbokor kollégának, hanem nekem is jut ilyen típusú összefoglaló. A mai meccs és ez a forduló tökéletesebb nem is lehetett volna, hiszen az összes számunkra fontos eredmény a mi szánk íze szerint alakult. Öröm ránézni a tabellára, szerzett pontok tekintetében az 5. hely 11 pontra van mögöttünk, az Arsenal hátránya 7 pont a 4. helyen. Így a BL-indulás elég valószínűnek néz ki. Ja és mellesleg továbbra is szerzett pontok tekintetében az élre álltunk nem sokkal a vége előtt. Így tényleg csak széles mosolyú Vöröset lehet ma látni és jó lesz holnap nekikezdeni a hétköznapi robotnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Töltött csirke rendel

mojocsirke
A szezon kezdetén még az akkor optimista predikciók szerint is ennek a meccsnek kellett volna lennie annak, amelyik jórészt dönt a top4-be kerülés kérdéséről. Azt hiszem, nem vállalok nagy kockázatot azzal, ha kijelentem, hogy ebből a szempontból ez a meccs már lényegtelen: Mostani formánkat nézve iszonyat fordulatnak kéne következni, hogy jövőre ne legyen programunk kedd/szerda estékre. Viszont, ha legalább a cselszkij elleni meccsig azt szeretnénk, hogy ne csak a latex búslakodóban  a Westend mozgássérült wc-jében előadott kalózos fétisjátékról legyenek nedves álmaink, hanem akár a bajnoki címről is, akkor bizony a csirketömésnek nem csak egy szorgalmi plusszmunkának, de kötelező házifeladatnak kell lennie.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szerda esti mozi

article-0-1B5315D9000005DC-63_634x421
Vannak ezek az unalmas, naptárilag kora tavaszi, de inkább őszi időjárású hétköznapok, amikor este már iszonyat mód nincs semmi kedved bármit is csinálni. A TV-ben nincs semmi, asszonyt már addig sterlingezted, hogy olyan helyzetben maradtak a lábai, mintha egy terhes hintalovon ült volna masszív 48 órát, így nincs más hátra, mint betenni egy filmet. De nem akarsz csalódni, biztosra mész, ezért egy már sokszor látott, de még mindig szórakoztató kis akciófilmet lerántasz a torrentboltból. Gondolkodni, agyalni nem kell, a sztorit már régen tudod, elfekszel a kanapén és engeded, hogy a padlófűtés melegének hullámai cirógassák a golyóid, a kedvenc, 15 éves szürke mackógatyeszod feslésein át.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szerencse és a fekete macskák

Annyi tét nélküli tavaszi meccs van a hátunk mögött az elmúlt évekből, hogy pusztán már az is jó érzés, hogy szolid vállvonás helyett egy izgalmas papírformát ülünk le megnézni szerdán egy rossz Sunderland ellen. Egészen hízelgő oximoron ez az izgalmas papírforma még akkor is, ha nem minden klappol azért a Liverpoolnál.

liverpool-vs-sunderland Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Outscore till I die

Na, hol is kezdjük. 9 meccs volt hátra a szezonból, pipa, a kiesőjelölt Cardiffhoz megyünk, oké,  Máté fél a meccstől, természetes, úgy kezdünk mintha csak az Arsenal lennénk az Anfielden (what?), aztán másodjára is hátrányba kerülünk, na fasza.

El nem tudom képzelni élőben milyen lehetett ezt a meccset nézni, mert csak ma reggel, 5 perces takarószökevényként kezdhettem el nézni, de villámsebességgel pattant ki a csipa a szememből, hogy aztán két órával később már jóllakott óvodás módjára hümmögjek a székemben. A Cardiff City vs Liverpool 720p 22.03.2014.mp4 című állományomat úgy kiraknám a polcomra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kardha(l)

xaafadaha.comMárcius idusán túl vagyunk és az a “furcsa” helyzet állt elő, hogy “öröm” a Vörösöknek szurkolni. Messze túlszárnyalják – eddig – az idei elvárásokat, sőt ha nagyon óvatosan, de lassan álmodozgathatunk is akár úgy, hogy ne tűnjünk sárgaházszökevénynek (mondjuk én még nem merek). A szokásos mantra mellé (csak a következő meccsel foglalkozunk) pedig megtanulhatunk egy újat: 9 döntő következik számunkra. Ebben a helyzetben látogatnak le fiaink Walesbe egy szombati teadélután keretében. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A kölyök

Pofátlanul fiatal, pofátlanul tehetséges, és pofátlanul szerethető. Szerethető a mentalitása, a gólöröme, az áldozatkészsége, a családi élete, egyszerűen kábé minden ami vele történik, és épp itt az ideje, hogy posztot kapjon. Hölgyeim (ha vannak) és Uraim, Raheem Shaquille Sterling. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vöröslő álom

Nincs olyan ember ezen a bolygón, aki ne álmodozna át több-kevesebb időt a napjaiból. Illetve, ha mégis vannak ilyen emberek, ők sokat veszítenek, szegényes lehet ugyanis a belső monitoron csak a mindennapok szürkeségének különböző árnyalatait követni. Szegényes lehet nem kiszínezni az ingereket, amik érnek, összerakni a pozitívakból egy párhuzamos világot más bőrébe bújva, akik ugyan mi magunk vagyunk, mégis olyat és olyanokkal teszünk, amire a saját életünkben vajmi kevés lehetőségünk lesz. Őrületbe kergetjük a tömeget a színpadon mikrofonnal a kezünkben, őrületbe kergetjük a kezünkkel vagy a lábunkkal szurkolók millióit, éppen átvesszük a százmilliókat a telitalálatos szelvényért, megtaláljuk az igaz szerelmet és ketten együtt megállítjuk az időt; kinek mi, a sor végtelen, de a nap végén a cél ugyanaz, szívmelengető képekkel áthidalni olyan perceket, amik semmit sem hordoznak magukban a nagy büdös semmin kívül.

KOP - Make Us Dream Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Büntető

Most sajnáljalak? Ez lett volna annak a beharangnak a címe, amit én írtam volna, ha McAllister nem tudja vállalni a méltó felvezetését a meccsnek, de így jobban belegondolva még az összefoglalóba is simán belefér a kérdéskör. Sajnáljalak, mint leáldozó csillagú mamutot, sajnáljalak, mint egyetlen elhibázott lépéstől összeomlott óriást, sajnáljalak, mert ma annyira rossz voltál, hogy még én sem hittem el? Na arra várhatsz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kedves ellenségem

david-moyes-mu
Újabb hétvége, újabb rangadó. Az utóbbi időben nekünk kellett azzal takarózni, hogy nem számít a táblázaton elfoglalt hely, a MU – Liverpool meccs bármelyik darabja a szezon legfontosabb meccseinek egyike, most azonban hála (többek között) Moyesnak, a Southampton után egy újabb hektikus középcsapathoz megyünk vendégségbe.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….